tiszatáj | 2021. július 2.

„A pandémia alatt sem álltam le”

– MONDJA A JÉZUST ALAKÍTÓ FEKE PÁL
Ritkán fordul elő a Dóm téren, hogy egy művész két különböző produkcióban is  ugyanannak a darabnak a főszerepét alakíthatja. Feke Pál az István, a királlyal bekerült már ebbe az exkluzív körbe, most a Jézus Krisztus Szupersztárral megismétli a bravúrt: 18 év múltán Szirtes Tamás rendezésben is eljátssza a címszerepet Szegeden… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Ritkán fordul elő a Dóm téren, hogy egy művész két különböző produkcióban is ugyanannak a darabnak a főszerepét alakíthatja. Feke Pál az István, a királlyal bekerült már ebbe az exkluzív körbe, most a Jézus Krisztus Szupersztárral megismétli a bravúrt: 18 év múltán Szirtes Tamás rendezésben is eljátssza a címszerepet Szegeden.

– Emlékszem, 2003-ban fiatal srácként ide nekem az oroszlánt is hangulatban várta a Jézus Krisztus Szupersztár Dóm téri premierjét. Mit jelentett a pályáján az akkori nagy siker?

– A szívem megdobban, ha arra gondolok, hogy minden akkor kezdődött. Huszonkét évesen a Dóm tér csodálatos színpadára kiállni nem mindennapi élmény. A dómnak eleve fantasztikus kisugárzása van mindenkire, aki itt föllép, de a nézőkre is. A pályámat Szörényi Levente rockoperájával, Atilla, isten kardjával kezdtem a szabadtérin, utána jött a Jézus Krisztus Szupersztár Molnár László rendezésében, a Musical Színház társulatával. Büszkén emlékszem arra az előadásra, huszonkét évesen valóban úgy éreztem: ide nekem az oroszlánt is. Teljes hévvel és alázattal igyekeztem játszani, de igazából fel sem fogtam, mit jelent, hogy a hatalmas Dóm téri színpadra Jézusként kiállhatok. Most különben ugyanazt élem át, ugyanúgy izgulok, ugyanúgy szeretnék katartikus élményt szerezni a nézőknek. Ugyanolyan elhivatottsággal jöttem most is, és azt a gyermeki rajongást, amivel a pályára léptem, igyekszem megőrizni.

– Miben különbözik a mostani produkció?

– Teljesen más a koncepció, ez egy 21. századi, modern előadás az animáció technika előtérbe kerülésével Szirtes tanár úr rendezésében. Andrew Lloyd Webber csodálatos zenéje, Tim Rice szövege Miklós Tibor fordításában örök érvényű. Nekünk az a feladatunk, hogy a legjobb tudásunk szerint életre keltsük a színpadon.

– A világ legfiatalabb Jézusa volt 2003-ban, és bár Sasvári Sándor is sokáig énekelte ezt a szerepet, gondolkodott már azon, meddig játszhatja még?

– Komoly döntés volt Molnár Lászlóéktól, hogy egy pályáját épp csak kezdő srácra bízták Jézus szerepét, amit inkább harmincas, érettebb, tapasztaltabb színészek szoktak énekelni. Később Jean Valjean és István szerepét is jóval előbb játszottam, mint ahogyan az életkorom indokolta volna. Most sokkal érettebb vagyok, másként fogalmazom meg Jézust. Az a rengeteg karcolás, élmény, amit az ember átél ezen a pályán és a magánéletében, óhatatlanul formálja, megváltoztatja. Ma mást jelentenek a dalok, a szövegek is, sokkal inkább a történet elmesélésére koncentrálok, mint az éneklésre. Egy rockoperánál, pláne ennél, fontos az éneklés is, de ahogyan Szirtes Tamás is szeretné, át akarom adni a darab üzeneteit.

– A pandémia hosszú kihagyást jelentett, hogyan tartotta karban a hangját? Jár énektanárhoz?

