A kor és a tér kihívásai

A SZÖG-ART Művészeti Egyesület szobrászainak műveit a szegedi közönség elé táró kiállítás bevezetőjéhez két szakirodalmi forrásunk adódhat: a legfontosabb Tóth Attila művészeti író, Szeged szobrászatának egykori krónikása, mindentudója által írt és összeállított, 1996-ban megjelent Szegedi szobrászok című kiadvány, amelyben a szerző megállapította: „A szobrászat és egy nagyváros viszonyának elemzése erőszakoltnak tűnhet. Az is, úgy általában, azonban Szeged esetében olyan városról van szó, amely szépszámú és többnyire kedvelt köztéri szobrainak is köszönheti azt a rangot, amelyet a közvélemény ráruházott. Különös tény, hogy bár kevés szobrász működése köthető Szegedhez, ám a számbeli fölényben lévő festőkkel szemben a szakmai babérok jobbára őket illették.” Ebben az összefoglalásban – amelyben ekkor még érdemben nem foglalkozott a kiadvány közreadását négy évvel korábban megelőzőn, 1992-ben megalakult SZÖG-ART Művészeti Egyesülettel, és annak szobrász-tagságának munkálkodásával –, mindezen túlmenően Tóth Attila azt regisztrálta, hogy jellegzetesen szegedi, a várost és szobrászatát általánosan jellemző stilisztikai jegyek nincsenek. Ezen állásfoglalás kapcsán elgondolkodtató jelenség, hogy míg a magyar művészetben, a festészetben számos, egy-egy településhez, tájegységhez kötődő iskola, művészeti tendencia, közösen képviselt törekvés regisztrálható – gondoljunk Nagybányára, Szentendrére, Vásárhelyre – a szobrászatban erre nem találunk példát.

A másik segédanyagunk, hivatkozásunk az a vernissage-szöveg lehet, amely a társaság húsz esztendős fennállását ünneplő tárlat megnyitásán, tíz évvel ezelőtt, 2012-ben a Reök Palotában hangzott el. Ez az eszmefuttatás arról értekezett, hogy a csoportot összefogó koncepció, a „független, önálló szellemi műhely létrehozásának és fenntartásának szándéka” rendkívül szimpatikus vezérelv, amely immár három évtizede élteti a szegedi művésztársaságot, míg a SZÖG-ART-tal együtt, egy időben alakult megannyi egylet, céh, egyesület, társaság, szövetség már régen megszűnt, vagy működése névlegessé vagy formálissá vált, elfelejtődött. Tíz évvel ezelőtt leszögezhettük, hogy a SZÖG-ART – és ez a magyar kulturális-művészeti viszonyok között méltán minősíthető kisebb csodának – nemhogy fennmaradt, hanem továbbra is hallatlan intenzitással működik: napjainkban is rendszeresen fellép kiállításokkal Szegeden, csoportos tárlatokkal bemutatkozik idehaza és a magyar határokon túl is, vendégművészeket hív meg, cserekapcsolatokat éltet, művésztelepeket szervez. És mindezt úgy, hogy a művészcsapatban, a tagok között nincsenek nagyobb változások, a gárda névsora a megalakuláskor szervezettel megközelítően azonos – és csak az időközben az égi műtermekbe távozottakról kell megemlékeznünk –, így feltételezhetjük, hogy a csoport tagjait valamilyen furcsa, tulajdonképpen érthetetlen, napjainkban igencsak ritka belső béke és egyetértés fogja össze. A csoportösszetétel analizálása során, mint korábban, manapság is arra emlékeztethetünk, hogy a nagy öregek, az idősebb generáció alkotói mellett a szerveződésben elsősorban a középnemzedék művészei vesznek részt, és hogy hiányoznak, nagyon hiányoznak a fiatalok.

Ma is változatlanul leszögezhető: a Szegedhez kötődő művészek társulatának tevékenységét az ágazati-műfaji-technikai változatosság jellemzi: a túlnyomórészt festőművészek-alkotta SZÖG-ART Művészeti Egyesületben aktívan munkálkodnak szobrászok és grafikusok is, s mellettük egy-egy iparművész is tevékenykedik.  A tagok számából, ágazati és műfaji vonzódásából, az alkotói törekvések sokrétűségéből és sokirányúságából következik, hogy a csoport működésének esztétikai összképe, a műhely alkotói profilja változatosan gazdag, s ezért nem lehet a művésztársaságot, a csoportot általánosan jellemző művészeti jegyet, esztétikai közös nevezőt felfedezni. Egymás mellett, egymás szemléletét, esztétikai eszményeit, elveit tiszteletben tartva dolgoznak a természetelvű és az absztrakt, a figuratív szemléletű és a nonfiguratív formanyelvet éltető alkotók, s mellettük megalkotják műveiket a stilizálás, a szimbolizációs metódusok, a plasztikai metaforák mesterei is: van, aki inkább a hagyományra, és van, aki inkább az újításra, a kísérletre, a progresszióra szavaz. Ebből eredően tradicionális kompozíciók és rendhagyó munkák egyként fellelhetők kollekciójukban, de egyszer akár a tradíció, máskor akár a megújító alkotói szándék a meghatározó, a művek együttesét mégis összefogja valamifajta mértéktartó, visszafogott, megfontolt, korszerűségre törő attitűd: a sablonok, a megszokott megoldások elvetése ugyanúgy jellemző, mint a szélsőségek kerülése. És minden mű szilárd, maradandó anyagba foglalt, az állandóságot manifesztáló, az idő múlásával dacoló, modern szemléletű kompozíció. 

