Hátizsákos fiúk, vitorlázó lányok

KÖNYVHETI ELŐZETES

Kulturális újságíróként alapvetően bajom van azzal, hogy az év első felében szinte minden könyv dömpingszerűen, egyszerre jelenik meg. Április végén ott van a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, június elején az Ünnepi Könyvhét, a kettő között másfél hónap, és talán ez a késő tavaszi, nyár eleji néhány hét az egész év legsebesebben múló, egyben az egyik legszebb időszaka.

Könyvekből tornyok

A komplett könyves szakmának ez a másfél hónap áll rendelkezésére a Könyvhétig, és a Könyvhét olyan, hogy a magára valamit is adó kiadónak, szerkesztőnek, szerzőnek ott kell lennie, könyvet kiadni, könyvbemutatót tartani, dedikáltatni, mert aki nem teszi mindezt, az nem is létezik. Kulturális újságíróként persze szeretem is a Könyvhetet, és szeretem magánemberként is. A Könyvhét különleges, a Könyvhét mindig jó, és lehet ugyan Könyvhét nélkül is létezni, de nem érdemes.

Ülök az íróasztalomnál, a laptopom előtt két kupac könyv. Az egyik kizárólag a könyvfesztiváli, tehát még friss, ropogós könyvekből áll, ínycsiklandó falatokból, amikhez persze egyáltalán nem volt időm hozzányúlni az elmúlt másfél hónapban. A másik torony pedig az egyéb kategóriába sorolt darabokból épült, a tavalyiakból meg a még régebbiekből, amikre szintén vágyakozva nézek, kínzó bűntudattal a lelkemben, és mire végre a kezembe veszem majd őket, őskövületnek számítanak majd.

Legyen vége a Könyvhétnek (még el sem kezdődött), aztán jöjjön a nyár, az uborkaszezon, legyen jó hosszú (nem lesz), legyen meleg, de ne legyen forró (pedig forró lesz), és maradjon időm elolvasni az összes tavalyelőtt, tavaly és idén megjelent könyvet. Nem, nem lesz időm, tudom. Ami viszont biztos, hogy mire a Könyvhét befejeződik, megépül a harmadik torony is az íróasztalomon, ez lesz a könyvhetes torony, és persze ezt akarom majd először lebontani, miközben a szomszédos, ma talán még valamennyire frissnek számító könyvfesztiválosok őskövületté nemesednek majd.

A Könyvhéttel az is a bajom kulturális újságíróként, hogy még felkészülni sem tudok rá rendesen, mert mire elkezdődne, rájövök, hogy már réges-régen elkezdődött. Beszélgetésekre, könyvbemutatókra járok napokkal előtte, és a beszélgetések tárgya, a bemutatók témája az a sok-sok könyv, ami a Könyvhétre jelenik meg. Itt van például a világcsavargó Soltész Béla útinaplója, az Európa Kiadó gondozásában megjelenő Hátizsákkal Brazíliában, amivel kapcsolatban egy maratoni hosszúságú beszélgetésre sikerül beülnöm a Vallai Kertbe.

Hátizsákos fiúk

A helyszínről több év odajárás után kell megállapítanom, hogy tulajdonképpen egy terem, tehát egyáltalán nem kert, de ez most mellékes. A beszélgetőtárs az a Szegő Andor, aki Afrikát és a Közel-Keletet ismeri úgy, mint a tenyerét, a távoli kontinensek szakértőinek tehát bőven van miről diskurálniuk. Soltészról megtudjuk, hogy már iskolásként sem mindig a legrövidebb úton ment haza, hogy diplomatának készült, és hogy a külügyminisztériumban gyakornokoskodott. Ezzel a háttérrel lett migrációkutató és hátizsákos turista. Na meg író.

Az értelmiségi léttel kapcsolatos megállapítására, miszerint csak dumálni kell, megvalósítani semmit sem muszáj, tulajdonképpen rímel Szegőnek az édesapjától örökölt életfilozófiája: inkább az unalomba haljunk bele, mint a munkába. Még szerencse, hogy a teremben valószínűleg kizárólag értelmiségiek ülnek, és megnyugtató, hogy ezt a cikket is minden bizonnyal bölcsészhallgatók és irodalmárok fogják olvasni. Soltész előbb Chilébe, majd Mexikóba utazott ösztöndíjjal, nemrég pedig bejárta Brazíliát, Kolumbiát, Kubát és egy sor másik országot.

A csaknem kétórás beszélgetésbe belefér a mexikói kocsmák és röviditalok rövid ismertetése, az idehaza megtanult cervantesi spanyol és különböző latin-amerikai országokban beszélt nyelvjárások közötti különbségek taglalása, valamint a népeknek a szomszédos országok és hódító spanyolok gyűlöletén alapuló identitásának érintőleges bemutatása. A számunkra egzotikusnak és veszélyesnek tűnő országokban Soltész szerint akkor fogadják el az európai embert, ha az megbízik a helyiekben.

