Tiszatájonline | 2024. február 21.

Géczi János sorozata

Murteriárium 21.

ÚTIKALAUZ LEENDŐ SZIGETLAKÓKNAK

BELLA CIAO, KÖRÖMVIRÁGOK, MOTORCSÓNAKOK
Az udvarról látszik a legtöbb csillag. A tetőteraszról csak a falu három hegytetőjének a fénye. A Rókus-templom reflektorregimentje, az illír fellegvár helyére emelt latin kereszt megvilágítása és az egykori katonai bázis átjátszótornya csúcsán a piros jelzőfény elhomályosítja az égbolt pisla fényeit.

A legutolsó tél villanyoszlopokra került neondíszei azonban kifogtak rajtuk. A falu megtelt fehér fénypontokból kirajzolt maszkokkal. Azok kerültek a hóemberek és a csillagok helyére. Hogy honnan vette a tervezőjük a mintát, el nem dönthetem, mert van egy interaktív, a nagy pénzrablás univerzumában játszódó játék, s van az eredeti spanyol filmsorozat, A nagy pénzrablás, amelyeknek egyként emblematikus tárgya a Salvador Dalí-maszk. A gyermekek az előbbit, a felnőttek az utóbbit ismerik.

A Professzor, Palermo, Berlin, Denver, Rio, Berlin, Nairobi és a többi igazságot szolgáltatni akaró gengszter viselnek maszkot, ha nem akarják, hogy fölismerjék őket, s többnyire akkor, amikor felhangzik a Bella ciao. Murtert éjszakánként sok száz Dalí-arc világítja meg, amelyet a helyiek a streaming csatornákon kedveltek meg, és azok alapján gondolták jónak, hogy azzal a téli ünnepi hetekre kivilágosítják a településüket.


Január elején vadon más nem virágzik tömegesen, csakis a körömvirág. Persze található egy-két kidobott és megfelelő talajt talált muskátli, amelynek a pirossága rikít, ezzel hívja magára a figyelmet, s rá lehet bukkanni máshol ismeretlen sárga fészekvirágú és tejnedvedző növénykékre is, s bimbóznak a kedvező zugokban, szélvédett, benapozott sziklafalak résében a babérfák. A körömvirág mindazonáltal szirma színében mutatja csak a kerti körömvirággal a rokonságot, maga apró. Igazán apró. Mert jobb esetben is egy-két centiméteres, de mindenében arányosan csekélyke növény. Amolyan miniatürizált lény, amelyen mindig akad néhány borsszemnyi, jobb esetben borsószemnyi napsárga virág és az abból kifejlődött, a növény nevét adó, hajlott körömszerű termés. Errefelé is gyógynövénynek tudják, a szirmaival sebet fertőtlenítenek, a belőle készült főzettel belet nyugtatnak, nyálkahártyának parazsát csillapítják. A növény hasznát a Pliniusszal egy időben élt görög származású orvos, a gyógyszerkönyvet szerző Dioszkoridész följegyezte. A De materia medicának köszönhetően a középkori szerzetesek Európa-szerte gyógyszert nyernek belőle, s nyilván a népszerű mű annak az eredője, hogy a népi gyógyászatban is szerephez jut. A szakszerűen orvosi körömvirágnak mondandó növényről nekem azonban törvényszerűen Méliusz Juhász Péter Herbáriuma jut eszembe, de nem csak azért, mert maga is Dioszkoridésztől vette át a jellemzést, hanem mert az ő könyve által ismertem meg, s nem a debreceni és monostorpályi kertekből a plantát. Éppen ezért része az életemnek és az életrajzomnak.


Az évet kezdő sétáim során, süssön nap, süvítsen a bóra, szitáljon az eső, mindenkor egy maroknyi Calendula officinalis L.-t gyűjtök. Marigoldnak nevezik a velem összefutó nyugat-európaiak, és csudálkoznak az apróságán. A kertészeti és a kertből kivadult változatok akár térdmagasságig érnek fel, de ilyesmit nem szokás megtárgyalni egymás között a vidéket járóknak.

