A nyomorultak nagy örege vagyok

BESZÉLGETÉS
VIKIDÁL GYULÁVAL

Sorsfordító volt számára az 1987-es esztendő, amikor hazánkban először Szegeden mutatták be Victor Hugo Les Misérables című regényéből készült Claude-Michel Schönberg és Alain Boublil által létrehozott musicalt. Az akkori előadásban a főszereplőt, Jean Valjeant alakító Vikidál Gyula most a püspök szerepében lép színre A nyomorultakban, amely augusztus 20-án és 21-én is látható a szegedi Dóm téren.

Csütörtök este van. Hamarosan kezdődik a főpróba. Nagy a nyüzsgés a kulisszák mögött, mindenki teszi a dolgát, akármerre nézek, szereplők, technikai stáb, kisegítők jönnek-mennek. A büfé előtt beszélget két kollégájával a Liszt Ferenc-díjas művész, Vikidál Gyula. Először udvariasan lebeszél az interjúról, hiszen annyi mindent elmondott már A nyomorultakkal kapcsolatban, nem szeretné magát ismételni. Végül félreállunk és elkezd mesélni…

– Ez már a harmadik találkozása A nyomorultakkal, két bemutató pedig Szegedhez kötődik. Mit adott önnek a darab, a szerep? Meghatározó volt az életében?

– Ennél sokkal több. 1987-ben a Rockszínház tagjaként számos zenés darabbal a hátam mögött kaptam a felkérést, hogy a Szinetár Miklós által rendezett A nyomorultakban játsszam el Jean Valjean szerepét. A szegedi, majd a vígszínházi bemutatót követően nagyon sok visszajelzést kaptam általam tisztelt és szeretett művészektől, pályatársaktól. Emlékszem, mikor Garas Dezső bejött az öltözőbe megölelt és azt mondta: „Édesapám, azt tudtuk, hogy jó énekes vagy, de hogy jó színész is, azt nem”. Az ilyen elismerő és biztató szavak, illetve Szinetár Miklós tanár úr megerősítettek abban, hogy a musical az én utam. Sorsfordító volt számomra a Dóm téri szereplésem, az életem részévé vált Jean Valjean.

1999-ben aztán ismét megtalált a darab, a Madách Színházban Javert felügyelő szerepét osztotta rám Szirtes Tamás tanár úr. Victor Hugo művében, Javert, a törvény embere az életét teszi fel arra, hogy elkapja Valjeant, s a hosszas harc végén lelki törést okoz, amikor az üldözött megbocsát neki s elengedi. Hihetetlenül érdekes és szép feladat volt a felügyelő megformálása is.

– És miként találkozott a püspök szerepével?

– Néhány éve megnéztem a Les Misérables című 2012-ben bemutatott filmet, amelyben megjelent a Püspök, az általam nagyra tartott ír zenész-énekes, Colm Wilkinson, aki annak idején, az ősbemutatón Valjeant alakította. Érdekes párhuzam, hogy most én is püspök lehetek..

A meghallgatáson minden más szerepre közel száz jelentkező versengett, hiszen természetes, hogy a fiatal tehetséges énekesek részben a fiatal szerepekre és a főszerepekre pályáztak. Mint megtudtam, hetekig tartott a casting. Azon a napon, amikor én következtem, a püspök szerepre egyedül várakoztam. Elénekeltem a dalomat, a zongorán Kocsák tanár úr kísért. Pár hét múlva Szirtes Tamás igazgató úr behívatott beszélgetésre, és felkért a püspök szerep eljátszására. Úgy tudom, a felvételt elküldték a külföldi szerzőknek, s ha így volt, Schönberg biztosan elcsodálkozott, hogy ez a fickó immár a harmadik szerepre készül a műben. Mondhatni, én lettem a darab „nagy örege”.

– Mit ad önnek a püspök szerepe, miért tartja fontosnak?

– Apró, de fontos szerep, hiszen ahogyan az életemben sorsfordító volt a Valjeannel való találkozásom, úgy sorsfordító a darabban Valjean találkozása a püspökkel. A püspök meglátja benne a jót, emberi tettével és intelmeivel pedig megváltoztatja az egész életét. Úgy gondolom, fontos a két főszereplő, Csaba és Attila számára is – mint ahogy az én számomra is –, hogy egy értük aggódó jó barát, segítő kolléga áll velük együtt a színpadon.

– Mi a legélesebb különbség az 1987-es és az idei szegedi előadásban?

– Az első szegedi az akkori kornak megfelelően szerényebb díszletű, kevesebb technikai lehetőséggel felállított darabhoz képest ez egy monumentális előadás. Kentaur elképesztő díszletet álmodott ide, megelevenedik Párizs, a sok és más-más utcakép, a színházi elektronika fejlődésének köszönhetően a vetített hátterek csodálatos színei, mind-mind segítik a mű teljesebb átélését.

– Milyen visszatérni Szegedre?

– Nagyon jó érzés újra itt lenni a Dóm téren.

– Nem szokatlan, hogy megfordult a színpad, amely így nem a dóm elé került?

– Talán nem is baj. Szerintem minden templomnak megvan a maga funkciója. Amikor 1931-ben felmerült, hogy Szegeden szabadtéri előadásokat hoznak létre, a Dóm tér lett a legalkalmasabb helyszín. Az 1933-ban Hont Ferenc által rendezett első előadás Az ember tragédiája már számolt a tér lehetőségeivel. Azóta sok-sok mű született, melyekhez tökéletesen illett a Dóm látványa, ám szerintem A Nyomorultak díszlete önmagában is monumentális, ez esetben nem tett volna jót a két torony látványa.

– Jövőre folytatódik A nyomorultak útja, a fővárosban is látható lesz…

– Igen, jövő áprilistól a Madách Színházban játsszuk, kisebb, a színház méreteinek megfelelő díszletben, mert ez, ami itt, Szegeden látható nyilván nem férne be oda.

 Tóth András Tozzi

Fotók: Szegedi Szabadtéri Játékok