Akik sok esetben jobban félnek saját városaik nyomornegyedeitől, mint a mindenre kíváncsi turisták. A beszélgetőtársak párhuzamba állítják a chileiek Pinochet-nosztalgiáját a mi Kádár-nosztalgiánkkal, és megtudjuk, hogy a szerző találkozott Brazíliában élő, Magyarországról származó svábokkal, ami már csak azért sem furcsa, mert abban az országban bolgár származású elnök váltja a libanoni felmenőkkel rendelkezőt. Ami pedig engem illet, nemcsak az olvasáshoz, hanem az utazáshoz is megjön a kedvem, bár a következő napokban a Vörösmarty térhez leszek szögezve.

Vitorlázó lányok

De nemcsak a fiúk szeretnek kirándulni, hanem a lányok is, sőt van köztük olyan, aki még vitorlázik is. A Gabo Kiadó könyvheti újdonsága a korábban műfordítóként tevékenykedő Cserháti Éva Palackpostája, amit a fent emlegetett könyvhöz hasonlóan saját, konkrétan Földközi-tengeri élmények ihlettek, bár előbbi száz százalékban tényszerű, utóbbi pedig fiktív, krimi-szállal átszőtt regény. A Könyvhét előestéjén Kenessey Tamara beszélget a szerzővel és a szerkesztővel, Solymosi Évával, aki maga is a vitorlázó nők táborát erősíti.

Igaz, ő „csak” a Balatonig jutott, és szerkesztőként egy kicsit szkeptikus is volt, nehezen tudta elképzelni ugyanis, hogyan lesz olyan regény a vitorlás sztorikból, ami esetleg másokat is érdekel. Aztán örömmel olvasta és szerkesztette, alig belenyúlva a kéziratba. Cserháti elmeséli, hogy a tengeri hajókon tengődő nőknek azért nincs könnyű dolguk a hagyományosan nőinek számító házimunkák elvégzésekor, meg kell szokni például a mosógép nélküli mosást, és meg kell tanulni a hajó mozgásával szinkronban mozogni – utóbbi nyilván a férfiakra is igaz.

Felmerül a kérdés, hogy a Palackposta feminista regénynek számít-e, vagy esetleg „csajsziregény”, de a szerkesztő szerint nem kimondottan vagy nem egyértelműen női regény. És hajlamosak vagyunk hinni is neki, hiszen a helyszínen, a Kőleves Vendéglő csordultig megtelt emeleti rendezvénytermében is majdnem annyi férfi megjelenik, ahány nő. Szóba jön még, hogy a bölcsészvégzettségű szerző korábban elzárkózott a krimi műfajától, viszont a tény, hogy az egyik tanára Agatha Christie-t olvasott, mégis ebbe az irányba terelte.

A felkészült moderátor a műfordítás és az első saját szépirodalmi mű megírásának összefüggéseiről is kérdezi még a szerzőt, aki elmondja, amit más műfordítók is szoktak ilyenkor: egy író számára idegen nyelvű könyveket magyarra fordítani hasznos, megtanul közben bánni a nyelvvel, megtanulja szöveggé formálni a gondolatait, tehát biztonságot, és tulajdonképpen egyfajta kézműves mesterségbeli tudást ad.

Kezdődik

Hogy kire, mire érdemes még figyelni a Könyvhét forgatagában? A megnyitóbeszédet mondó Esterházy Péterre például mindenképpen. Érdemes figyelni a Margó Fesztiválra is, amelynek exkluzív kora- és későesti, a város különböző pontjain megrendezésre kerülő programjai remekül egészítik ki a Vörösmarty téri eseményeket. A Jelenkor Kiadó többek között Bartók Imre Láttam a ködnek országát című könyvével, Térey János gyűjteményes verseskötetével és Tóth Krisztina Világadapterével jelentkezik, a Magvető pedig Darvasi László történelmi regényével, a Taligással.

A József Attila Kör rendezvénye, a JAK Piknik is izgalmasnak ígérkezik, mert bár a fiatal írókat tömörítő szervezetet sajnálatos módon a megszűnés veszélye fenyegeti, idén is jönnek a friss JAK-füzetek, Horváth Benji, Nagy Kata és Turi Márton kötetei. És érdemes figyelni a Fiatal Írók Szövetsége kiadványaira is, amelyekkel egy kisebb könyvespolcot is meg lehet tölteni: Gál Soma, Hyross Ferenc, Makai Máté, Papp András, Purosz Leonidasz és Stolcz Ádám is jelentkezik egy-egy kötettel, borítékolható tehát, hogy a FISZ standjánál nagy lesz a pezsgés.

És akkor nem említettem még az ifjúsági és a gyerekkönyveket (Kollár Árpád Völgy, írta Tárkony című könyvét azért csak megemlítem), és nem említettem sok minden mást sem, de valahol azt olvastam, hogy ezer szerző fog dedikálni a négy nap során, tehát kulturális újságíró legyen a talpán, aki az egészet átlátja. Szóval el sem kezdődött még, de már mindenkivel össze kell futni egy sörre vagy egy rövidre, hosszan vagy röviden beszélgetni, aztán másnap négy óra alvás után cikket írni. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – frissen ébredtem. Kezdődik a Könyvhét!

Szarka Károly

Soltész Béla, Szegő Andor