09.24.
| A PesText Fesztivál különleges meghívottjai >>>
09.21.
| Szegedi Nemzeti Színház – Kormányos Ákos: Raktárépület >>>
09.19.
| Asztali beszélgetések… – Konok Tamás 90 >>>
09.16.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
09.04.
| Grand Café – 15. BUSHO Film Festival >>>
07.26.
| Te csak hallgatod Bob Dylan-t, vagy nézed is? >>>
07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
09.13.
| Meghalt Konrád György >>>
09.07.
| Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját >>>
08.24.
| Egy hónap múlva indul a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál >>>
08.22.
| Kiemelkedő művészeti eredmények az idei Szegedi Szabadtérin >>>
07.26.
| Szombattól lehet jegyet venni a THEALTER előadásaira >>>
07.25.
| Magyar képregényben éled újjá Zorro >>>
07.24.
| Alkotói rezidencia Szegeden és Újvidéken >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>

BESZÉL ÖN IDEGENÜL?
kortárs román írók

Halasi Zoltán drámarészlete

Nemes Jeles László művészetéről (Fritz Gergely, Sághy Miklós)
Beszélgetés a rendezővel

Andrei Gamart festményei

>>>
hamarosan...

Wehner Tibor: Emlékmű-sablonok
2014.10.23 - tiszatáj

KISFALUDI STROBL ZSIGMOND ELSŐ VILÁGHÁBORÚS MONUMENTUMAI

A magyarországi első világháborús monumentumok együttese ezernél több olyan objektumot ölel fel, amelyeknek létrejöttét az az 1917-ben kibocsátott belügyminiszteri rendelet inspirálta, amely a települések számára előírta a XX. század első világégésében meghaltak emlékének kötelező érvényű megörökítését.[1] Az emlékállítási kényszer mellett a hatalmas emlékműegyüttes egyöntetűségének garanciája az emlékállításra kötelező rendelet kihirdetése előtt két évvel, 1915-ben létrehozott Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság volt, amely jóváhagyta az emlékműterveket, s ez is azt eredményezhette, hogy az ikonográfiai, a stilisztikai és az esztétikai aspektusokat mérlegelve sem találunk karakteres egyénítő jegyeket, nem fedezhetünk fel önálló alkotói koncepciót, kimagasló minőséget a két világháború között megszületett mementók, illetve hősi emlékművek körében.[2] Ez nemcsak a teljes emlékanyagra, hanem az e körben alkotott, a Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975) szobrászművész által készített művekre is igaz: a XX. század kimagasló jelentőségű életművet teremtő, minden korszakban megbízásokkal elhalmozott szobrász tizenhat – a budapesti irredenta-szoborral, az Északkal együtt tizenhét – I. világháborúra, hőseire és áldozataira emlékező és emlékeztető, a háború következményeire hivatkozó monumentális alkotást tervezett és valósított meg. A tizenhat (tizenhét) művet felölelő együttesben egyalakos monumentumok és többalakos szoborcsoportok, reprezentatív emlékművek és szerény emlékjelek, kitüntetett jelentőségű település-környezetben térbe állított, nagyszabású plasztikák és architektonikus elemekhez kapcsolódó domborművek, kőbe faragott, bronzba öntött és műkő kompozíciók sorakoznak. Az emlékművek méretét, kivitelét, minőségét nagyban befolyásolta az emlékállító település nagysága, jellege és áldozatvállalása, ugyanis ezek a monumentumok kivétel nélkül közadakozásból valósultak meg.

A budapesti Szabadság téren 1921-ben felállított irredenta szobor, az Észak és az 1947-ben felavatott gellérthegyi Felszabadulási emlékmű mintegy keretbe foglalja Kisfaludi Strobl Zsigmond két világháború között a monumentális szobrászat terén kifejtett munkásságát. E két és fél évtized legjelentősebb alkotásai között az 1925-ös Íjászt, az angliai portrésorozatot, s an­nak egyik csúcspontját, az 1932-ben megformált, illetve márványba faragott G. B. Shaw-port­rét és az 1930-ban a budapesti Móricz Zsigmond körtéren köztérre került Szent Imre-szobrot tárgyalja főművekként a szakirodalom, majd a második világháború lezárulása után a készülő, majd elkészült gellérthegyi Felszabadulási emlékmű kerül hosszú-hosszú évtizedekig sem halványuló reflektorfénybe. A mester ebben a periódusban alkotott, a két világháború között kivitelezett hősi emlékmű-sorozatáról, illetve az e sorozatba illeszkedő, a vidéki magyar településeken megvalósított munkáiról a Kisfaludi Strobl-munkásságot, s a korszak művészetét tárgyaló könyvekben és tanulmányokban szinte szó sem esik. Maga a művész is csak futó epizódokként emlékezik meg az Emberek és szobrok címmel 1969-ben közreadott visszaemlékezésében az e téren kifejtett tevékenységéről: „Első hősi emlékművem a kapuvári szobor: egy ősmagyar keblére dőlt sebesült zászlótartó. Egységesen, egyszerűen megoldott drámai kompozíció; egy elveszett háború… Ez idő tájt készült el a kis Guggoló, a Lábtörlő, a Tavasz, továbbá a rákoskeresztúri, a körmendi, nyíregyházi hősi emlékmű, sok portré és számos kisebb szobor.”[3] Érdekes és jelentőségteljes, hogy visszaemlékezésében a kisebb kompozíciókkal és a portrékkal szinte összemosva veszi számba a művész a világháborús tárgyú monumentális alkotásait. Az 1920-as évek eseményeit áttekintve Kisfaludi Strobl feljegyzi: „Közben befejeztem három nagyobb művemet: a Hadik huszárt (más címvariációk szerint Magyar huszár a XVIII. században, vagy Kardját néző huszár című művet. W. T.), 1926-ban a nyíregyházi hősi emlékművet és a soproni Hűségkaput, melyet Hikisch Rezső műépítésszel együtt készítettem el. A nagykanizsai hősi emléken a két alak közül az egyik Petőfi. Elkészült a gyöngyösi Huszáremlékmű is. E szobrokon sokat és nagy szeretettel dolgoztam.”[4] Tanulmányunkban ennek a meglehetősen szűk­szavú alkotói kom­mentárral kísért, két világháború között készített, a hősi emlékmű-, illetve az I. világháborús emlékmű-kategóriába illeszt­hető műcsoportnak az alkotásait vesszük kicsit közelebbről szemügyre. A meglehetősen ismeretlen, számos szakirodalmi tévedéssel[5] kísért és a felállítási évszámokat vizsgálva igencsak zavarosnak ítélhető műegyüttes áttekintése azért is fontos lehet, mert az emlékműszobrászat, a szobrászat eme meglehetősen ingoványos területére, bizonytalan alapjaira építkező objektumai végigkísérik Kisfaludi Strobl – a szellemi-eszmei kérdésekkel és konfliktusokkal nem nagyon vívódó attitűdjével meghatározott – művészi munkálkodását. Amiként a szobrász a húszas évek előtt grandiózus, bár szükségszerűen csak provizórikus monumentumokkal vett részt a Tanácsköztársaság emlékműállítási propaganda-hadjáratában, a két világháború között a világháborús mementók terén fejtett ki rendkívül aktív tevékenységet, hogy aztán az 1945 utáni években – ismét egy új rendszer szolgálatába szegődve – különösebb törés nélkül és változatlan intenzitással folytassa a meggyőződést nélkülöző emlékállító munkásságát. Ebbéli működését mintegy jelképesen a mind a mai napig viták kereszttüzében álló budapesti Felszabadulási emlékművel, e rendszervisszaváltott napjainkban már szabadság-szoborként szolgáló, eredetileg szovjet behódolási monumentummal koronázta meg.

*

kisfaludy-1A Kapuvár városát átszelő főközlekedési út mellett fekvő központi Fő tér parkjában 1924-ben avatták fel az 1914–1918-as világháború kapuvári hősi áldozatainak emlékművét. (A kis dombot közrefogó, lépcsőzetes alapra épített, magas talapzatra helyezett, mészkőbe faragott kompozíciót 2008-ban felújították.) A hősi halált haltak neveit felsorakoztató, fekete márványtáblákkal övezett talapzaton lehanyatló, kezében, illetve a vállán zászlót tartó katonát támogató ősmagyar vitéz áll, mögöttük vastag, lecsonkolt fatörzs zárja le a kompozíciót. A mozgalmas kontúrral közrefogott súlyos tömböt részletgaz­dag kidolgozással ellenpontozta a művész: a kard, a tőr, a tölténytáska, a ruharojt, a sújtás és a sisak is pontosan kidolgozott és gazdag plaszticitással előadott. A kapuvári mű a hős halála-, illetve a historizáló, az ősmagyar mitológiakörhöz kapcsolódó motívumokat feldolgozó emlékműtípus jellegzetes példája. Kova­lovszky Márta művészettörténész állapította meg e műcsoportot áttekintve egy 1988-ban megjelent tanulmányában: „Noha a húszas években készült világháborús emlékműveken újra megjelennek a régi magyar legendák alakjai, az idők megváltoztak, s így az ő szerepük, jelentőségük is más. E szobrokat vesztes ország állította, mely most e történeti vonatkozásokkal kétségeit, keserű tapasztalatait némította el, sebeit gyógyította, létezésének jogát és magyarságát igazolta. … Árpád vezér, Csaba királyfi vagy Lehel alakja nem csupán a régi dicsőség lélekemelő, ám időben távoli, objektív példáiként állhattak a közösség előtt, hanem többé-kevésbé nyíltan kifejezték a történelem alakulásába bele-nem nyugvás és a bosszúvágy kétes érzését is.”[6] A mű dinamikus plasztikai jelenségként meghatározza a település római katolikus temploma mellett elterülő központi térségét: minden nézete, még a hátsó nézete is átgondolt; a lecsonkolt fatörzs, a dús redőzésű lobogó mind formai, mind szimbolikus vonatkozásban fontos mű-összetevő.

