Murteriárium 7.

A testvérei mintha nem is egy házban élnének velük. A hangjuk csak akkor hallható, ha kitódulnak az anyjukkal négyen az utcára, sétára, vacsorára, strandra.

Szergej családja szerb. Valamiért mindazokat a szomszédokat szerbnek mondják, akik az ideköltözésem első éveiben nem tűntek fel, s azóta pedig nyáron, jó, ha egy-két hónapra. Szergej akkor még nem élt, amikor az apja barátja, merthogy összekülönbözött a nőjével, a szobájukból mindent kipakolt – az ablakon keresztül, az emeletről, egyenest az udvarunkra. Ez a háziak barátja az utóbbi fél évtizedben időszakonként felbukkant, az első affér óta megcsendesedett. Csak a testtömege növekedett meg jócskán. Újabban nem látható – s hogy tegnap este, a Markónál tett látogatás során szó esik róla, amiatt, mert börtönben várja a bírósági ítéletet. Marko az ország északkeleti tájáról származik, s a házunk másik oldalán futó utcán a szemközti szomszéd, általában mindenkiről mindent tud. Állítja, a srácot ki akarta valaki rabolni, de olyan erővel védekezett, hogy támadóját megölte. Azért fogták le. S nem valószínű, hogy könnyen megússza, hiszen kötekedőnek és dühöngőnek tartják, s gyakorta kerül kapcsolatba a rend őreivel.

Szergej apját sem látni gyakran, kivéve júliusban. Ha itt tartózkodik, akkor a társasága összegyűlik az ajtajuk előtt, telebeszélik a sikátort. Hosszasan söröznek és duhajkodnak. E szomszéd, ugyancsak Marko a jól értesült, azért nem fogadja a köszönést, mert magyar ne köszönjön neki! Azok közé tartozunk, akik fölvásárolják a tengerpartot.

Az apja tekintélyes szerb katonatiszt, állítólag, de a tekintélyességről nem lehet annak elképzelése, aki nem élte személyesen át a kilencvenes évek jugoszláviai belháborúját. A tevékenysége miatt hosszan nem volt hasznos a házában felbukkannia. Fia, a snájdig fiatalúr, duci és ordibálásra rászokott feleségével és égetnivalóan élénk két gyermekével azonban le-lejár nyaralni, meg talán a szomszédoknak jelezni, hogy ők az ingatlan tulajdonosai. Az aprócska, sarki kőházat a főutca átellenes közében lakó dinasztia asszonyai felügyelik, ezeknek a nőknek a tizianvörösre festett haj a közös sajátságuk, és hogy turistainvázió idején az utcában véletlenül szabadon maradt gépkocsimegállókat felügyeletük alá vonják. A katonatiszt-származék érkezéséről idejekorán értesülünk, a vörös hajkoronások egyike vagy egy leláncolt kerékpárt, vagy egy kopott sámlit helyez az egyik megállóhelyre, s úgy ügyeskedik, hogy a terület integritását képviselő jel időben odakerüljék a szerb háza elé.

A család fürdése júliusi attrakció. A keszegsovány férfi családja a vízhez az utcán futó vezetékből jut, felpattintja a különös zárral biztosított, de a nyitás forszát meg nem tartó aknát, onnan vesz főzéshez, a vécéjük leöblítéséhez folyadékot, s ha megérkezik az alkonyat, onnan fürdenek. A fürdővízzel nincs gondjuk, ha az aszfaltúton egybegyűl a család, visongva locspocsolnak, a gyerekek fürdőruha nélkül. Végezetül a lehűtött, nedves kövezet mellé kihordják a székeket, kisasztalt, söröket, s kezdik az éjszakai társasági életüket. Összegyűlnek, eszmét cserélnek a környező házak szabadságot itt töltő tulajdonosai. A társaság hangja az elfogyasztott sörök számával arányosan növekszik.

