Murteriárium 16.

Nem a homlokzatfal csúcsára állított, áttört falú tornyáról, nem a falrésben a széltől szüntelenül himbálózó harangról, illetve tompa kongásáról ismerik fel Sv. Ilija, Illés próféta középkori templomát, hanem az azt körbenőtt, óriási ciprusfákról. A fák legalább olyan öregek, mint az építmény, valószínűleg nevük van, s a másik világból személy szerint is követi a teremtőjük a sorsukat. A templom, amelybe két tucatnál több hívő be nem fér, s ha ők már benne tartózkodnak, a pap biztosan nem jut el a kőlapokból emelt oltárig, nos, a templom 1298-ban készült el, hogy milyen elnevezéshez jutott, arról csak az azóta eltűnt Pisca településen élők számolhattak volna be.

Itt hosszan szabad a fák alatt, barátokkal együtt ülni, eszegetve és iszogatva beszélgetni. S ki másról, ha nem a Mesterről?

Murtert és Rómát két kapocs köti össze bennem.

Az egyik, hogy a Rómából Budapestre érkező repülőgép, normális légköri viszonyok esetén, átrepül a szigetem fölött. Évente, kétévente akad két nap (az időgazdálkodásom sajátságát jelezve az egyiknek a reggele, a másiknak az éjjele), amikor legalább egy pillanatot a sziget fölött tartózkodom, s amennyiben hinni lehet a pilótáknak, tíz kilométer magasban. A másik Jeromos, a nagy elrendező.

A római keresztény elvek első összegzője azonban nem igazi római polgár, hanem valódi provinciális figura. Hiszen Sophronius Eusebius Hieronymus a dalmáciai Stridonban született, Pannónia határában, Csáktornya közelében. Hogy miféle térség Pannónia, arról érzékletesen beszámol Caius Plinius Secundus a terjedelmes enciklopédiája első földrajzi kötetében – sokszor elgondoltam, hogy ugyan ezt a geográfiai művet olvasta-e Jeromos, s ha igen, mit tarthatott felőle. Értékelte-e, hogy Plinius egy egészen tökéletesen elrendezett világot mutat be a részletei révén, ráadásul úgy, a jellemzőit a hasznosságukkal sorolja elő.

Milánói tanulmányai során azonban Jeromost jobban érdekelte Platón, Cicero és Vergilius – s ezt minden enciklopédia megjegyzi –, ahelyett, hogy a könnyedén elsajátítható keresztény tanok belső ellentmondásait gyomlálgatta volna s teszi azokat nevetségessé. Azt nem veszi észre a tevékenykedését értékelő utódok egyike sem, hogy ők a forrásai az összeszedettségének és rendteremtői igényességének.

Miként majd’ mindenki ebben az időszakban, Jeromos álmot lát, 366-ban megkeresztelkedik s Rómában köt ki. Görög, héber és latin nyelvismerete, képzettsége, teológiai jártassága és világjárása, aszketikus élete együttesen alkalmassá tette, hogy I. Damáz, azaz Damasus pápa iránymutatására ellenőrizze a Vetus Latinát, az ólatin Bibliát, összevetve azt más nyelvű forrásokkal, korrigálja a helytelenségeit, új részeket fordít le, majd ugyanezt a munkát elvégzi a zsoltároskönyvvel is. Amit a 13. századtól Vulgatának nevezünk, azaz a Bibliába foglalt szöveggyűjteményt az ő harmincöt éven át végzett kompilátori és szerzői munkája eredményének tudjuk.

Jeromos – nyilván csak egyik – római lakhelye a sirmiumi Szent Anasztázia templomához kötődik. Anasztázia a jugoszláv utódállamok sok-sok templomának névadója, azért, mert a keleti és a nyugati katolicizmus összekötőjének tekintik, s amiatt, hogy az öröksége mindegyikkel összeegyeztethetőnek.

