Génekbe kódolt humor

BESZÉLGETÉS KERN ANDRÁSSAL

Rendező szakra jelentkezett, mégis a színészetbe szeretett bele. Fanyar, ironikus humora, jellegzetes hangja védjegyévé vált, Woody Allen elképzelhetetlen nélküle. A Bujtor-filmek Kardos doktora több mint száz filmben játszott, nemrégiben pedig a Játszd újra, Sam! ősbemutatójának harmincadik évfordulója alkalmából fújhatta el a gyertya lángját a tortáról. A Kossuth- és Jászai-díjas Érdemes és Kiváló művésszel, Kern Andrással beszélgettünk.

– A Magyar Televízió 1962-es Ki mit tud? kulturális tehetségkutató műsorában Pintér Gáborral  előadott paródiája után egy ország ismerte meg a nevét. Hogyan jutott eszükbe jelentkezni a vetélkedőre?

– Már tízéves koromtól – ekkor már gyermekként játszottam egyébként szerepeket – képes voltam meglehetősen jól utánozni a tanáraimat, egyszóval folyt némi parodista vér az ereimben. Gáborral később olyan humoristákat, színészeket utánoztunk, mint Alfonzó vagy Pécsi Sándor, aki annak idején a Pillantás a hídról főszerepét játszotta. A tehetségkutató akkoriban éppen olyan újdonságnak számított, mint a televízió. Értesültünk a Ki mit tud? nevű tehetségkutató országos felhívásáról, és úgy döntöttünk, jelentkezünk rá paródia kategóriában.

– Érettségi után a film érdekelte leginkább, rendező szakra szeretett volna felvételizni, de az abban az évben nem indult az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolán, így végül színésznek jelentkezett. Mi az oka, hogy a mai napig hű maradt a színészethez?

– Valóban filmmel és rendezéssel akartam foglalkozni, viszont valahogy úgy alakult, hogy rengeteget lehettem színház közelben is, és folyton a színészkedés határán táncoltam. Kamasz voltam még, mikor a Vígszínházban játszhattam egy Arthur Miller darabban. Stílusosan egy kamasz fiú szerepét osztották rám. Ami a főiskola színész osztályát illeti egyrészt tetszett a Várkonyi-légkör, jó társaságba kerültem, Várkonyi Zoltán pedig nem csupán osztályfőnökünk, hanem egyben a mesterünk is lett. Beleszerettem a színészetbe, aztán ennél a hivatásnál ragadtam.

– Úgy tudom, az akarás, a szorgalom, a szerencse és a tehetség munkához való viszonyát illetően egészen határozott véleménye van.  Mi is ez a Kern-filozófia pontosan?

– A szerencsében és a tehetségben hiszek, a szorgalomban kevésbé. A legjobb dolgok a nem előre eltervezettben, a nem hajszoltban, nem a nagyon akartban rejlenek. Ha például váratlanul talál szembe egy jó szerep, az nagyban függ a szerencsétől is. Gyakran van úgy, hogy, amikor az ember nagyon áhítozik egy szerep után, nem kapja meg, vagy, ha görcsösen jó akar lenni valamiben, attól még egyáltalán nem biztos, hogy jó is lesz benne. Az ember élete a munkát illetően – ez persze csak az én saját meglátásom – leginkább a tehetségtől, a velünk született képességeinktől, a szerencsétől, barátoktól, a kapcsolatoktól függ, na és a „jó időben, jó helyen levés”-től. Nyilván meg kell dolgozni a sikerért, én is ezt teszem, nem vagyok egy lusta disznó. A szerepet persze meg kell tanulni, próbálni kell, végigszenvedni, amíg az alak úgymond megszületik, de a szorgalomban, főleg ezen a pályán, én túlzottan nem hiszek.

– Történeteit nemrég Bárdos András, az ismert újságíró foglalta össze, amelynek gyümölcse a 2012-ben megjelent Ezt nem lehet leírni! című könyv lett. Honnan az ismeretség önök között?

– Nem vagyunk barátok, de jóban vagyunk. Már korábban is szerepeltem nála televíziós riportokban, többször beszélgettünk riporton kívül is, de inkább felszínesen ismertük egymást. Egy időben otthagyta a híradózást a kereskedelmi csatornánál, és azt mondta nekem, szeretne több időt tölteni az írással. Megkeresett az ötletével és én pedig igent mondtam, majd megkezdődött a hónapokig tartó közös munka.

– A könyvben olyan időszakáról vall, amelyet nem éppen az optimizmus jellemez, pedig sokan gondolják, hogy a Kern-titok a derűből, a sajátos, minőségi, fanyar humorból áll, ami akár a szorongással teli pillanatokban és nehéz élethelyzetekben is segítheti önt…

– Amikor az embert súlyos gyomorvérzés éri, arra nem gyógyír a derű. Azt a szituációt nehéz lett volna humorral kezelni. Bár megpróbáltam…

– Látja, ebben a mondatban is éreztem azt a sajátos, ironikus humort… A szüleitől örökölte ezt az adottságát?

– Velem született tulajdonság, valószínűleg a génjeimben van kódolva.

– Woody Allen például elképzelhetetlen lenne az ön hangja nélkül. Gondolkodott már azon, hogy vajon van-e hasonlóság az ön személyisége és a Woody Allen által megformált karakterek között?

– Hogy olyan-e a humorom, mint Woody Allené, azt nem tudom megítélni, pedig 1973 óta nézem a filmjeit.  Tény, hogy a fanyar humor őt is jellemzi, szorongani szorongok én is, depresszióra hajlamos vagyok, akárcsak az általa megformált, kitalált figurák. Hogy magánemberként Woody hajlamos-e erre, nem tudom. Annyiban talán még hasonlítunk egymásra, hogy ő is egy értelmiségi, városi figura, azonban azt sose szerettem, ha túlzottan azonosítottak vele.

– Ha azt kérdezem: Hitted volna?, ne vegye sértésnek a tegezést. Ez év októberében ugyanis az Orlai Produkció ezzel a címmel vitte színre komédiáját a Belvárosi Színházban, amelynek köszönhetően 27 év után ismét együtt játszhatott barátjával, Hernádi Judittal. Mennyiben más egy baráttal játszani, mint olyannal, akivel csupán kollegiális viszony fűzi össze?

– Nehéz kérdés, de azt hiszem, hogy nem könnyebb helyzet, mint bármelyik másik. Éppen olyan, mint, amikor egy kollégával játszol, aki nem a barátod. Az nyilván könnyebbé tette a próbákat, hogy Hernádi nagy színésznő, nagyon könnyű és jó vele dolgozni. Hogy mi egyébként barátok is vagyunk, az munka szempontjából nem jelentett könnyítést. Jó dolog persze, ha hasonló szemléletűekkel, hasonlóan gondolkodóakkal dolgozik együtt az ember.

– A darabot szintén barátja, Verebes István rendezte. Milyen volt a közös munka?

– Jó volt. Ez egy könnyedebb darab, nem tartozik a tekervényes, bonyolult művészdarabok kategóriájába. Egy jól megírt, kedves, kommersz vígjátékról van szó rendkívül sok humorral, érzéssel, lírával fűszerezve, sok agyalást tehát nem igényelt a rendezés, csupán jól kellett előadni. Ez pedig érdekes módon éppen akkora kihívást jelent, mint egy szövevényesebb, bonyolult darab esetében. Verebes rendkívüli szaktudással, szívvel-lélekkel, humorral és jó ötletekkel tudta levezényelni a közös munkát.

– Jubileumból sem volt hiány, legalábbis ami a Játszd újra, Sam! című darabot illeti.  Harmincadik születésnapját ünnepelték ugyanis november végén a Pesti Színházban, amelyben négyszáz előadást játszott Allen Félixként. Úgy hírlik, ön harminc évvel ezelőtt azt hitte, a darab bukás lesz.

– Nem hittem, hogy bukás lesz. Lehet, hogy így hírlik, de ez csúsztatás. Valójában, amikor először olvastam, abban nem hittem, hogy ennyire jó lesz, pláne azt a lehetőséget nem láttam bele a darabba, hogy harminc évig fogjuk játszani. Nehéz ám darabot olvasni!

– Számtalan filmben szerepelt, de rendezőként is többet jegyez. Mikor várható új film öntől?

– Úgy néz ki, lesz film, de még nem szívesen beszélek róla. Nem babonából, hanem, mert még nem kaptuk meg a végső igent arra nézve, hogy a Magyar Filmalapítvány biztosítja-e hozzá a szükséges több száz milliós összeget. Talán egy hónap múlva már okosabbak leszünk, aktuálisabb lesz róla beszélni. Jelenleg csupán annyit mondhatok – ha megvalósul –tragikomédiát forgatunk. Sötét történetet, rengeteg humorral. Januárban már kell is egy kicsit forgatni, ugyanis a filmben lesz egy rövidebb téli jelenet, amelyet hóban-fagyban kell felvenni.

– Alig ismerek olyan háztartást, ahol ne bújna meg legalább egy Kern-lemez. A Te majd kézenfogsz és hazavezetsz, akárcsak a Lövölde tér, sokak kedvence. Milyen ihlettől vezérelve született az előbbi dal?

– A Kézen fogsz című dalt Presser Gábor írta, én csupán megpróbáltam jól elénekelni. Akkoriban javasoltam Pressernek, készítsünk közösen egy nagylemezt. Mire ő: „De miről szóljon?” – kérdezte. „Fogalmam sincs” – válaszoltam. „De valamit mondjál!” – kérte Presser, erre én mutattam neki egy fényképet, amelyet egy amerikai újságban láttam. Egy pasas volt a fotón, aki egy bezárt lóverseny pénztár előtt állt rengeteg eldobott jegy között, és csak bámulta az üres pénztárat. Nem nyert a fogadáson. „Na, ilyen legyen!” – mondtam.  Presser rögtön értette, milyen jellegű lemezre gondolok. Hazament, és megírta a dal szövegét, illetve dallamát, Ez van címmel pedig 1989-ben meg is született a teljes nagylemez.

– Szokott azzal foglalkozni, hogy melyek lesznek majd azok a dolgok, amelyek által nyomot hagy az emberekben?

– Eszembe szokott jutni néha ez a kérdés, viszont a választ egyáltalán nem tudom. Hogy mi maradjon meg belőlem, mások feladata eldönteni, már minthogy az utókoré. Egy dolgot tudok: mindig törekszem arra, hogy jót csináljak, és amivel foglalkozom, azt jól csináljam, legyen szó színdarabról, filmről vagy lemezről. Csakis így lehet hozzáállni. Ha egy „alkotás” igazán jól sikerül, talán gondolhatjuk róla, hogy sokáig fennmarad, és nyomot hagyhat. Ez érdekes probléma, de szerintem most még egyáltalán ne foglalkozzunk ezzel, jó? Nekem nem sürgős!

Jónás Ágnes

Kern András – Bárdos András: Ezt nem lehet leírni! Kern András a legnépszerűbb magyar színészek, rendezők, kabarészerzők egyike. Dalszövegíró, énekes, filmes, mulattató. Kern András a legnépszerűbb magyarok egyike. Bárdos András végigélte, végigbeszélgette vele az elmúlt fél évet, betegségétől gyógyulásán át magára találásáig.Szenvedélyek, lemondások, depresszió, kilábalás és öröm – Kern zavarba ejtő őszinteséggel mesél életéről, kollégáiról, a magyar színházi életről, filmezésről, tévézésről, sikerekről és bukásokról, karakteres politikai álláspontjáról, a Heti hetesről, és általában erről a mi huszadik-huszonegyedik századi életünkről. Élete korrajz: ráismerünk benne a sajátunkra, az elmúlt ötven év történelmére. Mert ő egyszerre Shakespeare III. Richárdja és Weiner elvtárs a kabaréból, a Bűn és bűnhődésből Raszkolnyikov és Kardos doktor a Bujtor-filmekből. Ő énekli, hogy „Lövölde tér, ott mindig hideg van”, és ő fog el hétről hétre egy-egy levelet – új műfajt teremtve a kabaréban. És miközben a Halló, Belváros stílusában, vagy rögtönzött paródiák tucatjaival beszél életéről, miközben nevetünk azon, hogyan lehet megszerezni idehaza egy stégengedélyt, megvásárolni egy szárnyas mosdót, vagy parkolni egy mélygarázsban, szép lassan kirajzolódik az életünk, ezen a cúgos, szeles, hideg, nagy Lövölde téren, amit úgy hívnak: Magyarország. Kiadta a Shopline Nyrt. együttműködő partnere, a XXI. Század Kiadó, Budapest, 2012.