tiszatáj | 2022. március 5.

Szeretetközpontú örömjátékos

85 ÉVES KIRÁLY LEVENTE, A NEMZET SZÍNÉSZE

HOLLÓSI ZSOLT ÍRÁSA
A pályakezdőknek kötelező kétéves vidéki száműzetést szerette volna csak a Tisza partján letölteni a budapesti születésű Király Levente, amikor friss diplomás színészként 1959-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött – azóta elröppent 63 év, és hű maradt a városhoz, ahol kivételes pályafutása alatt több mint kétszáz szerepet eljátszott. Volt Mercutio, Bóni gróf, Kean, Tevje, Svejk, Tót, Willy Loman, Falstaff, Galilei, Lear király, Mikszáth és Berlioz – a közönség, a szakma és a kritika is a tenyerén hordozta. Mindent elért, amit egy művész ezen a pályán elérhet, a Kossuth-díj után a Nemzet Színészévé és a város díszpolgárává is megválasztották. Szeged szeretetközpontú színészkirálya március 6-án ünnepli 85. születésnapját.

Burns Falusi randevúját mondta a színművészeti első rostáján, mégpedig úgy, hogy az ajtóban állva eljátszotta a fiút és a lányt is. A felvételi bizottságban ülő Básti Lajos majd kiesett az asztal mögül, úgy röhögött: „Nem tudom, mit tud, de föl van véve!”  Király Levente a budafoki textilgyár színjátszó köréből egyik társa javaslatára ment el vele együtt szerencsét próbálni. Boldog és büszke volt, hogy miközben szépreményű kollégáját eltanácsolták, őt rögtön felvették a főiskolára. Úgy érezte, bebizonyíthatja édesapjának, hogy ér valamit. Apja ugyanis – aki a Nemzeti Múzeum megbízásából amatőr régészként római kori ásatásokat végzett, igazából üzemvezetőként dolgozott ugyanabban a textilgyárban –, kamaszkori lázadásait látva azt mondogatta neki: olyan megátalkodott, hogy biztosan nem fog vízszintesen meghalni, felakasztják vagy valami más szörnyűség történik majd vele.

A színművészetire olyan osztálytársakkal járt együtt, mint Pásztor Erzsi, Holl István, Dégi István és Polgár Géza. „A legmeghatározóbb tanáromnak Gellért Endre, a színész főtanszak vezetője, a Nemzeti Színház akkori főrendezője bizonyult. Csoda ember volt, a vesénkbe látott. Valaki azt írta róla, hogy a második világháború után a magyar színjátszást a naturalizmus pocsolyájába taszította. Ez nem igaz! Gellért átvette a Sztanyiszlavszkij-módszert, nagyon tudatosan és kiváló pedagógiai érzékkel egyszerűen csak meg akarta tanítani a növendékeit beszélni, szituációérzéket szeretett volna kialakítani bennük. Nálam ez olyannyira sikerült, hogy máig csak úgy tudok szöveget tanulni, ha szituációban helyezem el magam. Ha nem vagyok szituációban, mindig botlok.” Sokat tanultak a fiatal rendezőként rögtön tanítani kezdő Szinetár Miklóstól is. „Sikerült megértetnie velünk, hogy a színjátszás nem lehet munka – ez játék, még ha olykor véresen komoly is. Imádtuk a helyzetgyakorlatait, mindenkinek nyolc-tíz ötlete volt, amit meg akart mutatni, ezért listát kellett vezetnünk, hogy ki következik.”

Bár a legendás Peer Gynt, a Madách Színház igazgatója, Ladányi Ferenc is szerződtette volna, egy rendelet miatt, mint minden pályakezdő diplomás színésznek, két évadot neki is egy vidéki színháznál kellett eltöltenie. A Fészek Klubban gyűltek össze a vidéki színigazgatók és főrendezők. A szegedi színházat Vaszy Viktor és Komor István képviselte. Komor – aki látta korábban a Lumpáciusz Vagabunduszban a főiskolai vizsgaelőadáson – megkérdezte, hogy lenne-e kedve Szegedre jönni. „Víz van?” – kérdezte Király Levente. Víz mellett nőtt fel, és eldöntötte: csak csak olyan helyre megy, ahol víz is van. „B… meg, hát ott folyik a Tisza!” – csattant fel Komor az ő sajátos stílusában.

