Az ember természetes élőhelyén, az ősi közösségekben a kultúra fenntartása viszonylag egyszerű volt. A felnőttek folyton-folyvást történeteket meséltek egymásnak és a gyerekeknek. A történetek a közösségi eseményekről, hiedelmekről, átfogóbb elképzelésekről szóltak. Mindezeket fordulatos szerkezetekbe szedték, hogy érdemes legyen meghallgatni és persze elmesélni. A főszereplők mindig emberek, akik a legkülönbözőbb kalandokban vesznek részt, a történetek ilymódon sokféle hasznos információt hordoztak. A lehetséges viselkedés módozatait, a veszélyes kalandok esetleges riasztó következményeit, és persze sokféle hasznos ismeretet a közösség területén élő állatokról, növényekről, ivóvízről. Meg a környék veszedelmes ragadozóiról és a szomszédos emberekről is, amelyek némelyike békés, elviselhető volt, másoktól tartani kellett. A sokféle hasznos információt úgy lehetett a legkönnyebben átadni, ha izgalmas események kellékeiként adagolták őket. A jó történet mindig tartalmazott agressziót, erre érzékenyek vagyunk, szexet, ezt nagyon szeretjük, és különféle szociális cselvetéseket, ármányokat, amelyeket mindig nagy élvezettel figyelünk. Kíváncsiak vagyunk a jó sorsára, vájjon hogyan fog a történet végén győzedelmeskedni és arra is, hogy a rossz elvárt bukása miként következik be.
A történet, még jóval a könyvek, mozi, színház és a lesújtó tv-műsorok előtt tehát olyan kulturális szerkezet volt, amely a szórakoztatás mellett, ürügyén a közösség számára fontos erkölcsi, ideológiai állításokat is megfogalmazott. Aki sok ilyet hallott gyerekkorában mindig pontosan tudta, hogy adott helyzetben, az életben hogyan kell viselkednie, kikkel szabad barátkozni, kiket kell lenézni, utálni és egészen pontosan hogyan kell megítélni a jó és a rossz örökös küzdelmét. Modern időkben is érdekel minket a történet. Meséljük is egymásnak az ismerőseinkről, barátainkról szólókat.
De. amikor az emberi populáció hirtelen megnövekedett, kiderült, hogy a mese nem elég hatékony, és megszületett a színház, a könyv, majd a mozi és a televízió. Ezek legfontosabb feladata a történetek mesélése és persze megfelelő csomagolása. Az izgalmas híreket a híradóban nézhetjük, mármint azt a mesét, amiről a szerkesztő hölgyek és urak úgy gondolják, hogy minket érdekel. Hogy éppen mi a fontos nem tudják, az mindig később derül ki, de ügyesen adagolva az említett hármast, az agresszió-szex-ármány híreknek álcázva mindig beválik.
Nagy problémája a modern társadalmaknak, hogy túlságosan nagy területük van, a lakosok nem is ismerik egymást, ezért a gyerekek, meg a belőlük kialakuló felnőttek nem hallgatnak elegendő számban olyan történeteket, amelyek alapján a nagyjából elfogadott kultúra értékeit, erkölcseit képesek lennének elsajátítani. Megszűntek a valódi kis közösségek és a helyettük kialakult szervezetek legtöbbje nem is alkalmas az erkölcs, a kultúra átadására. Az igény viszont megvan. Akik megszerzik a hatalmat, szeretnék, ha szófogadó, erkölcsös, kizárólag bennük hívő, lojális alattvalókból alakulna ki az uralmuk alatt élő társadalom. Ennek érdekében sokat tesznek, éberen felügyelik, hogy a gyerekek mit tanulnak az iskolában, miféle könyveket olvasnak és mit néznek a tévén. Ez a törekvés eredményezi a látott, hallott történetek ideológiai töltetét még olyan társadalmakban is, amelyek szeretnék magukról elhitetni, hogy ők azután szabadok, de igazán, és minden tagjuk azt gondol, amit csak szeretne. Könnyű ezt bizonyítani, ha az ember figyel. Kifejezetten liberális, tehát a gondolatszabadság igényét hangoztató példát fogok idézni.
