Turczi István: Ermitázs

JELENETEK JEDLIK ÁNYOS IFJÚKORÁBÓL

Ora et labora

Szigorúan elkülönített részben laktak.

Czuczorral került egy szobába.

Ő is István volt a beavatás előtt,

most már egyikük sem az.

A keresztfolyosóból körülvett

kvadratúrára nézett az ablakuk.

A fiatal novíciusok ablakai nem kifelé

néztek, a csodás dunántúli tájra,

a messze kéklő hegyek, a síkságon fekvő

zajos város vagy a szemhatáron kanyargó

Duna irányába, nem. Erre semmi szükség.

Az akaratlan feltörő gondolatok és emlékek,

az elvágyódás helyett a szerzetesi élet napi

ritmusa. Kívülről fújni a Regulát, összekulcsolt

kézzel, lehajtott fővel járni, sokat térdepelni.

Megismerni a rend történetét, olvasni

a latin–görög klasszikusokat. Mindezt

szigorúan szabott napirend szerint.

A hórák és vesperák imáit reggel, illetve

délután kellett elmondani vagy elénekelni.

És akkor még ott voltak az éjszakai órák

imádságai, a matutinum és laudes.

Esténként a szenior szobájában ültek.

Félórás lelkiolvasmány, amit szerettek.

Kellemes, lobogó gyertyafénynél,

félig hunyt szemmel olvasták

felváltva a nagy szentek tanításait.

A rendalapító Szent Benedek útját

újra meg újra felidézték, memorizálták.

Miként Szímőn a házfalak,

a dolgok itt is egybeértek.

Ányos atya ígéretet kapott,

hogy a novíiciusi év letelte után

természettudományt tanulhat

a győri bencés gimnáziumban.

Ekkoriban Győrött jogakadémia

is működött; Deák Ferenc volt az egyik

hallgatója. Többen közülük oda vágytak.

A tudás megtart minket, ahogy fohász

az eget, mondta Czuczor Gergelynek, akit

az irodalom vonzott és a városi élet.

Tanárnak készültek mind a ketten.

A kolostori kert felől átható birsillatot

sodort feléjük a későtavaszi szél.

(Megjelent a Tiszatáj 2019. szeptemberi számában)