Jeromos kötődik Dalmáciához, erősebben, mint Anasztázia a konstantinápolyi és római világhoz, mondhatni, tökéletesen dalmát módon. Parce mihi, Domine, quia Dalmata sum – magyarul: Uram, legyél irántam kegyes, mert dalmáciai vagyok. Teológiai vitáiban, amelyek már csak szerzői termékenysége és kiterjedt levelezése miatt is gyakoriak voltak, s melyek oka felforgató bibliaértelmező nézetei, fordítási eljárásai, hagyománytiszteletlensége volt, heves vérmérsékletű lévén, többnyire megsértődött. Személyes sértésként vette a felvetései, állításai elleni érveket, úgyhogy örökké emberkerülő és duzzogó sivataglakónak lett volna leginkább alkalmas.

De csak emiatt, azaz ennyiben tekintem őt vérrokonomnak.

Persze kicsit átalakítanám a mondatot, arra, hogy Uram, legyél irántam kegyes, mert szigetlakó vagyok. Ebben a kérésben és egyidejűleg verbalizálódott állításban a mondat históriáját ismerők számára benne lesz az amúgy abból sikeresen kipurgált dalmáciaiság, azaz a kijelentés olyanná alakult, amely úgy őrzi a múltját, hogy ez a múlt már nem látható.

Parce mihi, Domine, quia insulanus sum.

Azt azonban, ha kelletlenül is, meg kell vallani, ha Jeromos nézeteit szem előtt tartva, azaz keresztény szemüveggel látjuk Murtert, mást látunk benne, mint ha a római tekintetet követjük. Keresztényként bizonyosan megjegyezném, hogy e tengeri vidék útjai mentén, az ösvények kereszteződéseiben, hegyfokokon és szirteken, öblökben és időszaki források mellett, hirdetve az itt élők lelkületét, fogadalmi kápolnák épültek. A buzgó és elkötelezett helytörténészek szerint hatszáz éves a legidősebb, s a reneszánsz időszaka óta egyre-másra jelennek meg a családi összefogással emelt, segítséget kérő és ígérő, hálát kifejező, szentek közbenjárását köszönő kápolnák. Éppen hetvenhét Mária nagyasszonynak szentelt kápolna ismert. Valamennyivel kevesebb a halászok védőjének tudott Szent Antalt megnevező, s a harmadik helyet elfoglaló, az utasok és tengerjárók védőszentjének tartott Szent Miklósnak címzett. Persze ezeken kívül számos más szentnek dedikált kápolna épült a településen, a szigeten és a szigetvilágon, hiszen a nyugati katolikus világ igazán nem szegény a tiszteletben részesedőkben.

Bezzeg, ha római mód enciklopédiázom a helyszínt, akkor elkezdem idősebb Plinius Historia naturalis 3. könyvénél, azaz a földrajzi kötetek elsőjénél, amelyben Colentumként említődik a Nero és Vespasianus császárok alatt virágzó település, melyet aztán hol felégetnek az illír kalózok, hol megsarcolják, s a császárkor végére a Hramina-öböl partján álló városnak további fejlődésre már nem lesz módja. A római nézőpont érvényesülne akkor is, ha a települési sajátosságok máig megmaradt elemeit soroljuk elő; az emeletes házak, az egyforma méretű, alig húsz négyzetméteres lakások, a víztárolók, a kövezett utcák, a földfelszín sajátságai miatt torzult, de alapvetően a sátortáborok szerkezetét követő utcarend, hiába is mondják dalmátnak vagy nagyvonalúbban mediterránnak, a világlátottak földközi-tengerinek, az birodalmi maradvány. Római eredetű továbbá a murteri gajeta, a teljesen fedett fedélzetű hajó, amelyet vitorlákkal és evezőkkel is mozgathattak. A gajetát akkor sem szükséges nyugodt vizekre menteni, amikor a többi hajó szélárnyékba húzódott. A zárt testű hajó fedélzetén, az orrban és a farban létezik ugyan nyílás, amelyeken át megközelíthető a hajógyomor, azaz használható a hajóüreg, de azok jól zárható ajtókkal fedettek. Az árbóc az orr irányába hajló, s háromszögletű vitorlával rendelkezik.

Ugyancsak elmondható e lakott táj a szlávok nyelvezetén. A kilencedik században a népvándorlás által sodródott szlávok a sziget védelmét felismerték, s azt fontosabbnak ítélték, mint a termőföldet és az állatok területi igényét.

