06.18.
| Én és a környezet >>>
06.28.
| A szegedi Metanoia Artopédia a Zsámbéki Színházi Bázison >>>
06.13.
| Törékeny papírkert a K.A.S Galériában >>>
06.26.
| Székely János Napok a Gyulai Várszínházban >>>
06.11.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál >>>
06.09.
| Magyar előadások a gyulai Shakespeare Fesztivál programjában >>>
06.08.
| Könyvhét – Szerzőink dedikálnak >>>
06.07.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget >>>
06.07.
| Koncertek, társasjáték és Lemezjátszó a II. Gárdonyi Pikniken >>>
06.07.
| Közel 600 jelentkezés jött a Táblaképfestészeti Biennáléra >>>
06.01.
| COURAGE-PAREVO nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ A szegedi egyetemen több ezren végeznek évente, informatikusok, jogászok, tanárok – mondhatni, hétköznapi foglalkozást űző emberek. Ám különlegesen kreatív, intenzíven alkotó emberek is végeznek egyetemünkön: képzőművészek. A grafikusoktól, a festőkön át, a síküveggel dolgozó művészig. Az ő hétköznapjaikat sokkal nehezebb lehet elképzelni, mint egy kémikusét vagy tolmácsét, hiszen az […]

>>>

2018.06.06 - tiszatáj

KI A RAVASZABB? A tartós kockáztatók nem voltak sokan, nyár volt, jöttek a csobánkai harangozóház kertjébe a pokrócra fekvő alakok, barátok. Odakint, a kerítésen kívül álltak a nagy fekete kocsik a forróságban. Bent heverészett a magyar ellenzék kemény magja a füvön, nem mondom, hogy tökéletes közönnyel hallgatva a kintről jövő zajokat, bár az a két Volga csendben volt, a motort is leállították. Négyen-négyen ültek mind a kettőben. Rádiótelefonon beszéltek a központjukkal. Kimentem és fölajánlottam egy kancsó vizet poharakkal: Biztosan szomjasak – erősködtem. Egyikük megszólalt: Köszönjük, nem kérünk, a szolgálat nem engedi. A felállás maradt, ők kinn, mi benn, valami rádióutasításra várnak, gondoltam. Ha csak leskelődnek, mivelhogy ismerik az arcokat, már régen bediktálhatták volna a vendégkoszorú nevét. Hat-nyolc fiatalember, akik között én voltam – negyvenen túl – a legidősebb. Nevetgéltünk, de a hangunk nem volt egészen fesztelen. Én közben, settenkedve, kéziratokat eldugtam még. Számoltam azzal, hogy az utolsó fejezet elveszhet. Szerencsére […]

>>>
Címke: , ,
2018.05.20 - tiszatáj

Szürreálisnak tűnik a kép. Nem, valójában te magad tűnsz annak. Te magad, ahogy leülsz, letelepedsz, helyet foglalsz. Honnan jön ez a ráérősség? Hogyan tudod magadra erőltetni? Te, aki az előbb még eszelős sietséggel, leszegett busafejjel róttad az utat, kapkodó telefonálásokkal, sűrű órára nézésekkel. Valóságon túli ez a megpihenés, ez a békés ücsörgés a nyüzsgő tér egyik padján. Már-már magadat csodálod és figyeled, hogyan bírtad rá magad, hogy megállj, sőt megülj? Honnan ez a hirtelen rád szállt békesség, amely egyszer csak végre nem magára figyel, nem önző és kapkodó mozdulatokkal intézi dolgait, hanem körbenéz. Szemlélődik. Még a telefonját is zsebre rakja. Belefeledkezik a tájba, térbe. Az ott nyüzsgő sok-sok emberbe. Vannak, akik, ahogy az előbb te is, sietve ügetnek át az áruház előtt. Nem rájuk figyelsz. Ők csak egy röpke pillanatot jelentenek. Túl gyorsan haladó, a maguk számára is követhetetlen életet. Azok láthatók és szemlélhetők hosszabban, akik megállnak. Akik a tér […]

>>>
Címke: , ,
2018.05.03 - tiszatáj

Amikor tizenegyedikes diákjaimnak Adyt tanítom, mindig szakítok rá időt, hogy felolvassam és megvitassuk Kemény István kitűnő esszéjét: Komp-ország, a hídról. Nemcsak Ady Endrét lehet belőle jobban megérteni, hanem egy kicsit Magyarországot, és persze magunkat is. De most csak pár sort ragadok ki a dolgozatból: „Ha eltekintünk attól, hogy egy katasztrófa döntően megváltoztatja a világ és Európa közeljövőjét, akkor az én nemzedékemnek kemény kérdésekre kell válaszolnia most a huszonegyedik század elején: mit tudunk mondani az okos gyerekeinknek, hogy ne hagyják itt végleg Magyarországot? […] Van-e valami, amiért érdemes lenne itt maradnia a most felnövő nemzedékek legjobbjainak?” Aktuális sorok! És nem csupán az utóbbi kormányzati ciklusokban időszerűek, ahogyan sokan láttatni akarják. Kemény 2005-ben írta ezt az esszéjében, vagyis a kérdés sokkal régebben és mélyebben gyökeredzik a rendszerváltozást követő magyar viszonyokban. Persze kitántorgók korábban is, mindig voltak. Az előző századfordulón is tömegek keltek útra, s várták az amerikás hajókat Fiumében vagy Hamburgban. A […]

>>>
Címke: , ,
2018.04.18 - tiszatáj

Édesapámat éppen akkor hagyta el édesanyám, amikor megszállt az udvarházban egy pap. Rendes embernek látszott isten embere, piros arcú volt, szépen beretvált, adott dollárt édesapámnak, aki gyakran énekelt, de amikor édesanyám elhagyta a másik költő miatt, már nem is akarta abbahagyni. Én meg csaknem megőrültem, nem lehet ennyit dalolni. Mire való ennyi ének?! Enyhít bánatot, szomorúságot? Aligha. Amikor édesapám énekelni kezdett, nem enyhült, még szomorúbb lett, valósággal belelovalta magát a bánatba, hopp, megállok, ezt szépnek tartom, a megfogalmazást, lovalni, belelovagolni bánatba, szerelembe, halálba, öröklétbe. A zöldbe. A vakító, csikorgó télbe. Hazába. Otthontalanságba. Úgy tudott lovagolni édesapám, mint egy herceg, pedig büdös bunkó volt adott esetekben. Egyáltalán belovagolni akárhová. Költő az, aki belelovagol a versbe? Ha csak szamara van, Sándor? Vagy az se, egy sánta kecskéje, sovány kis aranyhala, ami úgy verdes a szív fölötti zakózsebben, mint egy lírai defibrillátor? Én még soha nem lovagoltam, de fogok. Édesanyám egy másik költővel […]

>>>
Címke: , , ,
2018.04.02 - tiszatáj

A KLIENS AKAR VALAMIT Most éppen Berlinben, a Neue Kantstrassen ültem be egy Amman nevű kávézóba, a környék tele van törökkel, arabbal, egy nagy bajuszos ember ül az ajtóban, és az ismerős vendégekkel kezet fog. A Kant utcának ez a szakasza elszínesedett, a kispénzű embereknek való boltok tarka sűrűsége a New York-i Chamber streetre emlékeztet, de ezt ellensúlyozza a 19. századvégi nemes épületállomány (Bausubstanz). Törekvő zsidók építtették és lakták valaha. Egy rokonom örökölt ebben az utcában egy bérházat (apja a budapesti gyémánttőzsde elnöke volt), a kilencszázötvenes években nyaggatták érte, hogy a lakbért állami csatornán át utaltassa be az országba, aztán fiatalon meghalt, nem volt elég erős a szíve. A tulajdonos, kopasz, mediterrán arc, kedvesen biccent a távozónak, így kezdődnek a kapcsolatok. Jurek Becker, „A hazudós Jákob” írója meghalt, Siegfried Unseld, a kiadója meglátogatta a halála előtt, látszott, hogy megadta magát a halálnak, mint egy vihar utáni táj, olyan volt az […]

>>>
Címke: , , ,
2018.03.29 - tiszatáj

Egy családi barátja szólt Bélának, hogy a falu idősek otthonában van egy topolyai, bizonyos Kati néni. Keresse már fel, ha arra jár. Jó, bólintott Béla, és már abban a pillanatban el is felejtette a nevet. Pár hét múlva megint találkoztak. „Tudod, a Kati néni… Nézz már be hozzá.” Béla felkapta a fejét. Megígérte, hogy most már feltétlenül megkeresi azt a Kati nénit. Aztán valahogy, a sok ügyes-bajos intézendő között, megint csak elfelejtődött a topolyai néni. Pedig Béla folyamatosan járt be az öregotthonba, csak éppen az a fránya névmemória, az valahogy mindig ellene volt. Harmadjára Béla már szégyellte magát. Felírta: vasárnap, Kati néni. Ettől megnyugodott. És vasárnap tényleg megtalálta az elfelejtett öregasszonyt. Bemutatkozott, elmondta, hogy ő is lakott Topolyán és átadta Vadász Ferkó üdvözletét. Kati néni szinte felegyenesedett a tolószékben. Arca lángolt az örömtől. Attól kezdve várta Béla vasárnapi érkezését, földijeként, bizalmasaként kezelte, már érkezésekor megszólította: mi hír Topolyáról? Béla persze […]

