Hazajutni épp olyan körülményes, amint Johann Sebastian Bach második csellószvitjének Allemande-ja jut el a nyitóhangtól a záróhangig a vonó jól hallható, koppanó zörejeitől kísérve.
Még két tétel a Bach-műből.
A tornácon hagyott sáros csizmám talpredői között megbújt egy darázs. Végigsimítottam a hátát, mire dermedten megfeszült a teste, és úgy buggyant ki potrohából a kétmilliméternyi fullánk, akár a vadrózsa sarjadó tüskéje.
Az év legrövidebb napján verőfény. Köveskál, Zánka (haragoszölden, mintha belülről világolna a Balaton a templom mögött a mélyben), Akali, Dörgicse, Vászoly (a pogány Vazul egykori birtoka), majd Pécsely – itt leparkolunk a szőlők közt, és gyalog megyünk tovább Zádorvár felé. Lassan, a két és fél éves lányom tempójában lépdelünk. A fűzes-nyárfás domboldalon kisebb-nagyobb erekben csorog le a várrom alatti Zádor-kút vize. Rég láttam ennyi fagyöngyöt. Fönn, a romfalakról olyasfajta meghökkentő nézetben mutatja magát a Pécselyi-medence nyúlványaként a magasabb fekvésű, fennsíkszerűen hullámzó Tihanyi-félsziget, akár Mantegna híres képén a rövidülésben megfestett Krisztus.
Szenteste, Sol Invictus régi ünnepén a kislányom a felszólításra, hogy énekeljen valamit az ajándékbontás előtt, mosolyt fakasztó érzékenységgel a Süss fel napba kezd bele (ez az egyik kedvenc dala) a karácsonyi énekek helyett.
Éjjelente fagyközeli hőmérsékletek; aztán, ha kisüt a nap, nyolc-tíz fok. A puszpángbokor alatt még tartja magát egyetlen szál ibolya.
Kora reggel nagy nyüzsgés a madáretetőnél, miután beleöntöm a napraforgómagot. Főként széncinkék, kékcinkék, zöldikék és verebek jönnek, de ma föltűnt egy csuszka és egy meggyvágó is. Az íróasztalomtól pont rálátni az etetőre.
Szaturnuszi mesék. A lassúság. Türelmesen bevárni a mondatokat, hogy maguktól érkezzenek. Jól emlékszem, kisgyerekkoromban mennyire meglepődtem, amikor megtudtam, hogy velünk egyidejűleg is születnek mesék, hogy vannak köztünk olyan emberek, akik meséket írnak, hogy ez lehetséges; hogy a nekem fölolvasott mesék nem mindegyike létezett öröktől fogva, mint az Ezeregyéjszaka.
Barázdabillegető, tengelic.
Karácsony másnapján megered a hó; tíz percig tömör pelyhekben szakad, mint a durva szemű tengeri só, aztán eláll.
Két nappal később behavazunk hajnalra.
Jön le a féktelen, nyers szél északról, és zúgatja egész éjjel a fagyott talajú erdőséget, a lassú nedvektől rugalmas rostokat, akár a tengert.
Lanczkor Gábor