kisfaludy-2Körmend városának külső negyedében, a vasútállomás mellett húzódó, a Thököly utca és az Arany János utca által közrefogott park középpontjában – amely a közelmúltban mintegy a Kisfaludi-monumentum függelékeként itt elhelyezett 1996-os Honfoglalási emlékmű és a 2005-ben ugyancsak itt otthonra lelt A kommunizmus üldözötteinek emlékműve révén alakult kegyeleti parkká –, egy később beépített mellvéd-fallal eltakart földdombon magasodik a – napjainkban már a II. világháborús áldozatokra is hivatkozó már­ványtáblákkal bővített – körmen­di első világháborús hősökre emlékeztető, 1924 körül keletkezett emlékmű. Kisfaludi Strobl Zsigmond mozgalmas, mész­­kőből fara­gott többalakos együttesének kö­­zéppontjában, erőteljes alapépít­ményen az a sas-lábakon nyug­vó, feliratokat és az áldozatok névsorát hordozó obeliszk emelkedik, amely felső részén lezárásként a karmában kardot tartó sast, vagy turul­ma­dárt hordozza. Ez az architektonikus emlékmű-elem, amely mintegy meghatározza, vagy elválasztja egymástól az emlékmű fő- és hátsó nézetét – s egyszersmind kizárja, vagy teljesen érdektelenné teszi az oldalnézeteket – a későbbi Kisfaludi Strobl által komponált monumentális műveken is vissza-vissza­tér. A körmendi emlékmű szimbolikája összetett, illetve a mű formailag egymásnak mellérendelten megjelenő részekből felépülőn mintegy halmozó jellegű. Az obeliszk bal oldalán egy életnagyságú, puskájára támaszkodó, lerogyó katonát támogat egy erőteljes civil alak a hős halála-jelenet vagy -szimbolika megformálásaként, míg a jobb oldalon egy zászlóját leeresztő, rohamsisakos, tisztelgő katona áll. Az obeliszk hátsó frontján, mintegy az emlékmű térbe szervezésének elemeként, de az obeliszk mellett elhelyezett alakoktól teljesen függetlenül a jobb kezében leeresztett fáklyát tartó, baljával címerpajzsra támaszkodó, térdelő, lehajtott fejű Hungária nőalak jelenik meg, s mindezt mintegy megkoronázza az obeliszk tetején őrködő sas vagy turul. Hungária-istenasszony megjelenése az ősmagyar eredetmítosz-alakok szereplésével állítható párhuzamba: a keresztény hagyomány Mária-alakjának pogány ősanya szimbólumaként hol harcos hősként, hol a halott katonát gyászoló istenasszonyként szerepel a két világháború között született hősi emlékműveken.[7] A rendkívül szerteágazó turul-szimbolika, illetve igencsak ellentmondásos turul-értelmezés köréből a körmendi monumentum kapcsán Voigt Vilmos néprajztudós világháborús emlékmű-konstel­lá­ciót is mérlegelő eszmefuttatását idézzük: „A turul az Árpádok totemállataként hagyományozódik, új meg új életre kel, amikor a társadalmi és művészeti érdek úgy kívánja. Az ezeréves Magyarországnak 1896-ban valóságos jelképévé válik, és nem csoda, hogy amikor szóba kerül az első világháborús hősök emlékművének terve, végül itt is a turul válik az állandó jelképpé, noha például az ágyú, sőt a kard, a babérkoszorú, a sírkereszt, az örökmécses, de akár maga a harcoló katona is több joggal pályázhatott erre a szerepre.”[8] Amiként Körmenden éles ellentétben van egymással a katonaalakok naturális és a Hungária-figura finoman modellált plasztikai megformálása, ugyanúgy elmondható az is, hogy ez a mellérendeltség, a jelképhalmozás hatja át, határozza meg a teljes kompozíciót.

kisfaludy-3A hajdani Rákoskeresztúr községben, a mai budapesti XVII. kerületben, a nagy forgalmú Pesti út mentén futó parksávban, egy ma már beépített egykori park maradványában 1924 óta áll a helység áldozatainak műkőből öntött, kis oszlopokkal tagolt vaskerítéssel körülvett egyalakos monumentuma. A lép­csőzetes, a feliratokat és névsorokat hordozó márványtáblákkal ékesített talapzaton álló plasztikai kompozíció egynézetű: a felső részén turullal lezárt fal-architektúra előtt áll a kezét teátrálisan a szívére szorító, rohamsisakos, pillantásával átszellemülten az égre tekintő katona-alak, s a fal antiplasztikus hátsó oldalán csak egy koszorú és egy kard domborművű kompozíciója jelenik meg. A hazájáért életét áldozó vagy felajánló katona-alak-megformálással és a turul-szimbolikával élő emlékmű szobrászatilag talán legizgalmasabb mo­tívuma az arc és a turul szenvedélyes érzelmekkel átitatott meg­jelenítése, illetve együttjátszása.

kisfaludy-4A Kisfaludi Strobl-életrajzok változatlanul fennmaradt, 1924 óta a soproni Deák téren álló műként tartják számon a Limanovai emlékművet – illetve más nevén a Nádasdy huszárok emlékművét –, amelynek helyén ma már a negyedik monumentum-variáció gyanánt újabb, egy 1993-ben emelt emlékmű áll. A Nádasdy huszárok Kisfaludi Strobl által megformált emlékműve 1924 és 1950 vagy 1951 között őrizhette a hősök emlékét a Deák tér emlékműfüzérében, és tisztázatlan körülmények között, máig kiderítetlen okok miatt került sor a lebontására. Itt lenne az ideje, hogy a kézikönyvekben, illetve a Kisfaludi Strobl-életrajzokban korrigálják a soproni mű regisztrációját. Mint Molnár László történész 2007-ben közreadott tanulmányából megtudhatjuk: „A hatalmas emlékmű stílusos elhelyezést nyert a tér akkori, örökzöld falának előterében. A kiemelt talapzaton két huszár művészi beállítású, ötnegyedes nagyságú alakja állt. Az egyik a Nádasdy huszárok Mária Terézia korabeli öltözékében, a másik a világháborús egyenruhájában. Közöttük három nagyméretű márványtáblán a hősi halottak nevei voltak. Az emlékmű alsó részében elhelyezett relief a limanovai csata azon pillanatát ábrázolta drámai erővel, amint Muhr ezredes rohamra vezeti huszárjait, és Bauer Ottó hadnagy elesvén, vérét ontja hazájáért.”[9] Az emlékműről fennmaradt, a Molnár László-tanulmány illusztrációjaként közölt fotó alapján annyi állapítható meg, hogy ez a mű is frontális nézetre komponált, egy erőteljes architektúrával, illetve fallal lezárt és hangsúlyozott, a körplasztikát és a domborművű kidolgozást ötvöző, a mészkövet és a bronzot egyszerre alkalmazó monumentum volt, amely a tisztelgő jellegű katona-idézés mellett a csata epikus megfogalmazású előadásával élt. Kisfaludi Strobl soproni, 1924-ben állított Nádasdy huszárok emlékművének utórezgéseként valósult meg 1926-ban a hősi emlékművek műcsoportjához csak bizonyos áttételekkel kapcsolható Hűségkapu-dombormű. A Tűztorony vagy Várostorony belváros felé néző, napjainkra építészetileg leszűkített, eredetileg nagy köríves nyílású kapuja feletti, a világháború lezárulása utáni 1921-es népszavazás – amikor Sopron városa a Magyarországhoz való tartozásról döntött – emlékére készült dombormű szimbolikus összegzésű alkotás: a kapu felett trónoló Hungária-isten­asszony lelkes soproni polgárok domborműveinek háromszög-kompozíciójában jelenik meg. Érdekes, hogy a 2000-ben megjelent Kortárs Magyar Művészeti Lexikon nyilvántartása szerint 1945-ben ezt a művet lebontották, holott ma is változatlanul, teljes épségben díszíti a nyugat-dunántúli város emblematikus épületét.[10]

