tiszatáj | 2022. június 24.

„Nyolc-tíz online sakkjátszmával fejezem be a napot”

BESZÉLGETÉS SZEMENYEI JÁNOSSAL

HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA
Az Oscar-díjas Tim Rice szövegkönyvére az ABBA két slágergyárosa komponálta a hidegháború idején játszódó Sakk című musicalt, amit július 24-én és 25-én az Újszegedi Szabadtéri Színpadon láthat a közönség. Az amerikai világbajnokról, Bobby Fischerről mintázott egyik főszereplőt, Frederick Trumpert Szemenyei János alakítja, akivel a figuráról, a darabról és sakkról is beszélgettünk.

– A West Enden és a Broadway-n is sikert aratott Sakkról azt tartják – ellentétben sok más musicallel –, hogy vérbeli színjáték, ötletes a sztorija és valódi zenés dráma. Mit gondolsz ezekről a minősítésekről?

– Emberi sorsok ütköznek benne, gondosan jellemzett karakterekkel. Ritkaság, mert a gyakran lenézett musicalek között csakugyan akadnak felületesek, elnagyoltak. A Sakkban viszont – éppúgy, mint egy operában –, zeneileg is részletesen kidolgozottak, árnyaltak a szerepek. Minden zenei mozzanatnak jelentése van. A dialógok is dalban hangzanak el, próza alig akad. Ebből a szempontból is az operához közelít.

– Az általad játszott amerikai sakkbajnokról, Frederick Trumperről úgy tartják, Tim Rice bizonyára „a sakk Mozartjáról”, „a sportág fenegyerekéről”, a legendás amerikai világbajnokról, Bobby Fischerről mintázhatta a karakterét.

– Valóban sok a hasonlóság. Hobbi-szinten én is sakkozom, ezért valamelyest képben vagyok a sakkozókkal. Most Magnus Carlsen meccseit is rendszeresen követem. Az előadásunk egy sarkalatos pontján felsorolják a híres játékosokat. Háttal állok a nézőknek, összeroskadva, de amikor elhangzik Bobby Fischer neve, felkapom a fejem. Ez az én „húsvéti tojásom”, amit elrejtettem az előadásban.

– Gyerekkorodtól érdekelt a sakk vagy csak a darab kapcsán olvastál utána?

– Édesapám tanított sakkozni. Amikor erre az előadásra készültünk a PS Produkcióval, a tudás már csak passzívan volt meg, legfeljebb évente–kétévente játszottam valakivel, ha úgy adódott. A Netflix sikersorozata, a The Queen’s Gambit, magyarul A vezércsel sarkallt arra, hogy újra sakkozzam. Többnyire hajnalban kelek, mert a gyerekeinket visszük óvodába, napközben pedig színészként, énekesként, zeneszerzőként és zenei vezetőként sokfelé dolgozom. Amikor késő este hazaérek, már csak arra van energiám, hogy levezetésképp akár nyolc-tíz online sakkjátszmával fejezzem be a napot.

– A sakk nemcsak a darab címében és Kentaur színpadképében jelenik meg, hanem sokféleképp átszövi a produkciót.

– Metaforikusan benne rejlik az egész darabban. Nem lenne érdekes csupán azt nézni egy musicalben, hogy egy pici táblánál két ember sakkozik. Tágabb értelemben is egy játszmáról szól: hogyan irányítják, manipulálják egymást az amerikaiak és az oroszok, a sakkozók és a szekundánsok. Frederick Trumper magyar származású szekundánsa, Florence voltaképp az amerikai sakkozó menedzsere is. Szoros kapcsolatban állnak, szeretik egymást. De Freddie lába alól kicsúszik a talaj, elviselhetetlenné válik, a nő pedig, akiben a legjobban bízik, átpártol az ellenfeléhez, az orosz sakkozóhoz.

– A darab a hidegháború idején játszódik. Vannak benne olyan momentumok, amelyek az elmúlt időszakban, Oroszország Ukrajna elleni agressziója nyomán új jelentést kaptak?

– Ha egy színész a színpadon kimondja azt a szót, hogy orosz, tudnia kell, hogy ma már sajnos mást jelent, mint fél éve. Nemrég Mercutio szerepét játszottam a Rómeó és Júliában. A Mab-monológban, igaz, csak közvetetten jelenik meg a háború motívuma, mégis amikor kiejtettem a katona szót, érezhetően megfeszült az egész nézőtér. A Sakkban is többlet-jelentése lehet, amikor az orosz befolyásról beszélünk. Ezzel nagyon érzékenyen kell bánni. De nem gondolom, hogy az orosz kultúrát – egy Gogolt vagy Csajkovszkijt – el kellene tüntetni. Ellenben azt, aki az erőszak mellett teszi le a voksát, nem menthetjük fel.

