„Olyan pillanatokban humoros, amikor a jóérzés a szomorúságot követelné meg…”

INTERJÚ SZÉKELY KRISZTÁVAL, AZ ASSZONY A FRONTON RENDEZŐJÉVEL

Polcz Alaine azonos címmel, 1991-ben megjelent vissza­em­léke­zé­sei nyomán készült az Asszony a fronton, Székely Kriszta rendezésében. Az őszinte és mély darab főszerepében Halász Judit látható, partnerei Péter Kata, Tornyi Ildikó, Borbiczki Ferenc, valamint Jerger Balázs, aki a rendező meghívott színésze. A Vígszínházban találkoztam a rendezővel.

Ismerős név. Székely Kriszta ötödéves a Színház és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, ez az utolsó éve. A Katona József Színházban idén októberben bemutatott Petra von Kant volt a dip­lo­ma­rendezése, ő is fordította Szabó-Székely Ármin dramaturggal. Az Asszony a fronton egy vízválasztó lehet a pályája kezdetén. Most egyébként is olyan időszakot él, amikor több helyre hívják rendezni, közös munkára. Belekóstolhat ebbe-abba, szerencséjére, kíváncsiak is rá, sőt, terveznek vele – például jövőre az Operaházban és Miskolcon.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Vígszínházzal?

– Több színházvezető is figyeli a rendező szakos hallgatók munkáit, hogy a színészgárda frissítése mellett fiatal alkotókat is találjanak. Szerencsémre megnézték az én rendezéseimet is, és nagyon korán elkezdtek kisebb-nagyobb feladatokkal megbízni külső helyeken. Először a Katonában dolgoztam a második évben, majd jött az Óbudai Társaskör, aztán megint a Katona, egyre nagyobb feladatokkal – mostanra már két bemutatóm volt ott.

Ezek a munkák úgy tűnik, beváltak, nem okoztak csalódást egyik félnek sem, így megkeresett Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, illetve a Miskolci Nemzeti Színháztól is érkezett felkérés. A Vígszínházban először A Vörös Tehén című operával bíztak meg, ezt a darabot Ascher Tamással közösen készítettük.

– Még nem is végeztél és máris tenyerén hordoz a szakma. Veszélyes a jövőre nézve.

– Igen. Meg kell tartani ezt az állapotot.

– Miért éppen az Asszony a fronton? Van valami különleges kapcsolatod a témával, esetleg az írónővel?

– Ismertem őt gyerekkoromból, de nagyon pici voltam, így később tudatosult csak bennem, ki ő. Édesanyám orvos, ő volt az első onkológusa a Hospice Alapítványnak, amelyet Polcz Alaine hozott létre. Emlékfoszlányok vannak arról, hogy egy súlyos aurájú asszony jött néha anyámhoz, együtt teáztak, beszélgettek, majd egyszer csak nem jött többé hozzánk, meghalt… Ezek az emlékek megmaradtak a gyermeki kis agyamban. Később elolvastam a könyvét, és összeért az a súlyos aurájú nő a történetével.

Amikor szóba került az Asszony a fronton, arra gondoltunk Enikőékkel, méltó darab lesz Halász Juditnak, aki idén kezdte az ötvenedik évadát. Ráadásul egy napon született Polcz Alaine-nel, csak húsz év eltéréssel.

– Mit szólt hozzád Halász Judit, hogyan viszonyult egy főiskolás lányhoz?

– Láttam rajta, éreztem, hogy mennyire tart ettől az egésztől. Egy hatalmas kihívás volt bebizonyítani neki, hogy mit tudok, amit csinálunk, az jó lesz, attól függetlenül, hogy az elején nem mindenben értettünk egyet. Úgy gondolom, hogy amikor látta, hogy nem kérek tőle olyat, ami nem méltó hozzá, ami nem működik, akkor mély bizalommal lett felém, onnantól kezdve elkezdett az egész összeállni. Úgy érzem, ő örült ennek a találkozásnak.

– Ami érdekes még, hogy te egy majdnem kész csapattal, alkotói gárdával érkeztél. Kik ők?

– Szabó-Székely Ármin dramaturggal évek óta együtt dolgozom, állandó munkatársam és a legjobb barátom. Lassan oda is kellene írni a színlapra, hogy a rendező munkatársa, nem csak dramaturg. Kovács Nóri látványtervezővel az egyetemen ismerkedtem meg, Glaser Mária jelmeztervezővel nemrég kerültem kapcsolatba. A zenész lány, Matisz Flóra pedig nagy büszkeségem, a Zeneakadémia Jazz Tanszékén tanul, még sokat hallunk róla. Az a célom, hogy legyen egy állandó team. Külön keresem a fiatal alkotókat, hogy kialakuljon egy új generáció.

– Azon gondolkodtam a darab alatt, hogy annyira aktuálisak vagytok. November közepén elfogadták a büntető törvénykönyv módosítását, így mostantól nem évülhetnek el a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények, november végén volt egy tüntetés „A NEM az NEM!” elnevezéssel a nők elleni erőszak, a nemi erőszak áldozatait hibáztató rendőrségi videokampány ellen. És erre tessék, itt van egy előadás, amelynek a házastársi kiszolgáltatottság mellett a nemi erőszak a központi témája.

– Az én felfogásom szerint butaság lenne kívülállónak maradni, nem venni tudomást a külvilág eseményeiről. Akkor jó egy rendezés, ha aktuális társadalmi ügyekről beszél. Sokszor van úgy, hogy készül egy előadás, és a közélet alátolja az eseményeket.

A nők elleni szexuális erőszak, a családon belüli erőszak amúgy is nagyon aktuális Magyarországon is, a mostani történések pedig még inkább erősítettek rajta. Ha egy picit gonosz lehetek, én örülök ennek, dúsítja az egészet. Abban bízom, hogy eljut a nézőkhöz, és másként fogják látni a kérdést.

– Mert bejön majd az előadásra Polcz Alaine tisztelője, és olyan néző is, aki érintett a témában, fogékony rá…

– És esetleg olyan is, aki nem, és itt szembesül a probléma súlyával, vagy egyszerűen kapott egy ajándékjegyet a névnapjára…

– Akkor jól kitoltak vele.

– Jó, jó. Azért vannak benne vicces pillanatok is.

– Igen, éppen a humor az erőssége az egésznek. Olvastam egy interjúkötetben, hogy azért annyira sikeres a könyv, mert érződik benne, hogy az írónő már feldolgozta a szörnyűséget, megbocsátott.

– Amikor szóba került a darab, mondtam Enikőnek, hogy két dolgot nem szeretnék: monodrámát csinálni, legalábbis a klasszikus értelmében. Sokan rendeztek már ilyet az Asszony a fronton-ból, és nem igazán volt sikeres. A másik pedig, hogy a könyv maga egy jó humorú történet. Olyan pillanatokban van benne a humor, amikor a jóérzés a szomorúságot követelné meg. El akartam kerülni azt, hogy egy asztalnál, szép ruhában ülve, egy ásványvíz társaságában Halász Judit szomorú történetet meséljen. Ez veszélyes, mert a túl sok szomorkodás arra készteti a nézőket, hogy eltartsák maguktól a történetet. Rám egyébként sincs akkora hatással az ilyenfajta interpretáció. Ez tetszett Enikőnek, nyitottságot és több színészt kaptam, egy egészen másfajta hozzáállással pedig elindult a munka.

Üdvözlök mindenkit! Mindenki tisztában van azzal, hogy mi az a monodráma? Nem? Hát, akkor most se fogják megtudni. Mi hoztunk egy verziót, egy opciót, egy ötletet, egy ajánlatot… szóval értik… (Részlet a darabból)

– Mit hoz a jövő? Elköteleződnél vagy szabadon úsznál?

– Bennem van a vágy arra, hogy tartozzak valahová, legyen egy brigád, figyelhetek a színészekre.

– Milyen ma fiatal alkotónak lenni Magyarországon?

– Én kiváltságosnak érzem a helyzetemet. Ötévente indul színházrendező osztály, hat emberrel kezdtük, négyen maradtunk, ketten lányok, ketten fiúk. Nagyon nehéz kultúrával foglalkozni itthon, nincs pénz, nincs perspektíva.

– Éppen a HVG-ben jelent meg egy táblázat a színészi fizetésekről… Elszomorító!

– Együtt éltem egy színésszel, amikor elkezdtem az egyetemet. Ő akkor volt kezdő színész az egyik neves fővárosi színháznál, 85 ezer forintot hozott haza. Nagyon sok tojást és tésztás levest ettünk akkoriban… Nehéz a helyzetünk, de csinálni kell.

– Van olyan újságírói kérdés, amit még soha nem tettek fel neked?

– Na, ez egy jó kérdés. Gondolkodom rajta… Azért külön hálás vagyok neked, hogy nem kérdezted meg, hogy „Nőként miként viszonyulok a női témákhoz?”. Nyilván, több közöm van hozzájuk, és nem véletlenül foglalkozom azzal, amivel foglalkozom, de azt se mondanám, hogy ez egy tudatos stratégia. Alulreprezentáltak a női alkotók, fontos, miként mesélik el ezeket a történeteket, de nem érzem magamon ezt a feladatot reggeltől estig.

Eszembe jutott valami:

Van egy félreértés a népszínházzal kapcsolatban, azonosítják vele a János Vitézt, mert amikor szalonnát eszik a juhász, azt érti a nép. Fontos népszínházat csinálni, de olyat, ami nem a mondanivaló lebutításáról szól, hanem olyan formát ölt, amely művészileg igényes, és amelyet nem csupán a színházhoz értő, kétdiplomás intellektuel ért, ha érti. Fontos legyen a taxis, a bolti eladó, bárki, aki a fárasztó munkanap után megfürdik, szép ruhába bújik és elmegy este a színházba, mert hajlandó arra, hogy valami más történjen vele, szórakozzon, gondolkodjon, zsigerileg hasson rá a darab.

Ezért szeretnék rendezni…

 Tóth András (Tozzi)

Fotók: Horváth Judit, Szkárossy Zsuzsa és Dömölky Dániel (vigszinhaz.hu)