A tükör(kép) elmozdulása

Mi csak a legszűkebb jelenben élünk, múlt és jövő nélkül, teljes szélcsendben…
Mindegyikünknek magának kell megpróbálni összekötni… az elszakadt szálakat…
(Pjotr Jakovlevics Csaadajev: Filozófiai levelek egy hölgyhöz, 2000 folyóirat, 2017/1)

Kieselbach Tamás (a Youhu és AttilaFK után) folytatja rendhagyó újításait, univerzális kortárs tárlatával a múlt és jelen szálait köti össze, egymás mellett láthatjuk a modernizmus (Kassák Lajos, Korniss Dezső), az Iparterv-nemzedék (Bak Imre, Keserü Ilona, Nádler István), a modern figurális festészet (Anna Margit, Ország Lili, Kondor Béla), a szentendrei neodadaizmus képviselőinek, ill. a feltörekvő fiatalok műveit.

A tárlat szembesíti a nézőt a történelemmel, annak személyes és személytelen voltával, miközben az egyén és a társadalom felelősségére is rákérdez. A kortárs művészet mindig kíváncsi, nem elégszik meg a látvánnyal, keres és kutat, és amit közvetít, sohasem önthetők szavakba. Még akkor sem, ha a kiállításon látható számos alkotás mára médiummá, ikonná vált, korszakos művé, amelyet évtizedek alatt dekódoltak, értelmeztek, körül jártak.

Vannak művek, amelyek a homályból, hagyatékból nemrégen kerültek elő. Frey Krisztián 090472 (Kamilla) című, 1972-es alkotása a Ludwig Múzeum restaurátorának keze nyomán bukkant elő egy kép hátoldaláról. Sorokat látunk, egy levél töredékét, felismerhetünk szavakat, szótöredékeket, az íráskép teste árulja el írója zaklatottságát, érzelmi túlfűtöttségét. Csáji Attila is jelekhez fordul (Jelrács GK 69 II., 1969), a figurativitástól teljes mértékben elszakadó, tiszta gesztusokból építkezik.

El Kazovszkij monumentális ikonosztáza olyan, mint egy rémült ember, ember-állat segélykiáltása, üvöltése. …veled vagyok a Sárga Házban/ ahol huszonötezer őrült bajtársad énekli egyszerre az Internacionálé/ utolsó szakaszait (Ginsberg, Allen: Üvöltés, ford. Orbán Ottó). Dóra Ádám nem üvölt, nem szorul segítségre, csak lép, egyet-kettőt, nincs olyan táj, amelyen ne hagyná ott lábnyomát (Mixed Experiment, 2022). Van Gogh lábbelijének persziflázsát látjuk, egyben korunk reklám- és divatőrületét. Dóra Ádám szerint: …a divatipar elmossa a határokat, és bizonytalan irányt hoz létre, ahol túlterhelt bennünket a felületes választási szabadság.

Tandori Dezső kollekciójában találtak rá Korniss Dezső Orvvadász, 1953 című alkotására, és az amerikai absztrakt expresszionizmus csurgatásos eljárását követő, zöld-fekete című festményére is (Out Back, [Hommage á Jackson Pollock], 1959), amely még soha nem volt látható kiállításon.

A tárlat kiemelkedő darabja Keserü Ilona Sírkövek 2., 1967 című lírai, életörömet sugárzó, a piros-lila-rózsaszín és napsárga színre épülő absztrakt festménye, amely a balatonudvari szív alakú sírköveknek egyik legelső, pop-artos feldolgozása. Látható Veszelszky Béla pointillista absztrakt főműve, Korga György, eddig rejtőzködő ismeretlen alkotása is. Korga György pop artos, a szürrealizmus spontaneitását hordozó művében a városi létet ragadja meg (Terelés, 1969-1970), az irányváltást, a mű ritmusába rejti a zenét, a Beatles ikonjait.

