Németh Zoltán: Kunstkamera
Egy testet talált
a semmiben,
a semmiből kilógó testet,
nem ismerni,
elfelejteni rögtön,
egy semmiből
kiálló testet
nem tudni.
[…]
5.8.3.4.
Hátrafeszítették a fejét,
és beleöntötték a szavakat.
Most már mehetsz vissza,
anyádba.
7.2.2.2.
Fehér zsákba
csomagolt felhők.
Önmagába hulló
eső.
6.1.2.5.
Egy testet talált
a semmiben,
a semmiből kilógó testet,
nem ismerni,
elfelejteni rögtön,
egy semmiből
kiálló testet
nem tudni.
8.2.3.8.
Hangtalan buborékokat nyelünk
napok óta
egymásból:
így beszélgetünk.
5.5.6.9.
Huszonkét éve nyírom
és ragasztom a fanszőrzetem
az emeletre vezető lépcsőre.
Huszonkét éve,
te tudod, mi az?
Huszonkét éve nyírom a szőrt
a karomról és a lábszáramról,
és ragasztom falra,
padlótól plafonig,
körbe-körbe.
Tudod, mi az?
Huszonkét éve nyírom a hajam,
és ragasztom az ablakra.
Lépések, tekintetek.
Tudod, mi az?
6.1.2.1.
Még annál is
fényesebb:
fényesebb,
mint az a fény,
amelynél már megvakul.
De hiába.
9.1.2.5.
Térdre kényszerítették,
majd fuldokolva nyelte
az egy liter vodkát,
amit belediktáltak.
Egyszer elhányta magát.
De öten beleélveztek a szájába,
és aztán egy életlen machetével
levágták a fejét.
3.3.5.5.
Dobd ki,
a repülőgép alól,
az egész Földet.
|
A Múlt, alakít, ás konferenciához kapcsolódó Óvszerződés program keretében fiatal költőket kértek fel a szervezők arra, hogy kapcsolódjanak Sziveri János költészetéhez, szövegeikből Prókai Ádám készített installációt, a Sziveri Fényírásban ezeket a verseket közöljük. Beszámolónk az eseményről >>> |
