Keresztúton
BESZÉLGETÉS MARA KINGA VILLŐ FESTŐMŰVÉSSZEL
TAKÁTS FÁBIÁN INTERJÚJA
Hegyen-völgyön robog velem a busz, mire a Pesthidegkút-Ófalu szívében található Klebelsberg Kultúrkúriához érek Mara Kinga Villő kiállítására. Az intézmény egyik földszinti, köralakú termében fogadnak erőteljes színvilágú képei, Jézus keresztútjának stációi, egészen újfajta megfogalmazásban. Ennek a miértjéről, motívumokról, a színek szimbolikájáról kérdeztem az alkotót, aki a sorozat megszületésének a nehézségeiről is mesélt.
Mara Kinga Villő festőművészként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Alkotásai személyes élményekből, érzésekből merítkeznek. Olajjal, akvarell dolgozik, monotípiákat is készít. Művei figurálisak, ám nem realisták, az absztrakt festői megoldásokat szereti szembeállítani a valóság ábrázolásával. Vissza-visszatérő témái az anyaság és Szűz Mária alakja. Fontosnak tartja újra fogalmazni és megőrizni hazánk népművészeti mintakincsét, kultúránk motívumait, sajátosságait.
– Tizenöt stáció című új tárlatod keresztút sorozata más megfogalmazásban dolgozza fel Jézus Krisztus kínszenvedéseit, mint ahogy szokták. Hogyan?
– Jézus szemszögéből nézve ábrázolom a Keresztút stációit. Jézust csak az árnyéka jeleníti meg, melyet a hátulról jövő fény rávetít az elé táruló látványra. Jelenlétét a vörös, áttetsző árnyék sugallja, ő nem látható a képeken. Halála után csak önmaga testét látja az égből az utolsó négy képen, miután lelke az Atyához került.
– Miért döntöttél emellett a keresztény ikonográfiától eltérő, újfajta ábrázolásmód mellett?
– Azt gondolom, hogy így másképp éljük át a Keresztutat, közelebb kerülhetünk Jézushoz, elképzelve, mit láthatott, érezhetett. A fájdalmakat, gyűlöletet, sajnálatot és a visszavonhatatlan feladat súlyát bizonyos értelemben megtapasztaljuk mindannyian életünk során. Viszont mindezt úgy megélni, hogy szeretet legyen bennünk, nagyon nehéz. A célom az volt, hogy imádkozásra, elmélyülésre hangolódva, keresztút járásra, egyszer majd egy templomban elhelyezve töltse be feladatát ez a sorozat.
– Stációidat látva is kitűnik, hogy azok hajszálpontosan követik az idők során kiformálódott állomásokat, ám a történet szerinti tizennégy helyett ezúttal tizenötöt mutatsz be. Mivel magyarázod mindezt?
– A tizenötödik állomás a Feltámadás, ami reményt és választ ad minden kérdésre. Okot és magyarázatot ad az átélt szenvedésre. Feloldozást és életet ad nekünk a napfelkelte minden reggel- ez a feltámadás. Az a bizonyosság, hogy bármi történik, világos lesz reggel, és élet van, ez az isteni megbocsátás és szeretet megmutatkozása.
– Festészeted vissza-visszatérő témái, mint az anyaság és Szűz Mária alakja ezúttal is felfedezhető a képeken. Ezek a motívumok miért fontosak a számodra?
– Elsősorban azért, mert édesanya vagyok. Általában nagyon szubjektív tartalmúak a képeim, ami természetesen nem azt jelenti, hogy Szűz Máriához hasonlítanám magam, de nagyon fontos nekem az Ő személye. Az ember anyaként a várandósság szentségét, a születés szentségét maga is megtapasztalja, ezért a képeim elengedhetetlen tartalma és témája a nőiség. Az angyali üdvözlet, a gyermek születésének, növekedésének megértése, mind-mind olyan fejlődést és feladatot ad, ami által a festészetben is érettebben gondolkodom, mást, sokkal gazdagabb világot kapok és látok, mint azelőtt. Az örömök, az aggódás, a gondoskodás, a kimerültség, a határtalan teherbírás, a határtalan szeretet, az elengedés, amikor felnőni készül; ezek nagyon mélyen érintő és inspiráló élmények számomra. Azt gondolom, a fiam által látok meg különös világokat, amikből kép lesz, és ez ajándék az Istentől.
– Stációid alapját akvarell és vízzel oldható olajfesték kombinációja képezi, ami lenyűgözően gazdag lehetőséget ad a színekkel való „játékra”, emellett egy átgondolt szimbolika mentén használod őket. Melyik mit jelképez?
– A legmeghatározóbb szín Jézus vörös árnyéka, ami áttetsző akvarellel készült. A mélyvörös szín a kiontott vérét és az állandó, nem változó szeretetét jelenti. A vörös áttetszősége a jelenlétét, és egyúttal a jelenétének hiányát is kifejezi. Az első öt képen egy fehér páva tűnik fel, ami a tisztaság jelképe, az újjászületést, a fény győzelmét jelképezi. Az út elején vezeti őt a páva, látja vízióként maga előtt, elhívja a feladatra. A további képeken eltűnik, a nagy fájdalom, a szenvedés olyan mértékűvé válik, hogy nem engedi láttatni a pávát többé, csak a porban látja az apró, érdektelennek tűnő részleteit a világnak. Ezután zajosabb, expresszívebb képsor következik. A színek és különböző faktúrák játéka kompozíciós elemként és tartalmi jelképekként működnek, a kiemelkedő festékfelületek a földi világ súlyát, az áttetsző akvarell pedig Jézust jelenti. Az utolsó négy képen messziről lát mindent, elhagyta a testét, és az ég, a levegő lesz a képek lényege. A színek a párás felhőket, zöldeskék isteni jelenlétet ábrázolnak, majd felkel a Nap élesen ragyogó fényben.
– Miképpen dolgozol? Milyen a munkamódszered?
– Fejben mindig dolgozom, gyűjtöm a látványokat. Feljegyzésszerűen vázlatokat szoktam készíteni, egy-egy vonalas emlékeztetőt, ami lehet, hogy csak évekkel később jelenik meg egy festményen. Festeni pontos vázlat nélkül szoktam, a kép munka közben fejlődik a vásznon. Ott újabb és újabb ötletek jönnek, telve az adott pillanatok spontán változásaival. Édesanyaként rengeteg inspiráció ér, és sokat harcolok az idővel is, ezért mindig felkészült próbálok lenni a munkára, hogy amikor a műteremben vagyok, koncentrálva, készenlétben legyek. Sokszor utazásokból, akár különböző kultúrák művészetéből merítve is dolgozom, ilyen volt sok évvel ezelőtt a skóciai tanulmányaim hatása, az ottani táj és a kelta művészet, később a kínai utazás emlékei. Éveken keresztül foglalkoztam a magyar népművészeti motívumok, a festett kazettás mennyezetű erdélyi templombelsők festészeti feldolgozásával is. Általában sorozatokban gondolkodom, egy-egy ilyen téma hosszú időre meghatározza munkámat.
– A Stáció is egyfajta sorozat, ami jellemző a munkáidra. Miért szeretsz sorozatokban gondolkozni?
– Sorozatokat azért szeretek festeni, mert úgy érzem, sokszor szükség van egy gondolatot több megfogalmazásban ábrázolni. A téma feldolgozásában és ezáltal a mondanivaló ábrázolásában egy fejlődési folyamat zajlik. A dolgok változnak és eközben a festői eszközeim is változnak. Ezt a változást pedig szerintem több képen lehet jól megjeleníteni, melyek egy gondolatra vannak fűzve.
Jézus keresztútja természetesen egy különálló anyag, ahol a legnagyobb alázattal igyekeztem alkalmazkodni az Evangéliumhoz. Ez nem az „én” sorozatom, hiszen adott a stációk sora és a tartalom is. De ha végigjárjuk imádkozva, fejlődünk; el kell jutnunk „hozzá”. Ebben az értelemben persze szintén sorozat és fejlődési folyamat.
– Mennyire és mennyiben jelentett kihívást a mostani anyag a korábbi munkáidhoz képest?
– Évek óta vágytam arra, hogy egyszer festhessek egy Keresztutat. Úgy gondolom, ez egy festő életében az egyik legnagyobb feladat és lehetőség. Egészen máshogyan álltam hozzá, mint a többi munkámhoz, hiszen pontos, tervezett vázlatokat soha nem szoktam készíteni. Ezúttal készült vonalvázlat, színvázlat több is, hónapokig tartott a tervezési időszak. Lelkileg is rendkívül megviselő és ugyanakkor boldog folyamat volt. A fatáblára készült végső változat természetesen teljesen eltér a pontosan tervezett vázlataimtól, abban viszont sokat segített a hosszas készülődés, hogy megérett bennem a végleges verzió. Az első gondolattól számítva két év munkája ez, és a rengeteg munka ellenére mégis úgy érzem, kívül áll rajtam, mert ez Jézus keresztútja, én csak egy apró részlet voltam ebben, mint „kivitelező”.
– Te magad hogyan látod a festészetedet, mi a fő törekvésed?
– A fő törekvésem a festés. Elmélyülni és fejlődni folyamatosan, hiszen az ember soha nincs kész. Képet adni a világról, ami körülöttem és bennem van.
Takáts Fábián