Terzinák aranysügérrel és fenyővel

hogy már régmúlt idő lett az eleje
zöld fényben ázik a fenyő teteje
hogy régmúlt idő lett a legeleje

zöld fényben ázik a fenyő teteje
a vízben só a hullámok ereje
zöld fényben ázik a fenyőfa feje

a sós vízben a hullámok ereje
az aranysügér pikkelye átragad
a vízben só a hullámok ereje

az aranysügér pikkelye átragad
a karjára, de arra még nincs szava
a sok aranysügérpikkely ráragad

a karjára, de arra még nincs szava
miként lesz sellő, hogyan formálja át
a karjára, de arra még nincs szava

miként lesz sellő, hogyan sellőzi át
a tenger, s kínál a mélyében hazát
miként lesz sellő, hogyan formálja át

a tenger, s kínál a mélyében hazát
miként alakul benne belőle ki
a mélyben hazát találó valaki

miként alakul benne belőle ki
a vízmélyen elnémult valaki
miként alakul benne belőle ki

a szeptember s én, a néma valaki
s a csönd a mannakabóca potrohán
a szeptember s én, a néma valaki

s a csönd a mannakabóca potrohán
aki a fényből a nyarat kiveszi
s a csönd a mannakabóca potrohán

aki a fényből a nyarat kiveszi
hogy már régmúlt idő lett az eleje
aki a fényből a nyarat kiveszi

A kézikönyvek szerint Murteren él kockás vipera. S él egy kisebb méretű skorpiófaj, amely, ellentétben a mindenkire bajt hozó viperával, csak az állatokra és a kisgyerekekre jelent veszélyt. Viperát itt kétszer láttam, mindkettő frissen kelt a tojásból, és már eltaposta valami autó. Skorpió élt az udvarunkban, hárommal is összefutottam, egyik sem élte túl a találkozást. De nem szívesen beszélek róluk, az itt élők szerint, amiről szó esik, az meg is jelenik a közeljövőben.

Ha a szigeten vagyok, a padován uraság nevével jóformán mindennap találkozom. Akkor, amikor a róla elnevezett utcába autóval fordulok, vagy az országúton egyre-másra feltűnő turisztikai hirdetések révén. Verancsics Faustus ő, aki olykor Verancsics Fausztusz vagy Verancsics János, olaszul Fausto Veranzio, latinul Faustus Verantius, horvátul Faust Vrančić. Padovában megfordulva, vagy Šibenikben, fel-felkeresem a hozzá kötődő helyszíneket. Neki köszönöm, hogy ráleltem Šibenikre, majd Murterre.

1994-ben Mátis Líviával szerkesztjük a Vár Ucca Tizenhét negyedévkönyv Verancsics Faustus-számát. A terjedelmes kiadványban szó esik a dalmát polihisztor gépek ábráit tartalmazó Machinae novae művéről, melynek rajzai Prágában készültek, de a kötetet Itáliában nyomtatták, az első kiadást vélhetően Firenzében, a másodikat, 1615-ben vagy 1616-ban, Velencében. A tanulmánygyűjtemény kiadására az szolgált indokul, hogy a helyiek előszeretettel emlegetik, hogy a nyelvész-történetíró-humanista, tíz évig csanádi püspök Magyarországhoz kötődő tevékenysége részeként Veszprémben is szerephez jutott. Valóban született közlemény, amely szerint Verancsics 1568–1572 között veszprémi várkapitány, illetve a püspökség birtokainak kormányzója, s majd onnan kerül a prágai királyi udvar titkári szerepébe. Valószínűleg azonban pusztán Sümegen tartózkodott.

Ugyan Leonardo da Vinci készítette az első ejtőernyővázlatot, amelyet a rajzgyűjteményében is megtalálunk, de a működő ejtőernyő kitalálója Verancsics Faustus. Az ötvenhat találmányt ábrával bemutató Verancsics-kötet ejtőernyőrajzához szolgáló magyarázat utal arra, hogy a szerkezet működését alaposan átgondolta. A tradíció szerint a velencei Szent Márk-templom harangtornyából maga ereszkedett le a szerkezettel, hogy igazolja találmánya hasznosságát.

E rajz domborműves emléktáblán is szerepel. Diénes Attila szobrászművész műve a veszprémi vár boltíve mellett található, ahová 2011-ben helyezték.

