egy skót juhászkutya-fiúnak Eric Knight Lassie-jének mai öccse, akit én Laddie-nek neveztem el, bearanyozta (amíg láthattam őt! ) az egész mai napom. Először egy Kálvin téri kávéház asztalánál, (nem a skótok messzi földjéről, hanem Szófia szép városából érkezett!) gazdái lábánál várakozott; türelmesen, bundája – hisz ez skót juhászéknál így illik – selymesen hullámzó, fekete, fehér, itt-ott barnásba forduló, sárga-rőt. Pár perccel később a Vámház körúton, összefutottunk véletlenül, ahogyan csak a mesében lehet, a tenyerembe fúrta finom orrát, és tűrte símogató kezemet. És néztük, néztük egymást, hosszan, szinte hallottam, üzenetét, szavak nélkül is, jó volt látnom, amint barna szemével cinkosan bátorít: „Ne reszkess, ne félj annyira, te vén, örök gyerek, sokszor még a saját árnyékodtól is!”
