Tömörített brand

KEREKES GÁBOR: NEW EDEN

Kerekes Gábor (1975–), a festőként végzett Derkovits-ösztöndíjas művész papírkollázs kiállítása a budapesti Viltin Galériában egyszerre hoz valami utánozhatatlan, ugyanakkor zavarba ejtő érzést. Kerekes New Eden tárlata azon a jelenségen alapszik, amelyben már általánossá vált a világ városainak, híres építészeti nevezetességeinek kvázi húspiaca. Nem mindegy, hogy hová utazunk, mondja a mostani és valamelyest a régi módi is, hiszen az beszédes a pénztárcára nézve, holott legalább az utazásnak, a világ felfedezését katalizáló kíváncsiságnak, tudásszomjnak kellene anyagiasságtól mentesnek lennie, legyen szó akár a Fidzsi-szigetekről vagy a Mátráról. Kerekes nem kevés humorral és gúnnyal nyúl a témához. A kiállításon a többrészes Future City (2013)-ből látható nyolc darab, valamint a legnagyobb és legtöbb asszociációnak, értelmezésnek teret adó Zóna X (2016) című darab tekinthető meg.

A Zóna X komplexitása azért is lenyűgöző, mert Kerekes köztudottan bezúzásra váró magazinok, hírlapok képanyagaiból dolgozik. Ezúttal azonban különös gondja volt az utazási magazinok hasábjain tündöklő képekre és azok átpozicionálására, például egy luxus szálloda stukkóit vélhetjük felfedezni utópisztikus, a valósággal azonban mégis könnyen azonosítható jövőbeli Chinatown elemeként. A Zone X bogarászása nem kis feladat és nem is könnyű, mint mikor az ember először látja a Jaques Tati-filmek tömegjeleneteit, többször újranézve válnak egyértelművé és működővé a szimbólumok és Kerekes sajátos gagjei. Itt kerül össze szinte egymásba fonódva nyomor és luxus, furcsa látvány, mert lehetetlen ennyire egyben látni városokat, városrészeket, vagy utóbbit legalábbis ritkán. Ameddig a szem ellát reklámok kísérik az épületeket, kezdve a tetoválószalontól a kebabosig és a szoláriumig minden megtalálható. Ezek az elemek Kerekes munkájában frappánsan értelmezik át a reklámokat, cégéreket, míg a valóságban pusztán káosznak éljük meg, addig a Zone X értelmezési hálójában ez reprezentatív az életformára nézve. Ki milyen negyedben nyit tetováló szalont vagy épp gyorséttermet, nos igen ez sem mindegy. Nem mindennapi látvány például egy ilyen telep ábrázolása mellett megpillantani egy Grasset-féle tintareklámot (Eugène Grasset: Encre L. Marquet, 1892). Ez az össznézet némiképp még a Google Earth-re is reflektál, amelynek górcsöve alatt pillanatok alatt képesek vagyunk összességében nézni bármely világváros lakónegyedét, mintha hatalmunk lenne az által, hogy benézhetünk bárhová, és bár a Zone X utópiaként létjogosult a falon, nem is kell messzire mennünk, hogy ilyen és ehhez hasonló látványban legyen részünk.

A Future City munkák már egészen más regiszteren mozognak, azonban még mindig rokonítható a Zone X-ben észlelhető fricskákkal. Míg a Zone X vegyes technikával hektikus módon dobozokból, papírkivágásokból áll, addig a Future City-darabok ongrofoam habszivacs táblákra lettek nyomtatva, amelyeket mintegy puzzle-elven összerakva egységes formaként is láthatunk. Közelebbről megvizsgálva azonban itt is koncepció a zsúfoltság megfelelően érzékeltetve ezzel azt, hogy a Föld tűrőképessége is véges. Az egyik darabon például egy utazási katalógusból kivágott luxus szálloda parkját láthatjuk, percekig kell nézni, hogy ezt a pompát hirtelen felváltsa a szemeket bántó üresség és közhely érzése.

A kiállítás nem nagy, könnyen bejárható, viszont az információadag, amelyet a befogadóra zúdít, bőven kompenzál. Kerekes Gábor utópiája nem egyedülálló, mégis nagyon egyedien fogalmazza meg. Asszociációi abszolút önkényesek, amelyek önkéntelennek hatnak és ez ami igazán trükkössé és a gondolkozást edzővé teszi.

Tóth Emese

(A kiállítás megtekinthető a Viltin Galériában 2017. március 25-ig)