Nem vagyunk immunisak

Szeretem a rejtélyeket, a sejtetést és szeretem Géczi János alkotásait. Sajnálom, hogy csak késve írhatok erről a rendkívüli kiállításról, de állításomat, hogy szeretem Géczi műveit, legyen az vers, plakát, kert, rózsa stb., az bizonyítja, hogy már több mint egy évtizeddel korábban is írtam, szerzőtársammal, kiállításairól, több alkalommal is.

A holló színeváltozása címmel 2012-ben a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban bemutatott Címképek (kollázsok, dekollázsok) kiállításáról is írtam. Hogyan kerül ide a holló? Nem is háziállat a holló. A Fekete holló száll a szemében című versében írja Géczi János: „A lélek picit ül még a széken/ mikor az ajtón teste kilépett, / a huzat téblából a szőnyegen/és mocorognak a falon a fények.” Csupasz, lepusztított világot láttunk, létrejött az üresség tere, amely egyben az emlékezésé is, mert szemünk (agyunk) próbálja kiegészíteni a hiányzó részleteket. Mocorognak a fények. Elhal valami és újra életre kap. Átváltozás, kiválás és összemosódás van. A képverseket fényképnek, a fény és a szín fotometriájának is vélhetjük, a véletlen egy adott pillanatának, amikor az összefüggőségét elvesztett tér és üzenet olvashatatlansága tűnik szembe. Géczinél nem a szöveg keresi a helyét, hanem a szöveg helyébe lép a kép. A kép is szöveggé, olyan szöveggé válik, amit dekódolni, megírni nekünk kell, tudva, hogy a művész felülírja önmagát is, ahogyan a plakátokat, a címlapot letépik, levakarják, átfestik. Maradvány, foszlány. Kifakul, marad a levakarhatatlan, csonka test: „fű, bokor, virág/ csíz, istenhozzád, lepke/ Istenem, volt világ.” Keressük. A következő kiállításokon is.

Az idő nem őrizte meg számunkra csak a töredéket, és ezzel az élet befejezetlenségét érezzük, a részekben leljük meg az egészet, és nem fordítva. Néha graffitiként hatnak a megtört, lefedett feliratok, a kék színnel kirajzolt görög betűk. A plakátok, címek napok alatt elavulnak. Átragasztják őket. Eldobjuk a tegnapi újságot. A költő visszametsz, belemetsz a papírrétegekbe, felfedi őket. A papír elavul, elromlik, foszlik, kirojtosodik. Nincsenek összefüggő verssorok, csak képcsíkok, képszeletek, fény- és színváltozatok. Látásunk odavetíti a komplementer színpárt az adott szín mellé. Géczi képnyelven kommunikál velünk, a szavak előtti világba visz bennünket, amikor még nem volt nyelv, ha volt is, nem voltak még mondatok, csak jelek. 

A képverseken szeletek, csíkok, vonalak, határok vannak és elvétve foltok. Hiányos jelek, nincs tiszta felület, az élet nem kezdhető újra, csak folytatható. Géczi a jelenlétben hiányt tár fel és a hiányt egészíti ki, miközben újabb hiányt vesz észre, és maga is hiányt teremt, sőt hiánnyá válik, mert nincs minden jelenségre szavunk. Dialógust folytat a befogadóval úgy, hogy nincs szöveges párbeszéd. A képversek a keresés és megtalálás versei is, sőt a nem találásé, az elvesztésé is. Géczi lebont és újraépít, megszűnik a szó, de feléled a kép. Milyen színű a holló? „Aztán visszaáll a rend a helyére, / nincs a párnának se hulláma, se fodra, / de este két hold jön fel az égre/ és nincsen egyiknek sem foltja.”

Következő évben (2013) a Dubniczay-palota termeiben találkozhattunk műveivel. Újságcikk részletek, szalagcímek, reklámújságokból a kollázs és dekollázs technika alkalmazásával. A szövegfolyamok új helyükön más jelentést kapnak, egymásra rétegződnek, egymásba tűnnek, de itt még megőriztek olvasható értelmet, töredék mivoltuk ellenére is. Idősíkok. A kivágásokkal egy olyan rész és egész viszonya jön létre, amelyben a rész és jelentése dominál, megszűnik az eredeti értelemben vett olvashatóság, a statikus szöveg dinamikussá, rejtvénnyé válik. Vizuális rejtjel is lehetne, azonban a kód ismeretében sem egyértelműek az olvasatok. nem látni egyből a struktúrát, sokfelől megközelíthető, a szöveg elveszti determináltságát.  A képszövegek a nézőt asszociációra szólítják fel. Géczi a szöveget képpé transzformálja, kódolás és dekódolás által, de nincs egyértelmű végeredmény, akár egy végtelenített univerzum is feltárulhat előttünk. Nincs kezdet és vég, szavak szövevénye alkotja a képet. Szövevényszavaknak neveztem el őket. Most Barabási Albert László hálózatkutató elmélete is eszembe jutott.

A kollázst alapvetően a dadaista művészekhez kötik, amint a szétszedett látványt teremtik újjá. A helyzet ennél bonyolultabb. A kollázs a modern művészet, az avantgárd és az avantgárd utáni művészeti irányzatok szemléletbeli változásokat közvetítő műformája és megszületett közben a dekollázs is. Igazság és részigazság csap össze, fonódik egybe a képeken, Maga a kollázs részben intuíció és asszociáció eredménye, és valami belső energia, ami megmagyarázhatatlanul szintén részese a folyamatnak, ezt kell felismernie a művésznek, mikor mennyit, miből, és mikor kell abbahagyni a műveletet, valamibe belelátni, ill. valamit meglátni és megidézni ismert formákkal, részletekkel, az elkülönülő képelemekkel, egyáltalán nem törekedve a valósághűségre. Tömörség, beleélő képesség. Az elemek variálhatóságának végtelensége, és ebben megtalálni a mondanivalónkat, korlátok nélkül, de mégis határvonalat húzni. Pár évvel ezelőtt részt vettem egy Szerb Antal Utas és holdvilág túrán, a világhírű regény olaszországi állomásait látogattuk meg, írtam az útról beszámolót, és a ravennai mozaikokat nézve. Én is vártam az élményt a San Vitale székesegyházban. Nem állítom, hogy a könyvben megfogalmazott, szinte önkívületbe vezető „örvény” kerített hatalmába, de forgott velem és körülöttem a világ, ahogy fölnéztem a kupolára. Milliónyi apró mozaik, valamennyi apró mozaikdarabka fontos. Életünk és mindennapjaink is ilyen apró, szinte észrevehetetlen mozaikokból tevődnek össze.” 

Egyszerre van jelen a születés és az elmúlás, egyszerre látjuk a harmóniát és diszharmóniát. A dekollázs meg önmagát robbantja szét, teszünk is ezért, dekonstruálunk, nap, mint nap, amikor nem is tudunk róla. Az emlékezés is dekonstruál, és mégis ebből áll össze a stabilnak tűnő emlékkép, ami mégis változik, amint haladunk előre az időben, elhalványul, vagy egy újabb esemény kapcsán felerősödik, új kontextusban látjuk a múltat, átírjuk, néha ezt észre se vesszük, csalhatatlannak gondoljuk emlékeinket. 

Most újból a Dubniczay-palotában vagyunk, Géczi János immu Pets című kiállításán, és próbáljuk megfejteni a címet. Ebben segít Áfra János költő és művészettörténész nagyszerű megnyitó beszéde. Az immu, csupa kisbetűvel, töredék, sok jelentése lehet, az immunitásra is utalhat, ne felejtsük el, Géczi János biológus is, a Pets szó házi állatainkra is utalhat, aki ismeri a művészt, tudja, hogy legtöbbször kutyájával együtt találkozhatunk vele. A kiállításon egy hatalmas táblaképen is látjuk a címet, sőt a megnyitón már kapható igényes és Géczi egész életművére reflektáló több száz oldalas katalógus borítóján is ez szerepel. Ha végiglapozzuk a könyvet, összeáll egy kép Géczi János munkásságáról, mint egy kollázs. De nem lesz belőle dekollázs, mint a kiállított képeken, ahol a művész már nem csak elemeket rak össze, mint a 80-as években, amikor még csak külföldi köztereken található plakátokat használt fel munkáihoz. 

Az idei kiállítást nem tekinti életmű kiállításnak, az utóbbi négy, öt év termését láthattuk, de mégis azt érezhetjük, hogy egy keresztmetszetet kaptunk eddigi munkásságáról. A dekollázs erősebben van jelen, beletép a képbe és belerajzol, a talált tárgy újragondolása fizikailag is megtörténik, a felületet megdolgozza, csiszolja, vizuális költészetére is visszautal, ahogyan a betűket szétszórja a térben. 

Nehéz dolga van a látogatónak, mert a képek alatt, mellett nincs cím, helyszín, időpont, de ha vesszük a fáradtságot és elolvassuk a falon függő kurátori leírást (Bán András), az segít eligazodni. Fontosak a helyszínek, Róma, mint az antikvitás bölcsője, ahol a művész több hónapig ösztöndíjasként tartózkodhatott, Balatonalmádi, Veszprém és másik fontos élőhelye Horvátország, ahonnan talán a legtöbb plakát szolgál alapanyagként. A főfalon a szimbólikus jelentőségű Dekameron feldolgozás. 

Hasítás, áttűnés, lapok túloldala is ott dereng, átsejlik, a betűtöredékek új életre kelnek, gyűrött felületekkel is találkozunk. Vándorolhatunk a helyszínek között és egyszercsak az egyik oszlopon videóról, életnagyságban ott áll Géczi János és szól hozzánk. És ez még mind semmi, nem csak megolvasnunk kell, kellene a műveket, hanem szó szoros értelemben is társszerzővé avanzsálhatunk, amennyiben lifttel megyünk fel az emeleti kiállító terembe. Nekem muszáj volt, mert pár nappal azelőtt ficamodott ki a bokám és nagyon megviselt a gyaloglás. A lift padlóján lábbal tapostuk az immu Pets plakátot, nyomot hagytunk magunk után, egy új mű született, amit azonnal át is írt egy másik lábnyom. Kíváncsi lennék, hogy milyenné változott a kép a sok látogató lába nyomán. Talán sokan észre se vették, hogy részesei egy alkotás változásának, újraértelmezésének, beleszólásunk lett a történésekbe, egy lépésükkel. Minden, vagyis majdnem minden jelentős esemény egy lépéssel kezdődik, a legnagyobb dolgok is, kivétel a robbanások és egyéb katasztrófák. 

A kiállítás Veszprém Város Önkormányzata, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa és a Művészetek Háza Veszprém támogatásával jött létre. Büszkék lehetünk erre a kiállításra, Európa kulturális térképén egy jelentős művész alkotásainak hírét viszi el ez a tárlat, és a most kiadott katalógus.

Abafáy-Deák Csillag