Szerelem Keleten és Nyugaton

Íme, a történet: Bécsben egymásba szeret Liza és a kínai diplomata, s amikor Szu-Csong herceget államfői kötelezettségei hazaszólítják, Liza is követi. A kínai uralkodóház szokásai azonban nem engedik meg boldogságuk kiteljesülését, így Liza elhagyja szerelmét és visszautazik Európába. Ritkán esik meg, hogy egy operett nem happy enddel zárul. Lehár operettje inkább melodráma, amit nem csak a szüzsé, de az opera felé közelítő zene is aláhúz. (Nem véletlen, hogy a mű leghíresebb slágerét, a Vágyom egy nő után kezdetűt híres operaénekesek is koncert-repertoárjukon tartják, Pavarotti és Simándy József felvételei pl. a Youtube-on is megtalálhatók.)

A fentiekből már kiderült, hogy két különböző világban játszódik A mosoly országa, a monarchiabéli Bécsben, ami ebben a műfajban nem újdonság, és Kínában. Az utóbbi sem számít úttörésnek, hiszen a 19. század végétől kedvelt témája az európai zenés színpadoknak a Távol-Kelet (A mikádó, Gésák), Lehár Ferenc műve csak folytatta a sort, ám egészen másképp. Itt az egzotikus környezet nem csupán kuriózum, a kultúrák közötti áthidalhatatlan különbségekből valódi konfliktusok támadnak, melyek ráadásul – operettmese ide, vagy oda -, ma elevenebben átélhetők, mint a darab születése idején.  

A darab a főbb szerepekben kettős szereposztással megy. Szu-Csong hercegként Balczó Péter fényes, erős tenorja és színészi adottsága könnyedén elbánik a szereppel, operaházi nívót teremtve a szegedi Vaszy térre. Turpinszky Gippert Béla kívül-belül keményebb „kínai”, az ő hangja inkább a mélyebb regiszterekben hatásos.  

Liza szerepében a boldog szerelemtől a végkifejlet reménytelenségéig szép ívet bejárhat az énekes. Kónya Krisztina könnyedén csengő szopránja és hol felhőtlenül boldog, hol kétségbeesett Lizája méltó párja Balczó kínai hercegének. Az őt váltó Máthé Beáta alakítása némiképp melankolikusabb, ily módon másképp, de ő is meggyőző. Figyelemre méltó, ahogy a különbséget első színre lépésük már sejteti, Kónya leszökken a lépcsőkön, Máthé levonul.

Az operettek legvidámabb és legmozgalmasabb pillanatait a táncoskomikus-szubrett páros szokta okozni, ám ebben a műben ez a felállás is eltér kissé a nagykönyvben megírottól. Sajnos, az általam megnézett két előadás egyikén sem láttam Szélpál Szilvesztert Gróf Hatfaludi Ferenc szerepében, viszont Görbe Norbertet kétszer is, egyik alkalommal Dobrotka Szilviával, másszor Horák Renátával párban. Mindkét szoprán kifogástalanul énekli-alakítja a kis kínai lány, Mi szerepét, de bevallom, a Horák–Görbe páros volt az, amely játékával magával sodort. 

Van néhány ziccer szerep is a darabban, a bécsi felvonásban például Amália, amelynek a kettőzését szintén nem sikerült látnom, így Vajda Júliát csak elképzelni tudom, ahogy a kisujjából kirázza a korosodó, férfifaló nagynéni huncut figuráját. Váltótársa, Somogyvári Tímea Zita biztos hangú, karakteres színfolt Liza főúri apja, Rácz Tibor illetve Pálfy Zoltán mellett. Ide sorolható a kínai udvar domináns szereplője, a hagyományokat ugyan vaskézzel őrző, mégsem teljesen szívtelen Csang nagybácsi is, akit Réti Attila illetve Ottlik Ádám kelt életre. Ebben a szerepben több a szöveg, mint a kotta, Ottlik humorral, igen színesen hozza a szürke eminenciás figuráját, s az éneklésére sem lehet panasz. Az operista Réti Attila pedig nyilvánvalóan hangilag erős. S van még valaki, akinek megjelenései ugyan csupán percekre korlátozódik, de ha Szívós László a minden hájjal megkent Főeunuchként felbukkan, mindig ellopja a show-t. 

És akkor következzenek a vizuális eleganciáért felelős alkotótársak. Nagyon jólesik letisztult, választékos ízlésű operett-színpadképeket látni, amelyekben nem az elandalító momentumok viszik a prímet. Papp Janó ruháinak finom harmóniája a csoportos jelenetek kompozícióiban tetőzik, a bécsi palota estélyén a színskála pasztell árnyalatai dominálnak, az anyagok lágyan lebbennek, mint egy keringő, ezzel szemben a kínai udvar tündöklő, keleti mintázatú öltözékei a tiszta alapszínek és az arany kombinációjában a megbonthatatlan hagyományt tükrözik. 

Az is tetszett, hogy a báli jelenet mozgásszekciója nem tolakszik az előtérbe, hogy a tánckar nem „táncolja le” a főszereplőket, Cortés Sebastián koreográfiája mégis pulzálóvá, élettelivé teszi az összhatást.  

Nincs operett lépcső nélkül, nincs ez másképp itt sem, ám szerencsére nyoma sincs az ódivatú (ál)barokkos túlzásnak. Romvári Gergely díszlettervező inkább emblematikus képek háttérvetítésével és a díszletelemeket átfestő világítással teremtett miliőt. A második rész helyszínváltása is mutatós, s az sem mellékes, hogy gyorsan kivitelezhető. A fentről leengedett, a színpadképet rétegesen betöltő színes leplek nem csak egyértelműsítik, hogy máshol vagyunk, de jópofa játéklehetőséget nyújtanak a színészeknek. 

Summa summárum, szemnek és fülnek egyaránt igényes produkció A mosoly országa szegedi előadása. Persze, ami mindent visz, az a zene, Lehár újító, formabontó, nagyszabású muzsikáját (amit nem csak Puccini, de Mahler is elismert) Hermann Szabolcs illetve Kardos Gábor dirigálja a Szegedi Szimfonikusok élén.

Ibos Éva

Fotó: SzNSz / Tari Róbert   

LEHÁR FERENC: A MOSOLY ORSZÁGA
operett három felvonásban, két részben, magyar nyelven

Szegedi Nemzeti Színház
Nagyszínház
Bemutató: 2023. december 15. 19:00