– Melyik a kedvenc dalod a Sakkból?

– Nincs ilyen, egy színdarabot mindig egységben kell nézni, nem dalok füzéreként. Sosem értettem, mi a jó abban, ha különböző musicalekből összeszednek dalokat egy műsorba. A Szegény kissrác azért kiemelkedő, mert önmagában is egy történetet mesél el, Freddie gyerekkorától fogva. De most sem annak örülök, hogy Szegeden is elénekelhetem a második felvonás aranymetszés-pontjánál, hanem annak, hogy eljátszhatom azt az ívet, amit Frederick Trumper szerepe jelent.

– Ezen a nyáron egyszerre két ABBA-musical is szerepel a szegedi fesztivál programjában: a drámaibb Sakk az újszegedi, a Madách Színház könnyedebb produkciója, a Mamma Mia! a Dóm téri színpadon.

– A színháznak nem az az elsődleges célja, hogy szórakoztasson, hanem az, hogy a néző olyan gondolatokat, érzéseket vigyen haza, amelyek révén a saját problémáira megoldást találhat. Vagy legalább felismerje azokat. Nem vagyok híve a könnyed, egysíkú daraboknak. Ezeknél sokkalta több a Sakk, miként egy Shakespeare-tragédia, jóval mélyebb rétegekbe ás le. Ha választanom kell a vígjáték és a dráma közül, én a drámát választom.

– A Mamma Mia! a legnépszerűbb ABBA-slágerekből összeállított musical, a Sakk számára viszont az ABBA két zeneszerzője, Benny Andersson és Björn Ulvaeus teljesen új, eredeti dalokat komponált. Mennyire emlékeztetnek ezek a számok az ABBA zenei világára?

– Aki szkeptikus azzal kapcsolatban, hogyan szólhat a sakkról egy musical, de mégis megnézi az előadásunkat, annak rendkívüli élményben lesz része. Az ABBA szerzőpárosa csupa slágerszerű, mai fülnek is vonzó dalt szerzett hozzá. Természetesen tetten érhetők az ABBA stílusjegyei, hiszen ezek is mind popszámok, csak épp a szerkezetük más. Musical, ezért nem kellett a verze–bridge–refrén felépítést használniuk, ami a nyolcvanas években olyannyira meghatározó volt. Akkor a rádiók nemigen játszottak le olyanokat, amelyek ettől eltértek.

– A 2010-es margitszigeti premier óta sokfelé játszottátok, mennyit változott azóta ez az előadás?

– Azért is épült be ez a produkció a mindennapjainkba, mert hosszú ideje játsszuk. Volt, hogy évek teltek el két előadás között, s ezalatt sokat érlelődött. Ahogyan mi, előadók is változtunk. Szegeden én sem úgy játszom Frederick Trumpert, mint tizenkét esztendeje. Mást jelent már nekem a rapszodikussága, és mást gondolok bizonyos helyzetekről is. A színész dolga, hogy mindig reflektáljon arra, ami körülötte történik. Nem szeretem, ha aktuál-politizál egy előadás, de azt tudnunk kell, hogy azért állunk a színpadon, mert a nézők figyelnek ránk. Ezért olyan tartalmat kell adnunk, ami számukra fontos. Nem lehet handabandázni.

– Emlékezetes Dóm téri produkciókban léptél fel, Claude Bukowskit játszottad Bagó Bertalan HAIR-rendezésében és Laborcot Alföldi Róbert István, a király-produkciójában.

– Laborc az első felvonás közepén meghal. A próbákon, miután kivonszoltak a színről, rendszeresen kértem fél liter teát a szabadtéri büféjében, az frissített fel legjobban. Jókora sörös pohárba adták, kiültem vele a nézőtérre, ott kortyolgattam, miközben néztem a második felvonást. Hangosan reagáltam, tapsoltam, élveztem a próbát. Nem értettem, Alföldi miért néz rám folyton rosszallóan. Majd hirtelen felcsattant, és leteremtett, hogy mit képzelek, amióta Szegeden vagyunk, reggeltől estig csak sörözök. A többiek tudták, hogy tea, ezért mindenki röhögni kezdett. Utána persze Robi is. Vicces volt.

Hollósi Zsolt



Fotó: PS Produkció