Önmagamé vagyok

EGON SCHIELE ÉS KORA

„Önmagamé vagyok meg azoké, akik megkapják mindenemet, mert mámorosan sóvárogják a szabadságot.”

Schiele

A bécsi Leopold Múzeumból (amit mellesleg 2013 tavaszán a The Times a világ ötven legjobb múzeuma közé sorolt), a Szépművészeti saját anyagából és magángyűjtők képeiből  – a tőle már megszokott magas színvonalon – rendezett kiállítást a budapesti Szépművészeti Múzeum: Egon Schiele és kora címmel. A tárlat az 2010-es Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei c. kiállítás folytatása. Több mint nyolcvan alkotást és ebből félszáznál is több Schiele-képet lehet megtekinteni 2013 június 26 és szeptember 29-e között.

Bodor Kata kurátor és népes munkatársi gárdája nagyon világos szerkezeti rendbe helyezte a képeket. Időrendiség, tematikai meghatározottság és a művész-kortársak és mestereik egymás közötti viszonya követhető a tárlaton. Ha valaki nemcsak esztétikai élvezet céljából nézi meg a kiállítást, ami persze önmagában is élményszerű, hanem a kísérő szövegek nyomán, megfigyeli a művészettörténeti összefüggéseket, megfejtheti az új irányzat létrejöttének eszmei és formai irányait.

Az 1890-ben született Schiele. Születését megelőző tíz évet Hermann Broch zseniális kultúrtörténeti könyvében a Hofmannsthal és kora (Szecesszió vagy értékvesztés?) úgy jellemzi, hogy „érték-vákuum uralkodott”. Az osztrák jellegtelenséggel, eklektikával és szürkeséggel szemben született meg Klimt ragyogó művészete, aki azután, átadta a staféta botot Schieleéknek, hogy ők a szecessziót elhagyva a korai expresszionizmus formavilágát alkossák meg. A fenti gondolat-menetből egész könnyen érthető, hogy miért fogadta Schiele korai munkásságát felháborodás és elutasítás. Gyámja is megtagadta az anyagi segítséget nevelt fiától, de ennél még komolyabb retorzió is érte a fiatal művészt gyermek képei miatt rövid börtönbüntetésre ítélték.

A bécsi expresszionizmus központi témája az emberábrázolás, a test és lélek határokat nem ismerő feltárásának igénye. Schiele közel háromezer alkotása centrumában (korai időszakban döntően) önmagát vizsgálja. Zsenitudat és kétely jellemzi. Babits-i módon csak ő bír képei hőse lenni. A kiállításon szereplő korai önarckép (1906) még követi a szecesszió szépség ideálját és mutatja Schiele kiváló eredendő rajztehetségét. A később születő önportréi (1911-1915) a Félmeztelen önarckép, az Önarckép bajusszal, a Két jobbra hajló alak és az Önarckép egyre jobban mutatják a síkban szerkesztett képek szögletes vállvonalú jellegzetességeit. Anyagi okokból is, a fent említett képek kisméretűek, ez amúgy is jellemző Schiele korai alkotói szakaszának szinte összes darabjára.

A kettős önarckép egyedi, a művész által többször megalkotott téma. A kiállításon szinte központi szerepet kapó 1911-es Hasonmás II. több különös jellegzetességgel bír. Nagyméretű színes festett kép. Témája az a kettősség, aminek megfejtését mai napig nem sikerült a művészettörténészeknek tisztázni. Ki is a kettős portrén a hátsó alak, Klimt, esetleg másik barát, talán a halál? Esetleg mind együtt.. A kép drámaisága, az alakok összetartozása, esendősége, gyászt hordozó színei a látogatót nem engedik tovább lépni a kép elől.

Sajátos színvilág és síkokra redukáló képszerkesztés jellemzi szinte teljes életművét. Erősen jellegzetes a képeken ábrázolt kézfejek és az arcokból kitűnő szuggesztív tekintetek megformálása.

A kor magyarországi művészetéből is ismert fogalmak köszönnek vissza a művész és kortársai kép-témáiból: pszichoanalízis, halál, testiség, ösztönélet, mélyről feltörő érzelmek. A tárlat nézése közben nemegyszer Nádas Péter írásai jutottak eszembe.

A mélylélektani, akár nevezhetnénk „művészetterápiás” képek sorából számomra külön élményt jelentettek Schiele anya-gyermek képei. Groteszk szomorúságot árasztanak ezek a képek. Anya két gyerekével c. nagyméretű festmény, húgát ábrázolja gyermekeivel. A valóságban boldogan élő asszony, itt a képen pietai szomorúsággal öleli magához két kis gyermekét. A Halott anya c. kisméretű kép rokonságban a Fa késő ősszel-lel mélységes szomorúságával, halott anyát ábrázol, méhében még meg nem született gyermekével, akit halálában is ölel. A nyitott méhben megjelenő gyermek egy síkban az anyával mégis élőként, nagyon izgalmas, és megrendítően drámai ábrázolást mutat.

Érdekes, hogy az érzékeny művész-lélek milyen korán rezdül a közelgő világháború embertelenségére. Schiele viszonylag szerencsésen nem kerül tényleges katonai szolgálatra, részben folytathatja művészi tevékenységét.

Orosz katonai hadifoglyok portréit rajzolja meg.

Fiatal házasként (bevonulása előtt három nappal köt házasságot), az erotika egy valamivel letisztultabb, de stílusjegyeit nagyban megőrző alkotói korszaka következik be. Már-már derűs létideje nagyon rövid ideig tart.

Akt és erotikus képek. Már egészen korán, nőgyógyászati rendelőben készít meztelen női testet ábrázoló képeket, kritizálóival szemben nem a pornográf megbotránkoztatás, sokkal inkább a végtelen kíváncsiság dominál akár a korai, akár a későbbiekben feleségét modellként megfestő képeken. A szinte anatómiailag pontosan megmutatott test sajátos „festőisége” mutatkozik meg, az erőteljes vonásokkal, néhány színnel megrajzolt aktokon. Testhelyzetük változatossága, a mozgásban lévő, vagy csak heverő test egyedisége inspirálja Schielét.

Tájképek. A táj is érdekelte a festőt bár kisebb mértékben, mint az ember. Utazásai során készített tájképei szinte középkori ábrázolásmódban torzít arányokat és hagyja a perspektíva követelményét figyelmen kívül. A kurátort és a kiállítás rendezőt dicséri, ahogy például tájkép esetén, egymás mellé helyezi Moser Hegyláncok és Schiele Tájkép mezőkkel c. képeit, látványuk hasonlósága ellenére jól tetten érhető a festői szemléletmód különbözősége is.

1918-ban, nem függetlenül a testet-lelket és főleg a szellemet megviselő háborús időszak végén, spanyolnátha járvány tör ki Európában (gondoljunk csak a mi Kaffka Margitunk sorsára), először várandós felesége, majd maga a művész esik a járvány áldozatául.

Alig éli túl pályáját elindító mesterét, Klimt-et, aki 1918 év elején halt meg. Szokásához híven megrajzolja a halott mestert.

Érdekessége a kiállításnak, hogy a mindössze öt évet alkotó Richard Gerstl sokáig feledésbe merült képeit is láthatjuk, valamint Kokoschka néhány fontos képe is feltűnik, beleillesztve őket abba a sorba, ahol az egymásra-hatásokat és Schiele egyediségét egyszerre lehet tanulmányozni.

Kokoshka Pár gyertyafényben c. szénrajza Anna Mahlerrel folytatott zaklatott viszonyát erőteljes szénnel húzott vonásokkal érzékelteti, ez a képe kifejezetten a közös expresszionista vonásokat mutatja.

Nem soroltam fel a kiállításon szereplő alkotók teljes listáját, de hangsúlyoznom kell, hogy együtt a képek lenyűgöző sorával a rendkívül izgalmas korszak is feltérképezhető a tárlatlátogató számára.

 Fürth Éva 

[nggallery id=206]