Mint humánetológus, nekem kifejezett kötelességem időnként megfigyelni, hogy a televíziók mivel etetik a jó népet, mert ezek fontos adatok, amelyekből a jó nép viselkedésére is lehet következtetni. Fontos, hogy teljesen ártalmatlannak látszó anyagot vegyünk szemügyre, aminél senki se gondolna ideológiai befolyásra. Megnéztem az egyik csatorna kisebb kosztümös sorozatának néhány darabját. Nagyon tanulságos volt. Ugye a kosztümös darabokat főleg azért nézi az ember, mert igazi mesét szeretne, amiben a napi politikai hatások nem jelennek meg, régi bevált történetek, régifajta erkölcsi mondanivalóval, az ember nyugodtan elengedheti magát, akár még sörözhet is közben, biztosan nem akarják meggyőzni valami marhaságról. Mi lehet egy kosztümös történetben, már a kosztümökön kívül? Nyilván lesz egy hős, fiatal, erős, királyfi vagy legalább herceg, de lovag egészen biztosan. Alulról kezdi, de ügyessége, okossága és jó szerencséje apróbb kudarcok után meghozza a sikert és király vagy főlovag lesz belőle, az ellenség pedig egy szálig levágva. Igazán jó akkor lesz a történet, ha az agresszió és az ármány mellett a szex is megjelenik, még ha nem is premier plan aktusok formájában, de mindenképpen kell a hős mellé egy ártatlan leányzó, aki szép, szelíd és elnyerhető, persze csak a végén, amikor a hős már végzett az összes gonosszal és még mindig nem bír magával. A történet végén a hős és a szelíd leányzó egymáséi lesznek és bár ezt részleteiben nem láthatjuk, el tudjuk képzelni. Van még egy fontos elem, ezt lehetőleg a végére kell tenni, valami aprósággal, valami oda nem illővel jelezni kell a nézőnek, hogy ez a kosztümös történet persze csak mese, afféle „vörös farok”, amelyet a diktatúrában oly szeretettel alkalmaztak filmekben, ideológiai művekben, tehát csacsi néző tudatjuk veled, hogy a mai korban sokkal komolyabb problémák vannak, azokkal kéne foglalkoznod és nem ilyen királyos, lovagos hülyeséget nézned, de szórakozzál, ha már annyira akarsz.
Ezekkel az elvárásokkal ültem le a televízió elé, hogy szakmai feladatomat elvégezzem és égnek állt a hajam. Nem fogom részletezni, csak a lényeget emelem ki, eléggé borzalmas az is. Szóval elkezdődött a darab, lovagok, varázslók, királyok, feladatok, megoldások. Az első öt percben még minden jóra fordulhatott volna, de kiderült, hogy a hős lovag egy kedves, fiatal néger férfi. Körülötte mindenki fehér, nagyon kilóg a társaságból, de láthatjuk, hogy a feketék is lehetnek hősök. Kisebb probléma, hogy fekete hősünk kétbalkezes. Nagyon lelkes és sok jót akar, de nem megy neki, van ilyen. Más darab itt már dugába dőlt volna, de ez nem, megjelent a szelídnek képzelt leányzó, egy minden hájjal megkent, ravasz, furmányos, ha kell, harci adottságokkal is rendelkező amazon, aki mindig megérzi a bajt, mindig megoldja a bonyolult helyzeteket, hogy a hős is megússza. Meg is úszta, a leányzó segítségével, és végre láthattuk, hogy nemcsak férfiaké a világ, hanem az ugyanolyan értékes, persze sokkal ügyesebb, rátermettebb hölgyeké is. És akkor a vége, a vége tökéletes volt. Egymáséi lettek, ahogyan ezt vártuk, de röviddel a befejezés előtt a hős egyik kollégájáról kiderült, hogy meleg az istenadta, és gyorsan kivégezték. Nem azért, mert meleg, csak amolyan szeleburdi is volt, jobb neki így.
Remélem mindenki érti az erkölcsi mondanivalót és az ideológiai töltetet.
Csányi Vilmos
