Ami átszűrődik a nyelv szitáján

– Sokat utalsz irodalomra, kik és mivel hatottak rád – hogyan kapcsolódnak a zenédhez az idézeteken túl?

– Azokon túl talán a személyemben jelennek meg, abban, amilyen én vagyok. Mostanában jóval kevesebbet olvasok, mint az egyetem alatt vagy mint utána. Próbálok magamból kifelé építkezni, és amikor sokat olvasok, akkor azt érzem, hogy nagyon befolyásol. Magyar zenét is keveset hallgatok, hogy kevésbé irányítsa azt, amit én akarok mondani. De ha valami elkap, megtetszik egy versben (nem is tudom, hogy regény utalásom van-e), akkor szeretek irodalmi alapokat használni, vagy kicsit átértelmezni azokat a metaforákat, amiket találok. Igazából három olyan személy van, akit nagyon szeretek olvasni, és még a mai napig előveszem őket, hiába ismerem szinte mindenüket: Pilinszky, Petri meg József Attila. Ők a három kedvencem, és mindegyiküket más miatt szeretem. Pilinszky azért érdekes, mert nagyon tetszik, hogy tömören fogalmaz, és egy sorban sok minden benne van. Ezt a hatást néha észreveszem magamon, én is próbálok egy gondolatot nem egy verze alatt elmondani, hanem inkább két sorban. Ezt Pilinszky költészetében nagyon értékesnek tartom. Meg kedvelem azt a játékot, amikor valaki utal valamire, és a szerző összekacsint a hallgatóval, hogy na én tudom, ez erről szólt vagy erre célzott. Így elgondolkozhat azon a hallgató, hogy jön képbe, miért érdekes.

– Dalszövegíró workshopokot is tartottál, részt vettél dalszövegíró táborban. Milyen tapasztalataid voltak ezekkel a programokkal?

– Eddig két ilyen volt igazából. Az egyik egy dalszövegíró workshop volt, ezt a PIM-nek csináltunk az A38 Hajón Csider Istvánnal. Akik akartak jönni, elküldték előre a szövegeiket. A helyszínen először egy gyakorlatsort csináltunk, aztán beszélgettünk a beérkezett írásokról. Kb. 30 ember volt, plusz mi. A másikat pedig, bár jótékonyságinak nem nevezném, de a CommonVibe-bal csináltuk. Van egy srác, aki Ózdon cigány és hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozik, zenét csinálnak. Szerintem nagyon érdekes maga a projekt. Összeismerkedtünk vele, elmentünk, és ott a gyerekekkel írtunk szövegeket, úgyhogy az kicsit másmilyen volt. Elmondták, hogy miről szeretnének írni és mi jut eszükbe, mi pedig kicsit terelgettük őket afelé, hogy miért lenne jobb, ha úgy alakítanák, ahogy mi javasoljuk. De az összes ilyen dolog izgi, nagyon jó kapcsolódás, amikor valaki a saját alkotását rábízza az emberre. Inspiráló.

– A Nyelvészet (2016) című albumodon folyamatosan beemeled a nyelvhez való viszonyodat a szövegbe, rengeteg típusú nyelvjátékot használsz, ami a zenék címében is megjelenik. Miért éppen a nyelvjátékok fogtak meg a rapben?

– Ezt igazából nem tudom megmondani, szerintem ez egy affinitás. Már gyerekkoromban nagyon szerettem olvasni, utána meg valahogy azok a zenék találtak meg, amikben ez volt a fontos.

Ha már mondtam az előbb Petrit, akkor ő például nagy mestere volt annak, hogy egy-egy nyelvi viccet olyan dramaturgiai pontra helyezzen a saját versében, ami így sokat tud mondani és túllép magán a nyelvi játék által.

Olyan többletjelentést kap a szöveg, ami, ha nem lenne ez a játék, akkor nem adódna hozzá. De amikor ezt megszerettem, akkor nem volt tudatos. 

– Társadalmi kérdéseket is beemelsz a szövegeidbe. Kicsit a telepi, panel világ panorámájának tűnik a zenéd, ami irodalmi utalásokkal, szójátékokkal ötvöződik. Látszólag ezek távol esnek egymástól. Hogyan szinkronizálod ezeket a zenédben, mit kezd akár az irodalmi, akár a rapközeg ezzel a köztességgel?

– Hát azt kezdi, amit kezd. Sokféle a közönségem igazából, nem könnyű egyetlen perszónát rajzolni azokról, akik hallgatnak engem. Azt nem mondanám, hogy feltett célom ezeket ötvözni, inkább abból jön, ahogy felnőttem. Nagyon sokat lógtam Békásmegyeren, ami inkább panelközeg, mint az a budai városrész, ahol éltem. Közben a szüleim értelmiségiek, mi otthon L’art pour L’art-t néztünk, meg apukám Cseh Tamást hallgatott. Van a művészetnek a családunkban és a neveltetésünkben szerepe, anyukám és apukám fontosnak tartotta, hogy ezt megkapjuk. Viszont én ilyen kis csellengő gyerek voltam, aki nagyon szeretett betonkosárpályákon lógni, és a kettő valahogy összefonódott, így az én fejemben nem áll távol ez a két dolog. Úgy tekintek rá, hogy a nyelv egy forma, amibe beleöntöm azokat a dolgokat, amik érdekelnek és amikről szeretnék írni, és ezt úgy teszem, hogy közben érdekes legyen nekem is. Nem feltétlenül alakul úgy mindig, ahogy elsőre gondolom, de törekszek arra, hogy valamiféle szitán átszűrődjön.

Talán inkább az van, hogy a szita a nyelv meg a nyelvjátékok, amik a dalszövegeim alapjai.

Hogy ez mennyire teszi könnyen elérhetővé az értelmezés szempontjából a szövegeimet, az már egy másik történet. Nem hiszem, hogy nagyszínpadokra való az a fajta szövegvilág és művészet, amit én képviselek.

– A Metamatika (2021) és az új lemezed, a M3T4M4T1K4 (2022) miatt olyan, mintha a nyelvjátékokat kiterjesztenéd az albumkoncepcióra is, hiszen a Metamatika témái, sorai, verzéi megjelennek az új albumon is, mintha ezekkel kezdenél játszani, újrarendezni. Hogyan kapcsolódik a két album, miben tekinthetők másnak?

– Alapvetően úgy kapcsolódnak, hogy maguk a témák nagyon hasonlóak, sőt, sok esetben ugyanazok, mint az elsőn. Úgy szoktam a M3T4M4T1K4-ra hivatkozni, hogy spinoff lemez. Az elsőn szerettem volna több közreműködővel létrehozni egy olyan albumot, ahol van valami alapvető nyelvi formula, és az irányítja az egész dalt, szervezi a teljes szöveget. Az első lemezen inkább az érdekelt, hogyan tudna ebbe más becsatornázódni, főleg azok az emberek, akik körülöttem vannak és akikkel már régóta zenélek, vagy olyan arcok, akikkel még nem dolgoztam, de szerettem volna. És igazából, továbbvittük ugyanezt az elgondolást. Sok olyan szöveg volt, ami megmaradt vagy az eredeti lemezről kiesett azért, mert ott nem volt két verzényi hely, mert valaki jött featelni, viszont én úgy éreztem, hogy ebben a témában mondjuk még ezeket el lehetne mondani, és én szeretném is elmondani. Az is motivált, hogy hallja a közönség. Volt három olyan szám, ami már kész volt, amikor az eredeti lemez elkészült, csak azok nem fértek rá, mert úgy ítéltük meg, hogy az úgy kerek. Igazából azokhoz a számokhoz írtuk hozzá a maradék hatot, ami a régebbieket dolgozza föl. Ez az elvi vagy elméleti kapcsolódása a kettőnek. Másrészt az is szempont volt, hogy azokat a dalokat nem lehet úgy előadni, hogy nincsenek rajta a feates verzék, mert úgy hatvan másodperc vagy másfél perc lenne egy dal. Most úgy játszuk ezeket, hogy az eredeti dalok össze vannak mixelve a második album verzéivel, így a kettő egybeér, szerves egészt alkot.

– Úgy látom, hogy a videóklipjeidnél is egyre fontosabb a vizualitás. Egyrészt képileg is leképződnek a nyelvi játékok, például a Számtanban a „kerekek, egészek” szövegrésznél egy biciklikerék, majd egy alma jelenik meg, a „Beesik a kezembe azt kipereg” sornál pedig elkapsz egy labdát és megpörgetsz egy biciklikereket. Emellett több olyan vizuál is van, ahol egy rövid képsor ismétlődik (például a Szíveselnézésedetkéremnél vagy a Repetánál), sőt, a Metamatikánál az is gyakori, hogy egy vagy több régi televízió valamilyen képkompozícióban helyezkedik el, és a képernyőn fut valójában a videó. Hogyan alakultak a klipkoncepciók?

– Szerintem ma nagyon fontos, hogy aki érvényesülni akar a könnyűzenében, annak legyen a zenéjéhez kapcsolható vizualitás. A képek korát éljük, a szövegek egyre inkább elvesznek, és egyre kevésbé érdeklik az embereket. A szövegek, az irodalom is már sokszor instaversekben vagy a Vates TikTokján jut el az emberekhez, egyszerűen ez egy ilyen kor. Mivel most a kép a fontos, én meg nyilván szeretném, ha nem egyhelyben állnék, hanem minél több emberhez eljutna a zeném, így egyszerűen kerestem egy olyan személyt, aki el tud képzelni egy vizuális világot ahhoz, amit csináltam, meg aki tud kötődni ahhoz, amit képviselek. Így kezdtem el Pál Ákossal dolgozni, aki ezeket a régi tévés visualisereket csinálta, viszont a Számtan egy másik rendező, Balogh Fábián munkája. A tévés vizuálok nagyjából mind Pál Ákos ötletei alapján készültek. Én meg ebből a szempontból olyan vagyok, hogy néha, amikor írok egy dalt, akkor már van egy kép a fejemben arról, mit szeretnék látni vagy mi nézne ki jól egy klipben. Sokszor Ákos volt az, aki hozzátett, és azt mondta, hogy ez legyen így meg így, én pedig bíztam benne.

Igazából kap egy plusz layert a dal attól, hogy van hozzá valamilyen vizuális megjelenés, és amíg én elégedett vagyok ezzel, és úgy látom, hogy ezt érdemes hozzárakni, mert nem elvesz belőle, hanem hozzáad, addig nyitott vagyok arra, hogy legyen.

– A MET4M4T1K4-t spinoffnak nevezted, ez a kapcsolat pedig a klipekben is megjelenik, hiszen a videók egy része kikerül a televízióból a Metamatika vizuáljaihoz képest, illetve az ÉN loopra épülő képsora lerövidül az ÉNÉNÉN-nél. Egyértelmű volt, hogy a Metamatika dalaihoz készült vizuálokat valamilyen formában továbbviszed az új albumhoz?

– Ezeket nem én dolgoztam át, hanem Ákos. Ugyanabból a szempontból volt egyértelmű, ahogy a dalok is visszautalnak. Ezek igazából nem is klipek, hanem vizuálok, de úgy éreztem, hogy vissza kell mutatniuk az eredetiekre, csak más formát kell nyerniük. Ezt rábíztam Ákosra. Nyilván beleszóltam, és átküldte, hogy mit csinált, és megváltoztatta, amit szerettem volna. Amit elmondtam a két lemez tükrében az összekapcsolódásról, azt szerettem volna, hogy még egyértelműbbé legyen téve ott, ahol ez lehetséges.

– Gyakran helyettesíted a betűket számokkal vagy más jelekkel, például a Gege névjátékokban (G€G€, 6363) vagy album, dalok címeiben (M3T4M4T1K4, L€B€G€K, T€L€VAGYOK). Mi a szerepe ezeknek a cseréknek?

– Leginkább az, hogy más legyen, mint az eredeti. Szerintem a zenémben van egy kis áttétesség, mert nem feltétlenül az a lényeg, amit először meghall az ember és amit először kap tőle, hanem érdemes mögé nézni vagy meghallgatni többször. Lehet, hogy harmadszor fog leesni valami, mert először csak egy nyelvjátékra figyel az ember. Például az tetszik valakinek, hogy három sorban egymásután milyen nyelvjáték van, és emiatt nem tud arra odafigyelni, hogy mit mondok. Közben pedig mégis állítok valamit, mert az mindig fontos, hogy ne üres beszéd vagy ne üres játék, hanem a részem legyen, olyan dologról szóljon, amiről gondolkozom. Nem biztos, hogy ezt elsőre úgy el tudod olvasni, ahogy kényelmes, hanem mögé kell látni. Mondjuk a L€B€G€K-nél meg a Csapda projektnél a csere azért volt, mert Amerikából jön a műfaj, ezért a rapben alapvetően nagyon sokan használják a dollár jelet az S betű helyett, és én meg ezt kicsit magyarosítottam. Bár itt nincs euró, de mégis euró jelekkel voltak írva a dolgok.

A M3T4M4T1K4-nál meg leginkább azért, hogy az ember ne feltétlenül a racionális vagy egzakt dolgokat lássa, hanem jelezze a cím, hogy érdemes ezek mögé nézni.

– Ahogy az új album dalairól mondtad a Recorderen, reagálsz a felsőbbrendűségre és lenézésre (Szíveselnézésedetkérem), az uniformizálódásra (Mindenki más), a 03-ban neki mész a felexelésnek (közreműködik Kolg8eight, Geddo), illetve a rajongói viselkedésre is reflektálsz (Szeress, közreműködik Kapitány Máté, Krúbi). Viszont az utolsó számokhoz közeledve mintha egyre szubjektívebb lenne az album, a saját helyzet vagy pozíció és az ÉNÉNÉN kerül középpontba. Mesélnél arról, hogyan formálódott az album íve? Érzed azt, hogy egy általánosból vagy kifelé irányuló megszólásból jut el az énig?

– Érzem ezt, de ez az eredetinél is koncepció volt, a szűkülés. Az elején nagy perspektívában értelmezhető dolgok jelennek meg, és a vége felé sokkal inkább rólam szól. Közben például az ÉN pont egy olyan dal, ami kicsit mind a kettő oldalról értelmezhető. Ott van az öntömjénezés meg az ego is, és ez egyrészt értelmezhető velem kapcsolatban, vagy ahogy én működöm ebben, miközben az, ahogy alapvetően a rap vagy hiphop műfaja kezeli az egót, annak meg teljesen más a kontextusa. Most nem tudom, hogy vannak sorban a dalok a remix lemezen, de szerintem a koncepció ebből a szempontból ugyanaz volt: van egy tág perspektíva, ahogy mondtad, és a végén eljut egy olyan személyesebb dolog felé, ami abból a tágperspektívából következik, vagy annak a hatása az én saját személyemre.

– Azért is érdekelt a lemez íve a M3T4M4T1K4-nál, mert a dalok más sorrendben vannak a Metamatikához képest, holott a dalpárok hasonló témát dolgoznak fel, és ehhez képest tűnt fel itt is a szűkülés.

– Lehet, ez az, amit most én sem tudok, vagy nem emlékszek rá, hogy mi lett a végső sorrend. A spinoffnál szerintem leginkább a zenei dinamikák alapján gondolkoztunk. Ott inkább az volt, hogy ez ilyen, az olyan beat, és így van egy íve zeneileg, és nyilván a zene magával hozza a szöveget. Nem tud a kettő elkülönülni egymástól, de a spinoffnál annyira nem volt megfontolt.

– Lehet, hogy korai kérdés, de min dolgozol most? Milyen irányba indulsz?

– Egy EP-n dolgozunk, aminek az ötlete már azelőtt megfogalmazódott, hogy a spinoff lemez kijött volna. Igazából mielőtt a M3T4M4T1K4 elkezdett készülni, már akkor tudtam, mit szeretnék legközelebb csinálni. Nálam általában úgy van, hogy ha kiadok valamit, akkor azok a hatások, amik a munka miatt és közben érnek, valami új dologként megfogalmazódnak, vagy olyan irányt vesznek, ami már nem az, amin éppen dolgozok. Ennél többet még nem nagyon mondanék róla, ez egy eléggé kigondolt valami több szempontból. Egy felépített világ lesz, meg sokat reflektál arra, ami az elmúlt egy vagy másfél évben, az előző két lemez óta történt velem.

Borbíró Aletta

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja.)

*Mióta 6363 elveszett, megjelent az új EP-ről a Valahol című dal.