A január eleji körömvirágszedésre Tihanyban szoktam rá, ott még a hó alatt is megmarad ez a növény. Itt mindenhol feltűnik a szigeten, s jóformán bárhová mehetek a környéken, bizonyosan fogok vele találkozni. Mostanában egyetlen nap alatt rájuk bukkantam az Okučani (horvátul Benkovac) melletti Asseria római város romjai között, a Kličevica folyó kanyarja fölé épült, a velencei Dalmácia és a Horvát–Magyar Királyság határán épült tizenötödik századi Kličevica-vár udvarán, s a Varjú-tó (Vrana-tó, azaz Vransko Jezera) mellékén felújított Maškovića Han és a fel nem újított 11. századi vár közti bolygatott talajon. S a napos terepszemle végén, a Pirovacot keresztülszelő úton, ahol a 8-as elhagyja a falut, az ökörszarv alakú, Vrilónak nevezett melléköböl partját is benőtte a herba. Ezért mondhatom, ha e növény származási területe Dél-Európa, azaz esetünkben libur, római, szláv, horvát, magyar, velencei és osztrák vidékre való, tekinthető világpolgárnak és polikulturális lénynek, s ezzel a sokkultúrájúságával példát mutat az itt élő emberek számára.


A pirovaci Vrilo valahol a telep központjává vált Zloselánál kezdődik, ahol a tengert már Pirovački zaljevnek mondják ugyan, de éppen a Makirina-öböllé változik. Úgy látom, hogy a meleg vize miatt nevet kapott Vrilót valójában egy fióköbölnek jó, ha tekintem, a víz alatt összegyűlő üledéke miatt gyógyiszapúnak tartott Makirina-öböl északra kanyarodó részének.


Betina kikötőjében figyeltem meg, hogy a csónakjavító üzemből sötétedés után mindig elindul egy motorcsónak Pirovacra, s rövid idő után már utas nélkül, de a vizet reflektorral megvilágítva érkezik vissza. A csónak vidáman hánykolódik-vetődik a hullámokon, s a vezetője nyilván kedveli a száguldást a tengeren. A motorcsónakfajták felismerésére még nem képződtem ki, nem tudom a járművet egzaktul belehelyezni a mondatomba, s megelégszem azzal, hogy a száguldásáról, a felkavart vízről, az oda- és a visszaút közti lényeges eltérésről, továbbá a cselekmény időpontjáról és helyszínéről szólok. Nem vagyok magammal elégedett.


Ugyan a telep közepének a középkori épületmaradványokat tekintik, s azt emlegetik Zloselaként, de a helyiek hangsúlyozzák, hogy az eredetileg egy sziget volt. Szigeten épült az erődítés és falu, amelyet a közeli Srimához kapcsolt az a tizenharmadik századi irat, amely a šibeniki egyházmegye lakott helyeit sorolja fel. A Zlosela nevet 1930-ban változtatták Pirovacra.


A lovagnak állt Champagne grófjai közül kettőhöz, IV. és V. Thibaut-hoz kötik a középkor végének egyik legnevezetesebb rózsaféléjét. Rosa gallica L. ’Officinalis’-ként határozták meg a botanikatörténészek a IV. Thibaut által 1240-ben Szentföldről Franciahonba telepített rózsát, amelyet a franciák és a hadjáratot megéltek majd Provins-rózsának neveznek. Miután kontinensszerte elterjedt, a szerzetesi gyógyítás részévé vált és a Mária-kultuszhoz is társult, patikáriusrózsának, illetve ecetrózsának hívják. Így nevezik magyarul is, Méliusz Juhász Péter ekként emlegeti.


Anka ugyan jelezte, hogy igénybe veszi az autó előnyeit, s el kell vinni őt a gyógyszertárba, gázcserehelyre és a mezőgazdasági boltba, de napról napra halogatja a feladatok végrehajtását. Közben megjelenik egy tálnyi saját termésű naranccsal. Nem tudom, a narancs utóérő gyümölcs-e vagy sem. Napokig teába facsarjuk a lédús és mozgalmársárga gyümölcsöt, mígnem egy hát után megállapítjuk, édessé nemesedett.


Meg sem próbálkozom magyarázatot lelni arra, hogy ugyan az a vénülőfélben lévő fickó, aki én vagyok, ha már életideje alatt képtelennek mutatkozott megtanulni úszni, hiába járt úszóiskolába, hiába próbálkozott tanítómesternők és -mesterek sokaságának támogató oktatásaival, miért, hogy időnként motorcsónakokkal és hajókkal foglalatoskodik. Vannak napok, amikor órákat tölt el hirdetési oldalak böngészésével, az érdeklődését felkeltő csónakok vagy hajók értékeinek és hátrányainak a latolgatásával, s időnként szárazdokkokat vagy jachtkikötőket látogat meg, ahol megszemléli a hirdetett árucikkeket. Kifinomult módon átvizsgálja a dongákat, az eresztékeket, a korhadásra hajlamos szögleteket átkopogtatja, ellenőrzi a motor és a bútorlakk állapotát, rejtett hibák után kutat, ha túlzásba esik a hajó dicséretében az eladó, és próbaútra indul az öbölben a szívességből vele tartó hajótulajdonos ismerősével. Vajon miért, hogy egy se úszni, se hajót kormányozni meg nem tanuló vénember arról ábrándozik, hogy lesz egy motoros hajója, nem nagyobb ötszemélyesnél, amellyel körbeutazza a szigetét befoglaló szigetvilág valamennyi insuláját, a kikötésre alkalmasokat éppúgy, mint a kikötésre alkalmatlanokat, a szirtként kiemelkedőket ugyanúgy, mint a terebélyeseket, különbséget nem téve a laposak és az izgalmas felszínnel rendelkezők között, megkeresi a legtürkizebb öblöket, a delfinekben leggazdagabb mély vizeket? Olyannak akarná látni a szigeteket, azaz kívánja, hogy meglássa a szigeteket úgy, mint az archaikus mosolyú görög szoboralakokat, amelyek kifejezik a kifejezhetetlent és az elmondhatatlant? De sóvárgása végeztével minek a birtokába szeretne jutni?


Késő éjjel vergődök le a kikötőbe, nem alhatok, mivel felbosszantottam magamat. Hogy miért, miként, s hogyan, hogy nem tudtam lecsendesedni, nem tudnám megmondani, s ha már elfeledtem, jobb, ha nem keresem az okot. A kikötő nyugati végén, a betonmólón (legyen tél vagy nyár, büdös, mert ott ömlik be egy csatorna a tengerbe) emberek téblábolnak. Néma, sok alakból összeállt, fekete tömeg. Egyetlen család. Senkinek nincs arca, keze. Sötét éjszaka, s a vízen alig világított csónak ring, az a murteri fajta, amelynek fedélzete van. A rövid testű, agyonhasznált hajó közönyösen ring, locsog körülötte a víz, s a hajót tartó kötelek néha feszesek, néha meglazulnak, a parton embersokaság fog közre két lekonyult fülű szamarat.

A szamarak lehajtott fejjel, mozdulatlanul állnak. Majd megfogja a nagyobbik jószág istrángját a tulajdonosa, odavezeti a mólót a hajóval összekötő pallóhoz, magabiztosan átgyalogolnak rajta. A szamár odaáll a vezetőfülke mellé, szélárnyékba. A kisebb termetű szamár követi. Még be sem húzza maguk mögött az alkalmi hidat a gazda, a sötét tömeg feloszlik, ki erre, ki arra indul, szó nélkül távozik mindenki. A hajó pedig elindul, orrát a külső világítótorony fényéhez igazítva.

A család segítőtársait, a málhás szamarakat, ha megöregedtek s már semmire sem alkalmasak, csak esznek és apasztják a vagyont, átszállítják valamelyik szigetre. Ott találhatnak maguknak gazt meg eső után visszamaradt vizet, s elélhetnek saját erőből mindaddig, amíg tartani tudják magukat.


A test nehezebben hazudik, mint a szavak. Végül is van rózsatő, a szamárból kettő, és a hajó, amely használatához meg kellene tanulni úszni. Egy növény, egy állat, egy jármű. Ennyit kell magadról tudni, mielőtt útra kelsz.

Géczi János