06.18.
| Én és a környezet >>>
06.28.
| A szegedi Metanoia Artopédia a Zsámbéki Színházi Bázison >>>
06.13.
| Törékeny papírkert a K.A.S Galériában >>>
06.26.
| Székely János Napok a Gyulai Várszínházban >>>
06.11.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál >>>
06.09.
| Magyar előadások a gyulai Shakespeare Fesztivál programjában >>>
06.08.
| Könyvhét – Szerzőink dedikálnak >>>
06.07.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget >>>
06.07.
| Koncertek, társasjáték és Lemezjátszó a II. Gárdonyi Pikniken >>>
06.07.
| Közel 600 jelentkezés jött a Táblaképfestészeti Biennáléra >>>
06.01.
| COURAGE-PAREVO nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ A szegedi egyetemen több ezren végeznek évente, informatikusok, jogászok, tanárok – mondhatni, hétköznapi foglalkozást űző emberek. Ám különlegesen kreatív, intenzíven alkotó emberek is végeznek egyetemünkön: képzőművészek. A grafikusoktól, a festőkön át, a síküveggel dolgozó művészig. Az ő hétköznapjaikat sokkal nehezebb lehet elképzelni, mint egy kémikusét vagy tolmácsét, hiszen az […]

>>>

Tartuffe a REÖK-palotában
2018.03.29 - tiszatáj

A REÖK-palota aprócska pódiumszínpadán nehéz színházi előadást létrehozni. Ez a már-már a lehetetlenséget súroló nehézség meglátszott az általam nemrég látott Tartuffe-előadáson is, főként addig, amíg a darab igazából „be nem indult”. A két részben játszott mű első felében a térszűke, a számomra riasztó jelmezek és a szöveg atrocitásai beárnyékolták „befogadói élményemet”.

Molière művét Parti Nagy Lajos „gondolta újra”, azaz fordította-húzta-kiegészítette, a tőle jól ismert nyelvi „elménckedéssel”, fokozatosan romló köznyelvünk meggyötört szavainak újragyötrésével, ironikus átszabásával. Eme átszabások, profán szóalkotások java pompás, olvasásuk kaján örömöt ébreszt az emberben, élőbeszédben viszont nem mindig szerencsések. Herczeg T. Tamás (a darab rendezője) bizonyos szavakat meg is ismételtet a mű szereplőivel, akik ilyenkor a nézők felé fordulva, a szövegkörnyezetből kiemelve is megismétlik az olyan szó-találmányokat, mint az „imabubus” vagy a „szájbabaszomány”. Ez a játszók által ügyesen alkalmazott „kibeszélés” valamiféle posztmodern élménnyel ajándékozza meg a befogadót, egyszerre vagyunk kint is bent is: követjük a mesét, ugyanakkor e „követés” tényét is megéljük, tudatosan. Jópofa játék ez, ugyanakkor az eredeti Molière darab (és Parti Nagy újragondolt változata is!) komolyabb, életesebb minden mégoly remek szójátéknál. Az átfacsart, különc szavak mellett az első részben túl sok az alpári kifejezés, amelyek nem önértékük miatt zavaróak, hanem azért, mert használóik hamar átváltanak az eredeti Molière-szöveget jellemző, „emelkedett”, helyenként irodalmi ízű fogalmazásmódra, és ez a skizofrén nyelvi kettősség nem igazán hiteles. A második részben kevesebb az efféle zavaró nyelvi elem, s több jelenet nagyszerűen maira magyarított szövege méltó módon reprezentálja Parti Nagy erős tehetségét.

Miről szól a mese?

A polgári jómódot élvező család feje a kötelező vasárnapi miséről hazahoz és házába fogad egy hajléktalant. A hajléktalan koldus (Tartuffe) igencsak puritán, nagylelkű, már-már szent embernek látszik, mély istenhitének látszata nagy hatással van a családfőre, Orgonra. Követni szeretné a háziszent példáját.

De vajon miért?

Erre a kérdésre maga az alapmű sem ad választ, pedig ez a darab legérdekesebb és egyben legfogósabb kérdése. Utalások ugyan találhatóak az eredeti szövegben: a (feltehetően újgazdag) Orgon-család, s főként Orgon új, fiatal feleségének hedonisa életvitele szemet szúr az előkelő (lásd: régebben gazdag) szomszédoknak, nyilván le- és kinézik őket a „kertvárosból”. Orgon talán azért fogadja be a szentnek vélt koldust, hogy ezzel környezete számára kimutassa a szegények iránti empátiáját és lelki értékeit. Családtagjai érthető módon lázadnak a hajléktalan jelenléte ellen, de Orgon hajthatatlan. Minél inkább ellenkeznek vele, ő annál inkább ragaszkodik vendégéhez, test-vérévé fogadja, hozzá akarja adni a lányát, sőt, minden vagyonát ráíratja.

