Szobor közöttünk

Lapis, lapidis (lat.) kő. Nomen est omen – mestersége a nevében. Szeged ma ünnepelheti Lapis András szobrászművész 70-dik születésnapját.

A mi városunkban elsősorban a kalapos nő szobra révén ismerhetik kicsinyek és nagyok, mindenki, aki barátjával, kedvesével gyermekével – bánatával vagy örömével – a Tisza parti sétányon ballagott. Amikor egyszer barbár kezek vagy önfeledt fiatalok hanyatt lökték a szobrot, mintha rokonunkat érte volna baleset. Hiszen annyian ültünk már a kecses nőalak mellé, annyian fürkésztük kalaprejtette arcát, mint barátunkét, kedvesünkét, gyermekünkét – és a magunkét is.

Egy másik kalap alá is rejtett nőalakot, Szeged Múzsáját, aki a Glattfelder téren áll, büszkén és megnyerően, ihletet adva és a műalkotások előtti tiszteletet parancsolva.

Fotó: Segesvári Csaba

Bár Lapis András vezetékneve kőre utal, munkásságának alkotásai elsősorban inkább fémekhez kötődnek, nagy szobrai és még inkább megszámlálhatatlan érmei.

Szegeden a másik nagyon ismert alkotása a Nagy Imre szobor, az ötvenhatos mártíré, aki beleírta nevét a magyar történelembe és emblémája lett a szabadságvágynak és a saját meggyőződést pártérdekeken túlmenően vállaló politikus magatartásnak. Bárki odaállhat a szobor mellé, arra felé tekintve, amerre Nagy Imre kereste a kiutat a krízisből. Vagy szembe vele, megvitatni olyan tapasztalatokat, amikre ő álmában sem gondolhatott, nekünk pedig mindennapjaink küzdelmei.

Számos más szegedi vagy másutt felállított alkotását is említhetném. Nem teszem, mert nem túristakalauzt vagy műelemzést írok. Egyszerűen köszönteni szeretném a művészt, aki annyi mindennel megajándékozta városunkat, akinek művei számomra is ajándékok lehettek. Mert a  Kalapos nő és Nagy Imre is olyan szobor, aki közénk tartozik. Egyszerre kiemel a hétköznapokból a megformálás és a megmunkálás tökéletességével és egyszerre visszahelyez oda, ahol vagyunk, hogy ne legyünk egyedül. András, ne legyél egyedül, ma pedig különösen ne!

Ad multos annos!

 Máté-Tóth András

Fotó: artportal.hu, delmagyar.hu