„Nem volt könnyű döntés Szegedre jönni, mert soha nem voltam hosszabb ideig Pesttől távol. Amikor a két kis bőröndömmel először leszálltam a gyorsvonatról, és megláttam a szegedi pályaudvar lepusztult épületét, azt mondtam magamban: Atyaúristen! Ez is város? Bementem a színházba, ahol mindenki kedvesen fogadott. Amikor megkérdeztem a titkárnőt, hol fogok lakni, azt felelte: »Édes Leventém, ahol lakást talál magának.« Nem találtam. Három hónapig a régi Hungária Szállodában laktam, a lakbért négy éven át fizettem vissza. Ahhoz képest, amilyen híre a szegedi színháznak Pesten volt, nagyon jó színészkollégákat találtam itt. Kátay Bandi, Kaló Flóri, Domján Edit, Lehoczky Zsuzsi voltak a társulat meghatározó tagjai.”

Szegeden mindenfélét játszott. Csak első szerepét, A zalameai bíró című Calderon-dráma hatalmas bajuszú, marcona őrmesterét tartotta bukásnak. Utána olyan nagy sikerek jöttek, mint a Mécs Károly és Papp Éva címszereplésével bemutatott Rómeó és Júliában Mercutio vagy az Érdekházasság című zenés vígjáték sihedere Domján Edit, Földi Teri és Kaló Flórián partnereként. Kedves szerepe volt Mitch is A vágy villamosából vagy Jancsi cigány Ábrahám Pál operettjében, a Viktóriában, amit színészileg jól akart megoldani, mert sohasem hitt abban, hogy az operett csak brettli.

„Bájos Bóni gróf volt a Csárdáskirálynőben. Nem bornírt bolond. Sem viccszóró gépezet. Fiatal, szoknyától részegült, kedves fickó. A realista színészet érkezett személyében a monarchiabeli operett szeparéjába” – emlékezett a korai évekre a szakértő szemtanú, Molnár Gál Péter.

Sorra jöttek azok a nagy szerepek is, amelyekben szélesebb érzelmi palettát lehetett megmutatni. London színészkirályát, Keant például világszerte olyan legendák keltették életre Dumas eredeti színművét leporoló Sartre darabjában, mint Pierre Brasseur, Vittorio Gassmann, Laurence Olivier vagy Ben Kingsley. Sándor János Szegeden Király Leventével álmodta színpadra.

„Borzasztóan nehéz, mégis csodálatos feladat volt Kean. Rettentően izgatott, hogyan tudok megoldani egy olyan szerepet, ami olyan távol áll tőlem, mint ide Alsó-Dabas. Kean egy nagyképű, beképzelt, zseniális színész, márpedig én se zseniális, se nagyképű nem vagyok. Mégis, állítólag jól el tudtam játszani.”

„Kean szerepében Király Levente is saját színészi és emberi kvalitásait bontotta ki: megnyerő selymaságát, kópéságát, kitűnő humorérzékét, sohasem bántó iróniáját, kedves öntetszelgését, egész lényének derűs egyszerűségét, harmóniáját és hatalmas játékkedvét. A darab végére Kean megszabadul pózaitól, sznobizmusától, képzelgéseitől, de ez a feleszmélés még gyötrőbb jövőt sejtet. Király Levente letörli a mitikus alak sötét színeit, inkább játszadozik a nagy szerelemmel, a nagy csalódással, a bosszúvággyal és a kényszerű megalázkodással, a meghasonlás őrületével és a feltámadás hideg kiábrándultságával. Az első felvonásban kitűnően megjátssza az agyafúrt udvarlót, a másodikban az ideges színészt, de igazán elemében akkor érezhette magát, amikor egy önálló vígjátéki betétet kanyaríthatott maga köré” – írta az előadásról a Színház folyóirat kritikusa.

