tiszatáj | 2014. június 12.

Az ünnep előtti nap

December 23-a van – persze csak szimbolikusan, elvégre esőről, szélről, hóviharról és mínuszokról álmodik a nyomor, mindhiába. Mégis december 23-a van, az ünnep előtti, kibírhatatlanul hosszú nap, mikor már készülődik a jézuska, minden rokonszenvünk az övé is, bár ez egyszer előbb is ideérhetne. De persze nem teszi és jól teszi ezt a nemtevést […]

December 23-a van – persze csak szimbolikusan, elvégre esőről, szélről, hóviharról és mínuszokról álmodik a nyomor, mindhiába. Mégis december 23-a van, az ünnep előtti, kibírhatatlanul hosszú nap, mikor már készülődik a jézuska, minden rokonszenvünk az övé is, bár ez egyszer előbb is ideérhetne. De persze nem teszi és jól teszi ezt a nemtevést, mert a várakozás, bár egyrészt kibírhatatlan, közben azért mégis jó.

Holnap, mire ez megjelenik, már ki is költöztünk a Vörösmarty térre, mi, e titkos, deviánsan viselkedő, folyton fogyatkozó szekta tagjai, az olvasók. Mármint azok, akik nem Frei Tamás művei, meg a szürke ki tudja, hány árnyalata, ilyen-olyan celeb-, életmód vagy celeb-életmód könyvek, netán ősmagyarnak öltözött politikai vajákosok miatt mennek ki a Könyvhétre.

Na de addig, amíg még kényszerűleg ki kell bírnunk kánikula és per vagy monszunszerű esőrohamok, elkerülhetetlenül és sajnálatosan egymáshoz préselődő, izzadt járkálók (ahogy egy bizonyos tévésorozatban mondják, “walkers”), buborékfújó, bohócmaszkos őrültek, önjelölt, agresszív portrérajzolók, egymást túlharsogni igyekvő utcazenészek, saját, ilyen-olyan könyveiket nájlonszatyorból áruló, megvadult amatőrírók nélkül, azért valahogy persze el lehet ütni az időt.

Nézegetjük például a könyvheti listát, a programokat, dedikálásokat. Kit és mit hol és mikor találunk, de ezzel összhangban manőverezve másokat hol, mikor és hogyan kerüljünk el. Nem könnyű. Ahogy választani sem, mert bár az idei könyvlista (főleg első ránézésre) valamivel kevésbé hívogató, mint a tavalyi (ami mintha tavaly ugyancsak valamivel kevésbé lett volna vásárlásra csábító, mint a megelőző évé – bár ez inkább csak arról árulkodik, hogy ilyen nyafka egy természetem van), szóval mert persze, bár ha megint valamivel kevesebbnek tűnik is szubjektív finnyám szerint a megveendő könyv, annál azért persze még így is bőven több, mint amennyit a pénztárca megenged. Ahogy a program is, nem lehet elég felé osztódni – és akkor még az afféle világi hívságokról, mint alvás, bevásárlás, világbajnokság (!) még nem is beszéltünk, pedig valamikor azért ezeket is kéne.

Szóval – és elsősorban – persze azért főleg a könyvek a fontosak. Aczél Géza, Bertók László, Buda Ferenc, KAF válogatott, Király Levente, Kiss Judit Ágnes, Szabó T. Anna, Térey János, Tolnai Ottó – és most csak a líra területéről, persze a teljesség igénye nélkül szemezgettem olyasmiket, amiket megvenni, kunyerálni, vagy legalább kölcsönkérni jó volna. (És akkor még Egressy, Esterházy, Rakovszky, Sajó prózáját be se szereztük.)

Két szerzőt viszont szándékosan kihagytam a felsorolásból. Két fiatalt, pályakezdőt, nemzedéktársaimat. Két apokrifos szerzőt, akiknek (nagyzolom nagyképűen) viszonylag közelről figyelhettem az indulását, most pedig büszke (mert hogy: baráti) örömmel az elsőkötetessé válását. Nevezetesen Fehér Renátót és Tinkó Mátét, a Garázsmenet és az Amíg a dolgok rendeződnek című kötetek tehetséges és ígéretes szerzőit. Kéretik rájuk odafigyelni (és ezt most nemcsak a hazabeszélő, apokrifos elfogultság mondatja velem – még ha eltekinteni nyilván nem is tudok tőle), hanem a meggyőződés.