A tizenegy SZÖG-ART-szobrász eme legújabb, a Wagner Udvar hangulatos belső-külső terében felvonultatott kollekciója a közelmúltban, illetve az ezredforduló éveiben született munkák együttese, amely tükrözteti a szobrászat jelenkori, mozgalmas, változások és megújítások által rendkívül izgalmassá avatott helyzetét és állapotát. Már az anyagválasztás gazdagsága, a matériák sokszínűsége és az ezzel összefüggő megmunkálásmódok változatossága is jelzésértékű, amely természetesen szoros összefüggésben van a további formai vonatkozásokkal és a tematikai, a tartalmi szférákkal. Hagyományos eszközökkel megformált kompozíciók (pl. radikálisan más és más szemléletű portrék) mellett meglepő, váratlan plasztikai megoldások tűnnek fel (pl. egy hatalmas méretű csipesz-szobor, vagy talált tárgyakból összeállított kollázs-konstrukció), más és más szemléletről tanúskodnak a térbeillesztési metódusok, és természetesen egészen más mondandókat összegeznek, mást és másként fogalmaznak meg a figuratív, az alakra koncentráló és az elvonatkoztatott, az absztrakció tartományában kalandozó alkotások. És szobrászok műegyütteséről lévén szó ezúttal is hangsúlyoznunk kell, hogy e művésztársaság tagjainak munkásságának csupán egyik vetülete tanulmányozható a most megnyíló tárlaton, és a maihoz hasonló prezentációk során, a kiállítási terekben és a kiállítótermekben bemutatott műveket szemlélve: e mesterek szinte kivétel nélkül a monumentális ágazatban is aktívak, vagyis számos, köztérre, közösségi terekbe készített, megrendelésre készült alkotás karakterizálja művészeti törekvéseiket. 

A bevezetőben megidézett, negyedszázada megjelent Szegedi szobrászok-kiadványban a művészetkritikus Tandi Lajos állapította meg: „Jelentős alkotók, tehetséges szobrászok élnek ebben a városban. Sok szálon kötődnek Szegedhez, ennek a városnak hagyományaihoz, egymáshoz is, mégis szuverén személyiségek, öntörvényű alkotók. Ez hiteles záloga a maradandó értékek születésének. A sokféleség adja meg karakterüket, sűrűsödési pontok jelzik a figyelem erősödését, a színesség jelzi a gazdagságot. S ettől lesz ez a Szegeden született művészet magyar, s legjobb teljesítményei így épülhetnek a nemzetközi áramlatokba. Az itt születő értékek színesítik, gazdagítják, árnyalják, s bizonyos szinteken meghatározzák mindazt, amit összefoglalóan nemzeti kultúrának nevezünk. Nincs mit szégyenkeznünk! Szobrászaink elfogadták a kor és a tér kihívásait.” Erről tanúskodnak egy, ezúttal a teljes város művészetét tükröztető átfogó összkép helyett kisebb metszet, a harminc esztendős SZÖG-ART művésztársaság szobrászainak munkái is, amelyek karakteres, önálló alkotói arcéleket villantanak fel, különös plasztikai kérdéseket és válaszokat fogalmaznak meg, vagy a szobrászi meditáció médiumaiként állnak előttünk, s bátran konfrontálódnak – megszületésük helyét és művésztársasági közegét az áttételes régiókban, rejtetten hordozva – a kor és a tér kihívásaival. Mindkét front kritikusnak ítélhető: a kor és a tér is egyre zavarosabb, egyre ziláltabb. De reményeinket nem kell feladnunk: Brzózka Marek, Volker Beyer, Darázs József, Farkas Pál, Fritz Mihály, Kalmár Márton, Popovics Lőrinc, Sejben Lajos, Szabó Tamás, Szathmáry Gyöngyi és Székó Gábor szobrászművészek alkotásai erőteljes bíztatásokat adnak küzdelmeinkhez. 

         Wehner Tibor

(Elhangzott 2022. július 2-án a szegedi Wagner Udvarban, a SZÖG-ART Művészeti Egyesület szobrászainak Térszögek című kiállításának megnyitóján. A Szegedért Alapítvány és a SZÖG-ART szervezésében megvalósult kiállítás megtekinthető a hét minden napján augusztus 21-ig a Wagner udvarban (Szeged, Klauzál tér 7.)