Női sorsok és utak

– Különleges kiállításról van szó, melynek eredete évekkel korábbra tehető: a szabadtéri akkori vezetőségétől származik az ötlet, hogy bemutassuk a múlt századelő szegedi női művészeit. Európai Uniós pályázat keretében speciális lámpák és egy olyan monitorrendszer is érkezett a REÖK-be, amit a kiállítótermekben láthat majd a közönség, így a tárlat egyben kulturális, művészeti és műszaki fejlesztés is a Reök-palota falai között – hangsúlyozta szombat délután köszöntőjében Barnák László. A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerint olyan női sorsokat, életműveket mutatnak most be, amelyek nem kaptak eddig kellő figyelmet. Az összművészeti igénnyel megtervezett, június 12-ig látható tárlat az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, az Újvidéki Városi Múzeummal és a Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesülettel együttműködésben valósult meg.

– Mi köti össze ezt az öt hölgyet? Egyszerre könnyű és nehéz is a kérdésre válaszolni. Szeged összeköti őket, mindannyiuk pályája ebből a városból indult. Mindaz, ami a későbbi alkotói metódusukat, szellemiségüket meghatásozza, az valahonnan Szeged kulturális hajszálgyökereiből táplálkozik – fogalmazott a Reök-palota első emeleti termeiben látható tárlatot megnyitó Nátyi Róbert művészettörténész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, a REÖK vezető kurátora.

Az 1885-ben Szegeden született festőművész, Kukovetz Nana tanulmányai egy részét Nagybányán folytatta, többek közt Hollósy Simon és Ferenczy Károly mellett. 1906-ban a művésztelepen dolgozhatott, miután elnyerte Szeged ösztöndíját. Hazatérve sorsoláson, aukciókon próbálta meg eladni a képeit, ebből a pénzből 1908-ban rövid ideig a párizsi Académie de la Grande Chaumière művészeti magániskola növendéke volt, majd 1913-ban Olaszországban is járt tanulmányúton. A mostani kiállításon is látható Lovas férfi című képe a magyar Vadak fontos darabja, erre a Nemzeti Galéria fauvizmust bemutató 2006-os kiállításán figyelt fel a művészettörténész szakma is. Szegedre csak 1918-ban tért vissza, miután kiszabadult a fogolytáborból, ahová az első világháború alatt került. Szegeden részt vett a Magyarországi Tanácsköztársaság munkájában, de a direktórium kimenekülésével ő is kiköltözött Szatymazra, ahol röpiratokat készített francia katonák számára. A faluba kiszálló Prónay-különítmény akciójával, 1919. augusztus 5-én megkezdődött a fehérterror, melynek során életét vesztette. Halálának pontos oka nem tisztázott. Egy helybeli legenda szerint mulatozó tisztek lőtték le véletlenül, egy másik állítás szerint kivégezték.

A fotóművész Bäck Manci 1891-ben született a felvidéki Vágvecsén. 1910-től az európai fotográfia egyik központjában, Bécsben végzett fotográfiai tanulmányokat, feltehetőleg Dora Kallmus műtermében is. Hazatérése után 1915-ben a szegedi Kölcsey utcai Patzauer-házban nyitott műtermet. A híres balettművészekről készült mozdulatművészeti képei jelentik az életműve csúcsát. A szegedi értelmiségi körökben Juhász Gyula révén lett ismert. Gergely Sándor szobrászművész műtermében ismerkedett meg Moholy-Nagy Lászlóval, akinek szívességből, képekért cserébe reprodukciókat fényképezett. Az 1920-as években a Reök-palota második emeletén lévő lakásuk ebédlőjében rendezett be műtermet, ott fotózta a szegedi polgárokat. Nevezetes az az 1926-os fotósorozata, amelyet a lebontásra ítélt városrészről, a Palánkról készített. 1950-ben államosították a műtermét, ezért minden fotográfusi tevékenységgel felhagyott, 1989-ben Budapesten hunyt el.

Nátyi Róbert kakukktojásnak nevezte az öt nő közül az egyetlen nem művészt, az okos, művelt és szellemes Fischhof Ágotát, az első képesített magyar könyvtárost, „Szeged múzsáját”, aki Móra Ferenc biztatására Németországban szerzett könyvtárosi oklevelet, majd hazatérve a Somogyi-könyvtár könyvállományát rendszerezte. 1919-ben festett róla portrét Moholy-Nagy László a „Tahiti Madonna” címmel, ami ugyancsak látható a kiállításon.

Az 1930-as évek új virágkort hoznak Szeged kulturális életében, Kárász Judit   fotóművész, aki Párizsban az École de la Photographie-ban tanult egy évet, majd 1931–32 között a dessaui Bauhaus növendéke lett, 1932-től a Buday György vezette Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja lett. A szellemi kör hatására a Szeged környéki tanyavilágban is fényképezett, akkori felvételei a magyar szociofotográfia egyik csúcsát jelentik.

Vass Vera festőművész az 1930-as években Buday Györgytől tanulta meg a fametszés, a sokszorosított grafika technikáját. Aba-Novák Vilmos budai festőiskolájában is tanult, majd segédkezett a mester nagy murális megrendeléseinél. Egész életében küzdött a tüdőbetegséggel, mégis sikerült kialakítania egy önálló, lírai festői életművet, miközben verseket is írt, amelyeket csak Bálint Sándornak és Németh Lászlónak mutatott meg. A kiállítás alcíme is az ő egyik költeményéből való.

A várostörténeti jelentőségű kiállítás öt olyan szegedi nő sorsát és útját mutatja be, akinek különböző okok miatt végül nem sikerült kibontakoztatnia ígéretes életművét. Izgalmas kisfilmmel is felidézik művészetüket, életüket, személyiségüket. Az első emeleti kiállítótérben berendezett tárlaton emellett megjelennek saját alkotásaik és neves kortársaik róluk vagy éppen nekik készült művei is.

H. Zs.