Természetes illúziók

A TERMÉSZET A KORTÁRS MŰVÉSZETBEN

Egerben rendezett konferenciát a Kepes Központ és az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszéke február 14-én. A cím (A természet a kortárs művészetben) – és az elő­adói névsor – sokat ígért, ennek megfelelően rengetegen voltak kíváncsiak a programpon­tokra, és ha a terem nem is maradt tömve a zárszóig, az ilyenkor megszokott kopás nem vezetett kongó sorokhoz, mondhatni eltávozóink száma erősen a lehetőségek minimumá­hoz közelített. Ez annál is nagyobb bravúr, mivel az előadóknak nem volt könnyű dolga, hiszen a természetről való beszéd témájának köz­napi­sága már eleve egy olyan erősen dialogikus helyzetet teremt, aminek fogalmai kapcsán mindenki megszólítva érezheti ma­gát, és ezáltal egy kicsit bennfentesnek, hozzáértőnek, vagy rosszabb esetben bennfente­sebbnek, hozzáértőbbnek. Nem hiszem, hogy ez valaha is megkönnyítette volna egy-egy előadás önálló gondolatiságának kibontakoztatását.

A szimpózium programja négy blokkra bontva (Építészeti, Elméleti és a két Képzőművé­szeti szekció) valósult meg, az Építészeti szekció programját Ekler Dezső (építész) kezdte meg, aki kifejezetten filozofikus síkra terelődő előadásában a metaforát mint az építészet művészeti karakterének egyik fő tulajdonságát mutatta be, annak ismeretelméleti meg­közelíthetőségéről beszélt. Rendkívül érdekesnek tűnő felvetése szerint az építészet meta­forikus karakterét nem a szűken értelmezett vizualitás, hanem olvasás hermeneutikai je­gyeinek segítségével lehet megragadni, ahogy elmondta, a természetben működő építészet metaforikusságát csak „akkor tudjuk végiggondolni, ha az építészetet teljes egészében nyelvként gondoljuk el”. Turányi Bence (építész) és Batár Zsolt (épületfotográfus) párosa egy ház történetét mesélte el, egyfelől a tervező, másfelől az épület megvalósulását fényké­pészként dokumentáló megrendelő szemszögéből. Gunther Zsolt (építész) pedig Petrarca, Heidegger, Baudrillard, Walter Benjamin és Böhme bevonásával az építészet és a hely vi­szonyát tárgyalta, az építészet szentimentalizmusát a helyek valós állapotával állította szembe. Az előadás tanulsága szerint az építésznek nem az ideálra, hanem a tájra kell vála­szokat adnia.

Az Elméleti szekció György Péter (esztéta) lendületes előadásával indult, aki a természet részévé váló épület példái között Walter Benjamin Dani Karavan által tervezett, a teret ket­tévágó síremlékét is bemutatva kísérelte meg átfogó történeti kontextusba helyezni a ter­mészet fogalmát, majd lenyűgöző tömörséggel fogalmazta meg végkövetkeztetését: „Amire mi használjuk a természet fogalmát, az a modernitás csődje.” Simon Mariann (építészet­történész) Kenneth Frampton műveinek ismertetésével igyekezett körüljárni a regionaliz­mus és – az említett szerző után – a kritikai regionalizmus fogalmait, aztán az előzőekkel összhangban ő is kissé rezignáltan mondott le a természet idillikusságának lehetőségéről. Ezután Széplaky Gerda (esztéta) előadása következett, ő Ekler Dezső munkásságát igyeke­zett esztétikai szempontból bemutatni, inkább kevesebb, mint több sikerrel, egy alapvetően arisztoteliánus természetfogalom dichotómiájának (teremtő természet és az azzal szem­benálló, annak leigázására törő ember) romantikus felnagyítása által, számos ellentmon­dásba keveredve.

A Képzőművészeti szekciók programja Sturcz János (művészettörténész) a tudomány és művészet viszonyait vizsgáló előadásával vette kezdetét. Sturcz meggyőző érvelése szerint a kortárs művészetben valóban termékenynek mutatkozó formák a két hagyományosan kü­lönbözőként elgondolt tárgykör fúzióját valósítják meg, egyfajta hibridként működve – ez­által folytatva dialógust a természettudományok és a művészetek között. A kortárs képző­művészet két útját ismerhettük meg: a cinizmust, ami kiteljesíteni látszik ezt az utat, és a miszticizmust, amiben a tudományos világképtől való elfordulás dominál. Erőss István (képzőművész) saját utazásait és műveit is bemutató előadása a „nature art” kortárs kép­viselőire koncentrált, az európaiak mellett beleértve az afrikai és ázsiai műhelyeket is. Gye­nis Tibor (képzőművész) a fotó aktivitását és ezzel összefüggésben az installációs művészet annak tekintetében vett önfelszámoló jellegét hangsúlyozta, azt, hogy általában dokumen­táció híján abból nem marad fenn semmi.

Bukta Imre (képzőművész) a legszubjektívebb (és egyben az egyik legszórakoztatóbb, vala­mint legszimpatikusabb) előadást prezentálva saját lakhelyéről beszélt. Igazság szerint jó darabig nem tudtam eldönteni, hogy a képzőművészetről alkotott fogalmai a végletekig ki­terjesztettek, vagy csak ironizált, amikor a faluban keringő, a hulladék elégetéséből szár­mazó füstöt dizájnelemnek és vizuális elemnek, a kerítésre aggatott madár- és vadriasztó pillepalackokat pedig népi installációnak nevezte. Aztán persze szerencsére maga szolgált megoldással: „Ha akarom, akkor művészetként is értelmezhetem.” Kicsit eszkatologikusan a természet erejének mindenkori érvényesüléséről adott hírt a hátsó kertek elhanyagoltsá­gából fakadó, az ember által teremtett környezetnek a természet részévé való visszavétele kapcsán, majd a falujában élők világának virtualitásáról beszélt hosszasan. A konferencia lezárásaként Balázs Péter (képzőművész) számolt be a részben általa alapított, üzemeltetett és működtetett noszvaji művésztelep történetéről, lehetőségeiről, jövőbeli perspektíváiról.

A nap szinte minden előadásának közös nevezőjeként a természet fogalmának illuzórikus­sága jelent meg, a magában változatos megközelítési módok konszenzusaként az ettől az illúziótól való megszabadulást, az illúzió levetkőzésének szükségességét lehetne megemlí­teni. Akárhogy is, a konferencia egy hétköznapiságában is ismerős fogalom megtisztogatá­sát vitte véghez, számos újító szándékkal megfogalmazott interpretációja mellett azzal a ta­pasztalattal, hogy előadásai egy nyilvánvalóként és advalevőként elgondolt fogalmat, a ter­mészet fogalmát voltak képesek ismeretlenként felmutatni, ezáltal gondolkodásra késztetve a hallgatóságot.

(2014. február 14., péntek, 9.15 – 18.30, Kepes Központ, Eger, Széchenyi utca 16.)

Balogh Gergő

[nggallery id=315]

Fotó: Fodor Enikő