Nagyon érdekes figyelni a globalizáció folyamatát, bár sokan kételkednek abban, hogy a glóbuszon valamiféle egységes társadalom jöhet létre. Az emberi evolúció a legutóbbi néhány millió éve apró közösségek kialakítására tette alkalmassá az embert. Egy-egy archaikus közösség száz-százötven kreatív, nyelvet beszélő, együttműködő ember szövetsége egy egész életre. Az állatok egyedi viselkedését olyan elemek határozzák meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a saját környezetükben életben maradjanak, szaporodjanak. A közösségek révén az ember viselkedése az életbenmaradás, szaporodás biológiai követelményei mellett szolgálja egy összetett rendszer, a közösség fennmaradását és szaporodását is. Az ember számára ez utóbbi vált a legfontosabbá.
Ha az egyének szempontjából vizsgáljuk a kérdést, jól látható, hogy az állati viselkedésben bár szerepet játszik az egyéni tanulás, tapasztalat, de ez mindig csak kis rész a genetikai meghatározottságok mellett. Az embernél az arány megfordul és a beszélt nyelv, a hiedelmek segítségével a tapasztalatok, előírások, együttműködési szabályok összeszőtt rendszere, amit kultúrának nevezünk, lett a viselkedés meghatározásában a döntő tényező. Minden ősi kultúra reprezentálja valahogyan a közösségen kívüli világot, de a legfontosabb funkciója magának a közösségnek pontos leírása és céljainak meghatározása. Minden közösség kialakít egy megtanulható elképzelést arról, hogy a közösség tagjai miért vannak, és arról is, hogy milyen részük van a közös cél elérésében. Miután az ember viselkedését döntően a tanulás határozza meg, a közösség tagjai gyermekkoruktól folyamatosan részesülnek a közös cél ősi szabályok szerinti kialakításában és saját szerepük fokozatos megtanulásában. Az egyén és a közösség kapcsolatát ritka kivételektől eltekintve harmonikusnak tekinthetjük, mert a közösség tagjai együtt alkalmazkodnak a külső környezet esetleges változásaihoz, a cél és a részvétel nem egyéni választás lehetősége.
Ha most nagyon nagyot ugrunk az ember evolúciós történetében és a legutóbbi, tehát a jelen állapotait vizsgáljuk, ki kell deríteni, hogyan alakult a közös cél és az egyéni részvétel, akkor, amikor már nem száz-százötven, hanem nyolcmilliárd ember kapcsolatáról beszélhetünk.
Léteznek még közösségek?
Létezik még közös cél?
A tradicionális közösségek gyakorlatilag eltűntek, az ember nem egy közösséghez, hanem a társadalomhoz igyekszik alkalmazkodni. Azok a biológiai adottságok, amelyek a közösségeket létrehozták, persze nem szűntek meg. Minden emberben él a vonzódás valamiféle közösséghez, akkor is, ha ez átmeneti, ha a kapcsolat felületes. A modern társadalmak “kvázi közösségekkel” próbálkoznak, ilyenek voltak és vannak a vallások, amelyek a hívők számára, ha nem is a teljes életükre, de valamiféle közösséget kínálnak, ilyenek az ideológiák, amelyek valamilyen leegyszerűsített gondolat, társadalmi cél mellé toboroznak hívőket és az a cél, hogy hatalmunk legyen a társadalom felett, és akkor minden kérdést meg tudnak oldani. Egyik sem lett igazán sikeres a vallási, ideológiai hiedelmek kialakítása nem működik hatékonyan. Általában azért, mert nem képesek az ember mindennapjait, teljes életét bevonni a közös cél foglalatába és azt sem képesek elérni, hogy a társadalom döntő többsége azokat elfogadja. Ezek mellett a társadalmi élet számtalan pontján megjelennek alkalmi csoportok, amelyek a közösség látszatát kínálják. Gyárak, iskolák, intézmények, civil szerveződések hirdetik, hogy itt közösséget találsz, csak csatlakozz a mi céljainkhoz, amelyek persze nem az egész életről szólnak. Az emberek csapódnak egyikből a másikba, egyszerre több csoporthoz tartozónak is érzik magukat, de nem találnak elfogadható megoldást.
Korábban kifejtettem már, itt nem részletezem, hogy az egyéni reakció erre a helyzetre, hogy egyszemélyes közösségekké alakultak az emberek. A társadalom mai állapotában egyszemélyes közösségek populációjának fogható fel. Nincsenek nagy közös célok, nincsen meg az egyéni kiegészítő tevékenység, az a rész amivel az egészhez hozzájárulhatunk. Ez nagyon komoly probléma. Ha figyeljük a társadalom jövőjével foglalkozókat nem képesek világos, egyszerű gondolatokat megfogalmazni arról, hogy mi a bolygón élő emberiség közös célja. A megmaradás, szaporodás biztosan, de hogyan, hányan és milyen termelési-elosztási rendszerben? Az ősi közösség a beszélt nyelv segítségével aprólékosan meghányta-vetette a csoport közös célját, és pontosan kijelölte az egyéni részeket. Ez megszűnt. A társadalmi kommunikáció legfeljebb az adott társadalom meglévő struktúráinak megtartásáról beszél, de ez a beszéd nem meggyőző. A kompjúterek, mobiltelefonok, az Internet kialakították a a villámgyors kommunikációt, amely régen a beszélgetés formájában is fontos eleme volt a közösségek életének, de nyolcmilliárdos tömegben láthatóan nem úgy működik. Nem hozza létre a közös cél vízióját, nem jelöli ki egyértelműen az egyes emberek részét a közös feladatból.
Ez jelentős evolúciós probléma. Egyetlen faj sem élhet az evolúcióban kialakult eszközei nélkül. Hogyan tovább?
Csányi Vilmos
