Lógni a mesék tején

Könnyen lehet, hogy az új magyar musicalre is hasonló diadalút vár. Tasnádi István, Geszti Péter és Monori András alkotása évekig készült, érlelődött. Ez persze nem jelent semmit, Wagner évtizedekig hordozta magában a Mesterdalnokok ötletét, Rossini viszont pár hét alatt megkomponálta A sevillai borbélyt és mindkettő remekmű. Gesztiék darabjának 6 előadására lábon elkelt az összes jegy. 24 ezer néző vásárolt vakon musicalrészvényt. Persze nem teljesen vakon, hisz a szerzők mellett ismert volt a rendező és a szereplők neve. De azért ez a bizalom megtisztelő. Az alkotók érthetően nem a bemutató előtti kasszasikerről beszéltek, hanem felelősségüket hangsúlyozták.

A jegyvásárlás jó befektetés volt, az előadás remek. A darab dramaturgiailag pontosan és hatásosan van fölépítve. A poénok ülnek, de poénkodás nem telepszik nyakunkra. A történet jól követhető, biztos kézzel van adagolva benne a humor és a könnyes szerelem, bensőséges párjelenetek és hatalmas táncos-énekes tablók. Mindenki a lenyűgöző látványról beszél és gazdag költségvetésről. Nos, ami a díszletet illeti, az valójában nem is annyira drága, mint amilyen jól mutat. A szabadtérinek vannak saját ledfalai, melléjük még béreltek, és a vetítést egy komoly számítógépes program szervezi. Viszont alig kellett valódi díszleteket építeni valódi anyagokból. Az egyetlen igazi díszlet egy héjakból álló hagymakupola, amely pillanatok alatt részeire bomlik, átalakul, majd vissza. Nagyon jól illeszkedik a vetített látványvilágba ugyanakkor pillanatok alatt színváltást tesz lehetővé, ami egy szabadtéri előadásban nagy előny. Bujdosó Nóra nagyszerű munkát végzett. Ő tervezte a jelmezeket is, így nem meglepő, hogy a ruhák és a háttér szín-, és formavilága jól simul egymáshoz.  Vannak egészen természetesnek tűnő ruhák, mint Haruné, de erősen elrajzoltak, stilizáltak, mint Dzsáfáré vagy Maszrúr hóhéré.

Juronics Tamás rendező jó ritmusban pergeti a történetet, a helyszínváltások karakteresek, a tömegjelenetek látványosak, időnként lenyűgözőek. Koreográfus-társként már nem először Czár Gergely dolgozott a keze alá.

A szereplők közül a talán legkisebb, Márkus Luca emelkedik ki. Fiúként csak kicsit gyanúsan lányos, mindig rafinált, és trükkjeit az emberi gyarlóságra építi, ezért aztán rendre működnek is. Szerelme, kétségbeesése mindig magával ragad. Az óriásszínpad távlatában is személyes. Trokán Nóra pontosan hozza Seherezádé visszafogott okosságát. Elhisszük neki, hogy mesestratégiáját, amellyel megmenti saját életét, csak menet közben találja ki. És azt is, hogy közben a szultán beleszeret. Mészáros Máténak két ziccerszerep is jutott és mindkettőben nagy gólokat rúg. Eunuch főháremőrként végig ízlésesen férfiatlan, a dzsinn szerepében hektikusan haragvó. Dzsáfár, a trónbitorló diktátor szerepében Stohl András inkább szakszerű, mint élményszerű. Ezen a színpadon Bóniként vagy Koppány szerepében sokkal inkább lenyűgözött.

A muzsika fülbemászó, de ez azt is jelenti, hogy sztenderdeket követ, kevés benne a meglepő dallam, a szokatlan fordulat, a különös hangzás. Mintha ezt jelentené a műfaji megjelölés: world musical. Geszti dalszövegei nagyszerűek, hol könnyedek, hol finomak, hol csúfondárosak. A mai életünkre vonatkozó áthallásokat sosem viszi túlzásba és mindig biztos ízléssel szedi rímbe. Különös, de az ember akkor is élvezi, ha nem érti minden szavát.

Szép, szép, de kicsit unalmas – mondták néhányan. „Mese. Nem olyan izgalmas, tudjuk a végét – teszi hozzá Gábor barátom. – Erre szoktunk elaludni.”

A publikum azonban a bemutató óta zavartalanul rajong a produkcióért, az esetleg még elérhető jegyekért éles a verseny. A közönségnek nagy szüksége van a színes, látványos forgatagra, a könnyed muzsikára. Mosolyogva lóg a mesék tején, és csak egészen apró kortyokban akar hozzá valódi világot, habzó éggel a tetején.

Márok Tamás

A képek forrása: Szegedi Szabadtéri Játékok / Tari Róbert