Nők, szavazószekrény, Halász Péter

TNPU: LÉTMINIMUM STANDARD PROJEKT 1984 W

A Ludwig Múzeum idén tavasszal Szentjóby/St. Auby/St. Turba Tamás úgynevezett TNPU: Létminimum Standard Projekt 1984 W című kiállítására várja a látogatókat. A TNPU azaz a Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniója Magyarországon 1969-ben főként helyi politikai okokból ütközött akadályokba, ezért is tette át később központját Svájcba. Céljai közt szerepel egy olyan alternatív művészeti mód kidolgozása, mellyel főként politikai és művészetelméleti témákra kívántak reflektálni és amelynek olyan alapjai vannak, mint a fluxus mozgalom, Duchamp dadaista és George Brecht happening művészete.

Akik nem ismerik Szentjóby munkásságát, érdekes ugyanakkor zavarba ejtő káosszal találkozhatnak. Ez a káosz persze csak kezdetleges, minden apró részlet összerakható, a tárlat ominózus elemeire összekötő magyarázatként szolgál a művész majd egy órás előadása felvételről, valamint a többi teremben látható tárgyhoz és berendezéshez tartozik egy összekötő performansz jellegű videó. A projekt fő témái közé tartozik a túlfogyasztás, az átpolitizált művészetelméletek, valamint a különböző társadalmi rétegek boldogulása, önkifejezési lehetőségük sajátos kiállítási módja. A kiállítás van annyira szabados, hogy eldönthetjük részletekbe menően akarjuk-e hallani a TNPU lényegét, avagy sem. Persze a tárlat az információk hiánya nélkül is nyújthat pusztán látványával nem mindennapi befogadói élményt, ám konceptuális jellege révén pont a lényegét veszítheti el. A projekt szépen körvonalazza a négy fázist, amellyel a Paralel Unió foglalkozik; azaz a genfi Big Brother-Big Sister fúziót, a Mutánsosztályt, a 24.kantont és a Katabasis soteriologike-t, azonban a Ludwig Múzeumban megtekinthető tárlatot az ötödik fázisnak bélyegzi.

Feltűnik a Csinálj egy széket! akció-előadás három részlete Duchamp, Brecht és Szentjóby mondataival, a Halhatatlan trónja, amely trón jellegén túl egy héber szó betűit formálja a vaskos fa vonalaiból, a szekrényből átalakított szavazófülke, amely az 1980-as gdansk-i művészeti sztrájkról szóló cikkekkel van teleaggatva, valamint egy korabeli osztrák napilap kidekorált verziója is hivatott szemtelenül befolyásolni az installáció közegében történő szavazást. Ebben a teremben található az általam kvázi tisztelgésnek minősített selyemzászló, közepén Halász Péter fotójával. A fénykép azt a pillanatot örökíti meg, amikor Halász fél lábbal még kint van a koporsóból és közönségére nevet a temetésén, klasszikus példája a van is, nincs is jelenségnek, valamint az illúziónak. Látják, hogy befekszik valaki egy koporsóba, mégsem halott. A kiszuperált szekrényfülke is valami hasonlót jelent. Úgy legyen önálló véleményed, hogy közben mégse legyen, mert ott van körülötted minden olyan objektum, amely irányíthatja a gondolkodásod egy adott kérdésben.

A túlfogyasztás is külön termet kap, érzékletes a falon látható kézzel írt kalkuláció különböző országok fegyverkezésre és művészetre szánt költségeiről az 1900-as évek végén (mi az a minimum, amit meg kéne kapnia bármilyen művészeti ágban tevékenykedő állampolgárnak, és mennyi az az irreális összeg, amit hadi kiadásokra szánnak). Alatta látható a hozzá kapcsolódó Szentjóby-performansz a felvételen, ahol az eredeti falat látjuk, amelyre írt. Külön esszenciája ennek az anyagnak, hogy olykor ripacskodó rendező módjára félbeszakítja a beszédét, és az operatőrrel vitat meg dolgokat, majd újrakezdi ráerősítve ezzel az amúgy is érezhető dokumentumfilm jellegre.

A maga módján sokkoló, mindenképp a leginkább határokat feszegető műalkotás a nő kiállítása, élőként is mintha csak egy lenne bármely természettudományi múzeum kitömött állata közt. A falra pillantva egy érdekes duplikációnak lehetünk részesei, hiszen mi magunk is egy múzeum közegében vagyunk, és ahogy végignézzük a nő kiállításának folyamatát, majd eredményét ábrázoló fényképsorozatot, lassan realizáljuk, hogy voltaképp egy kiállítást állítottak ki a teremben. Szentjóby Tamás számos vallási utalása közül talán itt tapasztalható leginkább például a teremtéstörténet egyes eleme, amely keveredik a fluxus harsányságával és szabálynélküliségével, de a művész szerteágazó érdeklődése és tapasztalata szinte minden kiállítási tárgyra hasonlóképp rányomja bélyegét.

Bőszen és kellő iróniával megfogalmazott teoretikus művészetelméletét valamiért alapvetésnek érzem, nem csak azért, mert új jelentéstartalmakkal ruházza fel saját akcionista művészetének produktumait, hanem mert ezen elképzeléseinek rendkívül alapos elméleti hátteret kölcsönöz. A fiatalabb generációnak, mint ahogy még nekem is okozhat nehézséget a társadalmi problémákkal való azonosulás, amelyeket Szentjóby felvet, és amelyekre reagál. Ugyanakkor addiktív módon adja elő a fennmaradt videó anyagokban, mit is kívánt ő többedmagával, a hatvanas évek végétől elérni egyedien művészetelméletével. Némely felvetés persze aktualizálható, például politikai hatásra bizonyos kiállítások betiltása, a szabad terek kihasználása, a nézőpontok különbözőségének elfogadása például nem kizárólag Szentjóby aktív alkotói korának sajátja.

 Tóth Emese

(A kiállítás megtekinthető 2013. április 28.-ig a Ludwig Múzeumban!)

Kép: Paralel-Kurzus / Tanpálya (St.Auby Tamás): Csinálj egy széket! (Hódolat George Brecht előtt), 1974
A Létminimum St.Andard Projekt 1984 W nyilvánosságra hozatala Budapesten, a Fiatal Művészek Klubjában, 1975-ben.
Fotó: Körner Éva ©IPUTNPU-archívum