Tiszatájonline | 2024. május 9.

Blamázs

BÁNFAI ZSOLT


Bánfai Zsolt 1965-ben született Mohácson. A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Társadalomtudományi Karának Idegennyelvi Tanszékén szerzett német nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Német nyelvtanár, fordító, az Art’húr Irodalmi Kávéház kortárs költészet rovatának szerkesztője.


Az én, ha lírai, néhai verstani lábakon áll, jön elő, 
bemutatkozik, elmondja, mit csinál, habituálódik, kapitulál 
az inger, de lehet, hogy elmarad a hatás, nincs itt 
semmi más, csak leégés, néha-néha egy kis földcsuszamlás, 
a színpadi láz minősített esetei, mint mondtuk:
a felsülés, kudarc, szégyen, hogy mi is legyen, mikor 
vihar csörömpöl az égen, kondenzcsíkok rácsozata
mögött ott ül az én, apró, kicsi széken, 
természetének bűnös állapotát ecseteli, előrángat egy 
vásznat, felfestegeti mindazt, mit érzett, látott,
az egész rohadt világot, gratia habituális –
kegyelmi állapotot kér, mint egy lator,
júdási ezüst csörög zsebében, ha belekotor,
gyónni, lógni vérmezőre jár, bár tudja, nem méltó, hogy
urát házába hívja, mert hát rest, suta, meg irigy, 
homloka mögött egy apró térben, mint lámpa, kiégett 
a tobozmirigy, este vagy délben, ha éppen írásra, imára tér, 
szoknyáján megül és felvastagodik a dér, hát nem 
az ő évszaka e huzatos ősz, de nem is a tél, olvasott 
sok verset, most szűköl és csikorog, a polcon gerincesek 
sora, a csigolyákon betűk, csúszós diszlokációk 
pora, csaló színek, cukor, csilingelés, ólomüveg, máz. 
Keményre főtt csésze, ujjad a dárdalyukban, ugye,
hiszemhalátomtamás?