Magán-lírikus monológok és madár-nyelvi dialógusok között…

Átláthatatlan emlék-képek, inspirációk, érzetek (plakát-ikonok mögé exponált rétegek) bontakoznak elő. Gondolat-burkok, néhol melankolikus merengések és pózokból kitekintő mozdulat-fixálások nyílnak meg az esztétika és a modell-magányok motívumai, szimbolikái által…

Szőke Lili alkotásain, ha éppen úgy szeretnénk látni: művészettörténeti, mesteri előzményekre, elődök jelkép-rendszereire kontrasztokkal, precíz-lazán hajazó (szenzibilisen a jelen-közérzetekre is átfedésekkel, takarásokkal, csorgatásokkal utaló) sorozat-szembesítése zajlik… Halkan, lassítva, bennfentesen… 

Mindez esetleg egy-egy enyvesen eleven (elrejtett) élvezet-versezet, ami a láthatatlan lényeghez szervesen elvezet:

Lili nem absztrahál, aktot, formát, jelenetet, látványt nem desztillál, hús-vért öncélúan nem abál – s nem fűszerez, fortyogtat túl, főleg nem abszurddá! A szépség-feltárás utazó követe ő! Nagy Kékségekbe is át-átrévedő, vörös és fekete mélységekbe is betekintő (mint egy-egy álom-lény és médium-madár szeme): titokzatos távcső…

Vitális lüktetésekből kiemelt elemek, burjánzó szín-tér-részletek kidolgozott netovábbjai, majd beburkolt anatómiával is átitatott, kimerevített, ecsetteljesen vetített (láng-lelkületet monochromokkal is egyesített) jelenetek váltakoznak, időnként a Balatontól – Barcelonáig, Szombathelytől – Párizsig, vagy éppen a Mária utcától – Genováig… 

Az előképeken Benetton- vagy Vogue-típusú, majd egyéb (fiktív és konkrét) modellek is megjelentek, de a jelenlegi sorozat személyesebb, ön-reflexívebb, ahol a szereplők vállán ülő örvös Kissándor-alteregók (Alexandrinus Kramerik csoda-rokonai) cserélik egymást: sejtelmes sirály-nézet vetület kontra-posztokban, ahol az al- és felbatrosz hullámtörés-ecsetvonás-csor(rr)gásait belső hangok: a parton rezonálva éneklik tovább… A jótékony terápia-szintű hang-színekké változott ének-szólamok sistergés-rezonanciái tova-szivárognak az ön(de)kódolt festményekből…

Szőke Lili kvázi önportréin túl: a korhű pozíciók világából, a túlvilágított, feszített fátylak s anyagismeret-rejtőzések mögül ki- és betekintő főszereplők (mintegy ismeretlen ismerősök): a nem teljesen (divat-irányzatok szempontjából sem igazán) definiálhatóan, mégis szakszerűen feslenek fel, miközben módszeresen, aprólékosan alkot a művésznő-leány…

Egy pompázatos Gyászkakadu éppen be- és saját inverzébe fordul. Bóbitája megmered, s valami meghasad! A tűkarmok által bevésett, vászon-részecskékbe (ultramarin-, kobalt-, kobold- és képzelt kékbe) beszőtt szubjektív, hermetikus, alig észlelhető jelek, illetve a láthatatlan öröm- és szédülés-foltok: egyféle magán-lírikus beszélgetések, sajátos együttlétek, és vákuum-ihletek csöndjei…  

– – –

Genovai jelenések: a Boccadasse partszakasz sziklái mögött, a régi halászfaluból átalakult mohazöld zsalugáteres pasztell színű házak imbolyognak. Ó, egy-egy frappáns, jótékony látomás! A kagyló-töredék rengetegből kirakott kavicsos kikötő körül élénk trattoriák tárulnak, s az éjszaka leplei alól polip-szuszogások és rája-álom lebegések terjengenek… 

A Sant Antonio templom melletti téren megnyíltak a különféle szárnyalás-képzetek és szárnytávolságok adta légies távlatok… Íme, a menedék: Il Rifuggio, íme, a kilátás: Antica Osteria Dindi, íme, a tenger: Nel Gozzo sul Mare…

Eközben, az Urania (kvázi) csillag- és hullámvizsgáló (bar, pub) serleg-gyűjteményéből sellő-pikkely lerakódások és mitikus érzetek mocorognak… 

Ó, a genovai nyár, hol aperol fiúra száll, 

hol a hevület perzselve átjár, mint lányokat a belső tűzmadár…

A terasz mély elhívást érez, majd egységes asztaltáncoltatás által, szimfonikus üveg-csörömpölésekkel elindul a tenger felé… A közönség (a közösség) metanyelvi csicsergések és felszabadult kacagások közepette: a megfestett hang-képek, érintés-nyomok, szín-tézisek és visszhangok nyomába ered…

Tutto, tutti, avanti!

(Lakástárlat Galéria, Szentendre, 2023. 11. 09. – 12. 10.)

Nagy Zopán