Amikor 2017-ben a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár Faust Vrančić halálának 400. évfordulója kapcsán kiállítást rendezett, és Šibenik egyik szigetén, Prvić Lukán, ahol a tudós főpap sírhelye található, turisztikai projekt részeként megújították a Verancsics-emlékhelyet, készült el a Verancsics-féle ejtőernyővel leugró figura térbeli másolata. Amelyet, a rajz latin nyelvű felirata után, „repülő emberként” emlegetnek.

Néhány évvel később e félresikerült, torz mű adhatta az ötletet az európai jelentőségű veszprémi alakok után kutakodóknak, hogy a városhoz köthető dalmát emlékezetét feltámasszák. Az ejtőernyőkeretről alácsüngő figura nyomán születő másolat ez esetben: lebeg. Egy levegőben himbálózó kópia importálódott a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán a városba.

A felfújt, léggömbként lebegő, kipányvázott műanyag alak a program évnyitójára a belváros Szabadság tere fölé került, s ott imbolygott elrajzoltan-torzan, éjszaka kivilágított szemekkel mindaddig, mígnem (a városi legenda szerint kilőtték és) leszerelték.

A galambok sokan vannak. Eredetileg a kecskeólban éltek. Amikor először beléptem a félhomályos, magasabb, mint amilyen széles-hosszú építménybe, a nyerskő falak réseiből, fülkéiből, ablaknyílásaiból ezeregy galamb robbant ki. Ezek, hogy ember foglalta el a lakóterüket, átköltöztek a házszomszédok ereszeire, nyár kivételével sem feltáruló ablakpárkányaira, falakban lelt lukjaiba. A madarak száma évek alatt nem csökkent, a fészkek védve vannak a macskáktól, más kisragadozókkal pedig eddig sosem találkoztam. Azonban kezdetben barnák és fehérek voltak, most változatosabb a tolluk: kékek, feketék is feltűnnek. A galambok az olajtárolóból kialakított halas medence peremére szállnak inni, pihenőhelyük pedig az ereszek sokasága és a félig megépült ház oromfalának pereme. A szárnyasok farkukkal fordulnak az udvari mélység felé, s kloákájukból fröcskölik szerte a bőséges ürüléküket. A falra sosem csapódik a vizelettel kevert szarból, annál inkább toccsan-loccsan alant, a virágcserepekben, a lépcső kövén vagy az udvar burkolatán. Buborék annyiszor vonít fel, ahányszor célt ér a galambok égi áldása.

A fecskék Mirko szomszédnál kelnek ki, s a növényzet miatt rovarokkal bőségesen ellátott udvarunkon tanulnak repülni. Röpképességük kifejlődéséig a rózsa gallyain, a szélvitorlát feszessé húzó kötélen, olykor a konoba ajtaja előtti villanylámpa zsinórján pihennek, s mindenkor e nyughelyek egyikén éjszakáznak. Évente öt kisfecskére lehet számítani. Hajnalonta, amikor csivitelni kezdtek, az udvar kövén zsinórrá gyűlt össze alattuk az ürülék. Nyár derekával a fecskék továbbállnak, a polje istállói köré gyűlnek, de augusztus végével, szeptember elejével visszajönnek, egy-két hetet felnevelődésük helyén töltenek, mígnem Afrika irányába indulnak.

Meg kell emlékeznem a gyerekhangon siránkozó sirályokról. Ezek röptükben szarnak, s ha valakit eltalálnak, annak kijut a jóból. A sirályürülék nyákos, letörölhetetlenül ragacsos, mint a tojásfehérje, s tele van halpikkely és halcsontváz emésztetlen maradékával. Emiatt csillámlik és szaglik. Néha, ha lebombázza az udvart egy halfarkas vagy kisebb rokona, lúd- vagy kacsatojás méretű, egyben érkező löttygömb esik le, s ha megszárad, puha, filcszerű maradványa lesz, amely kifehéríti az alá került tárgyakat, lukakat mar a textíliákon.

Legutóbb mézmadarak raja ragadozott az udvarunk felett. Sárga hasú, kéken villogó szárnyú angyalkák, elegánsan röpködnek a teraszra felfuttatott szőlő termését dézsmáló darazsakra. Hosszasan keresem, de az elérhető szakkönyvekből nem merítek hasznos tudást a szalakóták ürítési szokásáról, s egyelőre saját megfigyelésemre sem utalhatok.