– Károly Katival, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zeneigazgatójával szoktunk néha összejönni, hogy átnézzük, mi a helyzet, de nem járok énektanárhoz, fiatalon is autodidaktaként tanultam. Hallgattam a darabokat és a Jóistentől kapott hangommal sikerült mindent megoldanom. Igyekszem erre az adottságra vigyázni, és tudatos lenni. Másfél éven keresztül nem léptünk fel a koronavírus miatt, ezért nem a normál módon kell a hihetetlen terheléshez szokott torkot karbantartani. Serbán Attilával, Júdás megformálójával, aki húsz éve a barátom, beszéltünk is róla, hogy van bennünk feszültség amiatt, hogy sokáig nem énekeltünk ilyen nehézségű szerepeket.

– Hogy viselte a lezárások időszakát?

– Amikor a színházak bezártak, teljesen magunkra voltunk hagyva. Aki tudott televíziós feladatokat vállalni, mint én, annak szerencséje volt. Aki nem, és tartalékokkal sem rendelkezett, annak ez az időszak kőkemény volt. A tehetség nem egy objektív mérlegen mérhető valami, nekem például semmilyen végzettségem sincs arról, amit csinálok. Komoly lelki folyamat végeredménye, hogy negyvenéves koromra elfogadtam: az egyik nézőnek tetszem, a másiknak nem. Huszonévesen ezt még nem tudtam a helyére tenni magamban. A pandémia időszakát nehezen éltem meg, sok mindent átértékeltem. Mások lettek a hangsúlyok az életemben. Borzasztó volt látni, hogy emberéletek kerültek veszélybe, gyerekek elveszítették a szüleiket.

– Volt pozitívuma is a kényszerpihenőnek?

– Az elcsendesülés, a befelé figyelés. Ugyanakkor drámai volt végignézni, ahogyan Budapesttől Londonon át a Broadwayig bezártak a világ színházai. Az is megviselt, hogy tudtam, sok kollégám irgalmatlanul nehéz helyzetbe került. A közönség is hiányzott, hiszen az egészet miatta csináljuk. A színház lényege, hogy a néző, aki megveszi a jegyet, jól érezze magát, szórakozzon, katarzisa legyen. Mindegy, hogy dráma, vígjáték vagy zenés darab, élményeket szeretnénk adni az embereknek. Van olyan színházi élményem, ami éveken át dolgozott az agyamban, hogy az miért úgy volt. Amikor Kulka János a III. Richárdban bejött a Nemzeti Színház színpadára, csak jött előre és nem szólalt meg, sose felejtem el. Amikor az Elisabeth című musicalben az Operettszínházban megfordult a díszlet, és bejött egy hidraulika, elájultam. A színháznak ez a feladata, hogy ilyen élményeket adjon. A nézők legalább annyira ki vannak éhezve erre, mint mi. Úton-útfélen megállítanak Szegeden is, hogy elmondják, milyen jó, hogy ezen a nyáron már újra játszhat a szabadtéri.

– A jegyeladások még azt jelzik, óvatosak a nézők. Mire számít, mennyi idő, amíg újra telt ház lesz a színházakban?

– Nagy gondok vannak még ezzel, de abban bízom, hogy a védőoltásokat felveszik az emberek, és eltűnik a koronavírus, visszakaphatjuk az életünket. Ha nem lesznek mindenféle mutációk, és nem igazolódnak be azok a hírek, hogy az ősz megint nehéz lesz, akkor jövő tavaszra, nyárra visszatérhet minden a régi kerékvágásba. Ha ősszel újra berobban a járvány, akkor akár évekre is megkeserítheti a pandémia a színházak életét, mert olyan bizonytalanság alakulhat ki, amit nehéz feledtetni. A nézők ma már nem vesznek úgy előre színházjegyet, mint régen. Teljesen megváltoztak a szokások.

– A hezitálókat mivel biztatná?

