Ezerkilencszáznyolcvanvalahány márciusának végén mutatott osztályfőnököm a mellemen lévő kokárdára, „Gábor, azt talán már le kellene venni!”, mire én a tinédzserek magabiztosságával: „Miért, tanár úr, még Forradalmi Ifjúsági Napok vannak!” Ezzel próbálták akkoriban összemosni 1848, 1919 és 1945 nem igazán egyenértékű emlékét, eszméjét. Március 15-től április 4-ig szinte folyamatosan szabadtéri rendezvények, koncertek voltak szerte az országban. Ahogyan Tóth Béla, a Somogyi-könyvtár akkori igazgatója mondta: „a forradalmi ifjúság mög mégin’ végighányta a Stefániát”, amit persze akkor, nem így hívtak, hanem Magyar Tanácsköztársaság útjának, és nem Erzsébet királyné szobra állt ott, hanem a Libás Manci, a Tanácsköztársaság emlékműve.
Így voltam én nagy ellenálló a nyolcvanas években. Egészen április 4-ig, sőt néha – nagy bátran – még utána is pár napig hordtam a kokárdát. Már előtte napokkal feltűztük, s nagy naivan azon nevetgéltünk a barátokkal, hogy mennyire is aktuális a 12 pont, hogy a „sajtó szabadságát”, meg a „külföldieket vigyék el tőlünk” meg persze az „Unió”…
Évekkel később tudtuk meg, hogy osztályfőnököm csak bennünket óvott, mert volt, aki nem csak nevetgélt, hanem több példányban lekörmölt egy aktualizált 12 pontot is, és ha már leírta, a szegedi „Pilvaxból”, a Béke tanszékről elindulva kiragasztgatta az Aradi vértanúk terén és végig a Kárász utcán. Persze, ahogy illik, „állampolgári bejelentés alapján” még aznap előállították és hat hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Benda Balázs volt a megkésett márciusi, akinek – az ítélet indoklása szerint – „az életkorára jellemzőnél sokkal nagyobb a politikai érdeklődése. Ezirányú ismeretei széleskörűek, de nem alaposak és nem rendszerezettek. Emiatt a hibákat kiélezettebben látja, ellentmondásoknak tekinti. Politikai nézetei ezért szélsőségesek, a fejlődés társadalmi-gazdasági ellentmondásait nem a megfelelő módon értékeli.”
Pár évvel később, már a rendszerváltás után, szomorú arca sokszor feltűnt a tanárképző főiskola füstös klubjában, ahol a szabadság mámorát próbáltuk keverni a sör mámorával. Balázs is részt vett beszélgetéseinkben, vitáinkban, de igazán nem oldódott fel, nem lelkesedett velünk, mindig átlengte valami megfoghatatlan melankólia. Csak akkor értettük meg, ki is volt ő valójában, amikor egy-két évvel később jött a hír, hogy a szabadság sötét madaraként kiröppent egy szegedi toronyház valahanyadik emeletéről.
Március 19-én lenne 47 éves. Ebből az alkalomból a Metanoia Artopédia ORTHOPAID RÖVÜ című eseményére invitálja az érdeklődőket, március 18-án este 19 órára a szegedi Grand Café-ba.
AG
