tiszatáj | 2016. február 5.

A fotóművészet és a képzőművészet metszésében

ALFÖLDI RÓBERT FOTÓGYŰJTEMÉNYÉBŐL A MAI MANÓBAN
Alföldi Róbert több mint 500 darabos egészen különleges fotógyűjteményéből válogattak majdnem 180 képet a kiállítás számára. A színész-rendező örült, hogy az általa is ikonikusnak tartott kiállító termekben lesz alkalma a közönségnek megismerkedni a fotóművészet eddig nagyjából rejtett, de jelentősége tekintetében nagyon fontos szeletével […]

ALFÖLDI RÓBERT FOTÓGYŰJTEMÉNYÉBŐL
A MAI MANÓ HÁZBAN

Alföldi Róbert több mint 500 darabos egészen különleges fotógyűjteményéből válogattak majdnem 180 képet a kiállítás számára. A színész-rendező örült, hogy az általa is ikonikusnak tartott kiállító termekben lesz alkalma a közönségnek megismerkedni a fotóművészet eddig nagyjából rejtett, de jelentősége tekintetében nagyon fontos szeletével. 

A Mai Manóban már egy ideje sikeres fotóművészeti szabadegyetem működik komoly látogatottsággal, most hozzáigazították a tematikát a kiállításhoz. Szilágyi Sándor, akinek (az alcímben jelölt) könyvét Alföldi maga teszi a gyűjtemény létrejöttének kiinduló pontjául, szóval Szilágyi annyiban igazította ki a korszak pontosabb megjelölését, hogy az 1965–2000 időszak nemcsak neoavantgard, hanem újhullámos is. A két műfaj ugyan egymásba ér, de nagyjából megjelölhető, hogy a korszakhatárt Szilágyi Sándor 1984 tájára datálja. Nemzedékváltás és hangsúly eltolódás különbözteti meg a két korszakot, a korábbit, a neoavantgardot elsősorban a társadalmi kérdések felvetése jellemzi, ostorozva, kigúnyolva, kifacsarva, kinevetve a hatvanas-hetvenes évek begyöpösödött ideológiai-művészeti légkörét, korlátoltságát. Az újhullámosok személyesebbre, egyedi-emberibbre teszik a hangsúlyt. A kiállítás és a gyűjtemény érdekessége, hogy személyiségéből adódóan Alföldi már a korai korszakból is inkább az egyedi megnyilvánulások iránt érdeklődik.

Három kulcsszó köré szervezeték kiállítást: testiség, identitás-keresés és rejtőzködés, de középpontjában mégis a fotóművészet mibenlétének kifürkészése áll. Ezért a sok „önkínzás, ének”. Feltétlenül meg kell említeni, hogy a gyűjtemény létrejöttében Kincses Károly szakmai segítsége játszott nagy szerepet. A rejtőzködés, mint az elrejtett, homályossá, láthatatlanná tett arc és test jelenik meg a képeken. Míg a meztelenség, a testiség a szabadság, a felvállalás bátor ábrázolása.

alfa_konyv_Birkas_Akos_Konyvek_I._1978

Birkás Ákos: Könyvek I. (1978)

A magyar fotóművészet érdekes vonása, hogy a két világháború közötti időszak tehetségei elmentek az országból és Magyarországon nem voltak kiemelkedő alkotók, szemben a környező országokkal, a neoavantgard és újhullámos korszakban mintegy 65 tehetséges és a korszaknak teljesen megfelelő szintű művészt hozott. Kevesen és keveset tudtunk erről a hetvenes évek dögunalom művészeti légkörében.

Képtelenség akár a kiállítás hatalmas anyagát egy cikk keretében ismertetni, néhány nagyon jellegzetes képet azért megemlítek. Attalai Gábor 1971-es No air c. műve vagy Haris László Törvénytelen úton néhány avantgard művész c. műve a korai alkotások társadalomkritikájára jó példa. Megjegyzendő, hogy Alföldi gondos és értékmentő gyűjtési módszerét jellemzi, hogy nemcsak Haris fotóját szerzi meg, hanem az eredeti újságcikket is, ami látható is a fotó mellett. Ugyancsak érdekes Erdély Miklós Eskü munkafotó c. alkotása. Az újhullámos korszakot Halasi István, Szilágyi Lenke, Perneczky Géza, Török László és Szilágyi István, Bécsi Attila, Hajas Tibor és Vető János, valamint még sokan mások munkásságából ismerhetjük meg. Jellemzőjük a frivolabb hozzáállás, a kor művészetelméleti furcsaságainak (Lukács tükrözés elmélete) kigúnyolása. Török László 1973-as Család c. képe és Perneczky Géza kifejezetten pimasz válasza a tükrözés elméletre. Gunyoros fricskával válaszolnak arra az elméleti megállapításra is, hogy a fotó az ellesett pillanat művészete.

alfa_konyv_Szombathy_Balint_Lenin_Budapesten_XII._1972

Szombathy Bálint: Lenin Budapesten XII. (1972)

Talán az egyidejűség miatt is érdekes, hogy El Kazovszkij színezett fotója is látható a kiállításon. Az újhullámos korszak későbbi szakaszában kezd feltűnni, egy-egy szín megjelenése a fotókon, a képzőművészeti jelleg még erősebb kidomborítására.

Nem mellékesen megjelenik a korszak fotóművészeinek mellőzöttség érzése is néhány jelentős fotón. Például Kerekes Gábor, ahogy Alföldi minősítette „öntetszelgős” képén.

A vizuálisan szépen megrendezett kiállítás rendezői joggal kiemelik és valóban nagyon fontos, hogy sok alkotást megmentett, kikeresett, felkutatott Alföldi, és lett így mára közkinccsé.

Fürth Éva

[nggallery id=658]

A múlt szabadsága
„Neoavantgard fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig”
Válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből a Mai Manóban

Kurátor: Kolozsváry Marianna, művészettörténész

Megtekinthető: 2016. január 16 – április 3.