>>>
Címke: , ,
2018.03.22 - tiszatáj

A faluban, ahol lakik, csend van, hó, meg temető. Temető, az van. Ott van az apja. Szép sírja van az apjának, műmárvány borítású, a feliraton csak annyi, itt nyugszik. Meg egy idézet. Valami versből. Nem tudná ma már megmondani, milyen versből, pedig a temetés előkészületeikor ő találta azt az idézetet valami irodalmi antológiában. Régen volt. Itt lakik. A temetőtől három utcára. A házak jobbára üresek így, télvíz idején, nyáron viszont, amikor jönnek a nyaralók, akkor van élet. Akkor vannak, akikkel lehet beszélgetni. Hiányzik a nyüzsgés. Néha fél is. Nem tudja, hogy mitől is fél, itt, ebben a kihalt faluban, de fél. Éjszaka nem alszik jól. Attól tart, hogy majd történik valami. Nem szereti az éjszakákat. Fel-felriad, kimegy a vécére, aztán a konyhába, iszik egy kis vizet, meg eszik is, kenyeret, joghurtot, sajtot, ami van. Mondják, hogy az éjszakai evés egészségtelen, és ő tudja is, de mégis. Félálomban van olyankor, alig […]

>>>
Címke: , , ,
2018.03.14 - tiszatáj

Nevem fent. Éltem valamennyit, mára elég sokat, állt utamba fűszál, hegy, gondolat. Meg szó is, mindenféle. Félrenyeltem. Rosszul leheltem. Megmérgezett, megmérgeztem. Egyszer lámpafényben megkérdezték, mi jut eszembe a szóról. Hát szó. Másik szó vagy ugyanaz a szó. Azt akarom gondolni, ami ő. Elgondolni a szót. Nem, soha nem tudom igazán elgondolni. Szóra szó, egy szó, kettő, millió. Bántottak is, bántottam is. Derűs gyermekkorom volt, és bár nem gondoltam volna, a felnőttkor is az lett, nem túl bonyolult, nem túl szélsőséges, ment minden a maga útján, zörög a zsebemben apró, kocog üveggolyó, és néhányszor, nem sokszor, sikerült a fogpiszkálómra szúrni a Napot. Sütöttem angyalt, parázson. Ők is megsütöttek, föltálaltak, mint újévi malacot. Szó a szájban, ropogott az is. És biztosan nem féltem volna annyit, ha nem vagyok boldog valahogy, csak azért is, dacosan, öntudatlanul, ballagva, vigyázzban állva, sokféleképpen. A boldogság az is, hogy félni kell. Izé, a félés tudása. Én mindig […]

>>>
Címke: , , ,
2018.03.02 - tiszatáj

GYERE CSAK, GYERE Csengetnek: hajdani évfolyamtársnőm áll a kapuban hatalmas mosollyal. Az előadóteremben egymás mellett ültünk, hajlandó volt súgni-búgni, mindent kicsúfolni, és fegyelmezetten tűrni, hogy a combját markolom, úgy, hogy a padszomszédok ne lássák. Néha mormolt valami hízelgőt, hogy ne őrjítsem meg, öröm volt megbizonyosodni róla, hogy egyre gondolunk. Jó napjaimon lenyírom magamról a vágyakat és az érzékenységeket. Ahhoz, hogy a következő mondat ne legyen idétlen, percekre behunyom a szemem. Már csak kabátba bújva lődöröghetek a kertben, kis gömbökre szaggatott felhősáv alatt beleharapok a levegőbe. Felosztom magamat, elfogadva, hogy ellentétesen egymásba kapaszkodó részekből vagyok összerakva. Verekedjetek részeim, így heherészek kék rózsák között. Az atyával való együttlétért nem szükséges kapaszkodnom, elég észrevennem a jövetelét, és ha csenget, kinyitni az ajtót. Megtisztelő, hogy meglátogatott. Tegye kényelembe magát. Jó óráimban a világ hívásai olyanok, mint a madárcsicsergés. Ne siess, ne erőlködj, mondom magamnak, és a következő mondatra várva behunyom a szememet, amiből megint […]

