A XX. század legjelentősebb kiadványa

Az olasz állam azonban visszavonta ajánlatát, mivel a közvélemény nehezményezte, hogy a nagy olasz költő művét egy spanyol művész illusztrálja. 1959-ben Dalí megmutatja festményeit egy francia kiadónak, Joseph Forêt-nak, aki vállalja, hogy publikálja a képeket Dante szövegével. Ötvenöt hónap megfeszített munka után 1963. november 23-ra elkészült a mű. A kivitelezés azért tartott ilyen hosszú ideig, mert mindegyik képhez harmincöt fametszetet kellett készíteni, a száz képhez összesen háromezer ötszázat, hogy vissza tudják adni Dalí színeit valamennyi árnyalatukban. Dalí folyamatosan ellenőrizte a munkálatokat. A Purgatórium almafájának harmincöt fametszetéből az alábbiakban hatot látunk. Ezek alapján el lehet képzelni a monumentális vállalkozás nehézségeit. 

1964-ben harminchárom luxuskiadású könyv jelent meg tizenkét kötetben, amik a fametszetek alapján készült litográfiák mellett Dalí eredeti akvarelljeit is tartalmazzák. 

Ugyanabban az évben, 4765 példányban, egyszerűbb formában is megjelent a könyv. A művészettörténészek egyöntetű véleménye szerint Dalí illusztrációi hűek szürrealista stílusához, a valóság és az álom között mozognak. A könyvet az évszázad legjelentősebb kiadványaként tartják számon.

A száz énekből álló Isteni Színjátékban Dante megismeri a Poklot, a Purgatóriumot és a Mennyországot. Útja során találkozik a múlt nagy szellemeivel és kortársai halott lelkeivel. A költemény az 1300. év nagypéntekre virradó éjszakán kezdődik. A költő eltéved egy sötét erdőben, és amikor a napos magaslatra igyekezne, vadállatok törnek rá: a lélek és a firenzei társadalom sötét erői, a gyönyörök és az irigység párduca, a gőg és az erőszak oroszlánja és a kapzsiság nőstény farkasa. Ekkor feltűnik az értelem és az erkölcsi tisztaság hőse, Vergilius, aki kivezeti Dantét az erdőből és vezetője lesz a pokol, a purgatórium és a mennyország felé vezető úton. Dante előbb elfogadja az ajánlatot, majd visszaretten, és csak akkor indul el, amikor megtudja, hogy Vergilius szerelme, Beatrice követeként jött elé. Dante és Vergilius 1300. április 10-én, húsvét vasárnapjának reggelén érkezik egy új helyszínre: a Purgatórium kapujához. A toszkán tájra hasonlatos, békés Purgatórium egy csonka kúp alakú hegy, amely fölött a földi halandók számára ismeretlen csillagképek ragyognak. A Purgatórium „hét országból”, a hegy csúcsa felé keskenyedő hét körből áll. Legfelül pedig a Paradicsom helyezkedik el, itt lakott egykor Ádám és Éva. A lelkek haláluk után a hegy lábánál kezdik az útjukat, majd egyre magasabbra jutnak, s egyúttal közelebb kerülnek az örök üdvösséghez is. Mivel Vergilius pogányként élt és halt meg, nem léphet be a Paradicsomba, így innen Dante ifjúkori szerelme, Beatrice és Szent Bernát veszik át a költő vezetését. A Paradicsomban tett útjával Dante a hitigazságok mélységeit, majd a Szentháromság titkát szemlélteti. 

A Pokol illusztrációiból 

Az első énekben Dante túlvilági zarándokútra indul, hogy morális megújulásával irányt nyújtson embertársainak. 

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.*^–

Dalí képén a „nagy sötétlő erdő” a távolban látszik, a jobb felső részen. A gyökér nélküli, a levegőben lebegő fák mesebeli jelleget adnak a tájnak. Az „igaz utat nem lelő” költő hosszú árnyékát a kritikusok azzal magyarázzák, hogy Dante bolyongását ábrázolja így Dalí. Végül a költő eltávolodását a földi élettől a végtelenbe vivő út jelképezi. 

A Pokol második énekének elején a magányos, emlékező Dante készülődik a háborúra.

Eltávozott a nap, megjött az éjjel
s a földi lelkek fáradalma, búja
enyhén oszlott a barna légbe széjjel.
Csak én magam készültem háborúra
szánalommal épúgy, mint az úttal,
melyet emlékem híven rajzol újra.

A Pokol 18. énekében a Dante Kígyóemberekről szól. Az egyik részlet: 

Aki felállt, halántékára húzta
a túlsok húst, mely elül volt pofáján
s fül jött ki a helyen, mely vala puszta.
Ami hús nem ment hátra, orra táján
gyül össze és az arcon orrot húz át
s az ajkat vastagítja lenn a száján. 

Dalí ezt a részt egy szürrealista fejjel illusztrálja, amelyen a hatalmas orrot egy mankó támasztja alá. A mankó Dalí egyik visszatérő szimbóluma festészetében. Gyerekkorában talált a padláson egy mankót, amit arra használt, hogy döglött állatok tetemeit tologassa vele. A mankót később a biztonság szimbólumává tette, amire mindig lehet támaszkodni.

A Pokol huszonnyolcadik énekében, a kilencedik bugyorban a viszályt szítók és a hitszakadások okozói bűnhődnek felnyitott testtel. Az iszlám alapítója, Mohamed és a későbbi hitszakadást okozó veje, Ali is itt szenvednek. 

Láttál-e dongát hordóból kivéve?
úgy itt álltól az alsó szelelőig
hasított egyet végig szörnyü sérve.
Lába közt lógtak belei a földig;
mája kilátszott, s a zacskó, a ronda
melyben az étel sárrá zöcskölődik.
S míg merőn néztem, elmerülve gondba:
visszanéz, s két kézzel széthúzza keblét
és: „Nézd, hogy tépem testem!” – sírva mondja –
„Nézd Mohamedet, mily csunyán repedt szét!
És nézd Alit mellettem: hajtól állig
hasított arca elrontotta kedvét.
S mind, aki csak így megszaggatva jár itt,
szakadásnak volt földön okozója,
mi itt örök kárhozatára válik.
Egy ördög áll ott hátul, és kirója
a sebet azokra, kik arra futnak
s karddal vigyáz, hogy e bugyor lakója
vágás nélkül ne indulhasson útnak;
s a vágás újra beheged, bezárúl,
míg körben újra eleibe jutnak.”

Ennek a résznek illusztrálásakor Dalí követi Dante versét. A felboncolt testű bűnhődő viszályszító a földhöz szögezve viaskodik beleivel és szájából kilógó hosszú nyelveivel. A nyelv az elítéltek hipokrízisének szimbóluma. Az egyik nyelvet egy mankó támasztja alá.

A Purgatórium illusztrációiból

Míg a Pokol a bűnös lelkek büntetésének örök helyszíne, a Purgatórium (Tisztítótűz) az a hely, „ahol kitisztul az emberi szellem”. A Purgatórium ezekkel a sorokkal kezdődik:

Immáron jobb vizek fölé evezni
emel vitorlát elmém kis hajója,
s szörnyü Tengert maga mögé veszti;
második Ország kerül íme szóra,
ahol kitisztul az emberi szellem
s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója.

„Az emberi szellem kitisztulását” Dalí egyik ismert szimbólumával, fiókokkal érzékelteti. Dalí Freudra hivatkozik, amikor a félig nyitott fiókok magyarázatát adja: „A halhatatlan Görögország és korunk között a különbség Freud, aki felfedezte, hogy az ókori Görögország pusztán új platonikus emberi teste ma titkos fiókokkal van tele, amelyeket csak a pszichoanalízis képes kinyitni.” Dalí fiókjai az ember tudatalattiját szimbolizálják, ami tele van bűnnel és komplexussal. Freud maga három fiókot különböztet meg: a tudatét, amely a mindennapok emlékeit tárolja, a tudatalattiét, ami olyan mélyen rejtőzik, hogy nagyon nehezen hozható felszínre és az akaratlanét, ami olyan emlékeket őriz, amiket nem vagyunk képesek megismerni. A fiókokhoz Dalinak egy gyerekkori élménye is kapcsolódik. Volt egy munkáscsaládból származó barátja, akinek ruhájára édesanyja rengeteg zsebet varrt, amik olyanok voltak, mint egy-egy fiók. Állítólag ez az emlék is közrejátszott abban, hogy Dalí vonzódott a fiókokhoz. A fiókok több ismert festményén szerepelnek, mint Az égő zsiráf vagy A milói Vénusz fiókokkal.

A Purgatórium hetedik énekében Vergilius A virágos völgyben találkozik Sordellóval. 

S a jó Sordello vonást vont a porba;
s szólt: Látod? Ezt a kis vonást se hágod
keresztül, ha megvolt a Naplehullta.
Nem mintha más valami vetne gátat,
mint az éjnek sötétje, hogy ne hágj föl:
de az bénulással zavarja vágyad.

