„ezek a képek elmondják azt, amit szóban nem tudok elmondani…”

1889. február 27-én Delon doktor „hallási és látási hallucinációkat” állapít meg a művésznél, és javasolja idegszanatóriumban történő kezelését. Van Gogh Arles kórházába kerül, amit május 8-án hagy el. Távozása előtt megfesti a kórház kertjét.

Önként vállat elmegyógyintézet

Orvosai hosszasabb kezelést javasolnak a festőnek. Öccse, Théo egy marseilles-i idegszanatóriumba vagy egy Párizs melletti magánklinikára gondol, végül Vincent a Saint-Rémy-en-Provence-ban lévő Saint-Paul kórház mellett dönt. Leveleiben azt írja, nem lenne képes önálló életet élni és festeni, ám az ideggyógyintézetben biztosítva lennének számára a nyugodt munka körülményei. 

A kórházat a 11. században épült román stílusú Saint-Paul-de-Mausole kolostorában alakították ki. A ferences szerzetesek már 1605-ben létesítettek itt egy elmegyógyintézetet, amit a francia forradalom alatt pszichiátriai kórházzá alakítottak át, Maison de Santé de Saint-Paul-de-Mausole néven.  

Théophile Peyron, a kórház igazgató főorvosa vette fel az elmegyógyintézetbe van Gogh-ot. Ekkor kiállított egy igazolást: „alulírott, orvosdoktor, a Saint-Rémy kórház igazgatója igazolom, hogy nevezett Vincent van Gogh, harminchat éves, hollandiai születésű, jelenleg arles-i lakos, ennek a városnak kórházi kezelése alatt áll súlyos hallási és látási hallucinációkkal, amik odáig vezettek, hogy levágva fülét, megcsonkította magát. Mostanára úgy tűnik, rendbe jött, ám nem érez magában erőt ahhoz, hogy önálló életet folytasson, és ő maga kérte felvételét az intézménybe. Mindezt figyelembe véve úgy vélem, hogy mivel van Gogh úr epilepsziás rohamokra hajlamos, folyamatos megfigyelésre szorul a kórházban.”   

A művész 1889 májusa és 1890 májusa között egy éven át volt az intézmény gondozottja. Világos és zavart időszakok váltották egymást. 1889 júliusában egy idegroham során megpróbált festéket enni, ekkor Peyron doktor megtiltotta neki a festést. Ugyanez történt 1889 decemberében is. Mindazonáltal ez volt van Gogh egyik legtermékenyebb korszaka. 143 olajfestményt és több mint 100 rajzot készített az elmegyógyintézetben. 

Vincent öccse, Théo egy szobát és egy műteremmé kialakított másik helyiséget bérelt ki az intézményben. A szobában két kád is volt, hetente kétszer egy-egy óra fürdőt írt elő van Goghnak az intézet orvosa. 

Helyzetéről a festő így számolt be öccsének május 23-án írt levelében: „Az étel hol ilyen, hol olyan. Természetesen egy kicsit dohosnak hat, mint egy csótányos párizsi vendéglőben vagy egy otthonban. Ezek a szerencsétlenek (gondozottak) egyáltalán semmit sem csinálnak (sem egy könyv, semmi szórakozás, csak golyózás vagy dámajáték).” 1889. május 23-án írt levelében Vincent megemlíti testvérének, hogy az egyik beteggel időnként szót vált, ami abból áll, hogy kérdéseire a másik „összefüggéstelen hangokkal válaszol.” Nos, ez a beteg huszonhárom éves korában került be az intézménybe, és gyakran voltak heves rohamai, ilyenkor tört-zúzott. Máskor órákig szótlanul ült székén. Amikor van Gogh találkozott vele, már idősebb volt. 1889 októberében írja van Gogh: „Pillanatnyilag egy itteni páciens portréján dolgozom. Különös, hogy egy idő után hozzászokik az ember és nem tekinti őket bolondnak.” 

Néhány remekmű

1890 február elején megszületik Théo gyermeke, ami rendkívüli örömmel tölti el a festőt, és ajándékként megfesti a Virágzó mandulafa ág című képét, amely a kibontakozó élet szimbóluma. Van Gogh a korban divatos japán festmények csodálója és gyűjtője volt. A mandulafa valamennyi kibontakozó virágát a legnagyobb gonddal festette meg, emlékeztetve Kitagava Utamaro műveire.

Théo a Vincent keresztnevet adta megszületett gyermekének. Van Gogh 1890. február 15-én ezt írja édesanyjának: „Szerettem volna, ha Théo Pa (Vincent édesapja) – akire mostanában annyit gondolok − nevét adja fiának, inkább, mint az enyémet. De ha ez már így van, rögtön hozzáfogtam, hogy egy képet fessek neki, amit a hálószobájuk falára tehet: néhány nagy, virágzó, fehér mandulafa ágat kék ég háttérrel.” Egy idegroham miatt félbe kellett szakítania a munkát, amit csak április végén tudott befejezni.

1889 karácsonyának közeledtével megrohanják otthoni emlékei, és elküldi édesanyjának és nővérének szobája ablakából festett képét az ideggyógyintézet kertjéről. „Az első fa egy hatalmas törzs, amit a villám kettészelt…ez az óriási árnyék (…) ellentétet képez egy hervadó bokron lévő utolsó rózsa sápadt mosolyával. Mindez aggódás érzetét kelti, amitől egyes szerencsétlen sorstársaim szenvednek.” A „szerencsétlen sorstársak” is láthatók a képen.

1889 végén újabb festményt küld édesanyjának. Címe: Olajbogyószüret. A kép mellé egy levelet tesz, amelyben saját magát okolja betegségéért: „Egy éve vagyok beteg… borzalmas szemrehányásokat teszek magamnak a múlt miatt, mert végül is az én hibám miatt következett be betegségem (…) ismét van egy új, eléggé nagy képem számotokra: olajbogyó szürettel foglalkozó nők. A fák zöldesszürkék, az égbolt rózsaszínű, a talaj lilás. Mindegyik szín halványabb, mint a szokásosak.” 

1890. január 2-án arról panaszkodik édesanyjának, hogy miközben nyugodtan dolgozott, újabb rohamok jöttek rá. Ebben az időben Vincent számos képet fest a búzamezőkről, olajfákról és különösképpen ciprusokról: „A ciprusok mindig is foglalkoztattak. Olyasmit akarok csinálni, mint a Napraforgók, mert meglep, hogy még senki sem festette meg úgy, ahogyan én látom azokat. Formájuk és arányaik olyan szépek, mint egy egyiptomi obeliszké.” – írja egy levelében.

Első sikerek

Théo rábírja Vincent-t állítsa ki képeit 1890-ben, a Függetlenek Szalonjában. A siker meghozza van Gogh hírnevét, és eladja első festményét, A vörös szőlőt. Ez az egyetlen kép, amit életében elad.

Albert Aurier, egy fiatal író, festő, műkritikus elragadtatott cikket ír 1890 januárjában a Mercure de France-ban. Ez az első kritika, amely felismeri van Gogh igazi tehetségét. Amikor Vincent elolvassa az írást, február 15-én ezt írja édesanyjának: „Amikor elolvastam a cikket, nagyon bántott, annyira túlzó; a dolgok nem így vannak.” Aurier-nek írt levelében a művész szabadkozik, nem érzi magát olyan nagy festőnek, mint azt a kritikus írja, ugyanakkor hálás a cikkért. Küld egy ciprusokról készült festményt is köszönetként. A képről Théo ezt írja testvérének: „Aurier képe egyike a legszebbeknek, amiket csináltál, egy páva farkának gazdagsága.” 

Van Gogh „átiratok” nagy elődök nyomán

Saint-Rémyben van Gogh Delacroix és Rembrandt nyomán is festett képeket, de a legtöbbet François-Jean Millet ihlette. Van Gogh a saját stílusában másolta Millet festményeit. Öccse, Théo meglátta bennük a zsenialitást, és ezt írta testvérének 1890. május 3-án: „Millet-másolataid talán a legszebbek, amiket valaha is csináltál.” 

Önarcképek az elmegyógyintézetből

A művészettörténet hosszú ideig három önarcképet említ van Gogh Saint-Rémy-en-Provence-i tartózkodásának idejéből.

Egy negyedik önarcképének eredetiségét csupán 2014-ben állapították meg az amsterdami Van Gogh Múzeum szakértői. A kép 1970 óta van az oslói Galerie Nationale tulajdonában, ám azóta is kétségek merültek fel, valóban van Gogh alkotása-e. A bizonytalanság onnan adódott, hogy ennek a képnek más a színvilága, mint a többi háromé, és a festmény befejezetlennek tűnik.  

Miután röntgensugarakkal átvilágították a képet, és azonosították az ecsetvonásokat van Gogh technikájával, már csak az maradt hátra, hogy megtalálják az eltérések magyarázatát. Louis van Tilbourg, a Van Gogh Múzeum kutatója a művész 1889. szeptember 20-án, testvéréhez írt levelére hivatkozik, amiben Vincent egy tanulmánynak nevezi képét, amit akkor festett, „amikor beteg volt.” Ebben az időben, az elmegyógyintézetben másfél hónapos súlyos krízisen esett át, és azt mondta, olyan állapotban volt, mint az intézmény többi ápoltja. Az amszterdami egyetem művészettörténész professzora, Van Tilbourgh azért is jelentősnek tartja ezt az önarcképet, mert az egyetlen, amiről bizonyos, hogy zavart állapotában festette van Gogh.   

Újabb kérdések egy festmény körül

Az 1890 júliusában festett Búzamező varjakkal elhelyezése van Gogh életművében megosztja a kritikát. Egyesek szerint ez volt utolsó festménye, a Vincent van Gogh élete és halála című filmben is így szerepel. Mások azt mondják, ez után még több képet is festett. Akárhogy legyen is, a festmény a művész egyik legismertebb képe, amelyről ezt írta testvérének: „Ezek hatalmas kiterjedésű búzamezők, zavaros ég alatt, és a szomorúságot és a végtelen magányt próbálom kifejezni. Remélem, hamarosan láthatjátok, mert remélem, mihamarabb elvihetem Párizsba, mivel azt gondolom, hogy ezek a képek elmondják azt, amit szóban nem tudok elmondani, azt, amit a vidéken egészségest és erőt adót látok.”

Van Gogh öccse − miután találkozik Paul Gachet doktorral − azt tanácsolja Vincent-nak, hagyja el az elmegyógyintézetet, mivel az orvossal rendszeresen konzultálhat. A festő 1890. május 17-én költözik Auvers-sur-Oise-ba, ahol élete utolsó két hónapját tölti, és ahol még nyolcvan képet fest. Közülük egyik leghíresebb az Auvers-sur-Oise temploma című képe.

Magyar Miklós