>>>
Címke: , ,
2018.02.21 - tiszatáj

MELIS LÁSZLÓ (1953–2018) Azok közé a művészek közé tartozott, akiket nem kellett volna megismernem. Jópár évvel ezelőtt Szegeden jártam Hajnóczy-konferencián. Olyan okokból, melyeket már túl sokszor is kifejtettem, nem tudtam igazán jól beszélni az íróról, előadásom színvonaltalan volt, mert túl személyes. Vetítettek viszont egy filmet Hajnóczyról, és annak a bemutatója előtt Melis László emlékezett rá. Valahogy olyan bizonyíthatnékságban égett. Talán az élettársának szeretett volna imponálni, azon túl, hogy mindenkinek, nem tudom, de tény, hogy Nádast és Esterházyt lebarmolta, túlságosan nagyokat kacagott, megvillantotta, hogy ő pontosan tudja, milyen akárhány tonna szenet „kivágni”, Hajnóczyt pedig az égbe emelte. Nem éreztem rokonszenvesnek, bár akkoriban én sem voltam az magamnak. Most pedig meghalt, és Weber Kristóf literás búcsúztatója alatt ott állt a Szertartás, hát ráklikkeltem. Egészen felkavart ez a tiszta, ég felé nyújtózó zene, ez a mai Requiem (a jellegére gondolok, nem a mozartjára), ez a kétségbeeső belenyugvás, ez az egész. Bejelentkeztem a soundcloudra, […]

>>>
Címke: , , ,
2018.02.14 - tiszatáj

Előlem a kilátást, itt az utolsó oldalon, oly sokan eltakarják. De őket én látom, fagyott kis, rímüket vesztő verseket, bicegőket és kéregetőket, szóból szőtt házak és paloták homálylását, novellák szörnyű hálószobáit, regények hullámzó dombjait, s a tóbeszédű esszéket, melyekben trópusi lények is elélnek olykor. S rajtuk keresztül látom azt is, amit pedig egyébként nem, a rettentő gazdag, és koldus világot. Plusz áfa. Plusz a végrehajtók vaskabátja. Kérdezték egyszer, micsoda tehát az élet. Ez mi. Meg ez. Meg ez is, micsoda alkotmány, micsoda panama, micsoda jópofáskodás, micsoda Wellness-pocsolya. Nem tudom, olyan sok a lábnyom. Talán annyi, ha születsz, nyomban utolsó leszel, és előzni sem fogsz, de téged se előzhetnek. Csak utolsó maradsz, amíg. Addig. De látok kötegnyi pénzt, ígéretes gyereket, teljesedő hatalmat, hallom a múlt idő csikorgását, s a fogaskerekek közé szorult lélek aktuális himnuszát. Látom én innen, hogyan lélegeznek százezer levelükkel a kertek, s ha majd az eget megreccsentve köszön […]

>>>
Címke: , , ,
2018.06.17 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS TÉREY JÁNOSSAL KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Térey János az idén POSZT-zsűritagként, 180 megtekintett előadás, illetve saját drámája, a Kazamaták szegedi bemutatója után megírta Káli holtak című színházregényét, mely egyben az első nagyprózája is. A kötet szegedi bemutatóján Lengyel Zoltánnal, a Grand Café munkatársával beszélgetett a szerző… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.14 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ ÉS SZÍV ERNŐ KÖNYVBEMUTATÓJA
Vasárnap sem volt szünet az Ünnepi Könyvhéten. Június 10-én, késő délután Szilasi László és Darvasi László beszélgetett egymással a Dugonics téren. Utóbbi saját és írói alteregója, Szív Ernő nevében. Luther kutyái és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, a várt kötetek… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.13 - tiszatáj

BARÁTI GONDOLATOK GÁSPÁRIK ATTILA ÚJ KÖNYVÉNEK KAPCSÁN
Nálunk színigazgatók ritkán írnak könyvet. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának, az amúgy színművészként is ott dolgozó Gáspárik Attilának az idei könyvhétre immár második könyve jelent meg a Pont kiadó gondozásában. A fényképekkel illusztrált karcsú kötet alcíme szerint esszéket, tanulmányokat, párbeszédeket tartalmaz… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT –
A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BUDAPESTEN
Az idei évben két produkció érkezett a kincses városból Budapestre, amelyek a Tompa Gábor vezette teátrum műsorpolitikájának jelenlegi tendenciáit is jól kirajzolták. Tompa ugyanis az idei évadban mindössze egyetlen rendezést jegyzett (amely végül mégsem valósult meg), miközben a többi premier külföldről meghívott rendezők munkája… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

ORAVECZ IMRE KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
Létezik egy utazás, Magyarország és Amerika között, amit nem csak térben tesznek meg: generációkat összekötő, családi örökségként is jelen van. A 2018-as Könyvhéten Oravecz Imrével Balogh József beszélgetett… – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő