férjemnek
Akkor inkább rabszolga leszek. A multiké, a nemzetállamoké, nekem mindegy. De élek annyiból, amennyi havonta adatik.
És egy fillért sem rakok félre, de a szotyolámat nem engedem. Azon én egy fillért nem spórolok, az biztos.
Mert jó, jó minden szeme. Héjatlanítása, rágása, nyelése és a héj kiköpése felér egy bonyolult örömszerző folyamattal. És én ehhez ragaszkodom. Mikor eszem, ügyesnek, erősnek, bátornak érzem magam. És a héjköpésben benne van minden civilizált undorom, kritikám a világgal szemben.
Mert egy jót, igazit köpni se tudok már. És jóformán nem is tudom, számba se veszem, hogy miért, kire haragszom, hol van az eleje a dühömnek, mégis, a szotyizás békéssé tesz. És olcsóbb az ópiumnál, marihuánánál és egyéb csücsültető drogoknál. És hozzá se lehet szokni, vagy ha muszáj, ki lehet váltani olcsóbb búzaszemekkel. Úgyis madaramnak hívtál fiatalkorunkban.
Sőt, ha fontos neked a családi béke, ne hagyd, hogy ne szotyizzak. Igaz, húst is klopfolhatnék, hogy erőszakot tehessek, de rántott húst már ritkán eszünk. Igaz, vagdoshatnék is ezt-azt, zöldséget, húst, de akkor figyelnem kellene az anyagra, meg az ujjaimra, míg a szotyizás öntudatlan, merengésre csábít, akár a szopás a már-már jóllakott csecsemőt.
Dehogy spórolok én pár csomag szotyolán. Mert te ketrecharcot nézel, ha nem vagyok itthon, hogy jól érezd magad, de én nő vagyok, nekem kell valami kézzel fogható bármily elvont kiéléshez is. Különben is, másokkal ellentétben nekem a rágás nem lehetőség az agresszió kiélésére. Bár magokat szétrágom én is, nem érzek semmi győztes örömöt. A vesztes szívének kiharapását vagy agya velejének becuppantását. Igaz, ma csirkemáj lesz, rántva, de a vadállatok öröme se az enyém, mikor a zsákmány hasát felszakítva a belekhez, májhoz jutnak hosszú koplalás, sikertelen vadászatok után.
De nekem mindegy is, én csak úgy belecsöppentem ebbe az egészbe, mert én sokáig szoptam, és szopnék ma is, ha anyám élne és engedné. Nekem a rágás csak rossz pótlék. Csak örök emlékezés, mikor még elég volt csak szívni és nyelni.
Nekem a magocskák inkább csak tájak és emberek. Végtelen napraforgómezők valahol a világ egy másik táján. És emberek, akik ötször is megnézik a termést, hogy ugyanakkorák-e még mindig a szemek, vagy szépen, észrevétlen csökkenti-e már a klímaváltozás.
Mert nekem ezt, ezt is jelenti a szotyi.
S azt az egy-két jó fogat még, amivel szélesen, alaposan rá tudok harapni.
Mindenféle harag nélkül.