– A Jézus Krisztus Szupersztár stábjában csak olyan kolléga dolgozik, aki be van oltva. A Szegedi Szabadtéri Játékok és minden színház mindent elkövet azért, hogy a nézők biztonságban legyenek. Védettségi igazolvány nélkül be sem lehet lépni a nézőtérre, amit megértek, mert nem veszélyeztethetik egymást az emberek. Gyönyörű időt mondanak mind az öt Dóm téri esténkre, jöjjenek bátran a védőoltással rendelkező nézők! Ünnepeljük együtt, hogy van újra zenés színház! Mi boldogok vagyunk, hogy újra nézők elé léphetünk, és remélem, a közönség is ugyanolyan nyitott szívvel és a félelmet félretéve tud velünk örülni.

– A kislánya, Mimi látta már színpadon?

– Látott, de egy teljes előadást még nem nézett végig. Eljönnek Szegedre is, valameddig biztosan nézi majd ezt a produkciót is. A drámai részektől még féltem kicsit, mert nem fogja érteni, hogy mi történik apucival. Az előbb videótelefonon beszéltünk, rettenetesen kíváncsi volt, meg kellett neki mutatnom, hogyan teszik fel a parókámat. Őrületes élmény, amikor az embert a gyereke meglátja a színpadon. Elolvadok, amikor Mimi rajongó szemekkel rám néz, és azt mondja: „Apuci, de ügyes vagy! Énekelni fogsz?”

– Július végén visszatér az Apáca Show-ban is.

– Szente Vajk rendezésében három éve mutattuk be itt hatalmas sikerrel, örülök, hogy visszahozzuk. Ez a szerep teljesen új karakter a pályámon, egy lúzer rendőrt játszom.

– Hogy érzi magát a színházi szakmában, ami a közélethez hasonlóan két táborra szakadt, teljesen megosztottá vált?

– Azt a fajta tiszteletet, elfogadást hiányolom, amire engem az édesapám tanított. Fontosnak tartom a múltunk, a gyökereink tiszteletét, és azt, hogy úgy tudjunk együtt dolgozni, hogy semmilyen külső befolyás ne érjen. Mert ez a művészet, ami mi csinálunk, attól fantasztikus, hogy szabadon állunk fel a színpadra és adunk önmagunkból a nézőknek valamit. Szeretném, ha mindenki egymásra odafigyelve, egymást tisztelve, alázattal dolgozna együtt mindenféle nézettől, identitástól függetlenül.

– Sikerül?

– A saját életemben legalábbis megteszek ezért mindent.

– Szinte minden főszerepet elénekelt ebben a műfajban, amire a hangja, alkata predesztinálja. Hogyan tovább, gondolkodik a szerepkör váltáson?

– A nagy rockoperák, musicalek valóban megtörténtek már az életemben, viszont egy csomó olyan szerep van, amire sohasem gondoltam volna. Ilyen például a Shrek musicalváltozata. Mindig hoz az élet olyan feladatokat, amikben meg tud újulni az ember, amiktől lendületet kaphat. Három évvel ezelőtt megalapítottam saját produkciós irodámat Crescendo Music Management néven, hogy producerként előadásokat hozzak létre. Ez a jövő. A munkával töltött időm felét már az irodám vezetésének szentelem. Persze a pandémia ennek is betett, már le volt szervezve egy 18 állomásos turnénk az István, a király koncertváltozatával, amit törölnünk kellett. Két héttel ezelőtt mutattuk be a Csókkirály című koncertprodukciónkat a Margitszigeten, azzal is nagy turnét terveztünk. A pandémia alatt sem álltam le, mert optimista vagyok. Egyetlen pillanatra sem veszítettem el a lendületem, nem adtam át magam a vége mindennek érzésnek. Fontos a lelki tréning, mentálisan is karban kell tartanunk magunkat.

Hollósi Zsolt

A szerző fotói