Gó vs Angry Birds

Ágens, a színházban a performativitás segítségével kifejezett cselekvés, a játék elindítója, az előadásban magának a NŐnek a kifejezője. Szeretne lenni…

Az Ágens Társulat, a nőInTime című előadásával szerepelt a 22. Thealter fesztiválon. A színházi esemény helyszínéül egy Szegeden kevésbé használt, ám sok lehetőséget rejtegető teret választottak a szervezők. Az eredetileg IV. Béla király által építtetett szegedi vár a történelem során számos funkcióval ruházódott fel. Helyet adott többek között börtönnek, legénységi kazamatának, de a ma álló része istállóként is használatos volt. A 2000-es évek eleji felújítás óta Vármúzeumként üzemelő épületmaradvány boltíves, zegzugos folyosóin kapott helyet a német filmrendező, R.W. Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című filmje által ihletett alkotás.

Az épületbe érkezvén a múlt és a jelen, a szent és a profán, a keleti és a nyugati kultúra különböző megjelenései, ellentétei tárulnak elénk. Akár egy múzeumban lennénk, hever előttünk a földön fekve az egyes számú Nő, Ágens. A tér egy félreeső zugában keleti stílusú szoba berendezve, ott foglal helyet a kettes számú Nő, Bakos Éva. A helység sarkában próbababa papírból papírral díszítve. E hely a játék, mint tevékenység emblematikus színtere, az egyes és a kettes számú Nő fekete és fehér kövekkel, Gó-t (vagy ahhoz hasonló kavicsos játékot) játszik. A központi, középső térben egy csellista nő (Kallai Nóra) foglal helyet, aki olykor improvizatívnak tűnő, távol keleti stílusú dallamokat játszik. A közönség tagjai ott foglal(hat)nak helyet, ahol éppen találnak, vagy ahol játszódik az, amit látni szeretnének. A választás szabad, mégis vetítések segítségével könnyítnek a szimultán játék érthetőségén, vagy sokkal inkább láthatóságán az alkotók. A vetítővászonnak azonban ez csak egy másodlagos szerepe, fő rendeltetése, hogy az első számú Nő, az Ősanya, aki irányít, tehát Ágens mindent szemmel tarthasson. Még saját magát is. Ez az önfigyelő aktus azonban, a „mediális tükör” használata inkább a női nem narcisztikus voltát sugallta. A keleti megnyugvást, meditációt, lelki tisztulást biztosító kolostor monoton élete, amelyet a Vármúzeum terei tökéletesen tükröznek akkor borul fel, amikor megérkezik a harmadik számú Nő, Madák Zsuzsanna. Ő a modern és a külvilág mocskával szennyezi be a tiszta zárdát; rózsaszín Tablet PC-t nyomkodva, cigarettára gyújt, amitől a kettes számú Nő gyorsan megfosztja. Ha közéjük akar tartozni, le kell mondani minden világi jóról. Számomra csak az nem derül ki, hogy miért jó bárkinek is, ha belép a fehér ruhás, keletiesdit játszó nők közé. A hármas számú rákérdez a csellistánál, hogy legalább jól fizetnek-e. Ez utóbbi szerint nem rosszul. Ez lehet egy ok a maradásra. Egy zárt világban azonban teljesen jelentéktelen dolgok az említettek. A friss betérő, ám semmiképp sem megtérő nő felveszi az egyenmaszkot, fehérre festi arcát, felölti a mindenki által viselt fehér ruhát, tehát szabvánnyá válik.

Ezen sablonosítással megtörténni látszik a betérő nő beidomítása. Az új attribútumok felvétele ellenben csak a külsőségek formájában jelenik meg. A Tablet-től, tehát a civilizációtól elszakadni már képtelenség, a korlátozás hiába, a határok átlépése adott. A múlt és jelen keveredése, az archaikus és a modern nő (vagy akár férfi, esetleg gyerek) oppozíciója a játék eltérő formáiban jelenik meg. Kettes számú Nő játszani invitálja a hármas számút, ám kettes a már bemutatott Gó-t kezdi el, míg hármas inkább a rózsaszín kütyüjén Angry Birds-dzsel játszik. Hiába a felvetett ruha, a maszk, azért a disznóölés izgalmasabbnak mutatkozik, mint a kőrakosgatás, továbbá a szárnyasok és a malacok világában csak egy euróba kerül egy olyan madár, amely minden disznót megöl. Egy euró és győzedelmeskedsz. Ez a jelen.

A „történet” végkifejlete, a betörés megtagadása és a kitörés vágyának felélesztése azáltal kel életre,  hogy a hármas számú Nő, a főnök egyes képébe röhög, leveti a fehér egyenruhát, visszautasítja a  gondtalannak tűnő létformát, és visszatér az életbe. Valószínűleg ő az első, aki meg meri tenni ezt a lépést, amellyel lavinát indít a társai között. Szépen sorjában a kettes számú Nő és a csellista is a hármas nyomdokaiba lép, magára hagyják a vegetálásba kezdő egyes számút. Ő erre válaszul letörli az arcán lévő fehér maszkot, azaz ő is szakít az eddig élt hagyományaival. Ezzel a közhelyszerű aktussal semmisíti meg önmagát, és mutatja meg a NŐ bukását.

Az előadás legnagyobb erényeként a különböző zenei elemek felhasználását és a mediális technika bevonását említeném. Az eltérő zenei stílusok, a keleti népzene, az opera, a techno keveredésével, olykor összemosásával kaotikus hangzást hoztak létre, amely kiválóan tükrözte a világ és a benne élő emberek összezavarodottságát. Érdekes képi élményben lehetett (volna) részünk a hófehér ruhákra való vetítés során, azonban ez sokszor szerep nélkül maradt. A tér szimultán használata feldarabolta az előadást és megfosztotta koherenciájától. Ágens a már megszokott kliséit felhasználva ezúttal egy számomra kevésbé tetszetős előadást hozott létre. Talán majd az Ágens Társulat egy legközelebbi előadásában választ kapok az egyelőre megfogalmazatlanul maradt kérdésekre.

Klatka Eszter

A képeket Kővágó Nagy Imre és Révész Róbert készítette.