Dalí illusztrációja közel realista. Sordelo hóna alatt a mankó a „bénulással zavarja vágyad”-ra utal.

A tizenharmadik énekben A Vakok erkélyén Dante Vergiliusszal beszélget. 

”Ó, boldog nép, mert biztosan kinyilnak
szemeid” − szóltam ekkor – „ama fényre,
amely egyetlen gondja vágyaidnak:
lelked salakját a Kegyelem ténye
úgy oldja föl, és úgy folyassa tisztán
elméd patakját megtisztult edénye,
amint megmondod, nincs-e latin is tán
köztetek, akit megismerni nékem
kedves lesz, s néki is javára lesz tán?” 

Dalí úgy illusztrálja ezt a jelenetet, hogy Dante versének későbbi mondatát is megjeleníti: Ugyanis egyik árnyon megfigyeltem, / hogy vár szavamra, mert vakok gyanánt / fölnyujtá állát, egy kissé emelten. 

A Purgatórium harmincadik éneke a Beatrice címet viseli.

Dalí Dante és Beatrice találkozását illusztrálta:

Úgy vizsgált, mintha anyaszem derűje
szigorrá válik − mert a szeretetnek
kétszer keservesebb a keserűje.
S hallgatott; s az angyalok énekeltek
egyszerre: „In te, Domine, speravi!”;
de a Pedes meos-nál megrekedtek.

A Paradicsom illusztrációiból

A Paradicsom első énekében Dante elhagyja a földet. Dalí azokat a sorokat illusztrálja, ahol Dante koszorújával fején a „kedves fához” ér. Az égi fa jellegzetesen dalís jelenség. 

Csak annyit kapjak erőd telijébül,
hogy az árnyék árnyékát visszazengjem,
amely fejemre hullt a Boldog Égből:
s bátran látsz lépni kedves fádhoz engem,
mivel erőd s dalomnak égi tárgya
méltók, hogy rajtam koszorúja lengjen.
néztem, ember erejin túl.

A Fény és kereszt című, tizennegyedik énekben Dante és Beatrice a „felsőbb üdvnek csillagán” Krisztus előtt állnak.

Itt emlékem veri fantáziámat:
mert e kereszten sugarazva Krisztus
nincs méltó példám, adni róla számot.
De vedd kereszted, s menj, amerre Krisztus:
s akkor majd lankadásomat kimented,
látva te is, mily hajnal ott e Krisztus.
S a csúcs és tő közt, s karról karra lengett
a fények tánca, s néha szembeszelve
egymás útját, szikrázva földerengett.
Igy láthatsz olykor gyors és lassu, ferde
s egyenes, néha hosszu, néha kurta
átomokat változni szállva-kelve
a sugár csíkja mentén, mely behullt a
homályt sávozván, amellyel az ember
magát a naptól védni megtanulta. 

A régi nemesség című, tizenhatodik fejezetnek azt a részét illusztrálja Dalí, ahol Dante a földi és égi lét különbségéről szól. A képen Dante és Beatrice a földön és az égben is láthatók.

Óh, vérünk gőgje, óh, hitvány nemesség,
én nem csodálom, ha a földi népet
arra birod, hogy benned dicsekedjék
lenn, ahol minden érzés bűnbe téved:
ha fenn, hol egy se tér a ferde útra,
mondom, az égben, voltam büszke véled!

A Rózsa szirmai című, harminckettedik énekének alábbi sorait Dalí egy megrendítően szép képpel illusztrálja.  

És ő felelt: Szépségbül s könnyüségbül
többet kapott ő, mint valaha angyal;
és szerelmünk, ezt látva, kielégül,
mivel ő szállt hajdan a pálma-lombbal
Máriához, mikor Isten Fiának
tetszett magát terhelni földi csonttal.

Dalí annyira szerette Dantét, hogy róla és Beatricéról is készített szobrot.

1987-ben a Helikon Kiadó megjelentette Dante Isteni színjáték Salvador Dalí festményeivel című, reprezentatív kiadványát, harminc Dalí-illusztrációval. A kötet végén a fordító, Babits Mihály és Kardos Tibor bőséges jegyzetanyaga olvasható. Csak sajnálni lehet, hogy a könyv szerkesztői meg sem említik Dalí illusztrációinak csaknem öt évet igénylő, egyedülálló munkafolyamatát. Nem véletlen, hogy számos könyvillusztrációja közül Dalí erre a munkájára a legbüszkébb, és ezt tekinti élete főművének.  

Magyar Miklós

* Az idézetek Babits Mihály fordításából valók.