Vaszilij Bogdanov: Ricardo Reis Szibériában. A költői verseny

(részlet)

1. A száműzött Szibériában

Jorge Luis Borges verse Vaszilij Bogdanov szibériai füzetébe

1. A végtelen menetben

Dosztojevszkij a holtak házából

került ide. Egy végtelen menetben

baktatott. Valóban megvéd, ápol,

de mit akarhat mindezzel az Isten?

Kegyelmével betelni nem tudott.

Csörgött a lánc, mert láncra verve vitték.

Fák között tűntek fel a démonok.

Társai őrült látomásnak hitték.

Ő várta őket. Kiszabadíthatják,

s akkor végre megváltozhat a rabság,

nem ismerhetjük Isten céljait.

De a démonok mégse közeledtek,

nem lett vége a végtelen menetnek,

búsan jajongtak hátul valakik.

2. Este, a tűz mellett

Letáboroztak. Láncaik levették.

mogorva őrök. Elsetétedett.

Várta már a szibériai estét,

s a settenkedő halott lelkeket.

Nagy fa alá, gallyakra hanyatlott,

valakik meggyújtották a tüzet,

távolabb orgonáltak a farkasok,

előkerült az elrejtett füzet.

Elhatározta mindent feljegyez,

megvizsgál, megmér, ki is elemez,

nem maradhat a homályban semmi.

Fák között kerengtek a démonok,

valahol vannak szabad városok,

de nem tudta hol akarhatna lenni?

3. Az elkobzott füzet

Épp azt írta, hogy kiszámíthatatlan

minden. Senki nem láthatja sorsát.

S ez jól van így, hiszen száz alakban

képzelheti el. És rá vár az ország,

Morus nevezte utópiának,

ahol nincs önkény, láger, zsarnokok,

következésképp senki nem is lázad.

Fák közül röhögtek a démonok.

Kancsuka csattant hátán. „Mit csinál?” –

Az őr, hallotta dühösen kiabál.

Mit ír? Feljelenteni kit akar!”

„De hát ő író, nem köztörvényes…”

„Mindegy! Hozzácsapjuk a büntetéshez!”

És a háttérben lobog az avar.

2. Dolgok

átirat

Az elveszett könyv. Valaki kézbe vette

Egyszer, nem a helyére tette vissza,

és most lassan betemeti nyarak füstje,

őszi ködbe vész, eltűnik. A petrovszki

fejsze, amelyet az orosz erdő

komor, fenséges fái csábítottak el.

A tükör, amelyet Velencéből hozott

Nagymama, de előbb vakult meg.

Nyomok a fűben, a fában, a szélben,

Amint röhögve őrzi őket a végzet,

Puskin, Lermontov vádoló pora.

A felhők folyton változó alakja.

A harangvirág révült remegése –,

most már örökre Rád emlékeztet, szemed

tükréből mered rám, vádlón az árulóra.

Testünk lenyomata a homokban. Álmatag

kitartással mossa szét a hullám.

Rjepin villódzó színei, amikor kihunynak

a képtár falai, s éjszakai őrjárat

vasalt csizmáinak kopogása szabdalja

fragmentumokra az időt. A negatív világ.

Árnyék UFÓ-k inváziója a piramisokon.

A Kaukázus. A megdermedt kezek.

Egy hajnal előtt látott boldog álom,

amit a nap első sugarai szétzilálnak.

A bronzlovas, az admiralitás tűtornya.

Mért vijjognak a saskeselyűk a kozák

ősökről csatás emléket? Mért nem hallgatnak?

Indigóról a fordított betű.

Ogyesszai promenádról vicsorgó tigris,

Ami soha nem is volt. Szirének

kíváncsi teste. Árnyak az alagútban.

Kentaur-lét. Pillanat,

amely vadszó ősünk nyílvesszejét

célba röpíti, s a szarvastehén lehull.

Havasi gyopár Turgenyev két lapja közt.

Golyóbissá váló órainga, amit nem állíthat meg

az orosz daliák buzogánya a kijevi nagykapun.

Kitépett füzetlapjaim tánca a tűzben.

Ágyuk dörgése Borogyino előtt.

Visszhangjuk nem csillapodik.

Ma is hallod. Holnap is. Részei az őrületnek.

Peter Schlemihl árnyéka harckocsikon.

A női hang, mi évek óta szólít.

A földbe ásott Razin kopasz feje Ukrajna homokjában.

A nagyapám vállába lőtt japán golyó.

A hold megfejthetetlen üzenetei. A dolgok –

amiket Berkeley istene sem érthet

Jorge Luis Borges három, Vaszilij Bogdanov által írott verse felfogható átiratnak is, de tudomásunk szerint a vak argentin látnok soha nem írt verset Dosztojevszkijről. Szerepel viszont A másik című csodálatos elbeszélésében. A fiatal Borges, az Ördögök egy példányával a kezében jelenik meg, az öreg Borges előtt. „Az orosz mester – darálta –, mindenki másnál mélyebben hatolt a szláv lélek rejtelmeibe…”[1]

Dosztojevszkij iránti rajongásáról részletesebben Fernando Sorentinoval folytatott beszélgetésében vall: „Tizenkilenc éves koromban azt hittem, hogy Dosztojevszkij talán a világ legjobb regényírója, és nagyon zavart, amikor úgy beszéltek másokról, mintha egyenértékűek volnának vele (…) A Bűn és bűnhődést és az Ördögöket például többször elolvastam. Ezzel szemben a Karamazov testvérek elkeserített, és a legcsekélyebb érdeklődés sem ébredt bennem a szóban forgó család iránt, végül rádöbbentem, hogy nem akarok több Dosztojevszkij-művet olvasni.”[2]

A versek mindenesetre nem Borges távolságtartásáról és ambivalens, élete során sokat változó véleményéről, hanem a száműzött Dosztojevszkijjel való teljes azonosulásáról tanúskodnak, s nagyapám Szibériában írt legkülönösebb versei közé tartoznak. Nagymama sajnos nem olvashatta, a Költői verseny ciklusának darabjai csak 1994-ben, egy évvel a halála után, kerültek elő… A másik vers A dolgok egy Borges költemény merész és lendületes átirata, átfordítása nagyapám orosz létére. – Tatjána Bogdanova  

(Megjelent a Tiszatáj 205/9. számában)