Válogatás a kortárs olasz költészetből
Isabella Leardini versei
AZ ÁTMENETI IDÉNY VERSEIBŐL
Isabella Leardini 1978-ban született Riminiben. Költő, kulturális újságíró. Első verseskötete A mezítlábas lakótársnő (La coinquilina scalza, Edizioni La Vita Felice, Milano, 2004, 2006, 2008) címmel jelent meg, a második pedig Átmeneti idény (Una stagione d’aria, Donzelli Editore, Roma, 2017) címmel. Versei számos olasz antológiában is megjelentek. A tehetséges pályakezdőknek kötetlehetőséget és szakmai segítséget biztosító Rimini-díj gondozója. Megszelídíteni a sárkányt (Domare il drago, Mondadori, Milano, 2018) címmel a fiatal tehetségeket segítő, esszéisztikus könyvet írt.
(Una stagione d’aria, Donzelli editore, Roma, 2017)
Utolsónak maradok nézd a sorban fogyatkozik miközben állok árván játékba szólított nevek között. Ki egyedül maradva áll középen megérzi hogy szél tépi vágyait míg várja hogy nevével harcba hívják. Szeress ismétlik el naponta ha kirakatüvegen tükröződnek szólíts rebben ajkukról egy lehellet. Ki utoljára hagyja el a sort a múló árnyat is örökre legyőzné annak árnyát aki már akkor vesztett mikor el sem kezdődött még a meccs.
Isabella Leardini saját, a vershez írt jegyzete: „Ki utoljára hagyja el a sort”: arról a sorról van szó, amely testnevelésórán áll fel, amikor két csapatkapitány név szerint szólítva válogatja össze csapatát.
SZÉNÁSI FERENC fordítása
Azt gondoltam, tökéletesek vagyunk, mint a madarak röpte, a sors köreiben és kanyarjaiban. Én nem repülök és nem szállok le, én nem dalolok, ha nem lehetsz enyém, a földön toporgok, mint ki a természettel szembeszállva él. A fecskék nem tudnak elindulni, a hideg bolond leányai ők, és talán itt vannak valahol, ismételgetik kitartóan, hogy ez itt az ő légsugaras őszük, mialatt lassan betakarja őket a hó.
FARAGÓ DÁNIEL fordítása
Megmaradtak azok a sötét, villamos szavak, melyeket te nem értenél. Minden fénylő és világos dolgot lopva a párnádba rejtettem, mint a gyerekek, mikor otthagyják az ajándékokat, hogy frissen ébredve, váratlanul rájuk bukkanjanak. Most, hogy ilyen keveset beszélek hozzád, mi marad ezekben a kezekben? A taglejtéseink – mind ellenszélben.
FARAGÓ DÁNIEL fordítása
