Tiszatájonline | 2024. február 22.

A bipoláris kedélyzavar sokszor a tehetség velejárója

JANKA ZOLTÁN, A DONIZETTI-RAJONGÓ PSZICHIÁTER

MÁROK TAMÁS INTERJÚJA
21 évig vezette az SZTE Pszichiátriai Klinikáját, ma már emeritus. Dr. Janka Zoltánról köztudott, hogy emellett nagy rajongója a komolyzenének különösen az operának. Hivatását néha összekapcsolja szenvedélyével, szakmai előadásaiban gyakran elemez zenei jellegű problémákat. Kedvenc zeneszerzője Gaetano Donizetti. A Szegedi Nemzeti Színház most mutatja be az olasz bel canto mester két egyfelvonásosát, ebből az alkalomból ültünk le vele beszélgetni.

Köztudott rólad, hogy kedvenc operaszerződ Donizetti. Miért?

– Mindenféle vígoperát nagyon szeretek, tehát Donizettit, Rossinit, Paisiellot, Cimarosát, de ide sorolhatom még Mozartot is. De a klasszikus olasz vígoperát azért is szeretem, mert tudom kötni a szakmámhoz. Tartottam egyszer egy előadást Sorrentóban, hogy a mánia, ami a kitörő örömöt jelenti, nagyon fontos eleme a vígoperának. Ez az egyik fő jele a bipoláris zavarnak is. Ez a személyiségzavar azt jelenti, hogy az illető kedélye folyamatosan hullámzik, a nagyon szomorú, lelassult időszakokat követi egy ellenkező jellegű hangulat: kitörő öröm, a gondolatok fölgyorsulása, remek ötletek. És ezek a periódusok szinuszosan váltakoznak. Na most, ha valaki lehangolt, akkor nem ajánlható, hogy hallgasson vígoperát, csak akkor, ha jó periódusban van. Terápiának semmiképpen nem ajánlanám. De egyébként a vígopera jó kedélyt tud teremteni. Erre nem is kellenek a teljes darabok, elegendőek a nyitányok is. Gondoljunk például Rossini nyitányaira, amelyeket Toscanini hozott be vagy hozott vissza a köztudatba. A tolvaj szarka vagy a Semiramis önállóan is megállják a helyüket.

– …miközben több olyan ismert nyitány is nagyon népszerű, amelynél a hozzátartozó operát már nem is ismerjük.

– Főként a Rossini vígopera-nyitányok egyik fő hatáseleme a crescendo. Az egyre fokozódó hangerő önmagában is komikus tud lenni. De ilyen önmagában komikus hatáselem a hadarás is. Sok olasz opera sikerszáma egy hadaró duett, vagy áriarész. Ilyen kettős A csengőben is van, Don Annibale és az álruhás Enrico éneklik.

– De az alkotáshoz azért kell jókedv és erő is?

– Igen, de a kedély hullámzása nem feltétlenül esik egybe életünk eseményeivel. Donizetti levelezéséből tudjuk, hogy önmagát vonta kérdőre: hogyan lehet, hogy egyik legbriliánsabb darabját, A csengőt akkor írta, amikor elveszítette több családtagját? És ennek a darabnak a szövegét is ő írta! Régi megfigyelésem, hogy az alkotó embereknél sokkal nagyobb arányban fordul elő bipoláris hangulatzavar. Úgy tűnik, hogy a kedélyingadozás erős kapcsolatban áll a tehetséggel és az alkotókészséggel. Ezt nem nehéz megérteni. Aki mindig egyforma hangulatban van, örökké kiegyensúlyozott és nyugodt, annak nemigen fog eszébe jutni semmi izgalmas és új dolog. Szegeden egyébként különösen jó helyzetben vagyunk Donizettit illetően, hiszen az utóbbi években a nagy slágerek mellett olyan ritkaságai is színre kerültek, mint Farsangi kalamajka, vagy a Bolondokháza. Ezeket természetesen többször is megnéztem. A Bolondokházában Szélpál Szilveszter, mint álorvos, bravúros áriát énekelt arról, hogy mennyi köszönő levelet kapott. Ez engem nagyon emlékeztet egy sokkal ismertebb Donizetti-számra, Dulcamara belépőjére a Szerelmi bájitalból. Mindkettő óriási!

No és Kolonics Klárával és Boross Csillával koncertszerűen színre került a Stuart Mária, amelyet azóta CD-n is kiadtak. Végülis hány operát írt Donizetti?

– Összesen 79-ről tudunk. Na most vannak olyanok, amelyek elvesztek, vannak, amelyeket nem fejezett be, de a részleteiket átrakta más műveibe. Van olyan, amelyiket olaszról áttett franciára, azt én külön műnek számítom. Különféle magyar és angol szakkönyveket böngésztem át, és végül arra jutottam, hogy 73 darabja létezik.

Nagy gyűjteményed is van Donizetti felvételekből CD-n és DVD-n. Hány darabból áll?

– Ebből a 73-ból nekem csak 8 nincs meg.

Hol szerezted be a ritkaságokat?

– Régebben sok szakmai konferenciára jártam Amerikába és a világ más tájaira. Mindig egy óriási táskával mentem. Érdekes, hogy a ritkaságok legtöbbször nagyon olcsók voltak. Magyarországon a ritkaságokat nehéz megkapni. A kongresszusokon gyakran kimaradtam az esti vacsorából, mert helyette elmentem operát nézni. Különösen, ha valami ritkaságot játszottak. Például Händel Julius Caesarját.

Ezt a két egyfelvonásost láttad már?

– A csengőt igen, mégpedig Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, Medveczky Ádám vezényelt. A Ritát viszont még nem.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki jó vígoperát tudjon írni? Gondolom, elsősorban humorérzék.

– Az egyértelmű. Wagner például nem volt ilyen egyéniség, ő inkább depressziós alkat volt. Persze a Mesterdalnokokat vígoperának szokás besorolni, de az nem olyan, mint egy olasz vígopera. Rossini és Donizetti inkább hullámzó kedélyűek voltak. Ha valaki jó periódusban van, akkor sziporkázik, minden gyorsan megy. Donizetti ezt a 73 operáját 26 év alatt írta meg, ami azt jelenti, hogy évente átlagosan csaknem 3-at írt. Ez akkor is nagyon sok, ha ezek egy része egyfelvonásos. Amikor Donizettinek elmondták, hogy Rossini A sevillai borbélyt két hét alatt komponálta, állítólag azt mondta: „Mindig tudtam, hogy lusta ember volt.” Nem mondta ezt jogtalanul, hiszen A csengő, amelynek a szövegkönyvét is ő írta, mindenestül kilenc nap alatt készült el. Ráadásul ők ugye, ebből éltek, és az impresszáriók is szorították őket. Ha volt új opera és az sikeres volt, akkor volt pénz, ha nem volt, akkor pénz se volt. És az olasz városokban minden farsangi szezonban új darabokat mutattak be. De azért egy másik vonatkozásban Donizetti hasonlít Wagnerre és ez a Gesamkunstwerk.

Ő is összművészetet művelt?

– Abszolút! Több darabjának ő maga írta a szövegét, mint Wagner. De ezen túl kitűnően rajzolt, saját magáról is van egy pompás karikatúrája. Aztán tervezett díszleteket. Ízig-vérig színházi ember volt. Van is egy operája, amelyik ezzel foglalkozik: A viva la Mama alcíme: színházi illendőségek és illetlenségek. Ennek is ő írta a szövegét is.

Gondolom, A csengőt és a Ritát is meg fogod nézni.

– Feltétlenül! Sőt, ha lehet, többször is. És ha a Szeged TV csinál belőle felvételt, arra mindenképpen igényt tartok.

Márok Tamás


Néhány részlet Donizetti feljegyzéseiből

„…elkészültem az Il Campanellóval (A csengő) is. Tündéri történet, amit magam írtam… A patikus nászéjszakája, amit a hoppon maradt szerelmes, csengetésével állandóan megzavar. Mindig más alakban. Francia márki… Rekedt baritonista… Köhögős aggastyán… A szöveg együtt született a muzsikával. Bemutató: San Carlo. Szereplők: Ronconi, Amalia Schütz, Carlo Casaccia… A közönség velük együtt számtalanszor kihívott. Ronconi nagyszerű volt. Micsoda színész! De hát nem akármilyen vígopera volt, amit diadalra vitt. Nem akármilyen… A párizsi Italiens már lekötötte. A Betlyt is… Az egyik szikrázóan mulatságos, a másik kedves, idillikus… Én írtam mindkettő szövegét, muzsikáját, lázban, vívódva, mindent és mindenkit elfelejtve.”

„Mi vagyok hát? Nincsen szívem, hogy Virginia elvesztése után… Nincs bennem érzés? Nem gyötör lelkiismeret-furdalás? Nincs szívem?! De hát akkor hogyan is tudtam volna a tiszta derű, a bánat és a vágy dallamait megkomponálni? Lehet, hogy a művésznek kettős szíve van? Csak így lehet, hogy amíg dolgozom, elnémul körülöttem a való világ; s eltűnik emléke is minden csapásnak, ami ért… De hát miért is csak a hallgatók részesüljenek a muzsika gyönyörűségében? És áldásaiban… Az alkotó is elmondhatja azt, amit egyik festményén egy régi hangszerre Vermeer felírt: »Musicalaetitiaecomes, medicina dolorum«. (A zene a jókedv kísérője, a fájdalom orvossága.)”

Lap a sárga fedelű noteszből, 1836. június