De nézzünk bár rómaiak, pogány szlávok vagy nyugati keresztények módján, és nevezzük a Kornati-szigeteket Crateae-nak vagy Encornatának, Coronatának, avagy Insula Sancta Mariae-nak, netán azon a néven, amelyen a horvátok először, Stomorin otoknak, mindegyik európai, s ezen értsük: az elgondolások egyazon algoritmus szerintiek. Összehasonlítások eredményeként képződnek a csoportok (amelyeket illőbb halmazoknak nevezni), s e csoportok bemutatásának vannak meghatározott – nyilvánossá tett – rendezőelvei. Azaz közös az enciklopédikusság igénye, a törekvés, hogy az univerzum minden részében elmondható legyen, s az univerzumról a közösség valamennyi tagja rendelkezhessék a többiekével azonos ismeretekkel.

Ez az enciklopédikusság jellemzi Plinius munkásságát is, habár szükséges hozzátenni, hogy az ő szempontjai között található egy (mai elv szerint) tudományellenes. Római mentalitását nem tagadva, a praktikus dolgokat tekintette fontosnak és elrendező szerepűnek, és emiatt a hagyományban már szereplő dolgok közé nem mindig kerülnek be azok, amelyeknek gyakorlati haszna nincs.

S mert a pliniusi összerendezettség hatással lesz a keresztények rendezési gyakorlatára, érthető, ha mindkét gondolkodási mód s egyben beszédmód fontosnak mondja, hogy a bálnák énekelnek, de azt nem, hogy miért teszik, hogy a kutya veszettsége ellen gyógyszer a rózsában található, ám azt nem, hogy mi is az a veszettség s mire hat a betegségben egyébként a rózsa. Nem szükséges az ok-okozati láncolatok valamennyi szemének a végigkövetése.

Azaz, ha már Jeromosnak szerepet tulajdonítok mindabban, amit Murterről tudok, Jeromos okán, de a magam fejlődéstörténete miatt is, másodikként szükséges Pliniust, az idősebbet említenem. Az elmondottakhoz appendixként tartozik a római polihisztor elhalálozása. A tragikus eseményről Caius Plinius Caecilius Secundus, azaz az ifjabb Plinius, az eset fontosságát és tanulságosságát jelezve, részletesen beszámol az egyik levelében. Nagybátyja a Nápolyi-öbölben található Stabiae mellett lelte halálát, amikor a Vezúv kitörését s Pompeji és Herculaneum városainak pusztulását figyelte meg, hogy arról beszámolót írhasson. Murter, ha jelentőségében, méretében és örökségében jóval jelentéktelenebb is, de ugyanúgy feltárásra kész településként ismerős, csak amíg Pompeji a lávahamuban, Colentum a habok alatt várta – és várja – a feltárását.

Nem hinném, hogy Mirko bármit is hallott volna Plinius és Jeromos felől, Rókusról is csak azért, mert az augusztus közepi körmeneten a háza előtt viszik el a faragott szobrát a vakító fehér, sárga, piros és kék tréningcipős férfiak, s mert a templomban olykor-olykor felemlegetik. Michelangelo Merisi sem a festészete miatt ismerős, hanem mert a származási helyére utaló neve Caravaggio, és ennek a városnak a polgárai valaha szerephez jutottak Murter benépesítésében. Mirko mégis többet tudhat a pliniusi, a jeromosi, a rókusi s tán a caravaggiói magatartásokról, mint számos művelődéstörténész. Hiszen teljes megnevezetlenségbe, avagy a történeti jelentés nélküli névvé változásuk ellenére mégiscsak az ő életének a meghatározói voltak.

De ne legyek igazságtalan. Nyelvi kompetenciám nem teszi lehetővé, hogy felderítsem, a szomszédos ház tulajdonosának ismeretei között jut-e hely azoknak, akik így-úgy meghatározták azt a szellemi teret, amelyben Mirko élete többezrednyi embertársával egyetemben zajlik és kezdetétől a befejeződéséig végbemegy.

Géczi János