Tiszatájonline | 2024. február 12.

Angyali Alpok 2.

GLOBÁLIS SZÜLINAP

HALÁSZ MARGIT ÚTIJEGYZETE
És lett második nap reggel. Munkagépek zúgására ébredek, mintha traktorok küszködnének a kőkemény földdel. Kinézek az ablakon, nem szántás biz ez, hanem hóeltakarítás. Igen, igen, megtörtént a csoda, félméteres hó hullott éjszaka. És rendületlenül havazik.

Tolják a havat géppel, kézzel, sír a betonon a hólapát vékony széle. Azért sír, mert korosodik, kopik, gyűrődik, filcesedik, mint az ember bőre az idő múlásával. Ami a szoba hőmérsékletét illeti, részem van az osztrák csodában. Egy napja hideg minden radiátor, a szobában mégis kellemes meleg van. Hát ez meg hogyan lehetséges? Valami monarchiabeli hókuszpók lehet, az hétszentség.

Visszatérve az első hó örömére, gyermekkori emlék jut eszembe. Már nagyon vártuk a havat azon a télen, de nem akaródzott megérkezni. Egyik kakaóillatú reggelen apám savanyú arccal állt az ablaknál. Sajnos ma reggelre két tehenünk szarva lefagyott, mondta, nézzétek, szegénykék hogy bőgnek. Az ablakhoz rohantunk, másztunk, ugrottunk, mi négy pizsamás gyerek. Legalább fél méter magas hó lepte az udvart, az ólat, a nagy eperfát. Ujjongó visításba törtünk ki, kapkodtuk magunkra a ruhát, szaladjunk, nézzük meg a havat. Nyugi, előbb a kakaó, aztán a hó, csitított apám.

Nyugi, előbb a reggeli, csitítom magam. Steppelt mellényt kapok magamra, és zoknisan kimegyek a fateraszra. Kitárt karral üdvözlöm a mirákulumot. Soha nem értettem, honnan érkezik a csodamanna, amiből nincs két egyforma szem. Táncol, pörög, forog a milljónyi pehely. Tömeges menyasszonytánc veszi kezdetét, milljom pihekarcsú ara derekát pörgeti  milljon fehér öltönyös, csokornyakkendős, fess vőlegény. Aztán tovalibbennek, szállnak a völgy felé vagy mennek a hegyre fel. Nem gondoltam volna, hogy ez a turistákat gyönyörködtető látvány benne foglaltatik az árban. A tágas ebédlőben karácsonyfa, kivilágított vakablakban karácsonyi csecsebecsék lógnak, apró fények villannak. Hangolódunk, hangolódunk. Nézem a parányi, kézzel kötött sapkákat, zoknikat, és elképzelem a kezet, ami szorgalmasan kötötte őket.

A karácsony számomra egy globális szülinap, Krisztus születésnapja. Ezt a szülinapot próbáljuk így vagy úgy megünnepelni, mindenki a saját szokása és habitusa szerint. Aranyszabály, hogy a karácsonyunk csakis olyan lehet, amilyen az évünk volt. Se jobb, se több, se kevesebb, se szerethetőbb. Ha túlfényezzük a karácsonyunkat, fennáll a veszélye, hogy a hamis csillogás hunyorgóssá teszi a szemünket, sőt az is előfordulhat, hogy könnyezni kezdünk, ne adj isten, megvakulunk. De még nincs itt a karácsony, csak ez a szeretettel készült szálloda és a nagy hó.

Reggeli után útnak indulok. Meg akarom fejteni a hó misztériumát. Famécsesekbe állított petróleumlámpák világítanak az út szélén. Egyik sem pislákol, ugyanolyan lendülettel lobog mind. Behavazott háztetők bujdokolnak a sziklák alatt, vajon vannak-e benn emberek? És ha igen, mit csinálnak? Nem látok fényt az ablakokban. Egy kerítésre leszek figyelmes. Ilyet még nem láttam. Minden deszka teteje más-más faragott figurában végződik. Madarak, tyúkok, galambok, angyalok, szívek – fából.

Nem jutok előre a megfejtésben, csak a hóban. Nagyot gondolok. Bevetem magam egy meredek részen. Fenyőket kerülgetek, derékig süppedek a bűvös matériában. Hajlongok a tekintélyes, égigérő, hallgatag fák előtt. Látom rajtuk, ősi titkot őriznek. Nem hajolt meg soha senki és semmi előtt kemény derekuk. Inkább eltörtek. A csillagos ég volt mindig is a határuk. Kimelegszem. Folyik sapkám alól az izzadtság. Kicsinek, erőtlennek, tehetetlennek érzem magam. Földre húz a testem. Visszafordulok. A kitaposott úton könnyebb haladni, mint a járatlanon. Egyáltalán hol keressem az utat?

Hóeltakarító monstrum közeleg, megvárom, visszacurikkolok egy fenyőfa alá. Ácsorgok. Elhalad a gép, fenyőapókám egyik kabátja ujját megrázintja, így jár, aki tiltott területre merészkedik. A hó titka a fenyőké, nyargal át a fenyvesen egy hang. Érted már? Állok hóval borított, fehér némaságban, arcom az ég felé emelem, jöjjön, aminek jönnie kell. De nem érkezik újabb figyelmeztetés. A fenyők nem mondanak semmit kétszer. A kanyarban hóeltakarító trombitagép fújja rendületlenül hónótáját. Sok-sok szakma tetszett már meg életemben, de ebbe most első látásra beleszeretek. Belerombitálni a frissen hullott havat a szakadékba. Létezik ennél mesésebb hivatás?

Halász Margit