Sokszoros szereptorlódásban vagyok, elvégre csütörtöktől fogva egyszerre vagyok olvasó, kritikus, szerzőtárs, dedikáló és felolvasó (még írógyerek) is. Tehát vásárolok, lopva, majd egyre nyíltabban, mint valami spórolós dögkeselyű, kerülgetem egyre szűkülő, koncentrikus körökben az akciós polcokat, gyűjtök be, mint rendre, több recenziós példányt, mint amennyit egészséges volna.

És persze megyek dedikáltatni egyik (vagy talán: a)legjobb fiatal költőnkhöz, Evellei Katához (szombat 17:00, JAK). És milyen jó is volna (bár lényegében fizikai képtelenség), ha sikerülne mindenkihez eljutni, akihez kéne (a már korábban említetteken felül): kedvenc élő költőmhöz, Nádasdy Ádámhoz (csütörtök 17:00, Magvető), valamint Sumonyi Zoltánhoz (péntek 15:00, Argumentum), Grecsó Krisztiánhoz (szombat 12:00, Magvető), Kollár Árpádhoz (szombat 14:00, Csimota), Háy Jánoshoz (szombat 15:00, Európa), Spiró Györgyhöz (szombat 16:00, Magvető), Káplán Gézához (szombat 16:00, Pro Pannonia), Kemény Istvánhoz (szombat 17:00, Magvető), Nagy Koppány Zsolthoz (vasárnap 12:00, Magvető), Kiss Tibor Noéhoz (vasárnap 14:00, Magvető), Ungvári Tamáshoz (vasárnap 14:00, Scolar), Sándor Ivánhoz (vasárnap 14:00, Kalligram), Parti Nagy Lajoshoz és Závada Pálhoz (vasárnap 16:00, Magvető). Magam is dedikálok, erőteljes bizalommal, hogy nem süt ropogósra a kánikula és hogyha mégis, még akkor is lesznek, akik meg hozzám igyekeznek eljutni péntek 13-án és akkor már stílszerűen: 13 órától a FISZ standjához. (Írógyerekként pedig – enyhe szerepcserével, mint izgulós szülő, lődörgök, mint minden alkalommal, apám dedikálása körül, szombaton, 11-től a Noran Libro standjánál.)

Holnap pedig mi sem egyértelműbb: 15:45-kor jön az új nevén egész tündéri (afféle magyarabszurd) bájt kapó Katasztrófavédelem zenekar, aztán, bár mint rendre, az Írók Boltjánál is megnyílik az esemény, kövezzenek meg a fiatal irodalom divatdiktátorai (na persze biztatnom talán nem kéne őket, meglesz az magától is), én azért mégis inkább Spiró Györgyöt hallgatom.

És lám, mire ezeket összeírtam, már el is teltek a leghosszabb, várakozással teli, ünnep előtti nap utolsó órái. Mint amikor kiskoromban szülinap és karácsony előtti éjjeleken mázlim volt és kiharcoltam, hogy fennmaradjak éjfél után is (aludni az izgalomtól úgyse volna mód) és az órára nézve épp csak ki nem ugró szívvel konstatáltam, hogy már aznap van. És bár az ember ettől a legizgatottabb, így már valahogy mégis el lehet aludni. Aludjunk hát egy utolsót még az év szomorkásabb és sivárabb szakaszából, a könyvhéttelen szakaszból.

Akkor tehát holnap találkozunk a Könyvhéten!

PS: magánjellegű közlemény: a felolvasó szerepkört majdnem kifelejtettem, holott a naptárból kár lenne kihagyni a szombat este hétkor kezdődő fiszes irodalmi bulit, a Fényírást, ahol többedmagamban, méghozzá nem is akármilyen társaságban felolvasok. 

Nyerges Gábor Ádám