A Bagdad bár a leghangulatosabb borkimérés helyben. Kávén, egy-két fajta üdítőn és kannás boron kívül semmi egyebet nem lehet benne kapni, elvétve, ha nem is találkoztam vele, a munkások és napszámosok szendvicset vagy egytálételt is vásárolhatnak. A forgalomtól függhet a választék gazdagsága, s hogy elégséges-e vagy silány, az a macskák számából kikövetkeztethető. Virágzó üzlet esetén nemcsak az asztal alatt hevernek a jószágok, de feltelepednek a kampókkal a falra szerelt evezőlapátra. Az evező a helyi hajótípus kelléke, igazán különleges, mert legalább hat méter hosszú és spatulaszerű, a kanálrésze megfelelne deszkalapnak. Egyetlen ember kezeli, csapkodva evez vele, s hozzá tömzsi, selyemhernyókövér hajótest tartozik és latin vitorla.

A javítóüzem szívében egzisztáló bár előtt néhány napja egy kiégett hajó maradványa hever. A roncs szurokfekete, göcsörtös-hólyagos, amilyenné vált a műanyag csónaktest, azaz, ami abból maradt. A fekete kagylóhéjtörmelékre emlékeztető maradvány kellemetlen szagot áraszt. Ahol kiégett a műanyag, előtűnik az üvegszál váz. Hajszálvékony, szizálhosszú és könnyedséget ígérő csónakcsonk, hogy megtapintom, merev.

Az oldalági sikátorunk végén, az egykori zöldségeskert, immár autóbeállónk sarkába mustársárga virágzatú murvafürtöt ültettünk. Későn vettük észre, az egyik tél után, hogy kiemelték a földlabdáját, s úgy hajították vissza a talajra, hogy elpusztuljon. A kapu előtti járda negyed négyzetméternyi szabadon maradt foltjából, ha abba bármit elplántálunk, reggelre eltűnik. Az ablak alatti cserépből a kaktuszokat elemelik, a cserép alátétjére több száz méterre bukkanunk rá. A cserepet akkor hagyják békén, amikor a szemközti szomszéd kiterjeszti rá a figyelmét, vízi begóniákkal beülteti és naponta kétszer is locsolja.

A két évszakos évet nehezen szokom meg. Az időjárás korántsem olyan fegyelmű és rendű, mint amelyet ismerek. A nyárból nem ősz lesz, a télből nem lesz tavasz. A szélnek ismert előjelei nincsenek, az égalj folyamatosan vörös, tudható, bár a naplemente-csodálók nem hajlandóak erről tudomást venni, ez az éghajlatváltozás mellékjelensége. A vihar sötét fellegei a Velebit fölött ugyan megjelennek, de ha láthatóak, akkor kikerülik a szigetünket, vagy Zadar vagy Šibenik irányába elvonulnak. Ha esik, az eső rojtos függönyének szálai jól láthatóak. A csapadék délről, a tenger felől is jöhet, két villámlással együtt érkezik, csattanással, és máris zuhog. S az utcán hömpölyög a víz, a kertben a lépcsőről leáramlik és összegyűl, az ereszek és csatornacsövek nem képesek a vizet elszállítani, hanem kiáradnak. A felhőszakadásnak hirtelen lesz vége, megáll, mert úgy rendeltetett, s máris hét ágra süt a nap, lenyúzza az emberről a bőrt. Az események linearitása errefelé eltűnik, előre nem láthatóak, váratlanok és hevesek. Ha esős napot jeleznek, akkor inkább borús lesz, mert öt perc csapadékhullás mégsem az egész nap állapotjelzője, még ha abban az időszakban annyi eső is érkezik, amennyi otthon Medárd alkalmából sem.

Nehezen szokom, hogy bármikor elmegy a villanyáram. Hol van, hol nincs internetkapcsolat, s ha van is, akadnak helyek, amelyek örökké elérhetetlenek. Bármiféle készenlét idegesít, de hogy mikortól, állapottól, évtől, helyzettől, avagy bármitől kezdve, azt azért jó lenne tudnom.

Géczi János