10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

A Posztmodern Jézus, avagy a testkultusz a kortárs irodalomban
2017.01.02 - tiszatáj

GABORJÁK ÁDÁM:
MEGTALÁLT HELYED

Különös formátumú könyv, első pillantásra olyan nemszeretem fajta. Nem lehet zsebbe tenni, a többi között a polcon is idétlenül mutat. Szinte tökéletes négyzet alakú, és elég vaskos. Viszont a könyvet tervező Lőrincz Gergely munkájának köszönhetően mégis szerethető ez a tömzsi könyvtest. Bátor grafikai megoldásai, átgondolt oldaltükrei, a lapokon elhelyezett illusztrációi, a kötet szerkezeti tagolása, tipográfiája, vizualitása egészében karakteressé és megkapóvá teszi a kötetet, formatervezői elképzelése a paratextusok, a címek, a grafikai elemként használt írásjelek, a szöveg mellett funkciót nyerő képi elemek erőteljesen nyomatékosítják a szövegek üdeségét, alaposságát, megfontoltságát, erősítik, illusztrálják, illetve az intermedialitás révén kitágítják asszociációs terüket. A szerző mintha csak saját kötetének megtervezettségére utalna Kele Fodor Ákos Textolátria kötete kapcsán, miszerint „üdvözítő olyan (szépirodalmi) kötettel találkozni, ami tényleg könyvtestként gondol magára (van anyagisága, borítója, lehet színes és ezekkel mind lehet interpretációs játékot űzni stb.) s nem puszta szöveggyűjteményként. Ezt mintha a magyar nyelvterületen a folyóiratok hamarabb felfedezték volna (pl. az Árgus, a Műút, a Symposion)…” (092) A maguk módján formabontó folyóiratok felsorolása kétségkívül nem teljes, pusztán utalásszerű. Nem állhatom meg viszont, hogy ne tegyem hozzá a felsoroláshoz az újvidéki DNS poszt-alfabetikus folyóirat nevét, amely radikális formai gyakorlatában ötvözi a vizuális és érzéki világ, meg a szellemi alkotás eredményeit, a jel, a kép, a szöveg fúzióját olyan testbe „csomagolva” viszi közönség elé, ami babilóniai agyagtáblát mintáz, de össze kell törni, hogy a tartalma elérhető legyen, vagy világító indukciós tekercsből kell kibontani, dobozból, vagy tollal kitöltött párnából kiemelni, a lapokat elfogatni, megtapasztalván az újraillesztések mellett megképződő új jelentéseket. A folyóirat a telematikus elv mentén sűríti egybe a szöveges, képi, vizuális és szignalista, egyéb információs felületek kombinatorikájának lehetőségeit. De hát miért ne lehetne az irodalom intellektuális, akár intermediális kaland? Az irodalom régtől kiterjesztette igényét a szöveg tartalmi értelmezésén kívülre.

Ám vissza a könyvhöz: a fedőlapon a szerző neve és a kötet címe alatt ez áll: „nem regény”. Nem tudom, miért tartotta fontosnak ezt föltüntetni a szerző, de nekem tetszik az ötlet. Talán azért tette, mert az olvasónak regényt kellene várnia tőle? Vagy mert akkora kereslet mutatkozik a regényirodalom iránt, (a műfaj primátust élvez az irodalomban), hogy e tüntető elhatárolódás nélkül a boltban a gyanútlan olvasó fölkapná és hazarohanna vele, s csak odahaza döbbenne rá, amikor eljut a címlapig, hogy két esszé közé ágyazott kritikákat és tanulmányokat tartalmaz a könyv? Bármi is legyen indoka, ötletes, játékos, mintegy előre jelezve, hogy Gaborják Ádámtól – a tudományos diskurzus és az asszociatív kontempláció mellett – nem idegen a humor sem.

A keretül szolgáló „Quo Vadis? Quo Vadis Fitness?” című, A test posztmodern panteonja alcímű, valamint A Bolondok tornyában című esszék párbeszédben állnak egymással. Az első, egy Bécsben látott plakát köré épített esszéjében urbanisztikai, térpoétikai, szövegelméleti, retorikai, telematikai, vallástörténeti, művelődéstörténeti stb. kérdésköröket jár körbe a szerző, és jut el, miként a kötetet záró írásában is megerősíti, a fogyasztói társadalom testkultuszának központi magváig, annak kulturális beágyazódásáig, irodalmi kivetüléséig, pl. Nemes Z. Márió költészetében (a záró esszé szövegében).

A szóban forgó plakát egy képpel, szöveggel, és e kettő egymást erősítő üzenetével fitneszterembe csalogató, vagy inkább egyenesen oda irányító, oda utasító reklám, az emberi test karbantartásának közösségi elvárássá növesztett normájára utaló felhívás. A szélesen burjánzó esszészövegben egyebek közt a következőkre mutat rá Gaborják: „A testtel és testelméletekkel foglalkozó teoretikusok szerint a fogyasztói kultúra a test szekularizációját hajtotta végre azzal, hogy a korábbiakkal ellentétben a test megszűnik a bűn eszköze lenni, kiszabadul a lélek börtönéből és egyre több lehetőséget kap a megmutatkozásra. […] A testnek ez a levetkőztetése […] nem jelenti a test csupaszságát. Ez csak egy újabb leplet takar, a testkarbantartás, a fitneszideológia selymét, amely a közvetlenség illúziójával kecsegtet. A szexualitás és a testfelszabadulás heurisztikus hangja, a szekularizáció, az istenek alkonya már a múltba veszett (bár lehet, soha nem is volt jelen), s most új istenek jönnek. A test a posztmodern panteonja.” (013) Majd később egy váratlan, provokatív, az esszé tükrében elgondolkodtató kérdést vet fel: „A Fitness lenne tehát a Posztmodern Jézus, az emberiség Megváltója? Buddy Christ? Ez persze kérdésekhez vezet: vajon tényleg megvált-e bűneinktől, egyáltalán van-e olyan jó hozzánk, hogy megfeszüljön? Mi vagyunk-e olyan jók, hogy megfeszüljünk? De ki fogja egyáltalán megfeszíteni, s lesz-e vajon feltámadása? Régen azt mondták, minden út Rómába vezet, ma talán inkább a fitneszterembe.” (015)

Gaborják Ádám kritikusként és tanulmányszerzőként is egyaránt figyel a testkultúrára, valamint a jelenkornak a testre vonatkozó elvárásának, ideológiájának a megképződésére és a szépirodalomban történő leképzésére, a testdominancia állandó fókuszpontként jelenik meg írásaiban, legyen szó kortárs kultúráról vagy irodalomról. Záró esszéjének végén mintha a kötet koncepcióját összegezné: „[a szerző] az őrület, a test, és az irodalom összefüggéseit szinte mániákusan keresve” járja útját az irodalmi alkotások közt. Ez a „járás” nem kritikusi közhely, a kötetben nagyon is meghatározó cselekvésre utal, a járás egyben a felfedezés eszköze, a kontempláció módszere, a panoramikus látás, a térben eligazodás igényére adott reakció, a képzettársítások kitáguló tere.

Kritikáiban is a széles látókör elvét érvényesíti. Egyetlen műről beszél ugyan minden szerző esetében, de mindig képbe hozza azok korábbi műveit is, sommás véleményét néhány mondatba foglalva megteremti a vizsgált szövegvilág hátterét, mintegy útjelzőket helyez el kritikája olvasatához. Bámulatos memóriával hív elő prózai szövegeket, verseket egy-egy gondolata alátámasztása vagy árnyalása érdekében, mintha valami keresőmotor működne emlékezetében. Viszont célra törő, nem szószátyár, nem terjengős, mondandója összefogott, amin belül mégis kibontakozik asszociatív adottsága. Elméleti megtalpaltsága és az olvasó megszólítására irányuló tehetsége külön erénye írásainak.

A kortárs irodalomban járatosak számára talán nem lesz érdektelen a kötetben kritikával érintett szerzők névsora: Sopotnik Zoltán, Grecsó Krisztián, Kőrösi Zoltán, Kukorelly Endre, Esze Dóra, Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos–Banga Ferenc, Kele Fodor Ákos, Nemes Z. Márió, Vida Gergely, Csehy Zoltán, Bán Zsófia, Bajtai András, Péterfy Gergely, Darvasi László. Ezeknek a szerzőknek a művei mind valami testelméleti fonalra lettek fölfűzve.

Nem meglepő hát, hogy Gaborják válogatott olvasmányaiban felfedezi „a diétakultúra művelődéstörténeti gyökereit” is, és továbbra is izgalmas terepre vezeti kritikájának olvasóját, röviden áttekinti a magyar gasztronómiai (szép)irodalmat.

Utaljunk vissza a DNS folyóirat gyakorlatára. A szerkesztők által preferált szöveg-kép fúziójának az igényes vizuális megjelenítésével szemben értelmezhetőként szögezi le a szerző, hogy „a kép száműzve lett a fogyasztói termékek és a populáris kultúra területére” (094–095), és ennek a megállapításának a tükrében tételezi, hogy: „A kortárs fiatal költészetet szemlélve meg kell állapítani, nyomokban még mindig kissé egyoldalúnak, néhol erőltetettnek tűnik. Egy kicsit mintha (ismét?) beleragadtunk volna a nyelvbe, bíbelődünk a szavakkal, a mondatokkal, próbálunk túlesni a posztmodern szövegirodalom becsavarodott gondolkodásán, visszaszerezni valamit a ’valóságból’, a referencialitásból. Mintha elfeledkeztünk volna arról, hogy vizualitás és nyelv, kép és betű kéz a kézben járnak.” (094) Természetesen vannak kivételek, itt sorakoznak a könyvben a róluk szóló szövegek, amelyek a szigorú meglátásokat humoros csomagolásban tálalják (ha már irodalmi gasztronómiáról és azon belül gasztronómiai irodalomról szólunk). A kötetben tárgyalt egyik költő könyve kapcsán például így: „Kár, hogy a kortárs líra mai olvasottságát nézve egy ilyen kötet megjelenése leginkább az eldugult piszoárban való vitorlázáshoz hasonlít.” (103)

Külsejében „kockás” a könyv, tartalmában „szellős”, tartalmakra odafigyelő és tartalmak közt átkötő. Aki a kortárs irodalom medialitásával foglalkozik, vagy kedveli a közvetítő irodalom igényes műfaját, nyugodtan elviheti ezt a könyvet a boltból, még ha nem is mutat túl jól a könyvespolcon.

Fekete J. József

(Megjelent a Tiszatáj 2016/6. számában)

 

gaborjakPluralica–FISZ

Budapest, 2013

240 oldal, 2400 Ft

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő