Társadalmi szövettan Gogol-módra

Béres Attila rendezése alapos, részletgazdag módon képezi le napjaink Magyarországának működését, hazánk társadalmát, illetve annak „uralkodó” rétegét a Nemzeti Együttműködés Rendszerének cifra lovagjait, ugyanakkor az analógia kétszáz, száz vagy ötven évvel ezelőtt is élt, tehát nem a ma specifikuma ez az emberi működés, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy reflektáljunk a saját jelenünkre. A Miskolci Nemzeti Színház előadása pedig pontosan ezt teszi.

Maga a polgármesteri hivatal, a darab fő helyszíne, egy vadászkastély benyomását kelti a több tucat kisebb és nagyobb trófeával a falakon. A berendezés egyszerű, de sokatmondó.

A település vezetőjének asztalán egy kisméretű papírdaráló gép eszi meg a papírokat, szinte az előadás végéig folyamatosan. A masina zúgása, a papírfecnik egyre gyarapodó halma feszültséget gerjeszt és olyan titkokat feltételez, amelyeket az illetékes különösen nem szeretne közszemlére tenni.

Anton polgármester (Görög László, Jászai-díjas) egy látszólag mindent kézben tartó, tapasztalt és rafinált figura. Felelős vezetőként őt zaklatja fel leginkább a revizor érkezésének híre. A település állapotáról azonnal kiderül, hogy botrányos. Alig működik valami, a vadászó és italozó vezetőség épp csak a saját kötelességével nem törődik.

A kérdés az, hogy van-e akkora szőnyeg, amely elfed egy ilyen mértékű problémát? Van-e akkora seprő, amely a textília alá kényszeríti a felgyülemlett szennyet?

Mindig van. Ugyanakkor ha mindenki a szőnyeg alá kerül, mert az már olyan kiterjedésű, hogy nem lehetséges fölötte csak alatta lenni, akkor már nincs hová bújni.

A kórházban hiány van, mert az összeget átcsoportosították a kápolna építésére, ami nem épült meg, mert kellett a pénz a játszóterekre és bicikliútra, de mindebből végül csak egy sportpálya valósult meg. 

Ahogy többször elhangzik a darabban, nincs miért szégyenkezni, hiszen „mindenkinek vaj van a fején”. A különböző anomáliákat fergeteges humorral tárja fel és tálalja az előadás, a miskolci társulat újfent a legjobbját nyújtja.

Dobcsinszkij (Farkas Sándor) és Bobcsinszkij (Bodoky Márk), a település képviselői testületének tagjai (mellesleg a darab homoszexuális szereplői), szerencsétlen, kissé bugris figurák, akik tulajdonképpen mindig jót akarnak, de az ártatlan együgyűségük állandó akadályt képez. Kapkodnak, egymás szavába vágnak, megjelenésük mindig humorforrás az előadásban. Ők kiáltanak farkast a két pétervári vendég láttán.

A többiek, a járásbíró (Gáspár Tibor, Jászai-díjas, Érdemes Művész), a kórház igazgatónője (Seres Ildikó, Jászai-díjas) a rendőrfőnök (Salat Lehel), a tanfelügyelő (Feczesin Kristóf) és a postaigazgató (Kokics Péter) mind az ügyeskedő közösség aktív tagjai. Az egymásnak tett megjegyzéseikkel szinte minden esteben az ellenkezőjét érik el, ugyanis az érkező válasszal maguk alatt vágják a fát. Persze egy általános párbeszéd is tartogathat érdekes információkat:

„POLGÁRMESTER (ANTON)
Ha valami gyanús, akkor egy kicsit bontsd fel és olvass bele!

POSTAMESTER
Csinálom én ezt revizor nélkül is…”

A rendkívül eleven szöveg Morcsányi Géza fordítását, valamint Béres Attilát és az előadás dramaturgját, Ari-Nagy Barbarát dicséri.

A járásbíró, Ammosz, a falu bikája, ugyan már éltes, de a vadászatban és az italozásban nem ismer tréfát. A bíróságon két hónapja ítélkezési szünet van vadászat okán, a hivatal udvarán pálinkafőzde üzemel, a tárgyalóteremben pedig kutyatenyésztés folyik, agarak és beagle kölykök ülnek az igazság, a jog érvényesítésének templomában. Kutya egy világ ez…

A kicsinyesség olyan méreg, ami lassan pusztít. Ammosz legnagyobb öröme abban telik, hogy két vadász kolléga beperelte egymást nála és most kedvére vadászik az ő birtokaikon nyúlra. 

A kisüsti szilva pedig úgy fogy, mintha az orvos írta volna föl nekik. Ráadásul éppen az utóbbi, a kórház német főorvosa (Zalányi Gyula) jár az élen a pálinkaivásban, az előadás során is mindösszesen egyetlen szóval él, a feles legurítását „Ieee” felkiáltás előzi meg. (Az ’igen’ szavunk és német megfelelőjének (’ja’) érdekes egyvelege.)

Hlesztakov (Simon Zoltán) és szolgálója, Oszip (Szegedi Dezső, Jászai-díjas) – akiket a két együgyű képviselő revizornak nézett – eközben már enni sem kapnak a község szállodájában, mivel kifogytak a pénzből. Milyen gyámoltalan is az ember a papírdarabok vagy plasztikkártyák nélkül. Abban van az önbizalma, a hite, a tartása és még a világlátásának a középpontjában is a pénz pöffeszkedik.

A Kicsillag zenekar Pénz miatt c. számának refrénje számomra érzékletesen ragadja meg mindezt: 

„Pénz nélkül élet, pénz nélkül nincsen
Pénz nélkül jaj, meghal a Föld
És Dubaiban se lenne annyi sok zöld.”

Amint a balek polgármester révén egy kisebb összeghez jut, máris Ivan Alekszandrovics Hlesztakov lesz a legnagyobb úr mindenki közül. A legkisebb vívódás nélkül elfogad mindent, vakok között a félszemű lesz a király.

A darab női szereplői ugyancsak a saját örömüket és hasznukat keresik. Anton felsége (Varga Andrea) a rendőrfőnökkel van intim viszonyan, eközben a jóvágású Hlesztakovval is kikezdene, még a lányával, Marjával (Rudolf Szonja) is versenybe száll ezért. 

A kivagyiság, a megmutatni (és másoknak bemutatni) vágyás a pénzen és pozíción keresztül ölt testet. Ez a rendkívül eredménylapú társadalom (ahol csak az számít, hogy ki mit tud felmutatni), amelyben élünk, nem enged közel a tárgyhoz, nem lehet retrospektív módon rálátni valamire. Csak a csillogó karórák, színes-szagos outfitek, belőtt frizurák, hangos és extravagáns járművek, mindenki másénál jobb és szebb lakás és a tökéletes profilkép számítanak… lassan mindannyian egy-egy kirakattá válunk, amit ha bevernek egy téglával, akkor már senkit sem érdekel.

Ha valaki hasznos, mert pénzforrás, mert a háta lépcső, és fel lehet rajta mászni, akkor minden mozdulatát figyelem kíséri, úgy néznek rá, akár egy szentre. Ha pedig nem hasznos, akkor nem is létezik.

A két pétervári jövevény (Hlesztakov és Oszip) a polgármesteri hivatalban kap szállást és ellátást luxuskivitelben.

A félelemtől és önhittségtől megvakult helybéliek csodálattal hallgatják az „álrevizor” Münchausen bárót megszégyenítő nagyzolásait. Eleinte csak miniszterekkel vacsorázott, de a görbe este végére már az öt királyi család volt állandó vendége pétervári otthonában. És mindeközben a helyi kis közösség érzi magát végtelenül megtisztelve, hogy kiszolgálhatják ezt a nagy embert.

A színpadon egy billentyűs és egy hegedűs szolgáltatta a mulatóshoz a zenei alapot. Elhangzottak a legfelkapottabb slágerek az Aranyesőtől, A nézését meg a járását c. szerzeményig. 

Nincs személyes problémám az említett dalokkal, csupán az nem mindegy, hogy valakinek az esztétikai érzéke, értékrendje és világlátása milyen társadalmi pozícióval, hatalommal társul. Ha ezek az összetevők egymásnak 180 fokkal ellenkező irányban helyezkednek el, akkor a szociokulturális rétegzettség makro- és mikroszintjei sérülnek, a közízlés, az egyetemes értékrend eltorzulnak.

És hát hiába erőlködik, Hlesztakov sem különbözik a „vidéki bunkóktól”, akiket folyamatosan lenéz.

Időközben előkerül a padlóba rejtett jacuzzi, amiben együtt fürdik a polgármesterné asszony, Hlesztakov, meg aki éppen beleesik. Ekkor még nem egyértelmű, hogy ki fő kinek a levében, de nagyvad kerül terítékre, az biztos.

Másnap a borítékok átadása igazán jól komponált eseménysorozat. A járásbíró az első, ugyanis a tanfelügyelő szerint vadászat alkalmával ő tud a legjobban „cserkelni” (becserkészni a nagyvadat.) 

A meglepett hivatalnok, az egyszerű iktatófiú tucatjával teszi el a zsebébe a kenőpénznek szánt összegeket. Az elé járulók mind előadják a maguk kis mondókáját, leginkább magukat helyezve előtérbe, illetve néhányan a többieket egy kicsit besározva. 

Jódolgában a gazdaggá lett iktatófiú megkéri a polgármester lányának, Marjának a kezét. Anton, érezve a mértéktelen hatalmat, amely a kezébe került, azonnal közli mindenkivel, hogy „kinyalhatják a seggét”. Az ellenzékét megfenyegeti, megzsarolja, átveszi a közben elutazott Hlesztakov szerepét. Hatalmaskodik, pozícióján felülinek gondolja és mutatja magát, miközben nincs erre semmiféle alapja (ahogy Hlesztakovnak sem volt), de a húsosfazékhoz való közelebb kerülés egyszerűen felemésztette józan gondolkodásának utolsó magvait is.

Bukása ugyanolyan gyors és nagy lesz, mint amilyen a vélt felemelkedése volt. Hlesztakov megírta levélben Gogol barátjának a történetét, amelyet a megbízható postigazgató természetesen felbontott és közszemlére bocsátotta a hivatalban. 

Az egymás háta mögött terjesztett és titkolt információk napvilágra kerülnek. Szeretői viszonyok, megcsalások, sikkasztások és minden „szép, emberi érték”. A jelenetből a következő rész az én személyes kedvencem

„TANFELÜGYELŐ
A rendőrfőnök a polgármesterné asszony szeretője…

POLGÁRMESTER
Mi van?

TANFELÜGYELŐ
A rendőrkapitány felesége meg a postaigazgatóé…

RENDŐRKAPITÁNY
Mi van?

TANFELÜGYELŐ
A járásbíró pedig a falu majd’ összes gyerekének az apja.

JÁRÁSBÍRÓ (AMMOSZ)
És akkor mi van?”

Amikor pedig megérkeznek az igazi revizorok (mi), akkor kezdődhetne csak igazán a szerecsenmosdatás, de ők maguk is érzik, hogy nincs az a szappanmennyiség, amely tisztára moshatná a tetteiket. A papírdaráló megette a papírokat, Hlesztakovnál a pénz, náluk pedig a csupasz felelősség és az kapzsiság oltárán feláldozott környezetük, kapcsolatrendszerük romjai… mi pedig röhöghetünk rajtuk vagy magunkon, ki-ki belátása szerint, mert ahogy a járásbíró mondja, „mindenkinek vaj van a fején, de vaj és vaj között is van különbség.”

Juga Péter

Bemutató: 2022. február 26.

Rendező: Béres Attila

Görög László, Simon Zoltán, Gáspár Tibor, Feczesin Kristóf, Varga Andrea, Rudolf Szonja, Kokics Péter, Bodoky Márk, Farkas Sándor, Szegedi Dezső, Seres Ildikó, Salat Lehel, Kerekes Valéria, Kincses Károly, Rusznyák Gábor, Zalányi Gyula, Visnyiczki Bence, Kriston Milán

Az előadás adatlapja:

https://mnsz.hu/eloadasok/single/903