Válogatás a kortárs olasz költészetből
Tommaso Di Dio versei
A FAGYOS CSILLAGOK VERSEIBŐL
Tommaso Di Dio 1982-ben született Milánóban; máig ott él és dolgozik. Költő, műfordító, irodalmár. Első verseskötete Mesék címmel jelent meg (Favole, Transeuropa, Massa, 2009), második pedig Tiéd és mindenkié címmel (Tua e di tutti, Lietocolle, Faloppio, 2014). 2018-ban az Ultima („utolsó, legújabb”) című költészeti és művészeti folyóirat egyik alapítója. 2020-ban jelent meg A fagyos csillagok felé (Verso le stelle glaciali, Interlinea, Novara, 2020) című kötete, illetve egy kisebb verseskötete A pupillák meséje (La favola delle pupille, Edizioni Volatili, Macerata) címmel.
(Verso le stelle glaciali, Interlinea, Novara, 2020)
Porto di San Sebastian
LA GOMERA SZIGETE, AUGUSZTUS
A hajót szabotálták. Muszáj kikötnünk. Az egyik kormánylapát eltört, meg kell javítani, formába rázni, vitorlát bontani újra. Egy munkás álldogál az út szélén. Fényt zúdít és kátrányt, mialatt a másik egy bottal elegyengeti a forró augusztusi napon. Javítanak. Bevonnak minden réteget. És füstöl, és ragyog. Hogy legyen még egy lépés, túl ezen a pocsolyányi tengeren. És legyen még tér túl ezen a téren, hogy legyen valami, aminek még neve sincsen, ami a szilánkok közt halad, és roppant szórt fényt áraszt, moccan itt, e kék út szegélyén, az ég felé gömbölyded nyomot húzva.
Első szózat a legénységhez
ÓCEÁN, VASÁRNAP, SZEPTEMBER 9.
Szeptember, felhők, szakadás. Zivatarok, és térkép, iránytűk, kátrány, röppályák. Az összes szó, mit nektek mondhatok itt, a víz és hab láthatatlan vágányai fölött, és a halak, akár a nyílvesszők, mint az Úr angyalai. Állunk a mozgó vezetékek közt a királylánnyal. És hajnalban, a szél falai közt látjuk a szétdobált felhőket. A múltat és a jövőt, zavaros összefonódásban: és hiányzik az asszony, netán a férfi teste, kit egykor szerettünk. A napok az elmén keresztüllibbennek, átvágnak villámláson, esetleg polleneken, spórákon illannak át, szinapszisokon, vagy éppen szájak felett formálnak szájakat, míg az ég hajókötelei közt a világ némán sugárzik, párolog. Ahová most tartunk, barátok, ott nem elég a szó.
ZÁVADA PÉTER fordításai
(Megjelent a Tiszatáj 2021. szeptemberi számában)
Kép forrása: lestroverso.it