Korszakos mű Kondor Béla alkotása is (Műtücsök felbocsátása,1958), amely idővel az űrkorszak kezdetét jelölő ikonná vált (a Darázskirályhoz mérhető – Kieselbach Tamás). A mű a földi és a fenti (isteni) világot köti össze, a propelleres, egyenruhás férfi alakjában Ikarosz történetét is felidézi, de tekinthetjük a szovjet űrutazási mitológia persziflázsának is, emlékezve az első szovjet szputnyik felbocsátására.

Kondor műve, mint egy tücsök, belecirpel az éjszakába, az orosz kultúrára is reflektál, a szellemi erőre, addig Siskov Ludmil triptichonja (Asztronauták, 1969–1970) a figurák arctalanságát, ismeretlenségét hangsúlyozza, sőt az idegent, az űrlényt. Wahorn András figurája (A kék tulipán, 1994) az elesettséget, az időből való kifutást, a totális zűrzavart szimbolizálja. Ország Lili is reflektál kora új technikai dimenziójára, lehetőségére (Lebegés (Fent és lent. Emlék.), 1960). Ahogy ő fogalmazott: Bejártam az idő mélységeit és kiszabadultam a falak közül, mert föléjük tudtam emelkedni.

Kassák Lajos absztrakt alkotása, a Kompozíció #7, 1958 az átváltozás misztériumát hordozza, miként válik egy konstruktív kompozíció líraivá. „olyan amilyen és nem olyan, mintha”, csak semmi illúzió, csak semmi mintha. A forma és szín általa szabadult fel és lehetett immár önmaga.

Molnár Sándor belső utazása (Maconka II., 1974) olyan színvilágot hoz létre, amelyben …a méltóságteljes bordók, lángoló pirosak, vidám sárgák, könnyed türkizek, olajzöldek, feketék és kékek… uralkodnak. Nem térkép e táj, hanem eleven és lüktető valóság.

Sándorfi István Antigoné című fotórealisztikus festménye a történelmi és mitológiai hagyományokhoz kötődik, de új kontextusba (kép a képben, megkettőződés) helyezi testvér és testvér kapcsolatát, a hatalommal való szembenállást. Méhes László akrillal vászonra festett alkotása (Vénusz, 1979) eltüntet minden történelmi és mitológiai előzményt, hasonlóságot. A relief-szerű alkotásban a női test domborművé válik a síkban. A test mozdulatlansága maga a mozgás, a kiemelkedés, az isteni teremtés pillanatát őrzi.

Kelemen Károly műve (Exiled, 1995) mintha Madách Az ember tragédiájának falanszter utópiáját, benne az emberiség pesszimista jövőjét értelmezné újra, hideglelősen, ismert motívuma, a mackó is visszatért. Kármán Dániel műve (Elapse, 2022) kék-fehér színével, japános, elvont formáival reflektál, párbeszédet folytat Kelemen alkotásával. A nárciszok sárga színe semmivé lett, csak emlékezetünkben őrizhetjük.

Jakovits József diptichonja (Vagyok, aki vagyok I-II., 1966) az ótestamentumi idézetre is utal, és az ember, a művész öntudatára apellál. A sakktáblamező a logikát, az értelmet szimbolizálja, a büszke egyént, hogy lett valakivé, önszántából és önerejéből. Az absztrakt mű egyben szakrális alkotás is, az ember isteni teremtmény is, amit nem tagadni kell, hanem vállalni. A giroszkóp a szögelfordulás és szögsebesség mérésére szolgáló eszköz, Hincz Gyula alkotása (Giroszkóp (Játékos forgatag), 1975) az emberi gondolkodás fordulatos kuszaságát jeleníti meg, benne az univerzum tükröződik, törvényeivel.

Ezek az alkotások korábban nem kerültek, talán nem is kerülhettek egy kiállítótérbe, most igen, és korántsem véletlenül. Ez adja az akciós kiállítás relevanciáját. Megalapozták, előkészítették. A katalógusban ott a mű becsértéke, a hivatkozások pontos helye, megnevezése, és sok egyéb információ, azok számára is, akik nem vesznek részt az aukción. Művészettörténeti időutazás, 77 év idővallumában. Segít felismerni, hogy a kortárs alkotások befogadása nem csak nyitottságot, hanem munkát is igényel, amit nem lehet megspórolni, be kell fektetni a megértésbe, megközelítésbe, szükségesek a háttér információk. A látogató ingyenesen látogathatja a kiállítást, forgathatja a pazar katalógust, ez szellemi kaland is.

A tét a szabadon gondolkodás ideje és helye (közege). A tűrt, tiltott és támogatott művészetpolitika ellenére születtek meg az alkotások. Egy sötét korszakban, másként mondva egy diktatúrában. A tárlat nem aktuálpolitizál, de az alkotó szabadságára ráirányítja a figyelmet, a szabadság szükségszerűségére, a szabadság értékére. Generációk és művészeti irányzatok párbeszédét láthatjuk és láttatják.

Kultúrtörténeti pillanatokat rejtenek a progresszív művek, korszakhatárokat, életműcsúcsot. A tárlat összeállítása, a művek elhelyezése, a kontextusok az átlagos nézőt is helyzetbe hozza (tereli), mert a művek és alkotók akaratlanul is párbeszédbe elegyednek egymással. A tárlat fontos mozzanata, hogy a 30-40 éves korú alkotók is jelen vannak, mutatják oroszlánkörmeiket.

A művek együtt állása időbeli utazás is, és annak megértése, hogy miért és hogyan vált ki a művész, lett ikonná maga a mű. Születtem, elvegyültem és kiváltam, írta J.A. Sok alkotó (Hortobágyi Endre) életműve perifériára szorult, Kassák művészetét nem szeretjük, mondta Aczél György, ami akkor kirekesztést jelentett a művészet világából. Néhány világhírű, nem magyar művész (Francis Bacon, Joseph Beuys) alkotásai is fűszerezik a kiállítást, akárcsak a külföldön élő magyar művészeké, mindez köszönhető a gyűjtőknek, akikről szintén sok fontos információt kapunk a katalógusban.

A Kieselbach Galéria újítása, hogy a progresszív alkotók aukcióját karolta fel. Ezzel felvállalva a művészeti attitűdök közötti különbségeket, az újítások iránti értetlenséget, a korszerűség folytonos változását. Az egyetemes értékek sokoldalúságát. Az adott korszakok vizuális nyelvének maradandóságát, kivételességét. Nem kánonképző a tárlat, de ráirányítja a figyelmet az alkotói nagyságra, kivételességre, egyben arra ösztönöz, hogy önmagunk jobb, és finomabb változatai legyünk, inspirál, újít, kreatívabbá tesz.

A tárlat és a katalógus együtt a gyűjtőkre is koncentrál, miként maradtak meg a művek, és váltak, válhattak közkinccsé. Kivételes esetben a gyűjtő halála (Tandori) után kerültek elő korszakos művek.

Elcsodálkozunk, hogy rendszerváltozás előtti korszakban milyen kivételes művek születtek, és a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években. És kik azok, akik máig csúcshatás alatt állnak (Bak, Nádler, Fehér, Wahorn, Maurer, Keserü). Ember és tárgyi világának változását figyelhetjük meg, a táblakép mellett az absztrakt művek életképességét. A szociális-szociológai megközelítések máig ható érvényességét (Bukta), az alföldi iskola folytatását, és Bak és Keserü révén a hagyomány művekbe építését. Miközben láthatunk élet és halál képeket, a tudatalattinkat megszólító rajzokat, plasztikákat, festményeket. A mesék halhatatlanok.

Kozmosz és mikrokozmosz, a Bartóki világlátás továbbvitele (Kornis). A 77 számot látva, belénk hasít a gyermekkori élményünk, Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje. Mára elfeledtük.

A tárlat alkotásai felvetik a mindenkori hatalomhoz való viszonyt, a felülről irányítottságot, a status quo kényszerű meghatározottságát, kritikai attitűddel, ugyanis az alkotások a hangsúlyt a kreativitásra, az önismeretre, a tudásra helyezik, új jelentéseket generálva értelmezik a korábbi jelentéseket. Az élet lüktető voltát látjuk, hiátusokkal és folytonosságokkal. Az egyén léte miként simul bele a mindennapokba, és hozza létre, teremti meg önazonosságát a világban és távolságát önmagától és a világtól.