Füzesabony főutcája, a Rákóczi Ferenc utca kiterese­dé­sé­ben, egy kis park fái alatt 1926 óta emlékeztet az első világháborús hősökre a feliratokat és neveket hordozó fehér mészkőtalapzatra helyezett, bronzba öntött, életnagyságúnál nagyobb, dinamikusan a térbe állított katonaalak, amely erőteljes kontraposztban állva, jobbjában dúsan redőződő zászlót tartva, balját pátoszosan a szívére szorítva jelenik meg. A hősi emlékek egymástól jól elkülöníthető típusai közül e mű a gyászoló katona-kategóriába sorolható, amelynek jellemzője a lehajtott fej, a puska vagy a zászló.[11] E műcsoportról állapította meg Nagy Ildikó művészettörténész az első világháborús emlékműveket áttekintő tanulmányában: „Az olcsó megoldásoktól azonban a köztiszteletben álló, nagynevű szobrászok sem riadtak vissza, kiüresedett formákat ismételnek számtalan változatban. (…) Az emlékműveket elsősorban nem művészi szándék, hanem a hivatalos ideológia és egy közösség speciális igénye hozza létre valamilyen kegyhely létesítésére. (…) Mindez megszabja az emlékmű kialakult – és alig változó – kifejezésbeli sztereotípiáit éppúgy, mint ábrázolási kötöttségeit. Csakis közvetlen, direkt hatásokra épülő jelképekhez fordulhat, olyanokhoz, amelyeket mindenki ismer.”[12]

A füzesabonyihoz hasonló környezetben áll az 1926-ban alkotott Kisfaludi Strobl-mű, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászszentandrás Hősi emlékműve, amely ugyancsak a gyászoló katona-típus képviselője. Itt azonban nem bronzba öntötte, hanem mészkőbe faragta a szobrász az életnagyságúnál nagyobb katona-alakját, s miként Rákoskeresztúron, az alak mögé feliratokat hordozó obeliszket állított, s ezzel egy csapásra egynézetűvé avatta kompozícióját. A talapzatra a rendszerváltás után – az eredeti kompozíciót alaposan megzavarva – fekete márványtáblát helyeztek, a II. világháború áldozataira emlékeztetve. Tartalmi-szimbolikus vonatkozásokban a jászszentand­rási emlékművel kapcsolatban csupán a füzesabonyi mű kapcsán idézetteket – a tisztelgő katona-típus ismérveit taglalva – ismételhetnénk meg.

kisfaludy-5A Nyíregyháza központi térségén, a Hősök terén 1928-ban felállított hatalmas Hősi emlékmű-együttes Kisfaludi Strobl Zsigmond emlékműveinek sorában az egyik leggrandiózusabb és a leggazdagabb szobrászati eszközrendszerrel kivitelezett alkotás. A tagolt mészkő talapzaton három bronzba foglalt plasztikai egység kapott helyet: egy kiemelt főalak és két mellékalak-csoport. A mű előterében és hátsó részén, az alacsonyan elhelyezett mellékalakok csoportja az első világháborús monumentumok sablonos jeleneteinek illetve motívumainak epikus megfogalmazója: elől a családját, a kisgyermekét ölében tartó, asszonyát védelmezőn óvó fiatal férfi, hátul a fiatal, elesett, kezében még puskáját szorongató katonát karjaiban tartó öreg paraszt. Vagyis a magyar család- és a hős halála-típus megjelenítésének lehetünk itt is tanúi. Ám e sablonos jelenetek fölött, a kiemelt főtalapzaton egy sárkányölő vitéz jelenik meg, aki csupasz ököllel sújt le a szörnyre. E hallatlanul mozgalmas küzdelem kapcsán állapította meg Hankiss Elemér szociológus, hogy „A vallásos-mitologikus színezetű héroszok mellett megjelennek az e világi héroszok is. A nyíregyházi hősi emlékművön például egy sárkányölő parasztlegény figuráját látjuk: vagyis itt azért belejátszik a képbe a sárkányölő Szent György vallásos motívuma.”[13] Ez a motívum, mint köztudomású, Kisfaludi Strobl eszköztárában nem csupán az első világháborús emlékmű-tartalmak összegzésének és kifejezésének médiuma, hanem negyed századdal később a második világháborúra, illetőleg kimondottan az ún. felszabadulásra emlékeztető jelképpé, a rossz elpusztításának, megsemmisítésének, a jó győzedelmeskedésének szimbólumává vált a gellérthegyi Felszabadulási emlékművön. A nyíregyházi főalak Budapesten mellékalakká lép vissza, de a szereplők, a mozdulatok azonosak a két kompozíción, csupán annyi a változás, hogy Budapestre érve a legény ruháit, a sárkány fejeit veszti: az ing és a nadrág helyett a Gellérthegyen meztelen figura, és a hétfejű szörny helyett egyfejű sárkány szerepel a szovjet hősök nagyságának és emlékének adózó emlékművön. Lám-lám, milyen külsődleges eszközök, felületi módosítások kellenek csak a különböző tartalmak azonos motívummal való megfogalmazásához és kifejezéséhez – s ezt nemcsak ez a nyíregyházi-budapesti párhuzam tanúsítja a Kisfaludi Strobl-életműben. Erőteljes, viharos mozgás hatja át, drámai konfliktusok és szenvedélyes érzelmek éltetik a nyíregyházi Hősi emlékművet, jelezve, hogy ez már az 1920-as évek végének alkotása, amikor a gyász és a kegyelet, a fájdalom érzetének kifejezése felháborodással, követelésekkel és fenyegetésekkel vegyül.

kisfaludy-6Gyöngyös belvárosának egy- és kétszintes épületekkel közrefogott belvárosában, a Rózsa utca–Móricz Zsigmond utca–Vértanu utca által határolt kis háromszögletű, enyhén emelkedő kis térség alsó csúcsán, 1992-ben ezen új környezetébe illesztetten áll az I. világháborúban elesett Császári és királyi 6-os Württen­bergi huszárok 1932-ben készült bronz emlékműve. (A mű eredeti helye a Móricz Zsigmond utca és Jókai utca által határolt terület volt.) Miként a nyíregyházi első világháborús Hősi emlékmű és a budapesti Felszabadulási emlékmű esetében, itt is érdekes motívumvándorlásra figyelhetünk fel: Gyöngyösön az a kardját néző huszár került díszesen megfaragott, ovális alépítményen emelkedő, gondosan kidolgozott mész­kőtalap­zat­ra, amely a világháborús összefüggésektől tel­jesen függetlenül, eredetileg kisplasztikaként 1926-ban készült Kisfaludi Strobl műhelyében, majd a gyöngyösivel azonos időpontban, ugyancsak 1932-ben Mária Terézia-ko­ra­beli huszár-szoborként valósult meg Budapesten, nyilvános térben, a budai várban elhelyezett alkotásként. Csupán a méret, illetve a jelmez változott. A két mű összehasonlítását Prohászka László helytörténész 1994-ben végezte el a Pavilon című lapban megjelent tanulmányában: „A (gyöngyösi) szobor, amelyet szintén Kisfaludi Strobl Zsigmond készített, első pillantásra azonosnak tűnik a budavárival. Pedig csak a kardját szemlélő férfi alakja hasonló, az egyenruha és a fegyverzet a Monarchia közös huszáraié. Az ábrázolás a gyöngyösi szobor esetében is tökéletesen korhűnek mondható. A díszes dolmány helyett egyszerű attilát viselő közhuszár fején fehér cserfalombbal ékesített csákó, derékszíján két tölténytáska, hátán karabély. A kezében tartott lovassági kard is a hivatalosan rendszeresített, 1904-es mintájú, kosaras markolatú, a jobb kéz csuklóján markolatszíjjal. A bronzalak előírásos panyókára vetett mentét visel a vállán. (…) Míg a budavári alkotásra inkább a barokkos elegancia a jellemző, addig a gyöngyösi változatban több a harcias erő.”[14] A két mű formai párhuzama mellett a csereszabatos művészi koncepció is elgondolkodtató: a nem létező konkrét történelmi analógiák felleléséhez vagy mellőzéséhez néhány sújtás, csákódísz, fegyvermarkolat korhű megformálása elegendő, s a szimbólumok szintjén maguk a szimbólumok és a történelmi tanulságok is felcserélhetők – vagy látszólag következmények nélkül nagyvonalúan teljesen figyelmen kívül hagyhatók.

kisfaludy-7A nyugat-dunántúli város, Nagykanizsa egyik központi terén, a századfordulón épített és a közelmúlt évtizedeiben emelt modern köz- és lakóépületekkel övezett, a városközpont felé enyhén lejtő Deák tér parkjában – néhány lépésre az Istók János által megformált turulos Országzászlótól – 1934-ben lelt otthonra az a kétalakos Hősi emlékmű, amely a 48-as császári és királyi Golner gyalogezred hőseinek mementója. A lépcsőzetes mészkő-alépítményen nyugvó, szintben megbontott, egyszerre talapzatként és háttérként alkalmazott falon illetve fal előtt két, szorosan egymás mellett elhelyezkedő alak áll a Patrona Hungariae-ábrázolással ékesített lobogó zászló drapériája előtt vagy alatt: egy kezében gránátot tartó rohamsisakos katona, és egy köpenyes, oldalán kardot viselő, határozott mozdulattal a távolba mutató fiatal férfi. A hátsó nézetet teljesen figyelmen kívül hagyó, csupán frontális- és oldalnézetre komponált lendületes mű a szokványos kétalakos harcoló katona-szobor típusába lenne sorolható, ha a művész nem élt volna azzal a furcsa megoldással, hogy a hajadonfőtt álló alakban Petőfi Sándort idézi meg, így egyesítve a 48-as eszmeiséget és honvéd-ha­gyo­­má­nyo­kat az I. világháború hadi eseményeivel és történelmi tanul­ságaival. Elgondolkodtatók a nagy­kani­zsai emlékmű által megteremtett párhuzamok és az analógiák, illetve az általuk gerjesztett ideológiák.

A Zalaegerszegről kivezető Rákóczi Ferenc utca 21-es számú lakóháza előtt, az út túlsó oldalán magasodó, a millenniumra emelt gimnázium-épület tengelyében áll Zalaegerszeg meglehetősen szerény I. világháborús, a császári és királyi 48-as gyalogezred halhatatlan hőseinek emlékezetére 1935-ben emelt emlékmű, amely egy sztélére, vagy némiképp tagolt, pillérekkel közrefogott architektúrára illesztett bronz dombormű. A sztélé-építmény meglehetősen esetlegesen térbe helyezett emlékmű-elem, a hátsó nézet bántó vakfoltjával. Ám a homloknézet sem nyűgözi le a szemlélőt: a két alakot megidéző bronz domborművön nem nehéz felismernünk az egy évvel korábban megformált nagykanizsai emlékmű alak-együttesének megjelenítését: tehát a szobrászi önidézet tipikus esetével állunk szemben Zalaegerszegen.

A Tolna megyei kisközség, Madocsa Fő utcáján, a községháza előtti kis parkban 1939 óta áll a magas talapzatra, illetve obeliszkre emelt, kardra támaszkodó turult megjelenítő emlékmű, amely a legáltalánosabb emlékműtípus, az emlékoszlopos turul kategóriájába illeszthető.[15] Önálló művészi koncepciót teljesen nélkülöző rutinmunka.

kisfaludy-8A budapesti Városmajor árnyas fái alatt lelt otthonra 1941-ben a Magyar tábori vadászzászlóaljak I. világháborús emlékműve, s ez az otthon az elmúlt évtizedekben korántsem volt háborítatlan. A két, egymással kezet rázó katona-alak a Kisfaludi Strobl által megformált emlékmű-kompozíciókból már oly sokszor visszaköszönő fal előtt jelenik meg, ezúttal is egyetlen nézetűvé silányítva a szabad térben elhelyezett alkotást. A fal mészkőbe faragott, mozgalmas rohamot megjelenítő domborműve előtt a két térbe állított, naturálisan megformált bronz-katona, a rohamsisakos és a csákós figura kiegyensúlyozottságot és magabiztosságot sugároz. Pótó János történész kutatásaiból és publikációiból tudhatunk a mű 1945 utáni furcsa átalakításáról.[16] Az 1949-ben a budapesti közterekről eltávolítandó emlékművek és szobrok listájára felvett objektumok között szerepelt a városmajori mű is, a kompozíció jobb oldali figurájának csendőrökéhez hasonlatos tollas kalpagára való hivatkozással, s azzal az indokkal, hogy „a népi demokrácia fővárosában csendőrszobornak nem lehet helye”.[17] Pótó János feltételezése szerint „Minden bizonnyal a különleges díszes formaruha okozta a félreértést. Az Osztrák-Magyar Monarchia tábori vadászainak egyenruhájához ugyanis tollas kalap tartozott, hasonló a csendőrökéhez. Az emlékművön ábrázolt ’öreg tábori vadász’ is ezt viselte, míg a fiatalabb fején a Horthy-hadseregben rendszeresített rohamsisak volt.”[18] Pótó idézi az akkor felelős kultúrpolitikusi beosztásban dolgozó író, Goda Gábor visszaemlékezését is a szobor átalakításával kapcsolatban: „Folyton kaptunk leveleket. Például egy huszárnak olyan sapkája volt, ami emlékeztetett a Horthy-katonasapkára. És természetesen rajta volt a kokárda, vagy micsoda. Egy honvédszobra volt ez Kisfaludi Strobl Zsigmondnak. Hát kérem, naponta legalább 80-100 levelet kaptam, hogy miért nem vitetem el, miért pártfogolom. És aztán én beszéltem Kisfaludi Strobllal, hogy csináljon valamit azzal a sapkával, mert megőrülök ettől.”[19] A szobor megmenekülésének ára a fejcsere volt: a szobrász lecserélte az öreg tábori vadász fejét, és így a jobb oldali alak a negyvenes-ötvenes évek fordulója óta nem tollas csendőrkalapot, hanem honvéd-csákót visel. Így menekülhetett meg a bontástól és az eltűnéstől, és állhat napjainkban is kissé átalakítva eredeti helyén Budapest ezen I. világháborús emlékműve.

Az alföldi város, Kecskemét központjában, a Katona József téren, a Katona József Színház épülete mellett húzódó parkban áll az 1943-ban felavatott 38-as Mollinary-Kecskeméti gyalogezred első világháborús emlékműve. Amiként a budapesti Városmajorban, itt is dombormű és térbe állított szobor, a fal-architektúra és a plasztika együttese jelenik meg frontális nézetre komponáltan. A menetelő katonákat megjelenítő mészkő dombormű előtt, a fal elé állítva két mészkőbe faragott alak: egy idős, vállán cifraszűrt viselő magyar paraszt és egy serdülő legényke áll, akik lelkesülten tekintenek a négyes sorokban vonuló dombormű-katonákra, azt sugallva, hogy a múlt – az öregség – és a jelen – a várakozásteljes fiatalság – boldogságának záloga a hadba vonuló katonák önfeláldozása és hősiessége. E mozgósító-lelkesítő mondandó megfogalmazásában minden bizonnyal szerepet játszott a század már ekkoriban zajló, újabb világháborúja is.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzs községben áll a Kisfaludi Strobl-életrajzok­ban nem szereplő azon obeliszk, amelyen egy lovasrohamot megjelenítő bronz dombormű a szobrászati dísz. Keletkezéstörténetéről, felállításának időpontjáról nincsenek adataink, mint ahogy a feltehetően 1939-ben készített, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcalon elhelyezett, Füredi Richárd által kivitelezett Hősi emlékmű történetének felderítése is a további kutatásra vár.

A Kisfaludi Strobl Zsigmond által alkotott, a két világháború között a magyarországi köztereken elhelyezett emlékművek futó áttekintését összegezve a következő konzekvenciák vonhatók meg: a megrendelői kívánalmaknak és a korszak elvárásainak engedelmeskedve a művész csak ritkán szabadulhatott ki az emlékmű-sablonok szorításából, igazi szobrászi megoldásokra csak ritkán ragadtathatta magát. Műveit akadémikus felfogás, naturalisztikus előadásmód, heroikus hangvétel, nosztalgiával keveredő hamis pátosz és bizonyos esetekben szellemi tisztázatlanság jellemzi. Kisfaludi Strobl hősi emlékműveinek hátterében is ugyanaz a zavar munkál, mint kortársaiéban, s aminek eredőit Sinkó Katalin művészettörténész A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai című tanulmányában így interpretálja: „A századfordulón, majd a két világháború között felállított nemzeti emlékművek jelentős részét terhelik (…) irracionális elemek. Az uralkodó rétegek nem tudtak igazán szembenézni a történelem által felvetett problémákkal: a társadalmi feszültségekkel, a nemzeti, nemzetiségi, nemzetközi kérdésekkel. A józan politikai cselekvés helyett az irracionalitás világába utalták a megoldást: a nemzet kálváriájára csodaszerűen bekövetkező feltámadás reményét sugallva és a magyar nemzeti nagylét utópiáját szuggerálva önmaguknak és a tömegeknek egyaránt.”[20] A gondolati-eszmei tisztázatlanság miatt és mellett számos formai probléma is zilálttá teszi ezt a köztéri alkotáscsoportot. A művek térbe-illesztése számos esetben rendkívül problematikus, átgondolatlan, s a kompozíciós rendet általában uraló központi obeliszk, illetve hangsúlyosan meghatározó fal súlyos térszervezési zavarokat éleszt: egy szabad térbe helyezett emlékmű nem zárhatja ki magából a teret. A tizenhat (tizenhét) hősi emlékművet, illetve az életművet szemlélve az önmotívum-átvétel, illetve az önidézet, az önismétlés érdekes jelensége is regisztrálható. Mindezen végkövetkeztetések azonban csak elhamarkodottaknak minősíthetők, vagy csupán adalékok lehetnek: a hiteles, művészettörténetileg megalapozott megállapítások megfogalmazásához a teljes életmű széleskörű feltérképezésére és alapos feldolgozására van szükség. Erre minden remény megvan, az összegzés hamarosan megszülethet: a közeljövőben elhagyhatja a nyomdát Kostyál László művészettörténész Kisfaludi Strobl Zsigmond-monográfiája.

 

(A 2010-ben a Zalai Múzeum 19. kötetében közreadott tanulmány bővített, átdolgozott változata.)

Megjelent a Tiszatáj 2014/6. számában

 

 


[1] Kovács Gergelyné: Az első világháborús emlékművek és utóéletük. Művészet 1982. 12. sz. 4. p.

[2] Kovalovszky Márta: Kegyelet-szolgáltatás. Az első világháborús emlékművek történetéhez. In. Kovács Ákos (szerk.): Monumentumok az első háborúból. Budapest, 1988. Népművelési Intézet, Műcsarnok. 50. p.

[3] Kisfaludi Strobl Zsigmond: Emberek és szobrok. Budapest, 1969. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. 84. p.

[4] I. m. 91. p.

[5] Az 1974-es zalaegerszegi, a Göcseji Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria által közösen rendezett Kisfaludi Strobl Zsigmond-kiállítás katalógusa csak futólagosan foglalkozik az emlékművekkel. A zalaegerszegi Kisfaludi Strobl Gyűjtemény 1981-ben megjelent katalógusának életrajzi áttekintése csupán egy hevenyészett felsorolást ad közre: „Az 1920-as és az 1930-as években intenzíven részt vett az országszerte felállított hősi emlékművek készítésében, amelyek közül az alábbiak emelkednek ki….” N. Pénzes Éva az 1984-ben a budapesti Magyar Nemzeti Galériában rendezett Szobrász és modelljei című Kisfaludi Strobl Zsigmond-emlékkiállítás katalógusának bevezetőjében „több mint húsz ilyen háborús emlékmű” felállításáról szól. A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon 2000-ben megjelent II. kötetének Bánóci Zsuzsa által írt több tévedést tartalmazó Kisfaludi-címszava tizennégy első világháborúhoz köthető emlékművet vesz számba. A legújabb, a Kostyál László által jegyzett, 2004-ben a zalaegerszegi Kisfaludi-gyűjtemény katalógusaként megjelent kiadvány sem tartalmaz köztéri műtárgyjegyzéket. Elmondható, hogy Kisfaludi Strobl köztéri munkásságának mindmáig nincs teljes és hiteles műtárgyjegyzéke.

[6] Ld. 2. lábjegyzetben hivatkozott mű, 53. p.

[7] Hankiss Elemér: Nemzetvallás. Immanens és transzcendens vallások. In. Kovács Ákos (szerk.): Monumentumok az első háborúból. Budapest, 1988. Népművelési Intézet, Műcsarnok. 40. p.

[8] Voigt Vilmos: Közvetítő és átmenet – a turul. In. Kovács Ákos (szerk.): Monumentumok az első háborúból. Budapest, 1988. Népművelési Intézet, Műcsarnok. 55. p.

[9] Molnár László: A Nádasdy huszárok soproni emlékművének története. Soproni Szemle 2007. 2. sz. 190. p.

[10] Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. II. kötet. Budapest, 2000. Enciklopédia Kiadó. 382. p.

[11] Nagy Ildikó: A hősi emlékek főbb típusai. In. Kovács Ákos (szerk.): Monumentumok az első háborúból. Budapest, 1988. Népművelési Intézet, Műcsarnok. 79. p.

[12] Nagy Ildikó: Első világháborús emlékművek. Esemény- és ideológiatörténet. In. Kovács Ákos (szerk.): Monumentumok az első háborúból. Budapest, 1988. Népművelési Intézet, Műcsarnok. 74. p.

[13] Ld. A 7. lábjegyzetben hivatkozott mű, 43. p.

[14] Prohászka László: A kardját néző huszár története. Pavilon 1994. 9. sz. 72. p.

[15] Ld. a 11. lábjegyzetben hivatkozott mű, 81. p.

[16] Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, 2003. Osiris Kiadó. 87-90. p.

[17] I. m. 87. p.

[18] I. m. 88. p.

[19] I. m. 90. p.

[20] Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai. Művészettörténeti Értesítő 1983. 4. sz. 198. p.


Címke: , , , ,
2019.09.16 - tiszatáj

INTERJÚ KORMÁNYOS ÁKOSSAL
Szeptember 21-én mutatják be ismét a Szegedi Nemzeti Színház balett termében Kormányos Ákos Raktárépület című drámáját Kállai Ákos rendezésében. Az előadás olyan társadalmi problémák bemutatására vállalkozott, melyekről napi szinten értesülhetünk különböző sajtóorgánumokból, ám áfogó stratégia még mindig nem született a probléma hatékony kezelése érdekében. A nemi erőszakról, az arról való közbeszédről, általános társadalmi reakciókról, a színház és a művészet feladatáról beszélgettünk… – TASKOVICS VIKTÓRIA INTERJÚJA

>>>
2019.09.16 - tiszatáj

SZÉLJEGYZETEK A HELIKON FOLYÓIRAT DEHUMANIZÁCIÓ-SZÁMÁRÓL
Megjelent a Helikon folyóirat idei első száma. A Timár Andrea által szerkesztett kiadvány egy konferencia előadásainak anyagából készült, s a Dehumanizáció: az elkövető alakja címet viselve a téma irodalmi reprezentációjával foglalkozik. De miért az elkövetőjével? A huszadik századi történelmi traumák művészi ábrázolásában alapvetően az áldozatot került kitüntetett pozícióba… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.09.14 - tiszatáj

SZUVENÍR
Levelekre, jegyzetekre, régi fotókra és szkriptekre hagyatkozva alkotta meg legutóbbi drámáját a brit rendezőnő, Joanna Hogg. Virtigli szerzői kommentárt, egész pontosan memoárt írt kamerával: a Sundance-en debütált Szuvenír időutazás Hogg fiatalkorába, a ’80-as évek elejére. A film egyik fontos mellékszerepét az életében 10 éves kora óta jelen lévő Tilda Swinton játssza, a hasonlóságok pedig nem állnak meg itt, lévén Hogg éppen a színésznő 22 éves lányában, Honor Swinton Byrne-ben látta meg az alteregóját… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.09.13 - MTI

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

>>>
2019.09.13 - tiszatáj

– így jellemezném a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban elmaradt Molnár Ferenc-átirat bemutatójának elmaradását. Molnár jogörökösei nem engedélyezték az általuk képviselt szerzőnek a Mohácsi testvérek által átdolgozott Delila című darabjának bemutatását. Joguk volt hozzá, és ennek érvényt szereztek. Pont. Ám ahogy az előadóművészek rendre (át)értelmezik az interpunkciókat – a szerzőknek a mű értelmezésére és előadására vonatozó, szövegben, kottában lefektetett jeleit –, úgy én is (át)értelmezem a fenti pont-ot… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

>>>
2019.09.13 - tiszatáj

OROSZ–LETT FILM
Egy filmkritika némileg túllépi a hatáskörét, ha a megszokottnál bővebben beszél a film cselekményéről és a stábtagokról – Szergej Livnyev Van Goghok című filmje esetében ez azért látszik indokoltnak, mert különleges rendezői pályáról és alkotásról van szó… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.09.11 - tiszatáj

INTERJÚ CSÁNYI DÓRÁVAL A KORTÁRS KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ ÚJ ÚTJAIRÓL
Ami izgalmas egy szöveg nélküli könyvben, hogy a mesélést visszatereli a szájhagyomány irányába, ahány mesélő, annyi megfogalmazás, annyi értelmezés születik majd, és ez még inkább igaz, amikor nem egy ismert mesére, hanem egy saját történetre épül a könyv. Itt nincsenek jó vagy rossz megoldások, nincs egyetlen jó megfejtés, hanem millió jó megfejtés lehetséges, hiszen mindenki a saját látásmódjának, hangulatának, a saját vagy a gyerek életkorának, érdeklődésének megfelelően „olvassa” majd a képeket és „írja” a saját történetét… – RÉVÉSZ EMESE INTERJÚJA

>>>
2019.09.11 - tiszatáj

ÉLŐSKÖDŐK
Noha a rendező éleslátásáról bizonyságot téve deklarálja a dél-koreai anyagi különbségeket, a saját nemzetén belül húzódó áthidalhatatlan szakadékot nincstelen és jómódú között, az idén Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott dráma sosem lokális felvetéseken, hanem univerzális problémákon állapodik meg. Bravúros szimbolikával teremt hátteret a konfliktusoknak… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő