A panellakástól ’48-ig (és nem fordítva)

Az időjárás kegyes volt a 22. Thealter nyitónapjához, az utolsó esőmentes napon a szokásosnál is népesebb közönség előtt nyithatta meg Balog József direktor a fesztivált. Az elmúlt néhány évben a Thealtert szorgosan követő, időközben őszülni kezdő törzsközönség néha kétségbeesve körbenézett, hol az utánpótlás? Úgy látszik, eddig csak készülődtek, mert most a mérleg nyelve óriási kilengéssel a fiatal nézők felé billent.

Erős programot hozott össze idén Balog József és stábja, mi sem mutatja jobban, mint a kezdést megelőző jegyfoglalások majd’ másfélezerre tehető rekordja. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy az idén több a bevált minőség és kevesebb a szárnypróbálgatás, minden napra jut egy, de inkább két, létjogosultságát már bizonyított társulat.

Már az első nap estéje hozott nagy neveket illetve jelentős produkciókat, előbb Ágens (szó szerint) hófehér tisztaságú, a birtoklási vágyról és annak kudarcáról beszédesen jelképes képekben – és hangban – előadott rituáléját, majd egy éles váltással Nagy Zsolt két órás főszereplését egy lepusztult panellakásban.

(foto: Kővágó Nagy Imre)

Ez utóbbi már a Károlyi Kollégium melletti Rongykocsmában történt este tízkor, ahol meglehetősen nagy tömeg, vagyis hatvanöt fő várakozott a Titkos Társulat előadásának a kezdésére. Előbb úgy tűnt, hogy épp elegen vagyunk, aztán kiderült, hogy egy kicsit többen, mint kellene, ugyanis Nagy Zsolt felvezető monológja azzal zárult, hogy az egész társaságot meginvitálta „a szomszédos lakásba”, vagyis a pár méterrel odébb otthonnak kialakított játéktérbe. Ahova aztán mindahányan behatoltunk a színész vezetésével, aki egy prófétaforma figurát játszott a szó konkrét és átvitt értelmében. Ugyanis Kárpáti Péter: A Pitbull cselekedetei című művében Nagy Zsolt alakítja a semmiből érkező ismeretlent, aki beerőszakolja magát egy család életébe, amelyet aztán fenekestől felforgat. Mert ismeri a lakók múltját és jelenét, egymáshoz való viszonyát és tetteik következményét. Lehet, hogy azért, mert tényleg látnok, de az is lehet, hogy csupán egy régen látott, ám elfeledni akart, hajdani jóbarát. Ezzel a kettősséggel játszik az író, aki a konszolidált felszín alatti álságokat és viharokat hozza felszínre majdnem jó, és sokáig élvezetes darabjában, ám az utolsó negyedben az új szereplők behozatalával veszít feszességéből a morbid dráma.

(foto: Kővágó Nagy Imre)

„Kicsit sok volt a néző” – mondta az író másnap, a Kritikus szekció beszélgetésén. „Azt mondják – folytatta, – hogy mi bevonjuk a nézőket, de nem, csak úgy néz ki, mintha bevonnánk őket, ugyanis van abban egyfajta brutalitás, ha bemegyünk valaki lakásába.”

Kárpáti Péter szerint azért működik jobban az előadás kevesebb nézővel, mert úgy könnyebben átélhető a betolakodás kényelmetlensége, a mások életében való indiszkrét részvétel. Ebben nyilvánvalóan igaza van, ám ez nem menti a darab utolsó részének dramaturgiai szétszóródását.

Kedden beindult a Metanoia előadássorozata, ugyanis most három alkalommal játsszák új előadásukat, a Köszönöm, jól! – Van benne valami nyugtalanító címűt, bár a kicsinél is pirinkóbb nézőterükről még így is sok érdeklődő kint reked. Pero újra Gesamtkunstwerk-et alkotott, sajátos összművészeti kézimunkát, amelyben egyszerre érvényesül az irodalmi, a színházi, a filmes és a képzőművészeti nyelv.

(foto: Tóth Balázs Zoltán)

Pero intimitását kedden és szerdán Pintér Béla és Társulatának harsánysága ellenpontozta, akik két darabjukkal örvendeztették meg a fesztivált.

Pintér Béla színháza egyfajta népszínház, mert nagyon sokan értik, így hatalmas a tábora nem csak az alternatív körökben, de a konszolidált színházbajárók között is. A nyelv, amit az író-rendező használ, a köznyelv egyszerűségének a tükre, annak minden elhajlásával, vagyis félművelt félreszólásaival, szlengjével, káromkodásával. Témái mindig aktuálisak, mondhatni, a levegőben lógók, konkrétak, de nem történeteket mesél, hanem jelenségekről beszél, vagyis a köz állapotairól és erkölcséről közöl valami fontosat.

Az író Pintér szövegei persze irodalmi művek (arról sokat lehet olvasni, hogy időállóak, avagy sem), amelyeket szerkezet tart össze, és bőven adagolt abszurd vagy asszociációs humor erősít. A rendező Pintér a színpadon a puritán jeleneteket még tovább stilizálja, színészeit frontosan sorba állítja, s ez a hatás a kinyitott mesekönyvből előpattanó, kivágott figurákra emlékeztet.

A Tündöklő Középszer egy maró, szatirikus önvallomás a színházi élet belső kisszerűségeiről, amelyek közül dobogós helyen áll az elvtelen hízelgés, a rendezői akarnokság és a társulati tagok között működő féltékenység. Az operaénekes vendég Herczenik Anna úgy játszik, mintha mindig is Pintérék közé tartozott volna, a legélvezetesebb pillanatokat pedig Enyedi Éva játéka adta, aki elbűvölően alakította szerepbéli szerepét, az operát jelnyelvvel tolmácsoló siketnéma statisztát.

(foto: Dusa Gábor)

A szerdai Kaisers TV, Ungarn könnyekig nevettette a közönséget, a darab pontosan arról szól, ami a címe, egy monarchikus tévécsatornáról, amelynek hol az osztrákok a tulajdonosai, hol az elnöke maga Petőfi Sándor. Mert, hogy a 19. században vagyunk, keressük (most az egyszer nem Petőfit, csupán) Gróf Baráznay Ignácot, s az eköré szőtt bonyodalmak, eleve a szabadságharc, illetve maga az alapképlet a mostanában is sűrűn előkerülő, hovatartozás kérdésére hajaz.

(foto: Koncz Zsuzsa)

Ibos Éva