Ugyancsak Sándor János nevéhez főződik az 1980-as évek másik kiugró szegedi sikere, a Hegedűs a háztetőn is. „Sokáig úgy volt, hogy Gregor Jóskával felváltva játszom majd Tevje szerepét. Tulajdonképpen neki hozták Szegedre a darabot, mert ő már akkor is országos hírű énekes volt. Azt tervezték, ő csinálja majd a premiert, én pedig második szereposztásban játszom, ha ő nem ér rá. Amikor a próbákon rám került a sor, Jóska észrevette, hogy a figurát én nem a Ha én gazdag lennék… című slágerre építem, amit ő mindenkinél csodálatosabban énekelt, hanem Tevjében az álmodozó kis zsidót is eljátszottam. Egyre többször kérte, inkább próbáljak én, és megkérdezte, átveheti-e ő is azokat a színészi megoldásokat, amiket én kitaláltam. Számomra a kérése megtiszteltetés volt. Közeledett a premier, amikor egyszer csak lemondta a szerepet. Akkor nem értettem a döntését, próbáltam győzködni, de nem sikerült. Azt mondta: »Ne hülyéskedj, ez a te szereped, neked való!« Amikor azzal érveltem, hogy senki sem tudja elénekelni olyan csodálatosan, mint ő, azt felelte: »Az lepkekaki, te meg eljátszod!« Emberi nagyságát mutatta, hogy a bemutató után kaptam tőle egy üzenetet: »Látod, hogy igazam volt!«” A produkció olyan hatásos volt, hogy Szeged francia testvérvárosába, Nizzába is meghívták vele a társulatot vendégszerepelni.

Az 1990-es évek második felében, már 60 fölött kezdődött második színészi virágkora, amikor egymásra találtak a fiatal rendezőzsenivel, Zsótér Sándorral, aki Szikora Jánossal és Telihay Péterrel együtt Nikolényi István színigazgatósága idején sokszor formabontó, progresszív előadásokkal igyekezett megújítani a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatát, és általában a szegedi színjátszást.

„Isten ajándéka, hogy Leventével összetalálkoztam. Miután mindketten szemérmesek vagyunk és gyávák, ezt négyszemközt sohasem beszéljük meg egymással. Nekem azért van lehetőségem bizonyos darabokat megcsinálni, mert ő létezik. Mindig nehezebb és összetettebb feladatokat keresek számára. Az ügynök halálát szinte melodrámának tartom, a Falstaff már jóval összetettebb feladat volt, a Galilei pedig még annál is bonyolultabb. Nem szeretném, ha parkolópályára kerülne Levente kivételes szaktudása, ami csak akkor működhet, ha méltó feladatokkal találkozik. Teljesen érthető, ha olykor fél, reszket a nagy kihívástól, de épp ez a szép. Ki kell próbálnunk, meddig terjed a tudásunk. A Galilei életét tényleg csakis miatta választottam, nincs másik színész az országban, akivel és akinek megcsináltam volna ezt a darabot” – nyilatkozta Zsótér Sándor már 2002-ben, a szegedi Brecht-premier előtt. A fényes folytatást tudjuk, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb szegedi szakmai sikere lett a produkció, Zsótér az évad legjobb rendezőjeként, Király Levente pedig az évad legjobb férfi főszereplőjeként nyerte el a színikritikusok díját.

„Zsótér Sanyival azért szerettem dolgozni, mert tudott bánni a lelkemmel. Számomra fontos, hogy szeressenek, bízzanak bennem a rendezők. Zsótér avantgárd megoldásait is el tudtam fogadni. Ha indok van rá, igazul és őszintén csináljuk, akkor én az eget is lilára festem. Csak legyen ott mögötte az ember! L’art pour l’art nem tudok játszani. Akkor hamisnak érzem magam” – nyilatkozta.

„A múlt héten volt hatvanöt éves Király Levente – negyvenhárom éve a Szegedi Nemzeti (!) Színház tagja –, aki Falstaffjáért és Galileijéért külön-külön is Kossuth-díjat érdemelne” – írta 2002 márciusában Koltai Tamás az Élet és Irodalomban. Az elismerések nem is maradtak el, 2003-ban odaítélték neki a Kossuth-díjat, 2006-ban a Nemzet Színészévé, a következő évben pedig Szeged díszpolgárává választották.

2007 októberében Zsótér Sándor rendezésében a Lear király címszerepében mutatkozott be a Kisszínházban. A produkció már azzal is sokkolta a közönség egy részét, hogy Lear két idősebb lányát két férfi, Harsányi Attila és Pataki Ferenc alakította. „Adva van egy nagy színész, vele a rendező többször eredményesen működött össze. Sír utána a szerep. És ő is szívesen vállalja a színészeti halálugrást. Hetvenegy éves. Sok ideje nincs kivárni a rá mért szerepet. (A próbák elkezdése előtt egy héttel, talán nem mentesen a közeledő művészi felelősségtől: Király agyvérzést kapott. A több évtizedes munkafegyelem és a szerep kívánása megsegítette.) Kulisszarezgető bombasztok, klasszikuskajabálás helyett középhangon közölt, emberi drámát elevenített meg, Hangosabban vagy halkabban beszélni ugyanis nem merőben technikai kérdés. Világnézet. Régi színészi fogás: figyelmetlen nézőknél halkabbra fogni a hangot. A közönség koncentrálni kezd a megértés érdekében. A hangos versdübörögtetés nem értelmez. Ellenkezőleg: elaltatja a kritikai ébrenlétet; lenyomja a ritmust a közönség fülén” – írta Molnár Gál Péter a Mozgó Világban.

Két év kihagyás után 2010 decemberében betegségéből felépülve teljes fegyverzetben, megfiatalodva tért vissza a színpadra: Sándor János rendezésében Görgey Gábor népszerű darabjában, a Mikszáth különös házasságában Fekete Gizi partnereként alakította a legendás írót a Kisszínházban. Láthatóan élvezte, hogy újra játszhat; ráadásul formátumához méltó feladatot kapott: a palóc írófejedelmet sok színnel, ízzel, humorral, kedélyesen keltette életre. Jó volt látni, amilyen természetességgel belelapozott a Pesti Hírlapba, ahogy a szivart megízlelte, rágyújtott, és élvezettel pöfékelt. A szerző Mikszáth figurájával saját írói ars poeticáját is elmondatja a darabban. Király Levente ezeket a filozofikus gondolatokat is olyan életszerűen tudta megszólaltatni, hogy nem papírízű szentenciáknak hatottak.

„Gizivel mi már félszavakból is értjük egymást, ő az én színpadi feleségem. Valahogy a sors mindig úgy hozta, hogy jókat játszhattunk együtt, már ifjonc korunkban is. Szeretem, mert nagyon tehetséges, jó vele a színpadon, és értjük egymás lelkét is” – nyilatkozta már 2014-ben, amikor ismét Fekete Gizi partnereként Berlioz szerepét alakította Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabjában. Közben a Bob herceg Tom apójaként is láthatta a közönség, és a Huszka-operett végén mindig ő kapta a legnagyobb tapsot. „Engem már többször is visszaküldtek fentről; nem gondoltam, hogy ennyit és ilyen szerepeket játszhatok még. Úgy érzem, a színház szeretete, a belső tűz tudott visszahozni az életbe. A játék szinte megfiatalítja az embert. Amíg van mondanivalóm, addig érdemes folytatni. A Bob hercegben is kitaláltam a magam kis üzenetét: a gyerekünkért mindent meg kell tennünk. Ebben a darabban pedig a makacs Berliozt szeretném megmutatni, aki el akarja érni, hogy az ifjúkori élmény visszajöjjön, és ő legyen Estella gondolatainak központjában. Addig nem nyugszik, amíg ezt el nem éri.”

Ugyancsak 2014-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok ideiglenesen a dómmal szembe fordított színpadán Béres Attila rendezésében a már megöregedett nagyotmondó huszár szerepében mesélte Háry János történeteit a Napóleon szerepére meghívott világsztár kollégája, Gérard Depardieu mellett.

Király Levente fiatalon több filmben is játszott, Révész György különösen szívesen forgatott vele. Amikor azonban egyre több feladata akadt a szegedi színházban, a Pestről befutó felkérések rejtélyes módon elakadtak a teátrum titkárságán. A kétezres évek elején Salamon András hívta meg az Egyesült Államokban játszódó filmje, a Getno egyik főszerepére. Jenő papát, a Las Vegas-i kisnyugdíjas büszke magyart alakította, aki egy roncstelep tulajdonosa, igazi túlélőművész és sivatagi filozófus. Bár tényleg van háza Vegasban, az nem egy palota, csupán egy műfűvel körülvett sufni a sivatag szélén. Így amikor a másfél szobás pesti panelből családjával együtt megérkezik a fia – Jancsi szerepét Gesztesi Károly játszotta –, hamar rájön, hogy Amerikában sincs kolbászból a kerítés.

Bár már évek óta nem vállal színpadi fellépést, a szegedi közönség megtartotta emlékezetében, büszke rá, gyakran emlegeti. Nem tud úgy végigmenni kedvenc sétányán, a Tisza-parton, hogy ne köszönnének neki, ne állítanák meg legalább néhány szóra. Ma ünnepli 85. születésnapját – még sok szép évet, boldogságot, jó egészséget kívánok neki!

Hollósi Zsolt



Fotók: A Szegedi Nemzeti Színház archívuma és a szerző felvételei