De miért?

Erre az újra és újra felmerülő miértre sem a darab sem az előadás nem ad választ.

A szent emberről viszont annál többet közöl. Az, hogy Tartuffünk álszent, enyhe kifejezés. Villámlóan fényes, tiszta gondolkodással megáldott, mindenre elszánt, rafinált bűnöző. Szemforgatón közhelyes, képtelen és hazug érvein, kegyes önzetlenségnek álcázott önzésén, „őszinte” kitárulkozásain csak a vak nem lát keresztül. Orgon nyilvánvalóan megvakult, vagy (valamiért) nem akar hinni a szemének, amíg a felesége be nem bizonyítja neki, hogy a szent ember bizony meg akarja őt baszni. A családfő ekkor végre a sarkára állna, és elkergetné házából a hajléktalan gazembert, csakhogy késő: háza és minden vagyona már Tartuffé, tehát Orgonnak kell mennie…

Molière tovább „csavarja” a mesét, a „jó király” váratlanul érkező küldötte mindent visszacsinál, érvényteleníti Orgon adományozási szerződését, és börtönbe küldi az álszent bűnözőt. Az igazságos világrend tehát megnyugtatóan helyreáll.

Herczeg T. Tamás (élve a Parti Nagy adta rendezői szabadsággal) levágja az eredeti darab eme „vörös farkát” (amit Molière nyilván a mű előadhatóságának érdekében varrt a darab végére), a Reök előadásának meséje Tartuffe győzelmével végződik. Jól átgondolt, ütős, bátor, kemény vég.

Mindannyian megérdemeljük, hogy Tartuffe legyőzzön és kisemmizzen minket, hiszen a lelkünk mélyén és mindennapi cselekedeteink során egyaránt igyekszünk az ő intencióinak megfelelni, miszerint minden körülmények közt fent kell tartanunk az Isten, a fennálló rend, a közszellem és egyáltalán, mindenfajta elvárás iránti lojalitásunk látszatát, s ha ez megvan, akkor „fű alatt” azt gondolhatunk, amit akarunk, és úgy élhetünk, ahogyan hajlamaink diktálják.

A mindenkori elvtelen, hazug, gyáva lojalitás elleni kiáltvány ez az előadás.

Hogy miként valósul meg mindez a REÖK színpadán?

Érdekesen. (És ez nem semmi!) Kicsit talán keresett, kicsit csinált, kicsit „formalista”, kicsit posztmodern, kicsit kicsi. A színlap szerint abszurd komédia. Utóbbi kategóriának megfelelően néhány szereplő arca fehérre van festve, néhányuk alakja „elrajzolt”, hangsúlyosan szerepel a színen egy aranyhal, amelynek rejtélyes funkcióját a magam részéről nem tudtam megfejteni. Mindeme jelzések nyilván erős jelentést hordoznak. Eleinte zavart, hogy felfogóképességem határai nem engedik, hogy e jeleket dekódoljam, de aztán, ahogy a történet meglódult, zavarom elmúlt, mert a mese és a remekül értelmezett jelenetek abszolút reális tartalma erősen lekötötte a figyelmemet.

A játszók hittel és odaadással követték a konzekvens rendezői értelmezésből fakadó tartalmi és formai utasításokat. Legjobbjaik ugyanakkor „reális”, létező karaktert formáltak. Csorba Kata Elmirája komoly, érett színészi alakítás. Az általa megszemélyesített asszony a legokosabb ember a Tartuffe-házban, ráadásul valamiféle titkot hordoz, egy erős személyiség izgató, megfejthetetlen titkát. Olyasmit, ami nélkül nem születhet emlékezetes színi játék. Tartuffe (és Orgon anyja) szerepét alakító Balog József komoly ember, és ez meglátszik a színpadon is. A nézőnek, persze, nem kell tudnia, hogy ő a Thealter fesztivál művészeti vezetője, szervezője és motorja, hogy elsőrendű rádiós-tévés riporter és szerkesztő, kiváló egyetemi oktató, aki hajlandó kézbe venni a cirokseprűt, hogy a régi zsinagóga kertjét időről időre kitakarítsa. Mindezt nem kell tudni róla, anélkül is ott van benne, vele, körötte, amikor színre lép. Ez a komoly „emberi háttér” olyasféle hitelességet kölcsönöz játékának, mint amilyet a Barnák László által rendezett, főként jogászokból álló társulat Tizenkét dühös ember című előadásának „amatőr színészei” birtokoltak. Balog alakításának legjobb pillanatai (sok ilyen van!) Shakespeare III. Richárdjának pengeagyú Glosterét is képesek felidézni. Egy komoly ember komoly játékát látjuk. Az ő Tartuffje erős intellektus, és Balog minden másodpercben gondol valamit a színpadon, feltehetően sok mindent, és gondolatai közül néhányat megoszt velünk. Ez a folytonos gondolkodás emeli őt magasan az amatőr színészi státusz fölé. Egy másik „fél-amatőr”, a hivatásos színházban is feltűnt Göblyös Sára alakítja Orgon lányának kis szerepét – nagy sikerrel. Ebben remek rendezői lelemény segíti: a butuska tinédzser egyfolytában nassol, olyanformán, mintha a facebookos telefonja gombjait nyomogatná, anélkül persze, hogy a ott megjelenő tartalmakat képes volna felfogni. Amiképp abból sem ért sokat, ami körötte és vele történik. Valódi, és nagyon mai naíva. A többi színre lépő is teljesíti a feladatát. A hivatásos Barnák László karakterformálásának külsődleges jegyei erőteljesebbek a „szerep igazságánál”. Farkas Andrea megbízhatóan adja Orgon házvezetőnőjét. A sorsába kissé belefáradt asszony szép, meleg hangján próbálja észre téríteni az Orgon-család némely tagját. Kosztolányi József játssza Orgon sógora, a gyáva Cléante hálátlan szerepét. A helyzetének kiszolgáltatott fél-entellektüel látja a történések fonákságát, szóvá is teszi, de nem harcol túlságosan az általa felismert „igazságért”, mivel Orgon tartja el őt (is), és az ember ritkán kockáztatja a létbiztonságát holmi igazságokért. Orgon nehezen értelmezhető alakját Kancsár József alakítja. Alakításából nem tudunk meg többet Orgonról annál, mint amennyit a történet elárul róla.

