Bukta Imre Apám romantikája eladó című kiállításáról

DEÁK CSILLAG
ÉS
KÖLÜS LAJOS

Bukta Imre Apám romantikája eladó című kiállítása

2017. 03. 24 – 2017. 04. 29.

Godot Galéria

1114 Budapest, Bartók Béla út 11.

Deák Csillag:  Mert eladó, megvenni nem lehet

Alulírott Dr. Fülöp Zoltán állatorvos igazolom, hogy a Galériában kiállításra került „tyúkudvar”-ban lévő szárnyasok, (tyúkok) egészségesek, a látogatókra nem jelentenek veszélyt!!
(Aláírás. A Magyar Állatorvosi Kamara pecsétjével)

Húsvét közeleg. Hamarosan tojásokat kell festeni. De Bukta Imre nem tojásokat fest. Mini tyúkfarmot hozott el a Godot Galériába, igazi, hús-vér tyúkokkal. Itt most háztáji tojásokra várhatunk. Bukta tojóházat épít, város és falu világát köti össze, mert összegubancolódtak a szálak, a kötések. Vagy még inkább elszakadtak egymástól. Bukta árul valamit, az egész falut, úgy, mintha a sajátja lenne, talán az is.  Ez az öröksége. Benne él. Nem kótyavetyéli el, mégis árul valamit, romantikát, ami többnyire hiányzik életünkből, a mindennapjainkból. Ki ne vágyna a szabadban nevelt csirke, vagy tyúk húsára, tojására.

Hol vagyunk otthon, vidéken vagy a városban? Bukta a falusi, vidéki élet emblematikus jeleneteit viszi vászonra. Zsánerképeket látnánk? Vagy inkább kukkolunk? A Godot Galériában nem Big Brothert és a hozzá hasonló reality show-t látunk, mégis, Bukta jelenlegi kiállítása a közhangulatot érinti, része lesz az utcán folyó közbeszédnek, kamaszok nézik majd a képeket, és nevetnek rajtuk, önmagukra ismernek, ők is delelnek, dekkolnak, otthon vagy máshol (Delelő). De az kérdés, hogy ki tolja tovább a talicskát, ki gyűjti be a termést (Apám romantikája eladó).

Nem eltárgyiasító, vérlázítóan durva, drámai jeleneteket látunk. Csendéleteket annál inkább, amelyek önmagukban válnak vérlázítóvá, csendjük fejbe kólint. Képeinek színei az agyonhasznált, házilag, maradék anyagokból szőtt rongyszőnyeg látványára is emlékeztetnek. Kopottas és elmosódott színek tűnnek fel és el, gyakran csak folteggyütteseket látunk, amelyek által felsejlenek és összeérnek a tárgyak. A Bukta képek egyik szépsége, ahogyan ebben a veszendő világban a kopottságból mégis felparázslanak a színek. Felejthetetlen és elengedhetetlen világ ez. Minden eladó és minden kapható. Bukta a mindennapi valóságot emeli be a művészetbe, nézettséget teremtve a látványnak, a rögvalóságnak. Következetesen képviseli a falu világát, alakjait, viszonyait. Foglyul ejtenek a képek. Látjuk a felfordított, kerék nélküli biciklivázat, helyzet van, javíthatatlan. Misi is csak nézi a lyukas gumit, nincs már mit tenni, nincs tovább mit tekerni (Misi lyukas gumival).

Sűrű ez a táj, nincs horizont, szemünk mindig beleakad valamibe, egy kazalba, egy virágzó fasorba, nádba, kerítésbe (Kertek alja utca). Kóróból magasodó domb zárja el a kilátást. Ennyire kilátástalan a helyzet? És hova lett a kukorica? Csak nem lefoglalták? De bizony, lefoglalta a jegyző (Falusi jegyző lefoglalt kukoricával), ez már nem domb, heggyé magasodik fölötte a kukorica, felhővé, vagy tengerré válik. Tengeri. Tenger gond. Kész szerencse, hogy nem kerülünk a zárt osztályra. Felfedező útra csábít a festő. Bukta meztelenít, kendőzetlenül. Nem állítja, hogy ez maga a csőd, eltékozolt élet, apánké, nagyapánké, így a miénk is. Maiaké. A folytonosságra utal, a jelenre, tessék figyelni, mondta Rodolfó, csalok. Bukta nem csal, nyílt lapokkal játszik. Nem csak a testet fedi fel, hanem a lelket is, ami csak látszólag láthatatlan. Ezt a láthatatlan lelket éri tetten képein. A belső tartást, a kiszolgáltatottságot, a megmaradásért vívott harcot.  Csakazértis (Falusi asszony). Hol van itt Isten dicsősége? Az emberi élet harmóniája hamis, vágyunk rá, de csak apánk romantikáját látjuk, ami számunkra egyre idegenebb, de fájdalmas is, hiszen hús vagyunk a húsból, lélek vagyunk a lélekből (Ház eladó).

Bukta iróniával közelít festményei figuráihoz, tárgyaihoz. Szereti őket, testestül-lelkestül, azonosul velük, ott él közöttük, és mégis képes rá, hogy kívülről is lássa őket. A szenvedésüket, a kiszolgáltatottságukat, az elveszettséget, a kiüresedést, hogy mindezek ellenére miként is próbálnak emberséges életet élni, folytatni valamit, ami talán így folytathatatlan. Verseny van falun is. Versengést is látunk, magát a változást. És az időt, amely folyik, telik, ismétlődik, és mintha mégse múlna, mintha egyhelyben járna (Falusi udvar). Motívumokat fürkészünk, intim helyzeteket, a magánszférát. A méltóságot. Amikor olyan világ van, hogy abban mindenki mindenkit szemmel tart. Kommunikálunk, csak nem a valóságot. mintha egy traktor elszabadulna, forogna, forogna, és csak a mély nyomokat látjuk, homokszem került a gépezetbe. Hétköznapi hősöket visz fel a vászonra, minden hősi jelektől, jegyektől megfosztva figuráit. Szatírák is ezek a képek. Bukta az illúzióinkat rombolja, és felteszi a kérdést, ismerjük mi a városon kívüli életet? Egy celebekkel teli világban, ahol a gyorsan elnyert hírnév az elsődleges.

A Delelő című képen békésen kérődznek a tehenek, fekszenek a sárban, vízben, mintha minden rendben lenne. Ellenpont a horizonton a csak foltjaival felsejlő marhacsorda, nincs legelő, a háttér áthatolhatatlan bozót, delet üt az óra. Már ütött az óra. Romantika eladó, még a kerítésre is kiírták. Falusi graffiti? Kiárusítás van, az elhasznált, használhatatlan traktorgumik felhalmozva, mert már traktor sincs, vöröslik a háttér, igen, elégetik a gumikat, és a romantika is elszáll, füstbe megy, senki se veszi meg. De nem csak a romantika, nem csak Ház eladó, hanem már az egész Falu eladó. A villanyoszlop girbe-gurba, nem bír felegyenesedni, a ház előtt szinte gejzírként feltörő bokron, ha közelebbről vizsgáljuk meg a képet, akkor észre vehetjük, az ágak, hajtások írat tűző fémkapcsokból állnak. Ezek sose fognak kizöldülni. Még komposztnak se jók.

Parasztudvar romantika sincs. Az installációt élőképnek is nevezhetnénk, ha nem lenne mozgókép. Szürke, többemeletes panelsiló vár a tyúkokra, villódznak az épületben a fények, hogy sose legyen éjszaka. A fény, a mesterséges megvilágítás erősen hat a tojástermelésre, nem számít az élet rendje, termelni kell, az éjt nappallá téve is. Nem hívogató a toronyházban, az álmodern társasháznak álcázott tyúkketrecben elhelyezett tyúklétra sem. Csak nem liftre vágynának? Nem úgy néz ki, és nem vall tyúkészre, hogy inkább kint maradnak, kapirgálnak, szemezgetik az eledelt, mintha azt üzennék, költözzünk mi be oda, és a háttér világvárost idéző tapétájára, a Lánchídra, a felhőkarcolókra rá se hederítenek. Csak mi nézzük ámulva a változó jelenetet, és rádöbbenünk. csak vékony drótkerítés választ el a tyúkudvartól. Ki vagyunk rekesztve abból a világból. Túltenyésztettek vagyunk, jut eszembe, túletettek bennünket, és Bukta is rátesz még erre egyet. Kosárkából eteti a népet, a látogatókat, szülőfaluja jóvoltából kukoricából készült ún. görhével kínálja a nézőket, nálunk Erdélyben ezt málénak nevezték. Mindenki nyeli. Finom, édes, kicsit torkunkra tapad, szomjúságot okoz, és annyira mállik, hogy szinte kiporlik az ujjaink közül, mint apáink, anyáink romantikája. Megvenni nem lehet.

Kölüs Lajos:  Apám romantikája elfogyott!

Mezőszemere jövőjét is láthatjuk a Godot Galériában. Ha nem is a jövőt, tyúkokat biztosan. Mintha már működne a Design Tyúkporta Ökoturisztikai Központ, ahol a helyi és meghívott magyar és külföldi művészek harminc tyúkportálján 120, a nagy Magyarország területén honos szárnyasok mellett külföldi országok jellegzetes tyúkjai kapnának lakhelyet. Az érdeklődőket nem csak tanösvény várná, hanem szemléletformáló programok, előadások, kézműves- és művészeti foglalkozások is. Mezőszemere Magyarország azon települése, ahol a legnagyobb az egy főre jutó magyar képzőművészek száma. Nem lehet kétségünk, az elhagyott épületekre, udvarokra nem a pusztulás vár, hanem új élet. A Design Tyúkporta Ökoturisztikai Központ kialakításához először felújítják a régi parasztházakat, utána a népi- művészeti kialakítású tyúkporták jönnek létre, kertépítéssel, környezetrendezéssel.

Nem érzem azt a Godot Galériában, hogy elfogyott a levegő. Csak a romantika fogyott el, egyre kevesebb van belőle. Bukta Imre szerint minden eladó, ami pénzzé tehető. A tehén, a széna, a szalma. A tyúk is. Saját életünk is eladó. Csak ki veszi meg? Bukta árul, igaz, ajándékot is osztogat, görhét, felénk málénak hívják. Finom, porhanyós, mint a frissen szántott föld, morzsás. Kissé édes, akár a kiállított képek. Igaz, fanyar ízt is érzek a számban, látva a zsánereket, a visszatérő toposzokat. A kiváltságot, a néma rabságot, a bejáratott gesztusokat, a horizont nélküli világot. A legtöbb ember városban él. Akik falun élnek, ők is magyarok. Nincs magyar, vagy magyarabb. Toljuk a talicskát, takarjuk a szalmát, bár a szél letépte a kazalról. Védtelen lett.

Villany ég a házak szobáiban, nem mécses. Zegzugos világot teremtett Bukta, nincs eleje, nincs vége, közepe sincs. Dzsungel ez. Oleg Kulin a Velencei Biennálén (2015) tyúkketrecbe zárta Lev Tolsztojt, aki ott is ír, csak ír, tyúkszarosan. Bukta a kendermagos tyúkot zárta ketrecbe, jelezve, a küzdelem nem szimbolikus, hanem vérre megy, nem csak csirkevérre. Szemezgetnek a szárnyasok, nem törődnek a látogatókkal, nem is bújnak el. Közszereplők lettek. Bukta csele, hogy a nem látható gazdák is azok lettek, képviseli őket, támogatja a Design Tyúkporta Ökoturisztikai Központ létrehozását.

Bukta drága kincsét viszi vásárra, a bőrét. Nem Szamárbőr ez, ami testére feszülne, és életét követelné. Tudatosan járja be életének közeli helyeit, fókuszál a mindennapok szereplőire. Nem felvállalja őket, hanem ő maga válik öregasszonnyá, szenvedő emberré, a természet közeli életté. Mindent egy lapra tesz fel, minden eladó. Fillérekért, vagy ingyen. Vigye, akinek kell. Egy élet. Akinek kell a múlt. A ház, az épület. A nehéz élet, a lehetetlen élet. Nevet ad szereplőinek, tudjuk a nevűket, mégis a képen anonimekké válnak, típussá, átlagossá. Másképp mondva: sorsokat jelenítenek meg. Bukta sorsot húz, mintha az ördöggel cimborálna. Nem mesebeszéd ez (Falu eladó, Ház eladó).

Semmi sem szent Bukta számára? Rossz a kérdés. Minden szent, ami a földhöz kötődik, a földből élőkhöz köt. Ikonokat képez. Rubljov templomot épített. Bukta is valami hasonlót tesz. Templomot épít, amelynek nincs teteje, már nincs, az égi csillagok határolják a tetőt, a falakat. Van valami egyszerűség, valami balladás hangulat a képekben. Assisi Szent Ferenc világából. Nem akkor ad, amikor várod, hanem akkor, amikor kell. Bukta önfeláldozását is láthatjuk, egy rációt kikezdő világot mutat meg, az ésszerűség határain és azon túl. Minden eladó, csak egy kicsit olcsóbbnak hittük, és nem az. Drágább. Mert az életünkről van szó (Apám romantikája eladó). Mondják, ahol minden eladó, ott nincs vevő. Mi, nézők lennénk a vevők? Buktából marketing manager lett? Az is meg nem is. Bukta házait látva, dobol a szívünk, közhelyesen, felhangok nélkül. Nem halunk bele a látványba. Bukta úgy fest, hogy ne haljunk bele. Akciós áron sem. Akciózik, felmér, felemleget, emlékezik, nem tud mást tenni. Mémet csinál, vigyük hírét annak, amit láttunk, beszéljünk róla, a Design Tyúkporta Ökoturisztikai Központról is. Ne kukoricázzunk, ne morzsoljuk, arra most nincs idő. Az idő telik, elvesztünk közben valamit. Apánk romantikáját. Mert Bukta érintett, nem is tagadja. Őszinte és kegyetlen, nem lehet más. Puritán és mikrorealista, elhiteti velünk, hogy ő nem talál ki semmit (Misi lyukas gumival), nem csupán emlékezik, hanem maga teremti a valóságot képeire, mert olyan valóságban él, amely nyughatatlanná teszi.

A rózsaszín önmagában is az optimizmus és a romantikus szerelem színe. A végeredmény romantikus, légies, szeretetet sugárzó. Friss képeket látunk, idénről, tavalyról. Bukta újhodik, úgy tesz, mint egy kezdő cserkész, mindent betart, amit mondanak neki. Vagyis mindenre vigyáz, mindenre emlékszik (Falusi asszony, Kertek alja utca). Akár egy mécses, akkor is ég, amikor világosodik. Látómezejében láthatjuk mi, nézők, a városlakók szemével nem látottakat? Bukta Imre Boulevard a Bartók Béla úton. Nem a multik ellen hadakozik, most nem. Inkább önmagával, az élet esetlenségeivel, esetlen figuráival (Szénabálás romantika eladó). Nem tiltakozik, nincs szüksége rá. Elég, ha megfesti, ha felfed valamit. Elég, ha látszik, elég, ha látjuk: Falusi udvar. Használt gumik magasodnak. Már ez önmagában is elég. Az okság és a látvány okán. Hogy ilyesmi még vagy most is látható. Nem emlékeiből rakja össze a képeket, mint József Attila: Lágy őszi tájból és sok kedves nőből/ próbállak összeállitani téged;/ de nem futja, már látom, az időből,/ a tömény tűz eléget./ Bukta Imre belső tüzét látjuk, ahogy kínjával küszködik, szembesül. Nem látomásokat látunk, bár hajlok rá, hogy Bukta víziói látomások is. Füst Milani mélységűek. Otthontalanságában otthonos. Vértjeit, álarcait levetve állítja elénk a figuráit. Épp a romantikát száműzi képeiről (Falusi jegyző lefoglalt kukoricával). Nem Szőnyi István – Napsütötte Dunakanyar című képét látjuk viszont a Delelőben. Nem is a Zebegényi udvaron világát. De Bukta távol áll Csontváry Vihar a nagy Hortobágyon (1903) világától is. Bukta Delelő-je messziről úgy hat, mintha égne az erdő, a táj, és közelebbről már ravatalként tekintek a túlparton álló állatokra. A lekonyult szarvú tehén egyenesen a szemünkbe néz, mintha ennek a tekintetnek nem lenne igazán fókusza. Csak néz a semmibe.

Ma életünk egy részét online töltjük el és le. Jelen vagyunk meg nem is, arccal és arc nélkül, képek és szavak által. Az internet nem romantikus önmagában, lemeztelenít és el is rejt. A Bukta-jelenség mai képzőművészetünk csodája, hitpróbája, mert olyan vizuális erővel teremti meg saját valóságát, hogy a nézői szem nem tudja nem látni, érzékelni. Bukta a romantikát értékeli át, kiszabadítja fogságából, érzelmes, giccses világából (Romantika eladó). Nem virtuális világot látunk, nem is a visszfényét, másolatát a valóságnak. Misztikum, rejtély nélkül tárja elénk a látványt, a víziót, az emléket, és arra ösztönöz, hogy ellenőrizzük, ne vegyük készpénznek, bátran járjunk utána.  Mint a mesében. Járjunk utána Mezőszemerén a Design Tyúkporta Ökoturisztikai Központnak. A falu nem eladó.