Mindent összevetve, ahogyan már az elején írtam, Herczeg T. Tamás érdekes előadást rendezett a REÖK aprócska színpadán, és ez nem kis dolog, ha meggondoljuk, hogy milyen könnyű volna egy értelmezhetetlenül „modern” kuszaságot összehozni az „abszurd” ürügyén. Az előadás külső(dleges) formajegyeivel igyekszik erősen megkülönböztetni magát a hagyományos, kőszínházakra jellemző fogalmazásmód sztenderdjétől, ugyanakkor kétségtelen rendezői erényei éppen a meghaladni kívánt hagyományban gyökeredznek. Világos történetvezetés, erős szerepértelmezés, konzekvens rendezői attitűd jellemzi munkáját.

Örülök, hogy láttam az előadást, jó szívvel ajánlom a nézők figyelmébe.

Horváth Péter DLA

 

  

 

Parti Nagy Lajos – Molière: Tartuffe
A Szegedi Szabadtéri Játékok vendégjátéka

Tartuffe, Pernelle-né – Balog József
Orgon – Kancsár József
Elmira – Csorba Kata
Dorine – Farkas Andrea
Cléante – Kosztolányi József
Damis – Barnák László
Marianne – Göblyös Sára

Rendezte: Herczeg T. Tamás

 

Kapcsolódó írásunk:


Címke: , , , , , ,
2018.06.17 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS TÉREY JÁNOSSAL KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Térey János az idén POSZT-zsűritagként, 180 megtekintett előadás, illetve saját drámája, a Kazamaták szegedi bemutatója után megírta Káli holtak című színházregényét, mely egyben az első nagyprózája is. A kötet szegedi bemutatóján Lengyel Zoltánnal, a Grand Café munkatársával beszélgetett a szerző… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.14 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ ÉS SZÍV ERNŐ KÖNYVBEMUTATÓJA
Vasárnap sem volt szünet az Ünnepi Könyvhéten. Június 10-én, késő délután Szilasi László és Darvasi László beszélgetett egymással a Dugonics téren. Utóbbi saját és írói alteregója, Szív Ernő nevében. Luther kutyái és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, a várt kötetek… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.13 - tiszatáj

BARÁTI GONDOLATOK GÁSPÁRIK ATTILA ÚJ KÖNYVÉNEK KAPCSÁN
Nálunk színigazgatók ritkán írnak könyvet. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának, az amúgy színművészként is ott dolgozó Gáspárik Attilának az idei könyvhétre immár második könyve jelent meg a Pont kiadó gondozásában. A fényképekkel illusztrált karcsú kötet alcíme szerint esszéket, tanulmányokat, párbeszédeket tartalmaz… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT –
A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BUDAPESTEN
Az idei évben két produkció érkezett a kincses városból Budapestre, amelyek a Tompa Gábor vezette teátrum műsorpolitikájának jelenlegi tendenciáit is jól kirajzolták. Tompa ugyanis az idei évadban mindössze egyetlen rendezést jegyzett (amely végül mégsem valósult meg), miközben a többi premier külföldről meghívott rendezők munkája… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

ORAVECZ IMRE KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
Létezik egy utazás, Magyarország és Amerika között, amit nem csak térben tesznek meg: generációkat összekötő, családi örökségként is jelen van. A 2018-as Könyvhéten Oravecz Imrével Balogh József beszélgetett… – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő